Hódmezővásárhely, 2011. május 25-én 13:00-kor tartott tárgyalás a TMRSZ és Lázár János FIDESZ frakcióvezető között. (A végén hanganyaggal.)
Az első rész itt érhető el: Lázár János és TMRSZ találkozó Hódmezővásárhelyen 1. rész
Baracz Vilmos, TMRSZ jogtanácsos: A saját példámat szeretném fölhozni – és tényleg nem akarok untatni senkit azzal, hogy nem vagyok még sem olyan idős, sem az, hogy anekdotákkal terheljem önöket. De amikor nekem dönteni kellett arról, hogy rendőr legyek vagy FIDESZes pártpolitikai karriert fussak be. 1990 és 1994 között önkormányzati képviselő voltam a Fidesznél. Akkor, amikor a Fidesz épp hogy csak bontogatta a szárnyait. Azzal a Pecsó Zsolttal kezdtem a Fidesz pályafutásomat, aki most megyei közgyűlés elnöke. Mai napig is az ismerőseim között tartom számon, bár ennek az alkotmánymódosításnak a kapcsán úgy gondolom, hogy messze állnak a nézőpontjaink. Nekem ’96-ban el kellett döntenem, hogy Fideszes párttagként, hogy pártkarriert futok be, vagy a rendőrségnél futok be egy biztosnak tűnő életpályát. Én a rendőrséget választottam. Én nagyon egyet értettem annak idején azzal, amit a Fidesz fémjelzett – akkor még Fodor Gábor is tag volt, több országos kongresszuson részt vettem, nagyjából tisztában vagyok a Fidesz döntési mechanizmusainak a jellegével erre az időszakra vonatkozóan. Utána nem, mert eltávolodtam ettől a karriertől. Én föladtam egy pártpolitikai karriert, és azzal, akivel együtt kezdtem, az most az ön munkatársa, megyei közgyűlési elnök. Ezzel úgy gondolom, hogy ha visszatekintek, nagyon sokat veszítettem. Tehát én lemondtam olyan dolgokról, amelynek reális a megszerzési lehetősége állt előttem. Diplomával rendelkeztem már akkor is, közben elvégeztem egy jogi egyetemet és ma ott vagyok, ahol vagyok, a rendőrségen eltöltöttem több, mint 20 évet és akkor, amikor ez a lehetőség rendelkezésemre áll, akkor jön az önök egyéni képviselői javaslata, amit én azért sem tartok sportszerűnek, mert nem a kormány terjesztette be. Érdemi egyeztetésünk nem folyt az alkotmánymódosítási javaslatról és ezt én nem sportszerűnek tartom. Nyilvánvaló, hogy az egyéni képviselő felelőssége ezt lehetővé teszi, hogy egyéni képviselői indítványt nyújtson be. Csak azt látjuk, hogy ezeket a jelentős társadalmi feszültségeket generáló vitákat önök úgy terjesztik a döntési mechanizmus elé, hogy nem hallgatták meg azokat a szakszervezeteket, meg azokat a munkavállalókat, akiknek a bőrére megy a játék. Ugye önök arra hivatkoznak, hogy nincs nem áll lehetőségére az országnak az, hogy évente 50 milliárd forintot nyugdíjas ingyenélőkre költsenek. Mert ugye ezt nem mondják ezzel a terminológiával, de a kommunikációban a sorok között az átlag állampolgár, amikor Szíjártó Péter úrnak a nyilatkozatát hallja, akkor ez jön le neki és jó barátaimmal is vitába kerülök, mert ez a hadjárat, ez a rendőrök életpályáját és az életpálya utáni ellátást megkérdőjelező társadalmi igazságosság jegyében megfogalmazódott nyilatkozatok, ezek önöket is minősítik a visszamenőlegesen elmúlt 20 évre. Hiszen ezt nem a rendőrök tették lehetővé ezt az alternatívát, én egy választási helyzet előtt voltam, mikor döntöttem hogy rendőr maradjak, szolgáljam a hazámat vagy fussak be egy pártpolitikai karriert. És én akkor ezt biztosabbnak láttam, mert azt mondtam, hogy egy pártnak a karrierje az nagyon gyorsan magasra juthat, az ember nagyon gyorsan a mélybe zuhanhat – erre voltak már példák. Akár ellenzéki pártpolitikusoknál, akár a mostani Fidesz pártpolitikusoknál, és én akkor úgy láttam, hogy a biztosat választom. És jogászként azt látom, hogy ez még ma is biztos, tehát önök lehet, hogy erőből végig tudnak vinni egy ilyen döntést, de az aki elkezd ebben pereskedni, és nemzetközi bíróság elé viszi ezt a kérdést, az a kormány majd valamikor számot kell hogy adjon arról, hogy adott esetben a nemzetközi bíróságon azt mondja, hogy 40 ezer embernek x évre visszamenőleg meg kell téríteni ezt a kárát. És akkor még ne beszéljünk az egyéni sorstragédiákról, tehát én magam rengeteg nyugállományban lévő rendőrkollégát ismerek, akik naponta hívnak, hogy mi van, hogy van. És ne áruljunk zsákbamacskát, aki elment nyugállományba, az a nyugdíj mellet adott esetben más jövedelemszerző tevékenységet folytat.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Erről kell beszélni.
Baracz Vilmos, TMRSZ jogtanácsos: Igen.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Erről senki nem beszélt. Ez a probléma lényege.
Baracz Vilmos, TMRSZ jogtanácsos:Lázár úr, had mondjam el, ezek az emberek adóznak. A mostani adó jogszabály szerint adóznak. És az a nyugdíj, ami..
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Egy részük adózik.
Baracz Vilmos, TMRSZ jogtanácsos: Az már az önök dolga, meg a nemzeti adóvédelmi hatóságnak, hogy felderítsék azokat a területeket ahol a kollegák adott esetben megfoghatók a feketegazdaságra utaló körülmények és és adózásra kényszeríthetők azok az emberek, eleve –ne általánosítsunk álláspontom szerint ne állítsuk bűnözőknek, adócsalóknak a rendvédelmis dolgozókat, mert akkor mi is tudunk hozni ellenpéldákat, hogy melyik Eus képviselőnek van hódmezővásárhelyi bejelentett irodája a 200 eurós költségtérítését nem a polgármester úrra gondolok, de ugye…
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Én értem, amit ön mond. Csak tudja az a probléma, hogy ebben az országban erről a kérdésről senki nem beszél. Azok a szakszervezetek sem, akik tárgyalnak a kormánnyal és azok sem beszélnek nyíltan erről a problémáról, akik nem tárgyalnak a kormánnyal, holott ez az igazi probléma, hogy aki még munkaképes…
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: Bocsánat, maga nem tárgyalt eddig velünk.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: De önök egy ideig tárgyaltak a BM-mel, nem? Egy ideig részt vettek a tárgyalásokon.
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: Tárgyaltunk, igen, de mi azt mondtuk, hogy szerzett jog elvételében nem működünk együtt. Tehát nem is tárgyalunk. Nálunk ez nem tárgyalás.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Jó, de nem csak a szerzett jog elvételéről van szó, hanem még van 3-4-5 kérdés.
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: De a Pintér úrnak elmondtuk például, hogy jogerős bírói ítélet ellenére mai napig nem kaptunk meg közérdekű adatokat az Országos Rendőr-főkapitányságtól. És megkaptuk? Azt mondta Pintér úr, hogy megkaptuk, nem érkezett meg. De hát akkor miről beszélgessünk? És minden egyéb olyan felvetésünkre, például 234 autó magáncélú használatáról volt szó. Ezt ki kellett volna adni ezeket az adatokat. Nem érkezett meg.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Én azt a törekvést, amit a TMRSZ a rendőrség működésének átláthatóságáért tett az elmúlt években és tett az elmúlt években, azt részben ismerem, és ön pontosan tudja, hogy támogattam is és támogatom is.
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: Köszönöm szépen az eddigi támogató hozzáállását és az eddigi támogató intézkedését. Bízom benne, hogy életben maradok még egy ideig, Lázár úr, az önök intézkedéseinek köszönhetően.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: De milyen intézkedéseim lennének?
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: Nem is értem , hogy miről beszélnek, nem kívánok most részletekbe belemenni, mert itt most a rendvédelmi dolgozókról van szó, nem csak a rendőrökről, hanem a többiekről is és igen … az az eljárás mód Lázár Úr, amivel Önök egyéni módosító indítványt nyújtanak be, alkotmánymódosításnak.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Ehhez nekem jogom van, azt azért tisztázzuk!Igen, csak vannak emberek, akik szerint meg tisztességtelen dolog az, hogy ha valaki 38 évesen nyugdíjat kap.
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: De a társadalmi együttélés szabályait nem tartja be Ön sem.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: De egy pillanat, én betartom a társadalmi együttélés szabályait, mert most is itt tárgyalok Önökkel.
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: Ön csak azután tárgyalt velünk Lázár úr, miután már mi ez ellen keményen felszólaltunk.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Kerestek engem?
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: Hogyne kerestük volna, önt Lázár úr?!
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Amióta én frakcióvezető vagyok, engem egyetlen egy rendészeti szakszervezet nem keresett. Azért nem kerestek, mert Felkai úrral és Pintér úrral tárgyaltak.
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: De kerestük önt, csak ön lerázott bennünket.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Amióta én frakcióvezető vagyok?
Szima Judit, TMRSZ Főtitkár: Hogyne.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Ne vicceljen.
Baracz Vilmos, TMRSZ jogtanácsos: Volt egy gondolatmenetem, elnézést. Nem bírtam befejezni, egy pár gondolat erejéig. Én arra hívtam föl a figyelmet, hogy ez a döntés, hogyha realizálódik és az a jövedelem, ami jelenleg egy szolgálati nyugdíjas esetében reális szerzett jogként nyugdíj, plusz mellette még dolgozik és netalán feltételezzük, hogy adócsal, de gondoljuk azt, hogy dolgozik, befizeti az adóját a két járandóságára építve hitelt vett fel akár házra, akár lakásra, földre, autóra, gyermekei taníttatására, bármire.
Önök, ha becsukják azt a kaput, hogy ez a két jövedelemforrás ennek az embernek rendelkezésére álljon, tehát ha önök azt mondják, hogy ez a szerzett jog, amit megszerzett és ebből a két jövedelemből csak egy jövedelemre szorítják vissza a dolgozót, egyrészt nem felel meg az önök gazdaságélénkítő pártprogramjának. Másrészt ennek az embernek az életét adott esetben elnehezítheti, mert nem fogja tudni viselni a hiteleket, hiszen amikor ennek a hitelnek a plafonját megállapították, akkor neki mind a két jövedelmét figyelembe vette a pénzintézet. Honnan szerezzen ez az ember, hogyha őt visszakényszerítik a munka világába – mert ez nem önkéntes lesz, azt mondják, hogy vagy ezt kapod, vagy ezt kapod- visszakényszerítik, a szerzett jogát elvonják és bedől a hitele, elárverezik a feje fölül a házat. Főtitkár asszonyt többen felhívták, akik egész komoly drámai helyzetbe kerülnek azért, mert ez az egyéni módosító indítvány beterjesztésre került és tegnap előtt, -nem tudom, hogy milyen okokból, mer t teljesen hírzárlat van a rendőrségen- fejbe lőtte magát egy Salgótarjáni rendőrtiszt.
És az, hogy milyen stressznek van kitéve a rendőrségi állománynak a végrehajtó vagy akár az irodai dolgozó részlege is, én tovább mondom a saját példámat. Én 45 éves koromra diabéteszes lettem, túlvagyok egy válóperen, illetve annak a bontóperi részén, gazdasági része még mindig van és nekem is teljesen bizonytalanná lett a helyzetem, pedig én sokkal jobb helyzetben vagyok, mint egy átlag rendőr, hiszen nekem van egy olyan polgári diplomám, amivel úgy gondolom, hogy érvényesülni tudok akár a magánszférában, akár a közszférában, de én óhatatlanul is vissza tudom az ön személyére is azt a döntést, hogy ha ennek a döntésnek ilyen emberi sorstragédiákkal telített következményei lesznek, minden egyes esetben, amikor egy rendőr eladósodik, tönkremegy az élete, akkor különböző magyarázatokat fognak erre gyártani, hogy miért ment tönkre.
És például hogyha a bank, vagy a végrehajtók kilakoltatják őt, és azért lakoltatják ki, mert önök már megszerzett jogosultságot elvettek tőle, tényleg én ezt reális, tárgyilagos és nem intelemként, távol áll tőlem hogy tanácsokat adjak, de nyilvánvalóan nagyon sok emberben az fog megfogalmazódni, hogy Lázár János és Balsai és a Fidesz. És hogyha önök hosszú távra terveznek, akár politikai, akár az ország megerősítése céljából, nem ellenségeket kell keresni , főleg nem azokban a társadalmi érdekcsoportokban vagy rétegcsoportokban, amelyek az állam működése szempontjából a biztonságot, a rendet szavatolják. Önök a saját katonáik. Önök a kormány.
A kormánynak van rendőrség és az országnak van rendőrség. A saját katonáik ellen fordulnak. A bírák ellen fordulnak. És most mondok egy Szubjektív véleményt. Gyakorló jogászként megfordult a bíróságoknak a hozzáállása azokban az ügyekben, amelyekben már mondjuk évek óta mennek a perek. És pozitív javulást tapasztalunk. Tehát a bíróságok ellen is, amikor a nagytekintéjű bíráknak, ugye fordított az előnye a rendőrök tovább dolgozzanak, a bírák meg minél előbb kerüljenek ki. Tehát az emberekben az képeződik le, hogy önök nem az ország érdekét, hanem a hatalmi érdekeket tekintik prioritásnak.
Az ország érdekeit megelőzve, és ez visszafele sülhet el. Lehet, hogy csak három év múlva, lehet, hogy ugye a különböző közvélemény kutatási adatokat nézzük, nem tudom önöket mennyire hatja meg, hogy akár a szonda, akár a medián népszerűségvesztést prognosztizál, de ennek egyszer be fog gyűrűzni a következménye és ahogy önök elszámoltatják az egykori kormánypártnak a prominens képviselőit, vagy kísérletet tesznek rá. A kerék egyszer fönn, egyszer lenn. Önök is kerülhetnek ellenzéki szerepkörbe.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Voltam, nyolc évig.
Baracz Vilmos, TMRSZ jogtanácsos: Igen, volt.
Lázár János FIDESZ frakcióvezetője, Hódmezővásárhelyi polgármester: Nekem erről ne magyarázzon és nem kell engem fenyegetni
[audio:20110525-lazar_hodmezovasarhely-2.mp3]
Az első rész itt érhető el: Lázár János és TMRSZ találkozó Hódmezővásárhelyen 1. rész
folytatjuk…