ÖTVENHAT

“1956. október 23-án, este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglal­junk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcában a Rádió felé.
Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dü­hünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, mely­nek még nem nőtt méregfoga. …. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az első sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre. Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanás­ban, visszaszólt: „Pardon, bocsánat”. A múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve egyi­künk sem tudta, hogy már felkelők vagyunk.
Talán még nem is voltunk azok. A tetőkről géppuskák néz­tek le ránk, a mi kezünkben semmi, a zsebünkben töltőtoll, notesz, benne egy leány képe, fürdőruhában. ….”

Örkény István: Noteszlapok, 1956
Az első lövés (részlet)

 

 

Indul a pesti tüntetés

A Petőfi-szobor felől
Kossuth utcáján özönöl
Három szín oltalma alatt
Az ifjú, magyar áradat.
Szívekből kinyilatkozó
Egység ez itt, mindenható,
Felülről nem hazudható,
Nem oldható, nem rontható,
Októberi tavaszt hozó.
A Kossuth-nóta dallama
Szilajul-szebb, mint valaha.
Nyomul a háromszínü sor,
Egy ember-fürtös balkonon
Zászló merészkedik elő,
Könnyet ejt a járókelő.
Feltámadási körmenet
Vonul: hívő magyar sereg
Millió résből fényre jő
Egész országnyi tüntető.
Óh, forradalmi honfiság,
Ősz harmatán kinyílt virág,
Te félelem és csalatás
Alól kivillanó parázs,
Te csipkerózsa-álmu nő,
Ily virradásra serkenő,
Te földalatti szenvedély,
Így bujtogass:„Magyar, ne félj!”
Hírrel híreszteld szerteszét
A szabadság jövetelét!

(Nagy István)