Gyanúsítottként hallgatták ki a Belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárát

Forrás:  Origo

Hivatali vesztegetés gyanújával hallgatták ki az ügyészségen a Belügyminisztérium egyik helyettes államtitkárát. Az MTV Híradója úgy tudja, hogy Eiselt Györgyről van szó. Az ügyészség és a minisztérium is megerősítette, hogy kihallgattak egy helyettes államtitkárt, nevet azonban nem közöltek.

Az MTV Híradó-jánakértesülései szerint hivatali vesztegetéssel gyanúsítja a Belügyminisztérium helyettes államtitkárát, Eiselt Györgyöt a Központi Nyomozó Főügyészség. “A Központi Nyomozó Főügyészség előtt az elmúlt év ősze óta hivatali vesztegetés miatt folyik ez a büntetőeljárás. A büntetőügyben az elmúlt időszakban több gyanúsításközlés is történt” – mondta a Híradó-nak Fazekas Géza, a Központi Nyomozó Főügyészség szóvivője.

Az ügyészség szóvivője azt nem árulta el, hogy kiket gyanúsítottak meg az ügyben. A Híradó más forrásból úgy értesült, hogy az egyik gyanúsított Eiselt György, aki jelenleg a Belügyminisztérium helyettes államtitkára, a másik pedig az Eclipse Zrt. akkori vezérigazgatója. Mindkettőjük ellen hivatali vesztegetés gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A műsorban elhangzott, hogy a gyanú szerint Eiselt György 2009-ben a Nemzeti Közlekedési Hatóság főigazgatójaként egy luxusautót kapott használatra az eredetiségvizsgálat informatikai rendszerének kidolgozására meghirdetett pályázat későbbi nyertesétől. Büntetőeljárás indult a cég vezetője ellen is, aki a gyanú szerint az autót bérelte a közlekedési hatóság főigazgatójának.

A Belügyminisztériumban megerősítették, hogy egy helyettes államtitkárt valóban gyanúsítottként hallgatták ki, nevet azonban nem közöltek. A minisztérium annyit közölt, hogy az “ártatlanság vélelmére tekintettel a belügyminiszter az eljárás befejezésekor alakítja ki álláspontját az ügyben”.

Két eljárás

Ahogy arról az [origo] korábban beszámolt, az Eclipse Zrt. ügyében 2010 márciusában hét embert helyeztek előzetes letartóztatásba. Az Eclipse Zrt. vezetői ellen áfacsalás és pénzmosás gyanújával nyomoztak a vámosok és rendőrök is. A gyanú szerint az állami megrendeléseket is elnyerő informatikai cég fiktív építőipari cégeken keresztül próbálta eltüntetni nyereségét, hogy ne kellje utána adót fizetnie.

A társaság neve ugyanakkor egy másik büntetőeljárásban is felmerült. A rendőrség a gépjárművek eredetvizsgálatához használt rendszer szoftverfrissítésére vonatkozó, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) és a cég által 2009-ben aláírt szerződés ügyében nyomozott hűtlen kezelés gyanújával. A cég 2009 év végén kapta meg a közel ötmilliárdos, 2014-ig szóló megrendelést.

Beépültek

A két nyomozás felvet kérdéseket a nemzetbiztonsági szolgálatok működésével kapcsolatban, az Eclipse Zrt. ugyanis több alkalommal is kapott állami cégektől megbízást úgy, hogy azt nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva mentesítették a nyílt közbeszerzés alól. Az ilyen beszerzéseket olyankor szokták igényelni az állami cégek, hivatalok, ha felmerül, hogy azok teljesítése nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információkat is érinthet.

Az Eclipse Zrt.-ről cikksorozatot közlő Figyelő 20 milliárd forintra becsülte azt az összeget, amennyiért a társaság – többnyire a fent említett nemzetbiztonsági okokból titkosított szerződések alapján – különböző számítástechnikai szolgáltatásokat nyújtott, elsősorban a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), illetve a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEK KH) számára.

A lap szerint a cég szoros nemzetbiztonsági kapcsolatokkal rendelkezett, a legutóbbi, a KEK KH-val az eredetvizsgálati szoftverfrissítésről szóló közel ötmilliárdos szerződés projektvezetője pedig Pintér Sándor egykori belügyminiszter lánya volt. Az Eclipse Pintér Sándor cégének, a Civil Biztonsági Szolgálat Zrt. irodaházában is bérelt irodahelyiségeket, ahol ugyancsak jártak szerdán a vámosok.

Eiselt György
Eiselt György - Fotó: MTI / Soós Lajos

Eiselt György 1975-től rendőrként szolgált. Előbb baleseti helyszínelő volt, majd a BM Közbiztonsági Csoportfőnökségen töltött be különböző beosztásokat. 1990 után az Országos Rendőr-főkapitányságon járőrszolgálati osztályvezető-helyettes, majd a jogi osztály, a főkapitányi titkárság, illetve az Informatikai Főosztály vezetője volt. Az első Orbán-kormány idején, 1999-ben miniszteri biztos, 2000-től a BM informatikai és távközlési helyettes államtitkára. 2002 után a magánszférában dolgozott, majd 2007-ben a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalánál a virtuális személyazonosító bevezetésének előkészítéséért felelt. 2007 végén lett a Nemzeti Közlekedési Hatóság Központi Hivatalánál elnöki tanácsadó, majd programiroda-vezető volt, 2009-től pedig stratégiai és módszertani főigazgató.

Forrás: Origo