A TMRSZ Vezetői Testülete korábbi döntése szerint kampányt indítottunk a TMRSZ további erősítése érdekében, melyhez hozzátartozik létszámunk növelése is.
A kampány keretében minden kapitányságra megküldtük a TMRSZ figyelemfelhívó plakátjait.
Bár több kapitányságról kaptunk tájékoztatást, hogy a plakátok kihelyezése megtörtént, sajnos elég sok olyan visszajelzés is érkezett, mely szerint nem kerültek ki, mert néhány megyében a főkapitány túl provokatívnak tartotta …
Emiatt persze sokakhoz el sem juthatott felhívásunk, illetve az információ a belépéssel kapcsolatosan meghirdetett nyereményjátékról. Mindezért úgy döntött a TMRSZ Vezetői Testülete, hogy az új belépőknek, illetve ajánlóiknak – eredetileg 2020. február 29-ig – szóló nyereményjátékot – módosítva a játékszabályzatát is – meghosszabbítja 2020. április 30-ig.
Tehát, nyereménysorsolást tartunk azok között az új belépők között, akik 2020. április 30-ig csatlakoznak hozzánk,
továbbá azon tagjaink között, akiknek ajánlására új tagok lépnek be a kampány ideje alatt.
A nyereménysorsoláson wellness hétvégék és ajándékkosarak kerülnek kisorsolásra, külön az új belépők, s külön az ajánló TMRSZ tagok között.
Tagként úgy tudsz részt venni a sorsoláson, ha az új belépő a belépési adatlapjára – az erre szolgáló helyen – ráírja neved és tagkártyád számát, mint ajánló tagnak.
Felhívjuk az érdeklődők figyelmét, hogy Alapszabályunk alapján szervezetünknek nem csak az lehet tagja, aki a rendőrségnél dolgozik vagy ott dolgozott, hanem tagja lehet bárki, aki az alapszabályunkban foglaltakat elfogadja és felvételét kéri a szervezetbe.
Kérjük, oszd meg Te is jelen felhívást és a plakátot ismerőseid között, hogy minél többen tudomást szerezhessenek szervezetünkről és nem utolsó sorban a nyereményjátékunkról.