Januári fizetés decemberben elmarad?

A Belügyminisztertől kértük az intézkedést

belugyminiszterium-lapozos_20121204223116_67Tagjaink segítséget kérve fordultak hozzánk, mert szárnyra kelt a rossz hír, mely szerint a rendvédelmi dolgozók a decemberre járó illetményüket az eddig bevett gyakorlattal ellentétesen nem kapják meg a két ünnep között, csak januárban, ráadásul a következő évtől a havi fizetésüket nem a hónap ötödikéig, hanem tizedikéig fogja utalni a Magyar Államkincstár (MÁK).

A riadalmat keltő hírt erősítette az új központosított illetmény-számfejtő rendszer (KIRA) használatának bevezetéséről szóló információ, amiről korábban már olvashattatok a honlapunkon ( http://www.tmrsz.hu/2014/11/12/fizetes-es-a-kira/)

A rendvédelem területén dolgozók számára igen megterhelő lenne– amellett, finoman fogalmazva, hogy ünneprontó is – ha a decemberi illetményüket nem december vége felé a megszokott időben kapnák meg.

Sajnálatos módon a munkavállalók nagy százaléka rendelkezik többfajta hitellel, melynek törlesztését a szokásos fizetési naphoz igazították, így a később kapott fizetés miatt késedelmes lehet a törlesztő részlet megfizetése, ami – mindannyian tudjuk – kamatokat von maga után, vagyis a megélhetésre fordítható amúgy sem magas fizetés jelentősen csökkenhet.

A fentiek alapján írásban megkerestük a Belügyminiszter urat és kértük intézkedését, mivel erre csak a Belügyminiszter Úrnak van hatásköre intézkedni. Utánajárásunk eredményeként arról is tudomást szereztünk, hogy a MÁK lehetőséget ad arra, hogy a továbbiakban is a szokásos időpontokban kerüljön sor a dolgozók fizetésére.

A TMRSZ bízik abban, hogy Belügyminiszter Úr a munkavállalók érdekeit szem előtt tartva soron kívül fog intézkedni.

Problémátokkal keressetek minket bizalommal, hogy intézkedhessünk a gyors megoldás érdekében.

TMRSZ