Kaptunk egy levelet

2017. május 11., csütörtök. Szima Judit, a TMRSZ alapítója, örökös főtitkára, ny. rendőr alezredes, a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság egykori főnyomozója börtönbüntetésének kezdete, és egy levél, amely ugyanezen a napon érkezett hozzánk.

A levél:

Kedves TMRSZ Munkatársak!

Mélységes fájdalommal tölt el, hogy nem tudtuk megakadályozni ezt a gyalázatot… és minden küzdelem, minden remény ellenére hazánk a mai napon a bűnözők országává vált.

Az alábbi közleményt juttattam el a sajtóhoz, hozzájárulok, hogy Önök is kitegyék a honlapra.

Kérem ne adják fel, harcoljanak tovább Juditért, az igazságért, önmagukért és az országért. Mindent meg kell tennünk, hogy ez a rémálom véget érjen!

Szomorú üdvözlettel

Ács Sándorné

A közlemény:

Ma bekövetkezett…
Magyarország mától olyan ország, ahol a bűnözők szabadon garázdálkodhatnak és a tisztességes, és következetes rendőrt csukják börtönbe.
Ismerem Szima Juditot, tudom, hogy ártatlan… sőt, a legmagasabb kitüntetést érdemelné.
Ő volt az egyetlen rendőr, aki nyilvánosan kiállt 2006 őszén, és figyelmeztette rendőrtársait, hogy ne kövessenek el törvénytelenséget. Üldöztetése már a baloldali kormány idején megkezdődött. Az Élőlánc Magyarországért már ekkor kiállt mellette. Megdöbbentő módon a jobboldali kormány nem fordított ezen a szégyenletes helyzeten, nem rehabilitálta Szima Juditot, hanem még brutálisabb fokozatba kapcsolva folytatta a meghurcoltatást. Most 5 év börtönbüntetésre ítélték ártatlanul…
A koholt vád szerint a szakszervezet pénzén újította fel a házát.
Az elmúlt évek során többször is jártam Juditnál. A teljesen átlagos kétszintű házának TELJES alsó szintjét – tehát a teljes lakóteret átengedte az általa vezetett szakszervezetnek, a TMRSZ-nek! Kislánya ott nőtt fel az akták és íróasztalok között. Magánéletük nem volt. Tehát amikor a házát felújította, akkor a TMRSZ székházát újította fel! Ezért a teljesen törvényes módon lebonyolított házfelújításért ítélték 5 év (!) börtönbüntetésre…
Lenyűgöző volt látni azt a csodálatos munkát, amit végzett rendőr társaiért. Több olyan emberrel is beszéltem, aki örökre hálás Neki, mert nehéz helyzetből mentette ki őket szakszerű munkával.
Háza egész alsó szintje végig volt polcozva és a polcok dugig megtömve az ügyek aktáit tartalmazó dossziékkal, melyek katonás rendben sorakoztak a polcokon.
Profi érdekvédelem, valós érdekvédelem – ez Szima Judit életműve.
Pezsgett az élet abban az irodában – bizony elhasználódott az épület. Láttam az irodát felújított állapotában – semmi luxus nem volt benne, csak tisztább, szebb lett.
Az elmúlt évek meghurcoltatásai kikezdték Judit egészségét. Munkatársai szerint a börtönbüntetés egyenlő a halálos ítélettel számára. Kislánya pedig, akit férje tragikus halála óta egyedül nevel – jövedelem nélkül magára marad…
Szima Judit okos, tehetséges asszony – bizonyára nem véletlenül kapott alezredesi rangot.
Sziklaszilárdan hisz abban, hogy a törvényeket be kell tartani – a rendőröknek, rendőri vezetőknek, és az igazságszolgáltatás más szereplőinek, sőt a kormánynak is. A törvényesség betartatásáért nyilvánosan szembeszállt a hatalommal.
Meghurcoltatását azoknak köszönheti, akiknek van félnivalója egy ilyen következetes rendőri és érdekképviseleti hozzáállástól.
Magyarország számára kincset jelentenek az ilyen tisztességes, következetes emberek, akik kiállnak másokért, kiállnak a meggyőződésükért minden körülmények között.

Az Élőlánc Magyarországért Párt mindig is kiállt Szima Judit mellett, most a Köztársasági Elnökhöz fordult ügyében.

Mezőfalva, 2017. május 11.
Ács Sándorné

http://mno.hu/belfold/bortonbe-vonult-szima-judit-2398440?utm_source=feed&utm_medium=rss

http://tmrsz.hu/2017/05/11/szima-judit-a-tmrsz-orokos-fotitkaranak-ugye-a-francia-sajtoban/

 

2 hozzászólás

Szólj hozzá