Pernyerés illetményemelés elmaradása miatt indult jogvitában

Precedens jellegű jogerős kúriai ítélet született

Tagunk képviseletében egy precedens jellegű, sok más dolgozót is érintő ügyben sikerült iránymutató bírósági pernyeréssel a helyes jogalkalmazói (munkáltatói) értelmezést elősegíteni.

A jogvita lényege az alábbi volt:

Az új Hszt. 2015. július 1-jei megjelenésekor az ún. életpálya modell része volt, hogy 2019. január 1-jéig meghatározott mértékű illetményemelésekben részesülhet a munkavállaló a törvény erejénél fogva. A jogalkotó főszabályként meghatározta, hogy évente milyen mértékű százalékos emelésben kell részesíteni a munkavállalót egészen addig, amíg a szolgálati törvény által elrendelt beosztási szorzók és egyéb illetményelemekkel „beáll” a dolgozó illetménye a törvényben meghatározott szintre.

Így volt ez a 2018. január 1. és 2018. december 31. közötti időszak – tárgyév – vonatkozásában is.

Tagunk a tárgyévben magasabb beosztásba került. A főszabályt figyelembe véve a munkáltatója akként értelmezte a jogszabályt, hogy csupán a szolgálati törvényben meghatározott százalékos mértékű béremelésben részesítheti a dolgozót.

Tagunk magasabb beosztásba kerüléséről munkáltatója állományparancsot hozott. Az állományparancs szerinti beosztáshoz magasabb beosztási illetmény járt volna neki, de a munkáltató a főszabályt alapul véve úgy alkalmazta a jogszabályi rendelkezést, hogy már megkapta a százalékos illetményemelését és abban az évben – magasabb beosztásba kerüléstől függetlenül – nem jár neki további „illetményemelés”.

(Példával érzékeltetve: a dolgozó, aki – mondjuk – kmb-s volt, azaz beosztottként kmb-s illetményt kapott 2018. január 1-jén, viszont 2018. február 1-jével osztályvezetőnek lett kinevezve, csakhogy a munkáltató álláspontja alapján részére továbbra is kmb-s illetményt folyósítottak abban az évben, mivel értelmezése szerint kmb-sként a százalékos emelésben már részesült és többet annál nem kaphat…)

Teljesen nyilvánvalóan látszott, hogy a munkáltató tévesen értelmezi a jogszabályi rendelkezés főszabályát, hiszen 2018. tárgyévre vonatkozóan a Hszt. 353/D.§ (2) bekezdésének szövegszerű értelmezése a főszabálytól eltérő speciális szabályt fogalmazott meg, amely szerint a főszabály csak akkor alkalmazható, ha nem kerül más beosztásba a dolgozó.

Tagunk nevében és képviseletében szolgálati panaszt nyújtottunk be az illetménykülönbözet iránt, amelyet a munkáltatói elöljáró parancsnok elutasított, ezért a bíróságon keresettel éltünk, kérve az illetménykülönbözet és – erre tekintettel – mintegy 618 óra túlóradíj különbözet megfizetését. A kereseti kérelem összességében pár ezer forint híján mintegy 300.000,-Ft –ot tett ki. Ezen összeg részösszegeire kamat megfizetését is kértünk eltérő kamatszámítási időpontokkal.

Az I. fokon eljárt Debreceni Törvényszék a kereseti kérelemnek maradéktalanul helyt adott és kötelezte alperest a kereseti kérelem szerinti összeg megfizetésére. Hiába volt teljes körű a törvényszék döntése és azt hiába indokolta meg szabatosan, jogszabályhelyeket megjelölve, alperes fellebbezést nyújtott be az I. fokú ítélet ellen.

A Kúria a fellebbezést elutasítva helyben hagyta az I. fokon eljárt bíróság döntését és további perköltség megfizetésével marasztalta alperest.

A Kúria precedens jellegű döntése elősegítheti mindazok hasonló jellegű sérelmének rendezését, akik a jelzett periódusban adott tárgyévben magasabb beosztásba kerülve a régi illetményüket kapták meg, mondván, hogy az az évi illetményemelésüket százalékosan már megkapták.

Az ítélet tanulságával kapcsolatban kiemelést érdemel, hogy egy relatív egyszerű megítélésű ügyben a jogszabályi rendelkezések értelmezése eredményezhet tévedést (avagy a helyes értelmezés hozhat megoldást) az illetmények meghatározásában, hiszen új törvény, új illetményemelési szempontok. Okozhat problémát az is, ha a munkáltató nincs tisztában azzal az általános jogelvvel, miszerint a speciális szabály „erősebb szabály” mint az általános (lex sepcialis derogat generali). Jelen esetben egy egyértelmű és világos, szolgálati panaszban jelzett és indokolt igényt utasított el a munkáltató, és egy I. fokon meghozott, megindokolt, kétségtelenül rendelkező ítéleti döntést is megfellebbezett, ami több szempontból is lehangoló, de részkérdésként talán a fluktuáció okai közül egyre rávilágít: azért, hogy a dolgozó a neki járó munkabérét megkaphassa, évekig pereskedni kénytelen… A saját munkabérét kell követelnie egy érthető és evidens jogszabályi rendelkezés ellenére, és amikor a bíróság dönt, a munkáltató még akkor is továbbmegy, egész a falig, hátha lesz olyan bírói vagy kúriai tanács aki igazolja a helytelenül értelmezett jogszabályi rendelkezését.

A történet vége happy end a munkavállaló szempontjából, és nyilván örül, hogy volt egy érdekvédelmi szervezet, aki pernyeréshez segítette őt. Elgondolkodtató azonban egyrészt, hogy mit érezhetett, élhetett át az évekig tartó pereskedés alatt, ami szükséges volt ahhoz, hogy a neki jogosan járó közel 300 ezer forinthoz hozzájusson. Másrészt szembesülni azzal, hogy hiába a bírói ítélet, még el kell telnie néhány hónapnak, hogy a munkáltatótól valóban meg is kapja a pénzét a munkavállaló.

Sajnos az ilyen ügyek is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy sokan fontolgatják a pályaelhagyást.

A TMRSZ a maga eszközeivel továbbra is küzd azért, hogy a megkeseredett szájíz néha megédesüljön végül, ehhez önmagunkban azonban kevesek lennénk. Kell hozzá a dolgozó öntudata, és két bölcs is: a jogszabályok szerint eljáró korrekt bírói tanács. Ezúton köszönjük nekik, hogy a döntésükbe vetett reménységet meghagyták, a jogot szakszerűen alkalmazták és igazságot szolgáltattak.

Keress minket bizalommal, ha munkaügyi problémád adódott!