„Megvan a lehetőség a susmusra a bírósági ügyelosztásnál”
(Dr. Szepesházi Péter bíró úr 2015. nyarán adott interjújából részlet a fenti gondolat).
Amely mentén, ismerve dr. Morvai Krisztina büntetőjogász, EP-képviselő, Gaudi-féle tárgyaláson tett és általunk korábban már idézett nyilatkozatát is ( itt olvasható ) , szeretnénk nagykorú, felnőtt magyar állampolgárként választ kapni arra a kérdésre, hogy:
Vajon mi is történhetett 2016. április 13-a és augusztus 31-e között, a dr. Makai Lajos táblaelnök úr vezette Pécsi Ítélőtábla “életében”, amely az alábbi, jogilag megfejthetetlen eredménnyel járt????????
Mint ismeretes – nyilvánosságra hoztuk ( itt olvasható ) – , szakszervezetünk, a Szima Judit Főtitkár Asszony által képviselt és vezetett legnagyobb magyar rendvédelmi szakszervezet, feljelentést tett, a Szima Judit ellen koholt vádakon alapuló, több mint fél évtizede tartó koncepciós büntetőügyben tüsténkedő bírák/ügyészek ellen, hivatali visszaélés , stb. okán egyebek között, a szekszárdi törvényszék elnöke ellen is, mivel a koholt eljárásban közel 9.000 , azaz kilencezer oldal okirat eltűnt és úgy hoztak első fokú ítéletet, hogy erről tudomásuk volt. ( Maga a törvényszék elnöke is elismerte iratkérésünk kapcsán adott válaszában, hogy az általunk kért, a bűnjeljegyzékben is adott időszakra feltüntetett pénztárbizonylatok és hozzájuk tartozó alátámasztó dokumentumok nincsenek meg. ) Mivel feljelentésünket a „kicsit sem elfogult” ügyészség elutasította, így pótmagánvádat terjesztettünk elő dr. Tuba István és társai ellen a Szekszárdi Törvényszéken.
Ebben a pótmagánvádas ügyben, a Pécsi Ítélőtábla Dr. Makai úr elnökölte tanácsa – 2016. május 23-án elfogultság miatt az ügy tárgyalására a Zalaegerszegi Törvényszéket jelölte ki a Szekszárdi Törvényszék helyett.
Ott I.fokú bíróként az ügyben Dr. Németh Mária kollégiumvezető járt el , és szélvészgyorsasággal elutasította (érdemi vizsgálódás, tárgyalás nélkül) az ügyet. Ekkor fellebbezésünk folytán II.fokra, a Pécsi Ítélőtáblához került a pótmagánvádas büntetőügy, dr.Makai úr vezette dél-magyarországi grémiumhoz.
Az ítélőtábla elleni elfogultsági kifogásunk bejelentése után 2016. szeptember 5. napján felterjesztette a Kúriára a tábla is nyilatkozatát, hogy ők elfogultak, azaz a dr. Makai úr vezette Pécsi Ítélőtábla teljes egysége (szarkasztikusan megjegyezhetnénk: a takarítótól, az elnökig) lenyilatkozta, hogy mind elfogultak és nem járhatnak el az ügyben.
Ezen sajátos ráébredése/megvilágosodása az érintetteknek, Kúriai kijelöléssel, II. fokú bíróságként az ügyben, a Győri Ítélőtáblát hozta képbe.
Eddig a történések első fejezete.
Ezzel csak az a gondunk, hogy:
MIKÉNT NEM VOLT ELFOGULT A PÉCSI ÍTÉLŐTÁBLA TELJES AKTÍV BÁZISA AKKOR IS, AMIKOR A KOHOLT BÜNTETŐÜGYBEN, MELY A TMRSZ FŐTITKÁRA ÉS TÁRSAI ELLEN FOLYIK KIJELÖLTE A ZALAEGERSZEGI TÖRVÉNYSZÉKET?????? MI MÓDON, MELY “TÖRTÉNÉSEK” OKÁN VÁLT AZZÁ ALIG 3 HÓNAP ELTELTÉVEL??????
S most a közvetlenül a pótmagánvád alapjául szolgáló büntetőügyben miért nem jelenti be elfogultságát, legalább a pártatlanság látszatára adva?
A mai napon a TMRSZ is – mint korábban tette azt Főtitkár Asszony is, akinek indítványát még nem bírálták el – egyéb érdekeltként és a bíróság által sértettnek tituláltként is előterjesztette elfogultsági bejelentését, kizárási indítványát, mely itt tölthető le.
TMRSZ