TMRSZ beterjesztése

A TMRSZ 2008.01.30-án beterjesztette a dolgozók érdekében tett 31 Hszt. módosító javaslatát.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete

szakmai-jogi koncepcionális álláspontja, és

javaslatai

a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) felülvizsgálatához

2008. január

A felülvizsgálat koncepcionális indokoltsága

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete 2004. októberében alakult meg. Ennek elsődleges indoka az volt, a Rendőrség munkavállalóinak ebben az időben már olyan érdekképviseletre volt szüksége, hogy a Hszt., és annak végrehajtási rendeletei, valamint a sarkalatos törvényeink egyike, a Rendőrségről szóló 1994.évi XXXIV. törvény (Rtv.) hatályos rendelkezéseinek a gyakorlatban való értelmezése, továbbá a munkáltatói és a munkavállalói oldal közötti érdekellentétek a munkáltatói dominancia irányába való aránytalan eltolódást eredményezték. Az eltolódás olymértékben torzította már 2004-re is a munkavállalói érdekek figyelmen kívül hagyását, hogy a rendőri hivatás, a rendőri életpálya vonzó jellege addigra erősen megkopott.
A Rendőrség relatíve elfogadható mértékű létszámfeltöltöttsége inkább köszönhető jelenleg a nagyarányú munkanélküliségnek, mint annak, hogy a rendőri élethivatás olyannyira vonzó lenne ma Magyarországon, hogy a pályakezdő fiatalok prioritásai között előkelő helyen szerepelne a rendőri hivatás választása.

Ezt bizonyítja egyértelműen, hogy a végrehajtói rendőri állomány derékhadát jelentő rendőr-szakközépiskolákba jelentkezők középiskolai tanulmányi eredményei döntően a közepes és elégséges tanulmányi eredményeket elérő vidéken élő fiatalok közül kerülnek ki.

A legritkább az az eset, amikor budapesti, vagy az agglomerációba tartozó fiatal jelentkezik rendőr-szakközépiskolába. A közelmúltban ismertté vált az is egy nagytudású, többdiplomás, és a Rendőrségtől méltatlan körülmények között eltávolított rendőrségi szakember megnyilatkozásai alapján, hogy egyes szakmai, vagy politikai koncepciónak megfelelve az ideális rendőr a jelenlegi vezetőség elvárása szerint az, hogy a Rendőrség személyi állománya ne autonóm, gondolkodni tudó, és az összefüggéseket értelmezni akaró személyekből álljon. Megfogalmazta, hogy a jelenlegi elvárás az, hogy a parancs iránti feltétlen engedelmességre „szoktatott”, a mindenkori elvárások iránt – ha kell akkor akár jogsértő módon is – feltétlen engedelmességet tanúsító rendőrökre van szükség.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete álláspontja ezzel a jelenlegi – fentiek alapján ismertetett – helyzettel, és koncepcióval szemben éles ellentétben áll. Ma a Magyar Köztársaság Rendőrsége személyi állományának meggyőződésünk szerint túlnyomó többsége, és a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete is azt szeretné elérni, hogy a rendőri életpálya valóban hivatás, minden tekintetben megbecsült életpálya legyen. Azt szeretnénk, hogy a magyar rendőrök egzisztenciális és morális megbecsültsége mind az Állam, mind a rendszerető, tisztességes magyar állampolgárok részéről tanúsított viszonyulás alapján érezhető legyen. Azt szeretnénk, hogy a magyar rendőrök napi munkája során elsődlegesen a jogszabályok maradéktalan betartása és betartatása, a rend fenntartása legyen elsődleges elvárás, és ne a mindenkori kormányok politikai érdekének megfelelő magatartás tanúsítása. A Rendőrség nem játékszer, nem egy olyan eszköz, amellyel a társadalom egyes elégedetlen rétegeit, csoportjait el lehet hallgattatni, meg lehet félemlíteni. Ez ellen szakszervezetünk eddig is és a jövőben is a leghatározottabban tiltakozni, és minden rendelkezésünkre álló jogi eszközzel küzdeni fog. Ez számunkra szakmai-jogi kérdés elsősorban, függetlenül attól, hogy természetesen közvetlen módon megvannak a társadalompolitikai aspektusai, közvetve pedig minden bizonnyal akár pártpolitikai aspektusból is lehet szemlélnie egyeseknek ezt a „merev” szakmai-jogi álláspontot. A Rendőrség szakmai szuverenitása és a laikus elemek közvetlen befolyásolásától mentesítése az elsődleges szakmai-jogi kérdések egyike, amely ugyan már túlterjeszkedik a Hszt. felülvizsgálatának keretein, de nem lehet attól elválasztani, hiszen azzal szorosan összefügg, mint arra a későbbiekben rámutatni szeretnénk.

Azt kívánja a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete továbbá elérni, hogy a Hszt. felülvizsgálatának 12 év alatt sorban a 45. módosítását eredményező felülvizsgálata iránya egyértelműen a jobbító szándék jegyében, a fenti pozitív célok elérésére alkalmas eredményeket, jogszabályi rendelkezéseket hozzon. A leghatározottabban elutasítjuk azokat az esetlegesen meglévő szándékokat, amely a rendszerváltást követő 17 év permanens folyamata során mindig azt eredményezték, hogy a rendőrség dolgozói meglévő jogosultságaiból időről-időre mindig lecsíptek (egyes vélemények markánsabb megfogalmazása szerint „elloptak”) alkalmanként csak keveset, de összességében már nagyon sokat, és ezzel a rendőri életpálya vonzóságát még tovább rontották.

Ma a Rendőrség végrehajtói állománya a végletekig el van keseredve a meglévő – szakszervezetünk ált folyamatosan hangoztatott – visszás jelenségek, és elvonások romboló, demoralizáló hatása miatt. A Hszt. felülvizsgálata során figyelembe kell venni azt, hogy a hatályba lépése óta az alapvető jogok korlátozása változatlan formában fennmaradt, míg a jogosultságok elvonása folyamatosan megvalósul. Ezek, példálózó jelleggel:

– a ruhapénz nyilvánvalóan olyan mederbe terelése, amely a szakmailag és pénzügyileg sokszor elfogadhatatlan és minősíthetetlenül gyatra felszerelés megvásárlásának kényszerét jelenti a közbeszerzésekben sokszor érthetetlenül nyertes pályázók nyereségének gyarapítási szándékával,

– a rendőrség hatásköreinek civil szférába „átjátszási” kísérletei, illetve már meglévő gyakorlati példái (sebességmérés, ügyvédi irodák megbízásai, őrző-védő vagyonvédelmi cégek megjelenése rendőrségi objektumokban, rendőrségi feladatok végrehajtása során „közreműködés”, stb.),

– a vezetői és a végrehajtói állomány közötti „megbecsültségi olló” kinyílása,

– a végrehajtói állomány járandóságainak megtagadása egyik oldalon (gépjárművezetési pótlék, túlóra), míg a munkáltatói oldal reprezentáns vezetői oldaláról a túlköltekezés, amely időnként pazarló és hűtlen kezelésre utaló jelleget ölt, a végrehajtói állomány járandóságaink ezzel egyidejű megtagadása,

– az érdemi érdekképviseleti munka feltételeinek biztosításától való elzárkózás, a szakszervezet útján való jogosultságokért kiállás esetén a nagy valószínűséggel alkalmazott retorziók térnyerése,

– a budapesten szolgáló képzett járőrök egyedüli járőrözése napi gyakorisággal, a polgárőrök, közterület-felügyelők, tanulók járőrpárrá „kinevezése”.

A Hszt. felülvizsgálata során alapvető álláspontunk, hogy a már meglévő jogosultságok elvonását nem lehet felülvizsgálat alá vonni, hiszen szakszervezetként ennek elvonását koncepcionális jelleggel is elutasítjuk. Nem tudjuk elfogadni, mert, mint arra a későbbiekben rámutatunk, a jelenlegi rendőrségi költségvetésben nagyon sok pénz van, de a felhasználások nagyon sok esetben elhibázott, kifejezetten rossz döntések eredményeként valós eredmény nélkül elfolynak, eltűnnek, sokszor felvetve az ezzel kapcsolatos döntések bűncselekményi kategóriaként értékelhetőségét. Csak olyan felülvizsgálatot tartunk indokoltnak, amely a Rendőrség működési zavarainak elhárítására, az elkövetett hibás döntések és a múltban megvalósult jogosultság elvonások reparációjára alkalmasnak tekinthető, és figyelembe veszi a végrehajtó állomány jogos, méltányolható szakmai és egzisztenciális érdekeit is.

A Hszt. felülvizsgálatával kapcsolatosan szükséges arra is rámutatni, hogy a Kormány időnként körvonalazódó rendészeti stratégiája nyomaival kapcsolatban milyen aggályok azok, amelyek megvalósulása tovább mélyítheti a Magyar Köztársaság Rendőrségének jelenlegi szakmai, morális válságát.
Az elmúlt 6 év kormányzati stratégiáját a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete a jelenlegi viszonyok alapján az alábbi címekben rendszerezi:

2. a centralizált és decentralizált (önkormányzati) rendészeti struktúrák kialakításának erőltetése;

3. a rendészet (rendőrség) civil közigazgatásba integrálása (civilesítés, civil kontroll);

4. a rendészet kormányzati irányítása „feszessé” tételének szükségessége, rendészeti struktúrák összevonása a centralizáció jegyében;

5. „költségtakarékosság és hatékonyság” folyamatos verbális sulykolása;

6. rendészeti személyzeti politika jelentőségének verbális „elismerése”, ennek során új rendszerelemek átgondolatlan és elhibázott erőltetése.

A rendészeti szakterület belügyminisztériumi ágazati irányítás alóli kivonása olyan – elsősorban politikai – döntés volt, amely az azóta eltelt alig több mint másfél év során világosan rávilágított annak szükségszerűségére, hogy a rendészeti szakterület igazságügyi szakterület alá integrálása a tapasztalatok alapján rövid időn belül felülvizsgálat tárgyát kellett, hogy képezze. A Belügyminisztérium több évtizedes működése során egyfajta militáns jellegű minisztériumként irányította a rendészet (rendőrség) működését. Ennek oka, hogy a rendészeti szakterület speciális ismérvei megkövetelnek egyfajta militáns, rendészeti, rendvédelmi szemléletű irányítást, szakmai előképzettség meglétét az irányító, felső szintű vezetők személyes tulajdonságaiban. Az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (a továbbiakban: IRM) irányítása alá rendelés egyfajta kvázi civilesítési szándéknak is betudható, hiszen a korábbi „rendészeti minisztérium” megszüntetésével a jellemzően civil sajátosságokat mutató IRM ágazati irányítása alá került a rendészeti szakterület. Mindösszesen egy év bebizonyította azt, hogy a rendészeti szakterület speciális ismérvei a jelenlegi belpolitikai helyzetben azt eredményezték, hogy a rendészeti jellegű ismeretekkel kevésbé rendelkező IRM apparátus, illetve IRM vezetés a kormányzati elvárások szerinti eredményességet nem tudta biztosítani. Természetesen ahhoz, hogy ez ennyire nyilvánvaló legyen, bizonyos társadalmi folyamatok is kellettek, de álláspontunk szerint ezek alapjában véve csupán időben gyorsították fel ennek a kormányzati felismerésnek a folyamatát.

2 – 4.

A rendészeti struktúrák centralizáltságával, illetve a decentralizálási törekvésekkel kapcsolatban megállapítható, hogy a jelenlegi struktúrát tekintve, illetve az elmúlt évtizedek működését is figyelembe véve a rendőrség egy jellemzően inkább centralizált, hierarchikus elven működő szervezet. Nyilvánvaló, hogy a decentralizáltságra való törekvés a jelenlegi egységes végrehajtást, az alá-fölé rendeletségből adódó felelősségi rend bejáratott rendszerét megtöri. Ennek révén minden bizonnyal a jelenleg még egységes rendőrség munkájával kapcsolatban fokozottabban jelentkezik annak veszélye, hogy a helyi sajátosságok révén, az önkormányzatok politikai állásától függően különböző értékrend-elvárások mentén mind szakmailag, mind jogalkalmazás terén polarizálódhatnak az egyes decentralizált rendőri szervek. A decentralizálással kapcsolatban további vizsgálatok tárgyát kell képezze – és erre valamilyen szinten a Hszt. felülvizsgálata céljából összehívott munkabizottság is rámutathat -, hogy a rendészeti feladatok jelenleg jellemzően rendőrség általi ellátása során a rendészeti hatásköröknek joggal tekinthető feladatokat továbbra is a rendőrség látja-e majd el kizárólagosan. Ma már nem csupán jelekből, hanem konkrét történésekből lehet arra következtetni, hogy mi a Kormányzat erre irányuló szándéka. Nem világos, hogy egyes rendészeti, vagy a funkcionális szervek feladata ellátására „aspiráló”, vagy azok ellátására egyesek szerint alkalmas szervezetek vesznek-e át ennek során a rendőrségtől hatásköröket (polgárőrség, polgári védelem, közterület-felügyelet, vagyonvédelmi cégek, stb.), de amennyiben van erre irányuló szándék, azzal kapcsolatban rendkívül sok szakmai aggályt lehet megfogalmazni.
Álláspontunk szerint a különböző rendészeti hatáskörök rendőrségből kiszervezésének szándékát a mindenkori Kormánynak – ha erre irányuló szándéka van – csak akkor lehet tisztességes alapokon állva megvitatni, ha azt a Kormány nyíltan felvállalja. Semmiképpen sem járható az az út számunkra, hogy szakmai-jogi felülvizsgálatnak mondott, de valójában elvonásra, hatáskör megnyirbálásra irányuló feladat végrehajtásában segédkezzen egy munkavállalói érdeket képviselő szakszervezet.

A rendészeti feladatok „társszervekkel” való ellátásának eddigi sikertelen próbálkozásai, és azok figyelmen kívül hagyása (polgárőr-rendőr járőrpáros, rendőr-közterületfelügyelő járőrpáros szakmai sikertelenségei) álláspontunk szerint több aggályt vetettek fel az eddigi tapasztalatok során, mint amennyi előnnyel jár. Helyesbítve előnyt eddig még nem tapasztaltunk ezekkel a tűzoltásszerű (rendőri létszámhiány miatt) megoldásokkal kapcsolatban.

Az erre irányuló koncepció (vagy tűzoltás) végrehajtását észlelve azt lehet egyértelműen megállapítani, hogy a jelenlegi rendészeti szakember képzés centralizációját (RSZKI, RTF, RTF átképző) is felváltja egyfajta kvázi decentralizáció, amely egyrészt a civil társszervek bevonásából, másrészt pedig ezen szervezetek szakembereinek képzettségéből adódóan mindenképpen a személyi állományuk rendőrszakmai felkészültségét (felkészületlenségét) alapul véve rejt magában bizonyos fokú kockázatot a rendészeti feladatok maradéktalan ellátása vonatkozásában.

A decentralizációra törekvés mellett ugyanakkor észlelhető a kormányzat részéről egy rendkívül erőteljes (erőszakos) centralizációs törekvés is a rendészeti szervek irányítását illetően. A centralizációs törekvések figyelhetők meg például a nemzetbiztonsági szolgálatok széttagoltságának megszüntetése, feszes kormányzati felügyelet alá vonási törekvésében is például, nem beszélve a Rendőrség-Határőrség integrációja kapcsán kialakult jelenlegi és várható helyzetről.

A civilesítés kormányzati koncepció szerinti szükségszerűsége álláspontunk szerint jelentősen veszélyezteti a szakmai hatékonyságot is, ebből adódóan szakmai érdekeket is sért. Ennek nyilvánvalósága és elhibázott jellege a felülvizsgálat indokoltságának mértékében ugyan még nem éri el a Belügyminisztérium ágazati irányítása alá történő visszaintegrálásának szembetűnő szükségességét, de a civilesítés kapcsán megfogalmazódó aggályok miatt mindenképpen javasolt a Kormányzat – álláspontunk szerint szakmaiatlan – döntésének alapos felülvizsgálata e téren is.
A civilesítés rendszere ugyanis nem csupán rendőrségi hivatásos dolgozók ezreinek helyzetét változtatja meg egyik napról a másikra hátrányos módon. Már ennek is megvan egy jelentős veszélyeztető hatása (pályaelhagyás), amelynek révén jól felkészült – hivatásos állományú – szakemberek távoznak el egy-egy ma még hivatásos állományúakkal is rendelkező szakterületről.

További aggály ugyanis, hogy a későbbiek során bizonyos civilesített rendészeti beosztásokat, feladatköröket nehéz lesz rendészeti, rendőrszakmai ismeretekkel is rendelkező szakemberekkel betölteni, illetve ellátni. A civilesítésre törekvés ugyanakkor a Rendőrségen belül (elsősorban a funkcionális szervek állománya tekintetében) lényegében elzárja a beosztások közötti átjárhatóságot, ha egy szakmai ismereteket gyakorlattal is rendelkező, és megfelelő képesítéssel is rendelkező szakemberrel kíván a munkáltató betölteni egy civilesített beosztást.

Teljesen nyilvánvaló szakszervezetünk álláspontja szerint, hogy egyes rendészeti szerveknél rendszeresített nem szigorúan rendőrszakmai szakterületen dolgozó személyeknek bizonyos rendőrszakmai ismeretekkel rendelkezniük kell, amelyet csupán elméleti képzéssel, oktatással nem biztos, hogy a kellő színvonalú feladatellátást lehet biztosítani.
Akár egy rendőr szakmai szakirányítási terület dolgozói, akár más funkcionális (jogi, pénzügyi, műszaki, stb.) szakterületek vonatkozásában ugyanis álláspontunk szerint elengedhetetlen a rendészeti munkára való alkalmazhatóság feltételeként a szakmai képesítés mellett bizonyos rendészeti-szakmai gyakorlattal is rendelkeznie az e beosztásokat betöltő munkatársaknak.

Az aggályok nyilvánvaló meglétének felismerése, realizálódása nem olyan látványos, közérthető és gyors, mint az IRM-től a BM ágazati irányítás alá (vissza)sorolás szükségessége, de kétségtelenül olyan reális kockázatot rejt magában, amely a jövőre nézve a rendőr-szakmai munka színvonalának a leromlását okozhatja egyrészt a gyorsuló fluktuáció (pályaelhagyás, nyugdíjba menetel), másrészt a civilesített újonnan jött munkatársak szakmai-gyakorlati ismereteinek a hiányából adódóan. A civilesítés mérlegelés nélküli véghezvitele ugyanis a szakmai területek közötti – jelenleg is már alig meglévő átjárhatóságot – szinte teljes egészében kizárja. Ez – meggyőződésünk szerint – a hivatásos személyek által ellátott munkának is a rovására fog menni, ezért a civilesítés vonatkozásában javasoljuk, hogy végérvényesen ne legyen akadályozva az átjárhatóság rendszere a Rendőrség szervezetén belül. Erre tekintettel – amennyiben a civilesítés szándéka mindezek ellenére továbbra is a kormányzati koncepció lényegi ismérve marad – mindenképpen javasoljuk a „civilesített” szakterületek vonatkozásában bizonyos hányad esetében továbbra is meghagyni hivatásos beosztásokat.

Ellentmondásosnak tűnik továbbá, hogy lényeges ismérv a költségtakarékosságra törekvés szándéka a kormányzat kommunikációjában, ugyanakkor egyértelmű jelek vannak a pazarló, átgondolatlan gazdálkodásra a Rendőrség berkein belül is. A Hszt. felülvizsgálata során ezt mindenképpen javasoljuk figyelembe venni.
További jelenség, hogy a kormányzati szakmai anyagokban foglaltak szerint is a „vázolt programok végrehajtása pótlólagos költségvetési források biztosításával lehetséges” csak. Ez lényegében nem költségtakarékosságot, hanem költségnövekedést jelent az elkövetkező 10-15 év viszonylatában.
A kormányzat eddig nem észlelte, hogy a rendőrség dolgozóinak fluktuációja még az eddigiütemnél is jobban felgyorsulhat, és az ebből is adódó nyilvánvaló költségigények (végkielégítések, újabb szakemberek képzése, országos költségvetés tekintetében a nyugdíj és ezzel együtt a „régi” beosztások fluktuáció miatti feltöltése) további lényeges mértékű kiadásnövekedést okozhat költségvetési oldalon.
További költségnövekedés az átszervezésből adódó költségek növekedése is, továbbá az új képzési rendszerek bevezetése is.
Álláspontunk szerint a költségvetési szempontok alapján történő felülvizsgálatok eredménye, átszervezések, korszerűsítések eddig is jelentős költségvetési forrásokat emésztettek fel, a rendszer változatlanul hagyása mellett.

A rendészeti személyzeti politika jelentőségének felismerése nem új elképzelés, ugyanakkor megállapítható, azzal, hogy ennek igénye időről-időre megfogalmazódik az átszervezések, felülvizsgálatok (reform törekvések) során, valószínűsíthető, hogy a munkáltatói oldal is felismeri időről-időre, ezen a területen sem igazán megalapozott a rendészeti stratégia és az előző koncepciók elhibázott jellegének felismerésével egyenértékűek az újabb és újabb – ezáltal csak ötletértékűnek minősíthető – „szakmai” felvetések.
Álláspontunk szerint csak és abban az esetben lesz a rendészeti személyzeti politika a kormányzat elvárása szerint jól működő és hosszútávon is életképes, ha a a teljes közigazgatás területén – beleértve a rendészeti szakterületet is – elsősorban szakmai érdemek alapján történik a szakemberek különböző beosztásokba helyezése. Az érdem rendszer (Merit- rendszer) a rendszerváltást követően, kormányoktól függetlenül a közvélemény és a szakmai tanulmányok álláspontja szerint is, eltolódott a politikai választásokon győztes pártok egyfajta „zsákmány-rendszere” irányába. Ez hosszútávon nyilvánvalóan működési zavarokat okoz egy olyan társadalmi rendszerben, amelyben az eddig eltelt 17 évben lényegében politikai váltógazdálkodás működött.

A rendészeti személyzeti politika sem tudja kivonni magát az alól a hatás alól, hogy a szakmai és közigazgatási lojalitáson túlmenő aránytalan tényezők is fellelhetők a jelenlegi közigazgatási rendszer személyzeti politikájában. Természetesen ez rövidtávon bizonyos színvonalú „hálás”, zavarmentes és biztonságos „szakmai” hátteret biztosít, illetve biztosított a mindenkori kormányzási struktúrák megerősítésében, azonban hosszú távlatokban gondolkodva a politikai váltógazdálkodásból adódó gyakori vezetőcserék és a vezetőcserékkel szükségszerűen járó személyzeti változások mind-mind azt eredményezték, hogy mire felállt, mire betanulta a dolgát egy jól működő közigazgatási apparátus, jött a következő átszervezés, vagy jött a következő országgyűlési választás, amely alapján kezdődött elölről a személyzeti csiki-csuki a politikailag már jelentősnek (vagy inkább anyagilag vonzónak) értékelhető beosztásokban.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy a kormányzati szándékok szerint az önkormányzatok szerepe jelentősen növekedni fog a szervezeten belüli decentralizációs törekvések következtében, akkor megállapítható, hogy a zsákmány-rendszer továbbélése még jobban el fogja bizonytalanítani nem csupán a szervezetében decentralizált rendészeti szakterületet, hanem a teljes közigazgatást is. Az eddigi tapasztalatok és a jelenlegi helyzet is azt mutatja, hogy a kormányzati összetétel nem mindig tükörképe az önkormányzati választások alapján kialakuló helyi irányítás összetételének. Ebben a helyzetben könnyű elképzelni, hogy a kormányzat azon szándéka, amely szerint szeretné feszesebbre vonni a decentralizált rendészeti szakterületet- miközben az ország legtöbb megyéjében ellenzéki többségű megyei önkormányzatok működnek – milyen működési zavarokat okozhat. A rendészeti szakemberek elbizonytalanítását eredményezné, ha mind helyi szinten, mind pedig kormányzati elvárások alapján a zsákmány-rendszer működése miatti elvárásoknak kívánna megfelelni egyidejűleg az adott rendészeti vezető, vagy dolgozó.

Meggyőződésünk, hogy bármilyen struktúra lehet működőképes, ha azt felkészült, egzisztenciálisan megbecsült, független közigazgatási (rendészeti, rendőrségi) szakemberek töltik be, egy olyan rendszerben amely elsősorban a szakmai érdemeken alapuló előmeneteli rendszert tesz lehetővé. Mindezek nélkül ugyanis a legtisztességesebb szándék is kudarcra van ítélve, hiszen az adott beosztást nem az arra szakmailag és emberileg legrátermettebb személy tölti be, hanem a zsákmány-rendszer kritériuma alapján kiválasztott „közigazgatási szakember”.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének rendészeti tapasztalatokkal rendelkező szakemberei a közelmúltban tanulmányozhatták a Kormány számára készített „Rendészeti stratégia” c. tanulmányt.

A tanulmány nagyon sok olyan megállapítást tartalmazott, amelyeket a Hszt. felülvizsgálatának koncepcionális jellegű megvitatásához is fel lehet használni. E tanulmányban került leszögezésre a következő megállapítás:

„Tekintélyelvű rendszerekben a politika és a rendészeti szakigazgatás összefonódása szinte kibogozhatatlan. Ez a magyarázata annak, hogy a rendszerváltó országokban a két terület elválasztására szervezeti garanciákat kerestek. Ezzel a céllal került ki az Országos Rendőr-főkapitányság a Belügyminisztérium szervezetéből 1990-ben.”.

Ezen megállapítás első részével – azaz a politika és a rendészeti szakigazgatás összefonódásának megakadályozására törekvéssel -, mint fontos stratégiai célkitűzéssel maximálisan egyetértek. Ugyanakkor az ORFK-nak a BM szervezetéből kiválása még nem elégséges ezen összefonódás megakadályozására,és a fentiekben vázoltak szerint ez Magyarországon egyáltalán nem valósult meg a rendészeti területen. Magyarország alkotmányos berendezkedése alapján az ORFK vezetőjét formálisan a Magyar Köztársaság Elnöke nevezi ki, azonban azt a személyt nevezi ki, akire a politikailag győztes párt miniszterelnöke javaslatot tesz. Az a formális ceremónia, amely szerint a kiválasztás szakmai alapokon nyugszik elsősorban, elfogadható struktúra lenne, ha a mindenkori rendőri vezető további pályafutására nézve ne lenne a politikailag győztes párt miniszterelnökének továbbra is döntő befolyása. Innentől kezdve pedig hiába nemes a szándék, ha a gyakorlati tapasztalatok alapján az ORFK folyamatosan jelentési kötelezettséggel tartozik a minisztérium irányában, a minisztérium jogszabálynak nem minősülő, az állami irányítás egyéb eszközeinek minősülő normatívák meghatározásával (jellemzően utasítások, szabályzatok) valójában egy olyan irányítási struktúrát működtet, amely szerint szervezetileg különálló ugyan formálisan az ORFK a minisztériumtól, de továbbra is létezik a szigorú alá-fölé rendeletségi hierarchia, azaz a zsákmányrendszer jellegéből adódóan a mindenkori rendőri vezető mind szakmailag, mind egzisztenciálisan erős függésben áll a kormányzati politikának alárendelten.

Ennek az oka is a Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésében, annak gyakorlati megvalósításában érhető tetten, ugyanis a klasszikus államhatalmi ágak elválasztásának elve jelenleg nem érvényesül maradéktalanul a magyar jogrendben a „végrehajtó hatalom / törvényhozó hatalom” viszonylatban. A politikai pártok prominens képviselői kerülnek be a közigazgatás legfőbb kulcspozícióiba (miniszterek, államtitkárok). A közigazgatás irányításának legfelsőbb szintjén ugyanis a választásokon győztes párt „erős emberei” kerülnek pozícióba, akik közigazgatási felkészültsége sok esetben nyilvánvalóan hiányzik. Abban a struktúrában, ahol a közigazgatás legfelsőbb szintjén nem közigazgatási szakemberek töltenek be vezető pozíciót, nyilvánvalóan nem a szakértő, hanem a tekintélyelvű rendszer valósul meg a „csúcson”. A tekintélyelvű rendszer sajátossága pedig, hogy az alsóbb szintű beosztásokat a tekintélyelvet – sok esetben a szakmaiság rovására menve – elfogadó, az elvárásoknak megfelelő közigazgatási szakemberek töltik be a zsákmányrendszer sajátosságainak eklatáns példáját kialakító rendszert megvalósítva egészen az alsóbb szintű vezetőkig bezárólag.

Álláspontunk szerint a közigazgatás szakmai irányításának létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen, és ennek elmaradása olyan működési zavarokat okozhat a közigazgatás és ezen belül a Rendőrség teljes rendszerében, amely a közigazgatástól (Rendőrségtől) megkövetelt feladatok ellátása színvonalának a süllyedésében nyilvánul meg.

A rendészeti szakterület „civil kontroll” alá helyezése ezt a színvonalsüllyedést nem fogja tudni megakadályozni, vagy viszafordítani, mivel ennek ez nem a megfelelő eszköze. Az „erős társadalmi kontroll” igénye megfogalmazása, és ezért a rendészeti szervek civil szerveződések felügyelete alá kerülése álláspontunk szerint a rendészeti szakigazgatás további elbizonytalanítására, szakmaiságának csorbulására alkalmas rendszer kereteit erősíti. Nem elégséges ugyanis jogilag tanult, elméleti szakemberek kvázi felügyelete alá helyezni a Rendőrség szakmai munkáját, ugyanis önmagában nem elégséges a Rendőrség működésének megértéséhez az elméleti jogi ismeret, főleg akkor nem, ha a társadalmi szervezetek időnként erős politikai, világnézeti kötődést mutatnak egyes pártpreferenciák irányában. A civil kontroll ugyanis többféleképpen értelmezhető. A civil kontroll szükségszerűen egy félig-meddig laikus – szakmai ismeretek híján lévő – felügyeleti elemrendszer beépülését teremti meg a rendészeti szervek működésében. A jelenlegi jogrendszerben a rendészeti szervek működését jogszabályok határozzák meg, és betartásuk ellenőrzésére a jogszerű működés biztosítására több állami szerv is hivatott (Ügyészség, Bíróság, Minisztérium, Országgyűlési Biztosok, Országgyűlés Rendészeti Bizottsága, Állami Számvevőszék, stb.) a hatáskörükben lévő szankciórendszerekkel egyetemben.
A rendészeti szervek szakszerű működését a jogszabályok keretei és ezen szervek ellenőrzési jogosultságai, esetleges szankciórendszerei kellőképpen kontroll alatt tudják tartani jelenleg is. Amennyire aggályos a közigazgatás hatékonyságára a laikus politikai elemek általi döntő befolyással rendelkezés, ugyanúgy bizonytalanító tényezőként fog felmerülni a civil társadalom nevében fellépő, a rendészeti szakmai munka ellenőrzésére hivatott bármilyen formáció. A jelenlegi struktúrák meggyőződésünk szerint kellő kereteket adnak a Rendőrség törvényes, szakszerű működésére, amennyiben a rendészeti ismeretek szakmai követelményrendszere elsőbbséget élvez a jövőben, a közigazgatás felső vezetői szintjén elhelyezkedő, sokszor megfelelő közigazgatási (rendészeti) felkészültség híján lévő személyek szakmai, adott esetben politikai jellegtől sem mentes elvárásával szemben.

A „súlyos működési és morális zavarok” megszüntetése, vagy a „rendészeti terület megújítása” valóban fontos kérdés, de az évek óta a rendészeti szervek megreformálásának eseményei ezeket a zavarokat csak megerősítették eddig.

A tanulmányban van egy figyelemreméltó megállapítás. „Az analízis elvégzésére a legalkalmasabb maga a megújulni akaró szakmai intelligencia, mert rendelkezik a felméréshez szükséges valamennyi információval, viszont egzisztenciális érdekei a változatlanságot sugallják. A centralizált szervezetekben ez az érdekeltség a csúcsokon erős, a hierarchia alsóbb szintjein jóval nagyobb a változások iránti nyitottság. Ha a felmérésben ez a szint is véleményt mondhat, jóval reálisabb képre számíthatunk.”

A közigazgatás mai, egyik legfőbb problematikájára mutat rá a tanulmány ezen megállapítása!

A közigazgatás működési zavarait ugyanis legelőször a hierarchia legalsóbb szintjein lévő közszolgák, rendészeti szakemberek tapasztalják. Az általuk jelzett működési zavarok hangsúlyozása viszont a hierarchikus felépítésből adódóan, egyre feljebb szintre kerüléssel fokozatosan tompul, míg maga a probléma a gyakorlatban ugyanolyan intenzitással továbbra is, változatlanul fennáll. Az egyre feljebb szinten lévő, a csúcshoz közeli „érdekeltség” ugyanis – mint azt a tanulmány nagyon helyesen megállapítja – olyannyira erős, hogy mire a legfelsőbb csúcsvezető asztalára eljut a probléma tálalása, lényegesen lecsupaszítva jelenik meg, mint probléma, ezáltal a változtatás iránti fogékonyság kisebb mértékű intenzitással alakul ki a legfőbb döntéshozói szinten, mint az szükséges lenne.

Ez a folyamat egy idő után olyannyira lehetetleníti a közigazgatás hatékony működését, hogy a valós problémák folyamatos szépítése, a szinteken egyre feljebb haladva, azt eredményezik, hogy egy idő után a közigazgatásban működési zavarok mutatkoznak. A működési zavarok már a legfelsőbb szinteken is szemmel jól láthatóak, viszont a valós okok feltárása számukra éppen azért nem történt meg, mert a problémát jelző információ lényegi ismérvei egyre inkább torzultak a változatlanságot fenntartani igyekvő „csúcsközeli” emberi tényezőknek „köszönhetően”.

Itt ismét csak vissza kell kanyarodni a rendészeti személyzeti stratégia fontosságára, hiszen amennyiben a közigazgatás összes szintjén szakmailag alkalmas és rátermett személyek volnának, a csúcshoz közel lévők nem is érzékelnék ezeket a problémákat, mert az alkalmas közigazgatási szakemberek időben megtennék azokat a megelőző, korrigáló, vagy javító intézkedéseket, amelyek idejekorán elejét vennék a közigazgatásban mutatkozó működési zavarok kialakulásának.

Erre való törekvések egyébként folyamatosan voltak és vannak is az alsóbb szintű szakmai szervek, illetve a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete részéről, de éppen a korábbiakban jelzett – a közigazgatási hierarchia csúcsához közel lévő személyek – struktúra jellemzői, illetve a fiskális szempontokra sokszor alaptalanul való hivatkozás a közigazgatási szakmai szempontok rovására, azt eredményezik, hogy a problémák eszkalációja valósul meg hosszú távon. Ez pedig egy idő után a reformtörekvésekben, integrációs elképzelésekben, átszervezésben gondolkodásban, évenkénti Hszt. felülvizsgálatban – összességében látszatintézkedésekben – nyilvánul meg. A fentiekben jelzett alapok megváltoztatása nélkül az átszervezések, modernizációs törekvések nem vezethetnek egy valóban korszerű, szakmai alapokon nyugvó hatékonyan működő rendészeti közigazgatás megteremtéséhez.

A Kormány rendészeti stratégiája c. tanulmánnyal kapcsolatban megállapítható konklúzió, hogy a közigazgatás, és a rendészeti közigazgatás működésében jelen lévő problémákat nevén nevezi. Keresi a megoldásokat a probléma megszüntetésére is, azonban meggyőződésünk, hogy a közigazgatás működési zavaraiért valójában felelős politikai berendezkedésből adódó tényezőkre nem kellő eréllyel és túlzott óvatossággal mutat csak rá. Ennek eredménye megint csak egy olyan reform, átszervezés, vagy felülvizsgálat lehet csupán, amely a kifogásolható politikai tényezők rendészeti struktúrára gyakorolt kedvezőtlen hatását érintetlenül hagyva, konzerválja a problémákat kiváltó valós okokat. Mindezek feltárása és a rossz működési mechanizmusok megnevezése és megreformálási szándéka nélkül a rendészeti reform álláspontom szerint konzerválni fogja a jelenlegi alapokat, amelynek a végeredménye az lesz, hogy a működési zavarok továbbra is szembetűnők lesznek, és egy idő után a Rendőrség működőképességét a jelenleginél is nagyobb mértékben fogja veszélyeztetni.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének 18. pontban alábbiak szerint felsorolt álláspontja a Hszt. felülvizsgálata vonatkozásában koncepcionális jelleggel fogalmazódik meg, amelynek „indokolási része” volt megismerhető fentiekben.

A TMRSZ KONCEPCIONÁLIS JELLEGŰ JAVASLATAI, FELVETÉSEI
A HSZT. FELÜLVIZSGÁLATÁHOZ

1. Meglévő jogosultságot nem vonhat el semmilyen címszó alatt a jogalkotó. A meglévő jogosultságokat a Hszt.-ben a felülvizsgálat eredményeként nevesíteni indokolt külön rendelkezésen belül, amely kimondja, hogy azok elvonása, vagy a rendelkezések módosítása csak akkor lehetséges jogszerűen, ha ahhoz a Rendőrségen belül működő valamennyi szakszervezet hozzájárul.

2. A felülvizsgálat során – figyelemmel a csatolt melléklet szerint bizonyítható elvonásokra a 12 év során – javasoljuk, hogy a Hszt. III. és IV. fejezetében foglalt rendelkezések során az alapvető jogok korlátozásának jelenlegi szigorán, továbbá az érdekvédelmi munka hatékonyságát akadályozó jelenlegi korlátokon lényegesen enyhítsen a jogalkotó. Ezzel kapcsolatban konkrét javaslatokat is előterjesztünk.

3. Javasoljuk az évenkénti ruhapénz folyósítás rendszerének változatlanul hagyását, annak mértékének jelentős megemelése mellett.

4. Az egyenruházat utánpótlása lehetőségének liberalizálását az EU vonatkozó irányelveinek figyelembevételével elengedhetetlennek tartjuk (ugyanolyan fehér ing, ugyanolyan sötét zokni, ugyanolyan fekete bőrcipő, ugyanolyan sötétkék farmernadrág, stb.), ugyanis e termékek gyártása (és értékesítése!) nem jelentheti kizárólagosan a közbeszerzésen nyertes cég piaci monopóliumát a rendőrség dolgozói, mint „fogyasztók” előtt. A rendőrség nem lehet partner egy piaci monopólium létrehozásában!

5. Az egyenruházati termékek közbeszerzés során bevezetésre kerülő termékekkel kapcsolatos szerződések megkötése során rövid idejű felmondási jog kikötése minőségi, vagy utólagos szakmai nem megfelelőség megállapítása esetén.

6. Az újonnan felszerelő egyenruhás, vagy vegyes öltözékű állomány egyenruházati fedezetének biztosítását tartjuk csak elfogadhatónak jegyrendszer bevezetésével, de csak az évenkénti (készpénzes) ruhapénz folyósítás rendszerének változatlanul hagyása mellett (lásd. 3. pont).

7. A jelenlegi pótlékrendszer felülvizsgálata során tárgyalási alapként elfogadhatónak tartjuk, ha:

– a pótlékok szorzószámba beépítése csak azzal párhuzamosan történhet, hogy a pótlékra jogosító beosztások országos összlétszáma országosan nem csökkenhet, és nem lehet más beosztásnak átnevezni a jövőben egyetlen átszervezés során sem, azaz a pótlékra jogosító beosztások törvényi szinten, a jelenlegi Korm. rendeleti, vagy BM (IRM) rendeleti szintek jogharmonizációjával egyetemben rögzítésre kerülnek „szerzett jogként”,

– a felülvizsgálat – a rendőri pálya egyes beosztásai vonzóbbá tételének szándékával – kiterjed további pótlékok nevesítése indokoltságának a vizsgálatára is.

8. A 13. havi külön juttatás 2009. január 16-án a 2008. évben fennálló jogviszonyra tekintettel áll fenn, továbbá a Hszt. egyértelműen rögzíti, hogy a 13. havi külön juttatással kapcsolatos módosítás („trükközés”) csak az 1. pontban rögzítettek figyelembevételével történhet

9. A Rendőrség pénzbevétellel járó egyes tevékenységei kiszervezését azonnal meg kell állítani, hiszen a Rendőrség egyes hatásköreinek privatizálása semmilyen szakmai indokkal nem támasztható alá! A nehéz gazdasági helyzetben civil cégeknek eredményez bevételt, a költségvetést megrövidítve, továbbá minden bizonnyal például a sebességméréssel, vagy a jogi képviselettel kapcsolatos esetleges visszásságok a rendőrség jóhírnevével akkor is összemosásra kerülhetnek, ha ahhoz nincs köze a rendőrség dolgozóinak.

10. Jelenleg jogszabályi rendelkezések híján egyre gyakoribb, hogy a rendőrség tevékenységével kapcsolatos jogi, (vagy a jövőben egyéb funkcionális jellegű munkák, például: bérszámfejtés, humánerő-gazdálkodás, sajtótevékenység, informatikai üzemeltetés, stb.) bennfentes ügyvédek, ügyvédi irodák, bennfentes civil vállalkozások szerzik meg maguknak megbízási díj alapján, miközben a legutóbbi átszervezés során például az ORFK Jogi Főosztályának a létszámát a felére csökkentették. Ezt követően pedig szinte azonnal – információink szerint több millió forintos (5 millió Ft) megbízási díj ellenében – egy ügyvédi irodával kötöttek szerződést a Rendőrség Gazdálkodási Szabályzata elkészítésére (terjedelemben egy kb. 30 gépelt oldalnyi terjedelmű, jelenleg meglévő Szabályzat „átpofozását” igénylő jogi munka, amelyet kb 2-3 fő végzett el pár hét alatt – koordinációval együtt – eddig a Rendőrségen belül!).

Egy másik több millió forintos költségvetési pénzkiáramlást eredményező szerződés megkötésére is rövid időn belül sor fog kerülni információink szerint, amelyben a Rendőrség egyes szervezeti egységeivel kapcsolatos kártérítési ügyek bonyolítása kerül át feltételezhetően közbeszerzési eljárás lefolytatása nélkül valamely (feltehetőleg bennfentes kapcsolatokkal rendelkező) ügyvédi irodához.
Ezeket a folyamatokat törvénysértőnek, megengedhetetlennek, pazarlónak és a munkavállalói érdekekkel ellentétes megnyilvánulásoknak lehet csak minősíteni!

11. A Határőrség-Rendőrség integrációjának ürügye kapcsán a Rendőrség költségvetési forrásait egy kézbe, az ORFK kezébe juttatta a központosított (régiósított) GEI-k létrehozásával az integrációért felelős, illetve abban közreműködő apparátus a Kormány jóváhagyásával. Ezzel a megyei rendőr-főkapitányságok gazdasági önállósága jelentősen csorbult, és mint látható, a közpénzek civil szférába történő zavaros, szakmailag megalapozatlan pazarló áramoltatása még az eddiginél is fokozottabb mértékben, rohamosan és gátlások nélkül indult meg már az átszervezést követő első hetekben!

12. Az új egyenruházat legutóbbi főkapitányi értekezleten beharangozott bevezetése további – számításaink szerint – kb. 7 milliárd forintos egyszeri költségvetési pénzkiáramlást eredményezne, álláspontunk szerint teljesen indokolatlanul, hiszen ugyanezen Kormány alig 4 évvel ezelőtt döntött egy teljesen új arculatú egyenruházati forma bevezetéséről! Javasoljuk e forrást az állomány jelenlegi egyenruházata, és életkörülményei javítására fordítani azzal, hogy az e célra rendelkezésre álló forrást a teljes (hivatásos, köztisztviselő, közalkalmazott) állománynak a Kormány kiosztja.

13. Javasoljuk, a felülvizsgálat terjedjen ki arra is, hogy a BRFK esetében a folyamatosan meglévő ezer fős nagyságrend körüli létszámhiány menedzselésére a Kormány rendelkezzen a BRFK folyamatos utánpótlását biztosító, Budapesten szolgálni tudó és akaró rendőrök képzését folytató rendőr-szakközépiskola alapításáról.

14. Az előző pont eredményes megvalósítása – továbbá a Rendőrség személyi állománya elvándorlási ütemének drasztikus csökkentése – csak akkor lehetséges, ha a Kormány elfogadja a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének azon javaslatát is, miszerint a jelenlegi lakhatási támogatási rendszerek (albérleti hozzájárulás, különélési támogatás, segélyek, stb.) forrásait összevonja és megteremti a Rendőrség dolgozói vonatkozásában is azt a pénzügyi finanszírozási konstrukciót, amely a Honvédség vonatkozásában már működik. Ennek révén a lakást lízingelő rendőrségi dolgozók támogatását a munkáltató az albérleti hozzájárulás mértékével megegyezően biztosítja a lízingrészletekbe való anyagi segítéssel. Ezzel kapcsolatban 2007. őszén a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete konkrét jogszabálytervezetet terjesztett az IRM vezetőjéhez, az abban foglaltakat változatlanul fenntartjuk, és elfogadását szorgalmazzuk. Javaslatunkat már más szakszervezet is támogatandó törekvésnek értékelte.

15. Felülvizsgálni indokolt a Hszt. teljesítményértékelés vonatkozásában meglévő rendelkezéseit azzal, hogy a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezetének kifejezett álláspontja szerint a teljesítményértékelés rendszere a Hszt.-ben kifejezetten rossz, alkalmas a vezetői visszaélésekre, alkalmas a munkavállalók szakmai előmenetelének indokolatlan akadályozására, alkalmas arra, hogy a rendőri életpálya frusztrációja a vezetői szubjektivitás lehetőségéből adódóan elvándorlásra sarkallja a sérelmet szenvedő munkavállalókat. A jelenlegi teljesítményértékelés nem volt soha objektív, hiszen azt egy vezető beosztású személy terjeszti elő, az ő személyes értékítélete alapján, a munkavállalóhoz fűződő személyes viszonyától függő értékelés születik, azaz nem lehet objektív értékelésről, hanem ennek éppen az ellenkezője, egy szubjektív teljesítményértékelési rendszert jelent. Az eddigi tapasztalatok alapján a teljesítmény-értékelés „Szetey” államtitkár nevéhez köthető további módosítása ezt az egyébként is erősen kifogásolható (álláspontunk szerint elvetendő, kasszációra javasolt) rendszert inkább a vezetők által generált bérfeszültség kialakításának eszközévé degradálta a „pofapénz” megteremtésének jogszabályi alapjával, mintsem a felvázolt cél elérésére alkalmas rendszerré alakította volna.

16. Elfogadhatatlannak tartjuk a Hszt. azon rendelkezéseit is, amely az ártatlanság vélelmének sérelmét okozza és nyilvánvalóan alkotmányos aggályokat vet fel. A büntetőeljárás alá vont személyek beosztásból felfüggesztésének indokoltsága szakmailag és jogilag is elfogadható, de erre a munkáltató döntése alapján kerül sor! Ennek azért van jelentősége, mert az a dolgozó, akit büntetőeljárás alá vonnak, azt a jogerős ítélet kimondásáig még ártatlannak kell tekinteni (a tettenérés és a beismerés esetét kivéve, de ekkor lehetőség van a jogviszony azonnali megszüntetésére is), és ha a munkavégzésére azért nincs lehetősége, mert a munkáltató így döntött, azzal egy jogilag még ártatlan, de terhelt személyt nem lehet kvázi büntetőjogi szankcióként azzal sújtani, hogy a fennálló illetménye 50%-ának visszatartását rendeli el a jogszabály alapján a munkáltató! Jogilag csak azt tartjuk elfogadhatónak, hogy az illetmény visszatartására nem kerülhet sor ilyen esetekben (bizonyítja ezt a nagy arányú bűncselekmény, vagy bizonyítottság hiányában megszülető jogerős felmentő ítéletek száma), csupán arra, hogy a felfüggesztés időtartamára visszamenőlegesen – jogerős marasztaló ítélet esetén – a munkáltató a kifizetett illetmény 50-100%-ának visszakövetelésére váljon jogosulttá. A jelenlegi rendelkezések alapján ugyanis még az is jogosult az 50%-os illetményre a szolgálati jogviszony megszüntetéséig, akiről jogerős bírói ítélet állapítja meg a bűnösséget.

17. Felülvizsgálatra indokolt a Rendőrség jelenlegi hibás gyakorlata mind a váltásos munkaidőrendszerek anomáliáinak megszüntetése (ceruzával történő „szolgálattervezések”, azok folyamatos átírása, radírozása, emiatt követhetetlen és utólag átláthatatlan túlmunkavégzések), a keletkezett túlórák nyilvántartása rendszerének megteremtése és annak anyagi fedezetének biztosítása. Ezzel kapcsolatban több alkalommal szövegszerű javaslatot nyújtottunk be a munkáltatónak, de a sérelmes gyakorlat változatlanul maradt, javaslatainkat – azok egyértelműsítésre irányuló, és jogszerű jellege ellenére – nem fogadták el.

18. Felülvizsgálatra indokolt az a döntés is, amely alapján az illetmény mértékéhez igazodik a munkáltató által nyújtott önkéntes nyugdíjpénztári tagság munkáltató által adott támogatás nagysága. Igazságtalan, hogy ismételten annak adja tanúbizonyságát a munkáltató, hogy a civil szférában is versenyképesnek tekinthető vezetői illetmények esetében a támogatás összege akár a többszöröse is lehet a beosztott rendőrének. Figyelemmel arra, hogy – mint a nevében is benne van – ez a támogatási forma minden potenciális nyugdíjasnak egyformán jár, a munkáltató nem különböztetheti meg hátrányosan a majdani nyugdíjas kisrendőröket a majdani nyugdíjas tábornokoktól az önkéntes pénztárba való munkáltatói befizetések során. Javaslatunk, hogy nominálisan minden dolgozó vonatkozásában ugyanolyan összegű támogatást fizessen a munkáltató! Javasoljuk a rendőrség dolgozóinak bruttó bérfedezetét elosztani a rendőrség létszámával, így megkapunk egy elméleti bruttó átlagilletményt és erre tekintettel határozhassa csak meg a munkáltató, hogy milyen összegű támogatást ad az esetleges önkéntes pénztári befizetésre egy-egy dolgozónak, függetlenül attól, hogy éppen mennyi az illetménye. Nagy valószínűséggel így a rendőrség dolgozóinak jelentős része még az adható támogatási maximum mérték-arányon belül lesz.

További konkrét észrevételeink a Hszt. felülvizsgálatának indokoltsága vonatkozásában:

„szakszervezeti tisztségviselő: A szakszervezet által
a munkáltatónak írásban szakszervezeti tisztségviselőként megjelölt személy, a szakszervezet írásba foglalt visszavonásáig.

– Hszt. végrehajtása vonatkozásában az áthelyezését kérő személy 6 hónapi visszatarthatóságának lehetőségét (9/1997. BM rendelet 14.§ (2) bek.) javasoljuk 2 hónapra korlátozni, figyelemmel arra, hogy az új helyen felajánlott beosztást legtöbb esetben 6 hónapig nem tudják fenntartani, és amennyiben be tudják tölteni azt más személlyel, így az áthelyezést kérő hivatásos adott esetben a szakmai előmenetelére alkalmas áthelyezéssel nem tud élni a munkáltatójának felróható, de „jogszerű” visszatartása miatt.

– Munkáltatót marasztaló jogerős ítélet megszületése esetén (fegyelmi ügyek miatti büntetés kiszabás vagy elbocsátás jogellenessége, munkáltató kártérítésre kötelezése, stb.), amennyiben az a döntésért felelős vezető felelősségét veti fel, a kárfelelősség általános szabályai szerinti felelősségre vonási eljárás megindítása szükségességének kötelező előírása a Hszt. keretén belül.

– Amennyiben a teljesítményértékelés megmarad a Hszt.-ben, akkor a vezető által a beosztottak teljesítményértékelésével párhuzamosan meg kell teremteni a beosztottak által a vezetőre vonatkozó teljesítményértékelés rendszerét is. Ugyanis nem csupán a „fentről” érkező elvárásoknak, hanem a munkavállalók részéről is jogosnak mondható elvárásoknak is meg kell felelnie egy rendőri vezetőnek.

– A Hszt. 16.§ (2) bekezdésének rendelkezése idejét múlt az EU-n belüli mozgás vonatkozásában, álláspontunk szerint ez ellentétes is az EU szellemiségével hazánk schengeni határövezethez csatlakozása miatt.

– A Hszt. 18.§ (1) bekezdésével kapcsolatban javasoljuk a következő szövegszerű kiegészítést: „…és politikai tevékenységet – a szakszervezeti tisztségviselők szakmai és érdekvédelmi tevékenységükkel összefüggő politikai tevékenységét kivéve – nem folytathatnak.” Álláspontunk szerint az, hogy mi minősül „politikai tevékenységnek” a szakszervezeti érdekérvényesítés során nem választható el éles határvonallal. A munkavállalók érdekeinek hathatós képviselete adott esetben nyilvánvalóan politikai tevékenységnek is minősülhet egyben (például: társadalompolitikai törekvésekhez csatlakozás, demonstrációkon részvétel, aláírásgyűjtés, egy-egy társadalmi, vagy szociológiai kérdésben a szakmai érdekek képviselete mentén tett nyilatkozat, stb.). A hatékony érdekvédelem a társadalompolitikai helyzettel szorosan összefüggő, azt figyelmen kívül hagyni nem tudó feladat. Teljesen nyilvánvaló, hogy egyes társadalompolitikai kérdések esetében – ha az a rendőrségi dolgozók mindennapjaival is kapcsolatos (például a vizitdíj eltörlése, vagy a magánbiztosítók egészségbiztosításban való térnyerése) –helye van a markáns és politikai (társadalompolitikai és nem pártpolitkai!) nyilatkozatok megtételének. A jelenlegi Hszt. rendelkezés ezt a jogot vitatja el a Hszt. hatálya alá tartozó érdekképviseleti szervektől, ugyanakkor jogszabályi kollíziót is jelent tartalmában e rendelkezés, ha az egyesülési jog alkotmányos alapelvét, annak lényegi tartalmát vesszük figyelembe. Itt nem az egyes rendőrök egyes alkotmányos jogai korlátozásáról van szó, hanem a jelenlegi szöveg kiterjeszti azt az érdekvédelmet folytató szakszervezeti tisztségviselőkre is.

– A Hszt.27.§ (2) bekezdés vonatkozásában, a rendszerváltást követően 18 évvel indokolatlannak tartjuk, hogy a munkavállalói érdekérvényesítés legfontosabb eszközével ne élhessenek a rendőrség hivatásos állományú dolgozói. Ez a rendelkezés ugyanis kategorikusan tiltja a sztrájkjog gyakorlását, tehát nem egy korlátozott alapjogról van szó, hanem egy (be)tiltott alapjogot találunk 18 évvel a rendszerváltást követően is a Hszt.-ben. A Hszt. III. fejezete az alapvető jogok korlátozását teszi csak lehetővé. A Hszt. 14.§ (2) bekezdése általános jelleggel fogalmazza meg hogy az alapvető jogok korlátozása az érintettre a „legkisebb sérelemmel” kell, hogy járjon. Nyilvánvaló, hogy a sztrájkjog teljes tiltása és a szabad sztrájkjog gyakorlás között átmeneteket, fokozatokat lehet kialakítani. A korlátozott sztrájkjog, az „elégséges szolgáltatás” kritériumának megalkotása nem csupán az EU-ban, de a magyar jogrendben is ismert és alkalmazott gyakorlat, hiszen hatékony érdekérvényesítésről nem nagyon van értelme beszélni akkor ha ennek legfontosabb eszköze a sztrájkjog legalább korlátozott mértékben sincs meg. A rendőrség alapvető feladatainak ellátása álláspontunk szerint egy korlátozott sztrájkjog mellett is lehetséges. Az „elégséges szolgáltatás” minimum kritériumainak jogszabályban történő megfogalmazását lehetséges kompromisszumnak tekinthetőnek értékeljük a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete számára.

– A Hszt. IV. fejezetében foglaltakkal kapcsolatban a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete több érdemi javaslatot is megfogalmazott már az elmúlt években a jogalkotó felé történő továbbítás szándékával a munkáltatói jogokat gyakorló különböző szintű rendőri vezetők irányában. Jelen javaslatunkban szorgalmazzuk, hogy a Hszt. 28.§ (1) bekezdése vonatkozásában a munkáltató által ORFK GEI régiós beosztás szerint – azaz összesen 8 szervnél – „berendezésen” a munkáltató által kijelölt, üzemképes, szolgálati járművet is érteni kell. Ez álláspontunk szerint méltányolható érdek, figyelembe véve, hogy a rendelkezésünkre álló adatok szerint a Rendőrség kb. 42 ezer fős állományának kb. a fele valamelyik érdekképviseleti szerv tagja. A XXI. században a gépkocsit (ugyanígy az irodatechnikai berendezéseket is) joggal lehet az együttműködés jegyében a működés biztosításának feltételeként Hszt. szerinti „berendezésként” értékelni. Elfogadható tárgyalási alap a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete számára, ha a gépjármű használata éves és összesített km keret megadásával történik. Amennyiben arról szól a rendelkezés, hogy az érdekképviseleti szerv a használat céljára rendelkezésre bocsátott gépjárművekkel évente összesen (példának okaként) 56 ezer km-t tehet meg (példa szerint tehát a 8 db gépjárművel évente 7 ezer km-t gépjárművenként átlagban), az ezen felüli gépjárműhasználat díját pedig a vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján a munkáltatónak megtéríti, azt a szakszervezetünk elfogadható tárgyalási alapnak tekinti. Jelenleg a Rendőrségen belül kb. 400 db szolgálati gépjármű (természetesen a rendőrségen belül a legfelső kategóriába tartozó gépkocsi) van vezetői beosztáshoz kötötten km korlátozás nélkül(!) személyi használatra kiadva, kb 400 fő részére. A szakszervezetek ennek egytizedét kapnák meg javaslatunk elfogadása esetén azzal a kikötéssel, hogy a szakszervezetek nem kapnának korlátlan km használati lehetőséget, viszont – figyelemmel arra, hogy szolgálati feladattal szorosan összefüggő tevékenység az érdekvédelem céljából történő gépjárműhasználat – nem kell cégautóadót fizetniük a munkáltató, illetve az adóhatóság felé, hiszen nem magáncélú és nem korlátlan a gépjármű használata.

– A Hszt. 29.§ (3) bek. b/ pontjával kapcsolatban a következő szövegszerű javaslatot teszi a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete: „…konzultációt kezdeményezhet, a konzultációt a sérelmezet döntést megelőzően, de legkésőbb 7 napon belül, munkanapon és hivatali időben le kell folytatni. A munkáltató részéről a döntést hozó parancsnok, vezető részvétele a konzultáción – a rendkívüli, és méltányolható esetet kivéve – kötelező. A konzultáció helyéről és időpontjáról 48 órán belül a konzultációt kezdeményező szakszervezetet a munkáltatónak – és a társ szakszervezeteket is – tájékoztatni kell, és biztosítani a szakszervezet által konzultációra kijelölt személy megjelenésének feltételét. A konzultáción a társ szakszervezetek megfigyelőként megjelenhetnek. A konzultáción elhangzottakkal kapcsolatban a munkáltató jegyzőkönyvet vezet, amelyből 1-1 példányt kapnak a konzultáción megjelenő szakszervezetek.”.

– A Hszt. 152.§ vonatkozásában javasoljuk a következő rendelkezés kiegészítését. „Szándékos károkozásnak minősül az olyan döntés, magatartás, mulasztás, vagy cselekmény is, amelyről a későbbiekben jogerős bírósági ítélet, vagy a Legfelsőbb Bíróság felülvizsgálati eljárása keretén belül hozott döntés, vagy az EU hatáskörrel rendelkező bírósága állapítja meg konkrét személy terhére vonatkozóan a döntés, magatartás, mulasztás, vagy cselekmény szándékos és károkozó jellegét amellett, hogy ezért a kárt szenvedett személyt a Rendőrség, vagy a Magyar Állam kártérítésben részesíti a bírói kötelezésre tekintettel.”

– A közélet tisztaságának biztosítása céljából 2001. július 1-jétől hatályos Hszt. 245/B.§-ában foglalt rendelkezések alapján a vezető beosztású hivatásos személyek évente, illetve kétévente vagyonnyilatkozatot kötelesek tenni. Az ezzel kapcsolatos adatok – ugyanúgy, mint az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozata – jogilag közérdekű adatnak minősülnek, azt bárki megismerheti ezért a Rendőrségen belüli korrupció elleni küzdelem jegyében és a közélet tisztaságának Rendőrségen belüli bizonyítása céljából javasoljuk a Rendőrség hivatalos honlapján a vagyonnyilatkozatok megjelenítését. Ezt olyan formában javasoljuk megjeleníteni, hogy az egyedi azonosító adatok kitakarását célszerűnek tartjuk. Az adatvédelmi biztos korábban már több alkalommal állást foglalt a közfeladatot ellátó személyek adatainak nyilvánosságával kapcsolatban (518/J/1996. 406/K/1997., 498/J/2000., 784/K/2000., 903/J/2000., 763/A/2002., 778/K/2002., 790/H/2002., 919/A/2002.). Ezekre is, és az Alkotmánybíróság 60/1994. (XII. 24.) számú határozatában foglaltakra tekintettel azt tartjuk legcélravezetőbbnek, hogy ingatlan esetében az ingatlan nagyságát, illetve forgalmi értékét, jármű esetében annak típusát, évjáratát, és forgalmi értékét gazdasági társaságban a gazdasági társaság nevét és tulajdoni hányadát, éves (adott esetben auditált) mérlegeredményét mindenképpen indokolt a rendőri vezetők és az (1) bek. a/ pontja szerinti közeli hozzátartozókra is kiterjedően a Rendőrség hivatalos honlapján közzétenni, kitakarva az egyedi azonosító adatokat, természetesen a név kivételével. A közelmúlt ezzel kapcsolatos korrupciós jellegű szerződéskötései, és rendőri vezetők különböző őrző-védő, utazási iroda, stb. gazdasági társaságokban szerzett tulajdoni részesedése a civil cégekkel megbízási díj ellenében végeztetett, de a rendőrség szervezetén belül is elvégezhető feladatok „kiszervezése” sok esetben nyilvánvaló, mégis az ezzel kapcsolatos vagyonnyilatkozatok „szemérmes” leplezése a „közélet tisztaságának biztosítása” hatékonyságát erősen akadályozhatják adott esetben. Ezek felvetik annak gyanúját, hogy bizonyos szakmailag, pénzügyileg és jogilag is erőteljesen megkérdőjelezhető megbízási szerződések, közbeszerzési eljárások, vagy adott esetben bírósági eljárás során tett engedményezések esetén elképzelhető, hogy ezen adatok nyilvános és közzétett jellege esetén a személyes érdekeltség bizonyítható. A közpénzek elherdálásának konkrét jelei a Rendőrség gazdálkodásán belül is mind nyilvánvalóbban megmutatkoznak. Álláspontunk szerint a Hszt. 245/B.§-ának rendelkezései szellemiségével és a 1023/2001. (III.14.) Korm. határozatban foglaltakkal is összhangban áll erre vonatkozó javaslatunk, és mindenképpen alkalmas a rendőrségi korrupció elleni küzdelemre a nyilvánosság visszatartó, bűnmegelőző jellegét figyelembe véve.

– Gyakori probléma a szolgálati idő számítása során, hogy az 1996. szeptember 1-jét megelőzően létesített szolgálati viszony esetében, a vonatkozó rendelkezések értelmében (Hszt. 326.§ (1) bek.) a munkáltató elismerte a civil szférában eltöltött munkavégzést szolgálati időként. Erről az érintett írásos dokumentumot is kapott. Amennyiben a szolgálati jogviszonyát valamilyen okból ez a dolgozó megszüntette, majd 1996. szeptember 1-jét követően újból szolgálati jogviszonyt létesített, a munkáltató a korábbi – azaz 1996. előtti civil jogviszonyt szolgálati jogviszonyként annak ellenére nem akarja elismerni következetesen, hogy ezzel kapcsolatosan a dolgozó a munkáltató jogelismerésével rendelkezik. Álláspontunk szerint teljesen nyilvánvaló jogi helyzetet vitat a munkáltató azzal, hogy az 1996. szeptember 1-jét követő szolgálati jogviszonyban a szolgálati idő számítása során figyelmen kívül akarja hagyni a korábbi jogelismerését, mondván, hogy az 1996. szeptember 1-jét követően létesített jogviszonyban ezt már nem ismerheti el. Ezt a munkáltatói érvlést egyértelműen cáfolja a Hszt. 328.§ (2) bekezdésének rendelkezése, továbbá az okirattal bizonyítható a korábbi jogelismerés is. Jogilag tehát a Hszt. jelenlegi rendelkezései alapján bírói úton ez az igény egyértelműen érvényesíthető, ugyanakkor a folyamatos munkáltatói jogértelmezés nyilvánvalóan téves jellegére tekintettel a Hszt. ezzel kapcsolatos rendelkezéseit egyértelműsíteni volna indokolt, úgy, hogy azt még a Rendőrség illetékes és jelen esetekben érintett vezetői is megértsék.

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete a fentiek szerint ismertetett álláspontjának előterjesztésével a munkáltató és munkavállalói érdekképviseletek közötti együttműködés jegyében ezúton tette meg javaslatát.

Szekszárd, 2008. január 30.

Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete

beterjesztés Hszt javaslat TMRSZ

TMRSZ beterjesztése

Tallózó