Levelünk az Európai Bizottságnak

Kü.272/2011.

EURÓPAI UNIÓ

Európai Bizottság

Viviane Reding

Alelnök, jogérvényesülésért felelős uniós biztos asszony részére!

Európai Unió Háza
1024 Budapest, Lövőház u. 35.
E-mail: comm-rep-bud@ec.europa.eu

Tisztelt Alelnök Asszony!

Alulírott Szima Judit, a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete (7100 Szekszárd, Tanya u. 4.) főtitkára, a szervezet törvényes képviselője, az alábbi kérelmet terjesztem a Tisztelt Alelnök asszony elé:

Kérem, hogy a Magyarországon 2011. április hó 25. napján kihirdetett –új- Alkotmányt, és az annak várható szociális-illetve társadalmi hatásait –tekintettel arra, hogy annak hatálybalépése 2012. január hó 1. napján esedékes- megvizsgálni, és a szükséges lépéseket a rendvédelmi dolgozók érdekeinek védelmében megtenni szíveskedjenek.

Az Európai Unióban, és Magyarországon is példa nélküli rendelkezéseket tartalmaz a 2011. április 25. napján közzétett, és 2012. január 1. napjával hatályba lépő új magyar Alkotmány. Felhatalmazást ad ugyanis arra, hogy közel 600.000 korkedvezményes nyugdíjast nyugdíjuk elvételével kényszermunkára foghassanak akár.

Lehetővé teszi a korkedvezményes nyugdíjak és a korhatár alatti rokkantnyugdíjak felülvizsgálatát és adott esetben megvonását. A Lázár János, Balsai István és Talabér Márta nevével fémjelzett változtatás társadalmi hatásai egyelőre megbecsülhetetlenek. Elsősorban az 57 évesnél fiatalabb rendvédelmi nyugdíjasokat és a 62 évesnél fiatalabb, munkaképes rokkantnyugdíjasokat akarják visszaküldeni dolgozni, akinek viszont nem tudnak munkát biztosítani, megmarad a járandósága, az a jövőben nem nyugdíjat, hanem valamilyen szociális ellátást kap, amely járandóság jogi természetét illetően már nem minősül tulajdoni jellegű jognak.

A megszavazott alkotmánymódosítás

Az év végéig hatályos alkotmány (1949. évi XX. törvény) 70/E. §-a a következő (3) bekezdéssel egészül ki :

„Az ellátáshoz való jog a nyugellátás tekintetében az általános öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, a nyugellátás törvényi feltételeinek megfelelő személyre terjed ki. Törvény az e korhatárt be nem töltött személynek is nyugellátást állapíthat meg. Az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően folyósított nyugellátás törvényben meghatározottak szerint csökkenthető és szociális ellátássá alakítható, munkavégzésre való képesség esetén megszüntethető.”

Jelenleg 238 ezren kapnak úgy öregségi nyugdíjat, 337 ezren pedig rokkantsági nyugdíjat, hogy nem érték el a nyugdíjkorhatárt. 15 ezren vannak korengedménnyel nyugdíjban, illetve kapnak bányásznyugdíjat.

Jelenleg mintegy 30 ezer olyan egykori rendőr, vámos, pénzügyőr, tűzoltó, büntetés-végrehajtási dolgozó vagy tűzszerész van, aki nyugállományban van, de nem érte el a nyugdíjkorhatárt. További tízezer egykori katona is korkedvezményes nyugdíjat kap. Ők annak idején azért mehettek idő előtt nyugdíjba, mert megszűnt a beosztásuk, vagy nem tudtak más beosztást felajánlani nekik, esetleg egészségügyileg szolgálatra alkalmatlannak minősítették őket.

A magyar kormány ezzel a magyar nép, a magyar állampolgárok tulajdonhoz fűződő jogát, a magyar törvények, illetve a nemzetközi jog által garantált alapvető emberi jogokat, és végeredményben a jogbiztonság, a jogállam elveit súlyosan sérti.

Fontos azt is megállapítani, hogy az alkotmány fentebb közölt szakaszainak a módosítása révén az országgyűlésben 2/3-os többséggel rendelkező kormánykoalíció kizárta a sikeres hazai jogérvényesítés lehetőségét. Ezzel a jól működő igazságszolgáltatáshoz való jogot, mint alapvető emberi jogot korlátozta, és vette el azt a magyar állampolgárok egészétől. Hangsúlyozzuk, hogy ugyanez a kormánykoalíció a tett intézkedésével ellentétesen a rendőri hivatás megbecsültségének növelését ígérte a választásokat megelőzően.

Jelen beadványunk főként ez okból íródott. A hazai jogérvényesítési fórumok bezáródtak előttünk, és csupán a nemzetközi szervezetektől remélhetünk megoldást.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményében harmadik, ún. „megkerülhetetlen elv” a jog uralmának elve.

Ide tartozik a törvényesség elve, a jól működő igazságszolgáltatáshoz való jog, a bírósághoz való jog, a tisztességes és nyilvános bírósági tárgyaláshoz való jog, a bírói pártatlanság, a büntetések arányossága. A végrehajtó hatalom és a közigazgatás, akárcsak a bírói hatóságok és a törvényhozás cselekvéseit ezeknek az elveknek kell áthatniuk.

Az Európa Tanács legfontosabb tevékenységi területe az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló európai Egyezményben biztosított jogok védelme, az emberi jogok helyzetének figyelemmel kísérése. Kérjük, hogy ezen feladataik keretében vizsgálják meg a magyar alkotmány fenti szakaszának módosítását, és annak várható társadalmi következményeit az alábbi szempontok alapján.

Az fenti alkotmánymódosítás álláspontunk szerint az alábbi jogszabályokba ütközik:

Európai Egységes Okmány (EEO vagy SEA), melyet Luxembourgban és Hágában írtak alá, 1987. július 1-jén lépett hatályba;
Európai Unióról szóló szerződés, melyet 1992. február 7-én írtak alá Maastrichtban és 1993. november 1-jén lépett hatályba
Az Európai unió Alapjogi Chartája (Alapjogi Charta)
Amszterdami Szerződés, melyet 1997. október 2-án írtak alá és 1999. május 1-jén lépett hatályba;
Nizzai Szerződés, melyet 2001. február 26-án írtak alá és 2003. február 1-jén lépett életbe.
Római szerződés az a nemzetközi szerződés, amelyet hat nyugat-európai állam írt alá 1957. március 25-én
Európa Tanács 1950. november 4-én, Rómában kelt ETS-005 számú egyezménye
az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény)
Emberi Jogok Európai Egyezményéhez (1950. november 4-én Róma) 1952. március 20-án aláírt első kiegészítő jegyzőkönyvben
az Európai unió Bírósága, valamint az Emberi Jogok Európai Bírósága által következetesen alkalmazott egyetemes jogelveket, a közösségi jog általános jogelveit. Ezek olyan, általában elfogadott szabályok, amelyek az Európai Közösségek, mint jogközösség alapvető értékeinek érvényesülése szempontjából a legmegfelelőbb megoldásról gondoskodnak. Nem írott jogforrásban jelennek meg, hanem az Európai Bíróság gyakorlatának eredményei.

A fentiekben taglalt jogszabály változtatás az alábbi elveket sérti:

Igazságosság (equity) elve: fontos az igazságosság és méltányosság érvényesítése a bírósági eljárás során, amennyiben a merev jogértelmezés a józanésszel ellentétes következtetésre vezetne.

Jóhiszeműség: a Bíróság már korai ítéleteinek egyikében megállapította, hogy a közösségi intézményeknek jóhiszeműen kell eljárniuk, nem cselekedhetnek önkényesen, ami azt jelenti, hogy minden aktusuknak rendelkeznie kell a megfelelő jogalappal.

Jogbiztonság elve: a jogbiztonság lényege – a Bíróság szerint – az előreláthatóság. Szorosan hozzátartozik a visszaható hatály tilalmának, a szerzett jogok és a bizalom védelmének elve.

A visszaható hatály tilalma: ez az elv azt jelenti, hogy a jogszabály hatályba lépése előtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet. (Néhány ügyben azonban a Bíróság megállapította, hogy sor kerülhet visszaható hatályú szabályozásra, amennyiben azt az elérni kívánt célok megkövetelik, és az érintettek jogos elvárásait tiszteletben tartják.)

A szerzett jogok esetében a Bíróság megállapította, hogy az egyéni jogokat illetve hasonló előnyöket biztosító jogszerű intézkedés visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános jogelvekkel. Kivéve, ha a visszavonás ésszerű időn belül történik, és szükséges figyelmet szentel annak a ténynek, hogy az érintett milyen mértékig vált a döntésre ráutalttá. A szerzett jogok megvonása, korlátozása vagy sérelme nem csupán egyetlen elv megsértését jelenti, hanem egyszersmind a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét is csorbítja.

A bizalomvédelem/jogbiztonság elve szerint a közösségi jog változásának úgy kell bekövetkeznie, ami a „jó gazda számára előre látható”. A jogszabályváltozás/alkalmazás következménye előrelátható kell, hogy legyen. A jogbiztonság elve alapján akkor szenved sérelmet a védelemre méltó bizakodás, amikor az integrációs intézmények megfelelő jogalap és átmeneti intézkedések nélkül, előreláthatatlan módon változtatják meg a közösségi jogot.

Arányosság: ennek értelmében az Európai Közösségek szervei a tagállamok polgáraira csak közérdekből és csupán olyan mértékben róhatnak kötelezettséget, korlátozást vagy büntetést, amit az elérni kívánt cél indokol. Ez a kitűzött cél vonatkozásában nem jelenthet olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jog tartalmát veszélyeztetné.

Jogos várakozás: A jogos elvárások akkor szenvednek sérelmet, ha a jogszabályokat az adott állam akként változtatja meg, hogy a “jó gazda” számára nem előrelátható. Az elvárást az különbözteti meg a szerzett jogtól, hogy az elvárás esetében egyéni jogról nem lehet beszélni, csupán valamilyen közösségi szerv intézkedése által keltett várakozásról, amit akkor lehet jogosnak tekinteni, ha ésszerű, jogilag védett.

A fenti, közösségi joghoz tartozó jogszabályok, elvek maradéktalanul kell, hogy érvényesüljenek a magyar jogrendszerben is, tekintettel arra, hogy Magyarország a közösség tagja, ezért kötelező a közösségi jog elsőbbsége elvét szem előtt tartania, és az alapján eljárnia.

A közösség jog elsőbbségének elve, akárcsak a fentebb felsorolt elvek szintén szilárd alapokon áll a Bíróság esetjogában, hiszen a közösségi jog feladatát csak akkor teljesítheti be, ha amellett, hogy bizonyos feltételek megléte esetén hatályosul a tagállamokban, még fölé is kerül a tagállamok nemzeti jogszabályainak, elsődlegessé válik azokkal szemben.

Az alkotmánymódosítás a fentebb felsorolt jogelvek szinte mindegyikét sérti:

Azok, akik a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. évi törvény (a továbbiakban Hszt.) hatályba lépése előtt vagy azt követően döntöttek a hivatásos pályafutás mellett, életük tervezése során számoltak a szolgálati nyugdíj lehetőségével. Életüket úgy tervezték meg az állam által kínált jogosultságokat figyelembe véve és elfogadva, hogy a 25 év szolgálati idő alatt vállalják, hogy a többi munkavállalóhoz képest nehezebb, több kötelezettséggel járó, és számos alapvető emberi jog korlátozását is magával vonó szolgálatot végeznek. Az állam a versenyszférához képest szerényebb javadalmazás mellé a korkedvezményes nyugdíj intézményét együtt kínálta ellentételezéseként a hivatásos szolgálattal való alkotmányos jogokról lemondás és a speciális jogviszony sajátosságaira figyelemmel. Ezen feltételeket elfogadva a hivatásos állományú személyek legkevesebb 25 év szolgálat esetén válhattak szolgálati nyugdíjra jogosultakká.

A rendvédelmi dolgozók hivatásuk gyakorlása során a civil munkavégzéstől eltérő, speciálisan nehéz munkakörülmények között végzik munkájukat.

A Hszt. preambulumában is elismerésre kerül ez a tény, a következők szerint:”

„A Magyar Köztársaság függetlenségének, alkotmányos rendjének, valamint a lakosság és az ország anyagi javainak védelmét ellátó szervek hivatásos állományától az állam tántoríthatatlan hűséget, bátor helytállást követel. A hivatásos állomány tagjai a törvények és más jogszabályok, valamint a nemzetközi jog előírásainak megfelelően, a fegyveres szervek feladataihoz igazodó szakmai ismeretek birtokában különleges közszolgálatot teljesítenek. Az Országgyűlés – elismerve a hivatásos szolgálattal járó nagyobb áldozatvállalást és az azzal arányban álló erkölcsi és anyagi megbecsülés indokoltságát – a fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszonyáról a következő törvényt alkotja:

A Hszt. a szolgálati viszony sajátos jellegét is elismeri a következők szerint:

„3. § (1) A szolgálati viszony az állam és a hivatásos állomány tagja között létrejött különleges közszolgálati jogviszony, amelyben mindkét felet a sajátos szolgálati körülményeknek megfelelő, e törvényben és más jogszabályokban meghatározott kötelezettségek terhelik és jogosultságok illetik meg.

(2) A hivatásos állomány tagja a szolgálati viszonyból fakadó kötelmeit – a fegyveres szerv rendeltetés szerinti feladatainak megvalósítása érdekében – önkéntes vállalás alapján, élethivatásként, szigorú függelmi rendben, életének és testi épségének kockáztatásával, egyes alapjogai korlátozásának elfogadásával teljesíti.”

A szolgálati viszony különleges jellegét egyrészt a más foglalkoztatási jogviszonyokban nem létező kötelezettségek és korlátozások adjak, másrészt ezek ellentételezéseként azok a jogosultságok és kedvezmények, melyeket a hivatásos állomány számára biztosít a jogalkotó. E kedvezmények nem új keletűek, hiszen a hivatásos ál1omány korkedvezményes nyugdíját 1911-ről kezdődően garantálta az állam.

A preambulum fenti rendelkezése abból indul ki, hogy a hivatásos állomány tagjai az általánoshoz képest szigorúbb függelmi rendben és fegyelmezettséggel, fokozott pszichikai és fizikai terheléssel, áldozatvállalással, veszélyes helyzetben az életük kockáztatásával végzik feladataikat.

Emellett a szolgálati viszony létesítésének feltételeként önkéntesen lemondanak alkotmányos jogaik gyakorlósáról, vállalva egyúttal a törvényben meghatározott fegyveres szerveknél történő szolgálatteljesítés esetén – a hozzátartozókra is kiterjedő nemzetbiztonsági követelményeknek való megfelelést. Ezek mind jog, mind életvitelbeli korlátozást jelentenek.

Mindezek figyelembe vételével, a társadalmi megbecsülés kifejezéseként kedvezőbben állapítja meg a hivatásos állomány tagjait megillető jogokat és juttatásokat.

A magyar állam és a rendvédelmi dolgozók közötti munkaszerződést, a rendvédelmi dolgozók jogait -a fentiekből adódóan speciális jogszabályok garantálják, bástyázzák körül.

Ennek megfelelően, miután a szolgálati nyugállományban lévők teljesítették az állammal szerződés alapján az állam és a társadalom érdekében szemben vállalt kötelezettségeiket, ellentételezésként a törvényben foglalt jogosultságaik -illetve mint ezek eredője- az állammal kötött megállapodásuk alapján, további jogszabályi feltételek teljesülése esetén az átlagosnál korábban vonulhattak nyugdíjba. A magyar állam ezzel teljesítette vállalt kötelezettségét. Ez azonban most megváltozott. A pacta sunt servanda elvét semmibe véve, vállalt kötelezettségét figyelmen kívül hagyva, az állam a teljesítés elfogadása után saját kötelezettségét egyoldalúan mondja fel azokkal szemben, akik ezt a jogot már megszerezték, és az állam helytállási kötelezettségére került sor esetükben. Ez a visszamenőleges jogalkotás veszélyezteti több tízezer magyar állampolgár szolgálati nyugdíjas életfeltételeit, egzisztenciális és anyagi jellegű vállalt kötelezettségeik teljesítését.

A Bécsi egyezménynek a szerződések jogáról írott része által szintén megerősített pacta sunt servanda elve kimondja, hogy a megállapodások a felekre kötelező erővel bírnak, függetlenül a megállapodás formájától, illetve attól, hogy beleillik-e az adott megállapodás valamely szerződéstípusba.

A magyar Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogbiztonság az államtól és elsősorban a jogalkotótól azt várja el, mondta ki az Alkotmánybíróság, hogy a jog egésze, egyes részterületei és egyes szabályai is világosak, egyértelműek, hatásukat tekintve kiszámíthatóak, és a norma címzettjei számára előre láthatóak legyenek. Valamely jogszabály határozatlansága és többértelműsége sérti a jogbiztonság elvét, ezért alkotmányellenes. [11/1992. (III.5.) AB határozat]

A 11/1992. (III.5.) AB határozat kimondja azt is, hogy a jogállam alapvető eleme a jogbiztonság. (Az Alkotmány 2. § (1) bekezdése szerint pedig a Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.) A jogbiztonság – többek között – megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását.

Az érintettek számára a mai napig ismeretlen a vázolt törvénymódosítás pontos tartalma, az, hogy szerzett jogaikra, életükre milyen hatással lesz. Annak következményei kiszámíthatatlanok.

Mint a TMRSZ főtitkára, minden tagunk nevében, és a rendvédelmi dolgozók széles tömegei nevében kérem a Tisztelt Alelnök asszonyt, hogy ügyünket megvizsgálni, és a közösségi jog alapján elbírálni szíveskedjen.

Kérelmünket az indokolja, hogy az általános elvek, illetve jogszabályok alapján, a közösségi jog és a nemzeti jog összeütközése esetén a közösségi jogot kell alkalmazni. Nemzeti jogalkotó nem változtathatja meg, nem hatálytalaníthatja azt. Simmenthal ügyben mondta ki a bíróság, hogy a nemzeti bírónak joga van mellőzni a nemzeti jogot, ha az a közösségi joggal ellentétes.

A közösségi jog primátusa a gyakorlatban úgy nyilvánul meg, hogyha egy konkrét ügyre vonatkozóan közösségi jogi norma létezik, akkor az elsőbbség elve alapján minden esetben a közösségi jogot kell alkalmazni, hiába létezik a nemzeti parlament, vagy önkormányzat által elfogadott jogszabály.

A közösségi jog elsőbbsége nemcsak azt jelenti, hogy nem engedi érvényesülni a vele ellentétes tagállami szabályokat, hanem jogkövető magatartás esetén azt is megakadályozza, hogy a tagállamok összeütközést eredményező új jogszabályokat fogadjanak el.

A Maastrichti Szerződés 6. cikk (2) bekezdése az emberi jogokat és szabadságokat érintően már expressis verbis kimondta, hogy „az Unió a közösségi jog általános alapelveként tiszteletben tartja az alapvető jogokat, amelyeket az 1950. november 4-én, Rómában aláírt, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Európai Egyezmény garantál, és amelyek a tagállamok közös alkotmányos hagyományaiból következnek”. Ezzel gyakorlatilag az Európai Unió beemelte a teljes európai emberi jogi konvenciót és az Emberi Jogok Európai Bíróságának állandó ítélkezési gyakorlatát.

Az alkotmánymódosítás ezért több nemzetközi jog által védett emberi jogot, illetve jogelvet is sért. . Így különösen az alábbiakat:

Elsőként talán ki kell emelnünk a jogbiztonság elvét, illetve ehhez kapcsolódóan a visszaható hatály tilalmának elvét.

1. A jogbiztonság elve

A jogbiztonság elve sok elemet tartalmazó alapelv. A jogbiztonság elve alapján tilos a visszaható hatály, a szerzett jogok és a legitim elvárások sérelme.

A visszaható hatály tilalma azt jelenti, hogy a jogszabály hatálybalépése előtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle joghatása nem lehet.

A visszaható hatály tilalmát –a közösségi joggal harmonizálva- a magyar jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Jat.) 2. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.

A jogalkotásról szóló törvény 2. §-a szó szerint az alábbiak szerint fogalmaz:

2. § (2) Jogszabály a hatálybalépését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, kötelezettséget nem tehet terhesebbé, valamint nem vonhat el vagy korlátozhat jogot, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé.

Továbbá a 2. § (4) bekezdése az alábbi követelményeket fogalmazza meg:

A jogszabályok megalkotásakor biztosítani kell, hogy a jogszabály

a) megfeleljen az Alkotmányból eredő tartalmi és formai követelményeknek,

b) illeszkedjen a jogrendszer egységébe,

c) megfeleljen a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségeknek és

d) megfeleljen a jogalkotás szakmai követelményeinek.

A jogbiztonság szempontjából kiemelt jelentősége van annak, jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre ne állapítsanak meg kötelezettséget, annak érdekében, hogy a jogalanyok a magatartásukat a jog előírásaihoz tudják alakítani.

Egy jogszabály sem rendelkezhet tehát visszamenőleges hatállyal, tehát hatályba lépése előtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet. (Néhány ügyben azonban a Bíróság megállapította, hogy sor kerülhet visszaható hatályú szabályozásra, ennek azonban kettős feltétele van: amennyiben azt az elérni kívánt célok megkövetelik, illetve az érintettek jogos elvárásait tiszteletben tartják.)

A szolgálati nyugdíj jogosultságot a hatályos jogszabályok a következőképpen szabályozzák:

A Hszt. 182. § (1-7.) bekezdései szerint:

(1) „A hivatásos állomány tagja szolgálati nyugdíjra jogosult 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött szolgálati idő után.

(4) A felső korhatár elérése előtt is teljes összegben kell folyósítani a szolgálati nyugdíjat, ha a hivatásos állomány tagja

a) 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkezik és szolgálati viszonya a törvény 56. §-a (1) bekezdésének a)-d) pontja, 56. §-a (2) bekezdésének c) pontja, az 59. §-a (1) bekezdésének c) vagy e) pontja, illetőleg egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt szűnt meg;

b) 25 év tényleges szolgálati viszonyban eltöltött idővel rendelkezik, és szolgálati viszonya megszűnésekor az 50. életévét már betöltötte, vagy a rehabilitációs járadékról szóló 2007. évi LXXXIV. törvény (a továbbiakban: Rjtv.) 1. §-ának a) pontja szerinti egészségkárosodása (a továbbiakban: egészségkárosodás) a 40%-ot elérte, de még nem rokkant.

(5) Ha a hivatásos állomány 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idővel rendelkező tagjának a szolgálati viszonyát egészségi, pszichikai, fizikai alkalmatlanság miatt azért szüntették meg, mert az 56. § (5) bekezdés b) pontja alapján részére felajánlott hivatásos szolgálati beosztást vagy nem hivatásos munkakört alapos ok nélkül nem fogadta el, részére – a (4) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően – a szolgálati nyugdíj 90%-át kell folyósítani a felső korhatár betöltéséig, illetve az egészségkárosodás 40%-os mértékének eléréséig. Ettől kezdve a szolgálati nyugdíjat teljes összegben kell folyósítani. E rendelkezés alkalmazásában alapos oknak kell tekinteni a felajánlott beosztás, munkakör ellátásával kapcsolatos olyan körülményt, amely a hivatásos állományú tag életvitelében (különös tekintettel egészségi állapotára, munkába járására, közeli hozzátartozójának ellátására) aránytalan nehézséget okoz.

(6) Ha a hivatásos állomány 25 év szolgálati viszonyban eltöltött idővel rendelkező tagjának a szolgálati viszonyát az 50. életéve betöltése előtt közös megegyezéssel szüntetik meg, részére a szolgálati nyugdíj 50%-a folyósítható az 50. életéve betöltéséig, illetve az egészségkárosodás 40%-os mértékének eléréséig. Ettől kezdve a szolgálati nyugdíjat a (4) bekezdés b) pontja szerint kell folyósítani.

(7) A miniszter a szolgálati érdemekre, illetve a szociális helyzetre figyelemmel, az (5) bekezdés esetében az érintett javára eltérést engedélyezhet.”

A Hszt. szerint tehát a hivatásos szolgálat felső korhatára jelenleg a civil munkavállalókra irányadó öregségi nyugdíjkorhatárnál 5 évvel alacsonyabb életkor. (Idén 57 és fél év)

A szolgálati nyugdíj teljes összegben való folyósítására a felső korhatár elérése előtt is sor kerülhet bizonyos speciális esetekben, például akkor, ha a hivatásos állomány tagja 25 év tényleges szolgálati viszonyban töltött idővel rendelkezik és beosztása átszervezés miatt megszűnik, vagy a szolgálat további ellátására egészségi, fizikai vagy pszichikai ok miatt alkalmatlanná válik.

Törvény állapítja meg tehát, hogy a szolgálatban eltöltött 25 év után mely esetben jogosult az állomány tagja a szolgálati nyugellátásra. A fenti feltételek megléte esetén, ezért az államnak törvényi kötelezettsége az állomány tagját nyugállományba helyezni, és számára a szolgálati nyugellátást folyósítani.

Magyarországon a szolgálati nyugellátás mértéke, összege jelenleg körülbelül átlag 500 és 600 euró között mozog. Ez nagyjából elég a család minimális életfeltételeinek biztosítására, arra azonban, hogy abból tartalékokat halmozhassanak fel, nem minősült elegendőnek. Ezért ha a már megállapított és folyósított nyugdíjak részben vagy –amint a kormány tervezi- teljes mértékben elvonásra kerülnek, a volt rendvédelmi dolgozók, illetve családjaik megélhetését sodorja veszélybe.

2. A bizalomvédelem elve

A bizalomvédelem elve szerint a közösségi jog változásának úgy kell bekövetkeznie, ami a „jó gazda számára előre látható”. A jogszabályváltozás-alkalmazás következménye előrelátható kell, hogy legyen. A bizalomvédelem elve alapján akkor szenved sérelmet a védelemre méltó bizakodás, amikor az integrációs intézmények megfelelő jogalap és átmeneti intézkedések nélkül, előreláthatatlan módon változtatják meg a belső, illetve a közösségi jogot.

Törvény szabályozza, hogy mely feltételek esetén folyósítható szolgálati nyugdíj. Az állampolgárok pedig, „jó gazda módjára” a törvényekbe vetett hitük alapján kalkulálták előre a jövőjüket. Nem hisszük, hogy azért, mert hittek az állam ígéretében, és a törvények erejében, most büntetni kellene őket, vagy a kormány úgy vehesse el hatalmi szóval a szerzett jogukat közérdekre való hivatkozással, hogy közben az elvont összeg többszörösét kitevő összegekért (mintegy 12x-es összegben) focistadionokat épít, és az adott társaságban többségi befolyást sem eredményező részvényeket vásárol.

3. Igazságosság (equity) elve

Fontos az igazságosság és méltányosság érvényesítése az eljárások során, amennyiben a merev jogértelmezés a józan ésszel ellentétes következtetésre vezetne.

Jelen beadványunkban hivatkozva az „equity” elvére, arra kérjük a Tisztelt Európai Bizottságot, hogy eljárása során erre az elvre legyen tekintettel, és a szerint járjon el.

Az Európai Bizottságra hárul ez a kötelezettség, tekintettel arra, hogy a magyar jogalkotók ezt figyelmen kívül hagyták.

Nem beszélhetünk méltányos eljárásról akkor, amikor tömegek jogait figyelmen kívül hagyva, állampolgárokat törvény alapján megillető, jogos jövedelműktől fosztanak meg, szerzett vagyonukból forgatnak ki. Álláspontunk szerint az, hogy az állam döntésekor nem mérlegelte azt, hogy a nyugállományból kiszorult, rokkant, volt rendvédelmi dolgozók nem tudnak eredményesen a munkaerőpiacra visszaintegrálódni, sérti a méltányosság elvét.

A magyar állam úgy alkotta meg az új törvényjavaslatát, hogy a szolgálati nyugdíjasok érdekét figyelmen kívül hagyta. A rendvédelmi területen dolgozók ugyanis speciális tudásanyagot sajátítanak el. Olyan tudás birtokosai, amit a civil szférában nem tudnak hasznosítani. A civil szférában történő elhelyezkedésük ezért jóformán lehetetlen. Ráadásul a szolgálati nyugdíjasok azért kerültek nyugállományba, mert éppen a szolgálati idő alatt vállalt nehézségek, plusz terhek miatt egészségi állapotuk megrokkant, munkavégzésre képtelenekké váltak. Ha az ilyen hátrányokkal küzdő réteget ismételten a munkaerőpiacra küldjük, szinte elkerülhetetlen annak veszélye, hogy munkanélküliekké váljanak. Magyarországon a rendvédelmi szervek átpolitizáltsága, a mindenkori kormány kézi vezérlési lehetősége ténykérdés. A 2006-ban történt események során a rendészet szakmai kérdései, a rendvédelmi dolgozók helyzete sokadlagos kérdéssé silányult a napi politikai csatározások kereszttüzében. Az elmúlt években a kormány mindenkori ágazati irányításért felelős miniszterei, valamint a kormány tagjai a rendészeti szakkérdésekben laikusként évek óta nem tudták megoldani a közbiztonság javítása mellett a rendészeti munkavállalók helyzetének olyan jellegű rendezését, hogy az ne eredményezze a munkavállalók egészségének rohamos romlását, az egyébként is alacsony magyar átlagéletkornak a rendészeti munkavállalókon belüli még alacsonyabb szintjének az emelését.

Magyarországon egyébként jelenleg is jelentős probléma a munkanélküliség. Egyszerűen a munkavállalók létszámához képest a munkahelyek száma kevesebb.

A magyar állam –legalábbis a szavak szintjén- a szolgálati nyugdíjasokat azzal kívánja megnyugtatni, hogy biztosítja számukra a rendvédelem területén történő újrafoglalkoztatást.

Ahhoz azonban, hogy reálisan lássuk ennek az esélyeit, érdemes tisztában lennünk az alábbi tényekkel:

Jelenleg Magyarországon hozzávetőleg 42-43.000 fő dolgozik a rendvédelem területén. Ugyanennyi olyan szolgálati nyugdíjas van, akik a jelenlegi szabályozás alapján nagy valószínűséggel a nyugellátásból kiesnek. A rendvédelem területén egyszerűen nincsen szükség dupla annyi munkaerőre, a rendvédelem nem tud 42-43.000 embert foglalkoztatni. Ezzel valószínűleg a jelenlegi kormány is tisztában van. Ha másért nem, hát azért, mert erre a rendvédelmi szakszervezetek felhívták a figyelmüket.

Ilyen körülmények között tehát képtelenség azt állítani, hogy az elfogadott törvény méltányos, és az állampolgárok jogait, megélhetését szem előtt tartó lenne.

Számos további tisztázatlan kérdés is felvetődik a kormány nyilatkozatai és valós szándéka között. Az alkotmány sérelmezett módosítását megelőzően ugyanis a jelenlegi kormányzati többségű frakció tovább korlátozta a rendvédelmi dolgozók még meglévő alkotmányos jogait is.

A kormánypárt ugyanis a rendőrök, katonák és nemzetbiztonsági szolgálatok hivatásos állományú tagjainak passzív választójogát elvonta, amely szintén felülvizsgálatra érdemes kérdés.

Ezen túlmenően a kormánypárt nem alkotmányos, hanem törvényi módosítással, a szakszervezetek tiltakozása közepette bevezette az úgynevezett megbízhatósági ellenőrzés lehetőségét, továbbá a kifogástalan életvitel követelményét.

A megbízhatósági vizsgálat lehetőséget teremt arra, hogy az ellenőrzési szerv munkatársai akár több éves börtönbüntetéssel fenyegetett bűncselekmények elkövetésével „provokálják” a szolgálatot teljesítő, vagy szolgálaton kívüli munkavállalót, mondván, hogy ez az ellenőrzés jogos eszköze. Ennek az abszurd törvényi lehetőségnek a bevezetése tovább csökkentette a munkavállalói jogokat és előrevetíti, hogy a korkedvezményes nyugdíjasok visszakényszerítését követően valójában rövid időn belül vagy megbízhatatlannak, vagy kifogásolható életvitelűnek fogják minősíteni a munkába visszaterelt munkavállalót. Amint viszont elveszíti a munkáját – a munkáltató álláspontja szerint „neki felróható módon” – már sem korkedvezményes szolgálati nyugdíjra, sem az annak helyébe lépő járadékra nem lesz jogosult a kormányzat eddigi kommunikációjából következtethetően.

A visszaterelés a munkába tehát nagy valószínűséggel csupán trükk a kormány részéről, a valós szándék az, hogy ezeknek az embereknek a tulajdonát a kormány lényegében ellentételezés nélkül eltulajdonítsa.

4. A jóhiszeműség elve

Az Európai Bíróság már korai ítéleteinek egyikében megállapította, hogy a közösségi intézményeknek jóhiszeműen kell eljárniuk, nem cselekedhetnek önkényesen, ami azt jelenti, hogy minden aktusuknak rendelkeznie kell a megfelelő jogalappal.

Álláspontunk szerint a szolgálati nyugdíjasok szerzett jogainak elvétele, megélhetéshez, méltósághoz való jogainak lábbal tiprása nem történhetett a magyar állam részéről jóhiszeműen.

A bona fides, aequtas fogalma:

Eredendően szubjektív kategória: jóhiszemű az, úgy gondolja, hogy az, amit teszek, jogszerű. (A római gondolkodásban a bona fides objektív kategória volt, és szótartást, tisztességet jelentett.)

Objektív értelemben a bona fides-re alapozva; az alperes mindazt köteles teljesíteni, amit egy jóhiszemű, tisztességes személy megtenne, tehát amit az objektív jóhiszeműség követelményrendszere előír.

Ennek ellentéte a rosszhiszeműség (mala fides): rosszhiszemű az, aki tudja, hogy amit tesz, jogellenes.

Nehéz azt feltételezni, hogy a kormány a jelenlegi alkotmánymódosításkor a hatályos, Hszt-ben szerplő törvényi szabályozással nem volt tisztában. A szakszervezetekkel folytatott érdekegyeztetések során pedig –amennyiben az arra vonatkozó információkkal nem rendelkezett volna- mindenképpen tájékozódott. Mint ahogyan a szakszervezeti vezetők –többek között a TMRSZ főtitkáraként jómagam is- tájékoztattuk a kormányoldalt arról, hogy a módosításnak mik lehetnek a várható következményei.

A kormány tehát a jogszabályi, és társadalmi helyzet teljes tudatában hozta meg döntését, amellyel társadalmi létbizonytalanságot, tragédiák sorát idézi majd elő. Ilyen körülmények között nem lenne indokolt olyan megállapításra jutni, hogy a kormány jóhiszemű volt döntése meghozatalakor.

A visszaható hatály tilalma

Ez az elv azt jelenti, hogy a jogszabály hatályba lépése előtt befejezett cselekmények tekintetében az új jogi normának semmiféle negatív hatása sem lehet.

Az Európai Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint valamely jogi aktus akkor bír közvetlen visszaható hatállyal, ha az időbeli hatály kezdete a kihirdetését megelőző időpontra esik. Az ilyen hatály alapvetően tilos. Mivel az eljárás tárgyát képező törvénymódosítás 2012. január hó 1. napján lép hatályba, és korlátozás nélkül, visszamenőleg, az ezt megelőző időre is lehet alkalmazni, tényleges visszaható hatályról beszélhetünk. Az ilyen hatály alatt egy új szabály alkalmazását kell érteni olyan tényállás jövőbeni folyományaira, amely egy régebbi szabály hatálya alatt keletkezett.

Ez az eset forog fenn, mivel a törvényt olyan tevékenységre kell alkalmazni, amely még a hatályba lépése előtt kezdődött el, de a hatályba lépés időpontjában még nem fejeződött be.

A szerzett jogok védelme

A szerzett jogok védelme mindenkor a magyar törvények, és jogállamiság része volt. Már 13. században, a 1222. évi XVII. törvénycikk kimondja, hogy szerzett birtokától senki meg ne fosztassék. “A mely birtokot valaki méltó szolgálatjával szerzett, attól soha meg ne fosztassék.”

A fennt idézett cikk, az ún. Aranybullából való, melyre utaló jelkép a magyar jogállamiság jelképe is egyben. Erre utalva például –a jogfolytonosság jegyében- Magyarország Alkotmánybíróságának tagjai talárjuk felett viselt láncukon viselik az Aranybulla pecsétjének egy másolatát. Ezzel szimbolizálva a jog hatalmát az állami önös akarat felett. A székesfehérvári Csúcs-hegyen álló Aranybulla-emlékmű talapzatán is az alábbi felírat olvasható: “Méltó szolgálattal szerzett birtokából, soha senki meg ne fosztassék.”

Az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a szerzett jogok védelme a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását jelenti.

Ennek ismeretében nehezen feltételezhető, hogy a magyar jogalkotók nincsenek tisztában a szerzett jogok védelmével, a jogbiztonság-illetve jogfolytonosság követelményével, a történelemmel és a nemzetet alkotó emberek érzéseivel, nehézségeivel.

A szerzett jogok védelmét nem csupán a magyar, hanem a közösségi jog is kiemelt helyen kezeli. Az Európai Bíróság megállapította, hogy egyéni jogokat avagy hasonló előnyöket biztosító jogszerű intézkedés visszaható hatályú visszavonása ellentétes az általános elvekkel.

A „faire balance” mint az állam által érvényesített közérdek és a magánérdek egyensúlya feltételezi, hogy az állami cselekvés által érintett egyént érő, egyedi és túlzott mértékű terhelés esetén nem lehet fair balance-ről és good governace-ról beszélni.

A fair balance vizsgálata során a Bíróság az alapvető jogok sérelmén túl azt is vizsgálja, hogy nem aránytalan-e vagy túlzó a kérelmezőre nehezedő teher. A közérdek állam általi meghatározására biztosított széles mérlegelési jog nem jelenti azt, hogy a Bíróság ne élne az Egyezmény szempontjából a felülvizsgálat jogával. Ezért a Bíróság az Egyezményben biztosított jogok körében a jogkorlátozás és az egyéni jogvédelem szempontjából elvárt egyensúly megtartását megköveteli.

Konkretizálva: a tulajdontól való megfosztás konkrét módjának ésszerűen indokolhatónak kell lennie az arányosság tekintetében.

A leírt esetben az államnak igazolnia kell az intézkedés mértékének indokoltságát a társadalombiztosítási alap szempontjából.

A kormány nem tárta elénk annak okát, hogy miért volt szükséges és elkerülhetetlen a törvényhozás számára, hogy szociális katasztrófa helyzetet idézhet elő Magyarországon! Az állam és a legfőbb végrehajtói hatalom letéteményese általánosságokat és konkrét tényekkel ellentétes érveket hangoztatott. A rendelkezésére álló médiafelületek segítségével az állampolgárokat a korkedvezményes nyugdíj jogával rendelkezők ellen hangolta, amelynek során a valótlan, hamis közlések megtételétől sem riadt vissza.

A Kormánynak felelősséggel, a szociális ellátórendszert a társadalmi igazságosságnak megfelelőén kell alakítani úgy, hogy tekintettel legyen a gazdasági lehetőségekre, a jelenlegi és a jövőben várhatóan rendelkezésre álló pénzügyi forrásokra. Ezen törekvése azonban nem járhat a szerzett jogok sérelmével, nagy tömegek létbizonytalanságba sodrásával, emberi jogaik lábbal tiprásával.

Szakszervezetünk nem rendelkezik konkrét adatokkal arra nézve, hogy az államháztartásnak mennyi bevételt hozhat a szolgálati nyugdíjak folyósításának befagyasztása, illetve arról sem rendelkezünk információval, hogy valóban indokolt-e a többlet jövedelmek beszedése, illetve mire fordítódnak a befolyt összegek. Azt sem tudjuk, hogy a társadalmi ellátás más alrendszereiből pótolhatóak lennének e –amennyiben szükségesek- a beszedni kívánt összegek.

Az azonban tény, hogy a kormány nem a jelenlegi munkanélkülieknek kíván munkahelyet biztosítani, hanem a jövedelemmel rendelkező nyugdíjasokat kívánja visszaterelni a munkaerőpiacra – meggyőződésünk szerint csupán ideiglenesen és valójában a nyugdíj összegek elvételével – amely állami alkalmazásra figyelemmel nyilvánvalóan további kiadásokkal kell, hogy járjon. A közérdek és az ésszerűség tehát megkérdőjelezhető, hiányzik, hiszen évente mintegy 50Mrd forint kiadást jelent a költségvetésnek a szolgálati nyugdíjasokra fordított ellentételezés (mintegy 180.000.000,-Euro száznyolcvan millió euro). Ennek az összegnek a többszöröséért vásárolt például az Alkotmány módosítását követően olajipari részvényeket, amelynek sem közérdekű indoka, sem gazdasági racionalitása nem volt, figyelemmel arra, hogy többségi állami részesedés nem valósult meg az említett társaságban (MOL részvény 500Mrd forintért, amely mintegy 1.800.000.000,-Euro, azaz mintegy egymilliárd nyolcszázmillió euro).

Költségvetési nehézségre nehéz hivatkozni akkor, amikor a kormány fentieken túlmenően mintegy 30 Mrd forintért két futballstadiont kíván építtetni, továbbá mintegy 5 ezer családi házat építtet fel, hogy abba eladósodottnak mondott – de ismerve a kormány eddigi ténykedését, feltehetőleg pártpolitikai szavazatszerzési célzattal – olyan családokat költöztessen be, amely a rendelkezésére álló szavazói lista és „Nemzeti konzultációnak” mondott vonalkódos – azaz egyedi azonosítókkal ellátott – körlevelek és válaszborítékok kiküldése alapján feltételezi a politikai klientúra széles rétegének jutalmazását a jövőbeli választásokra.

Pénztelenségre, fontos közérdekre hivatkozni tehát nyilvánvalóan alaptalan, ha a kormány több milliárdot költ el haszontalan és kétes szándékú levelezésekre, miközben a nyugdíjak jövőbeli finanszírozhatatlanságának veszélyére hivatkozik.

Annyit azonban el kívánunk mondani, hogy az állam felelőtlen gazdálkodásának következményeit immár a harmadik kormányzati ciklus alatt, a magyar néppel fizettetik meg. Először jött a Gyurcsány Ferenc kormánya idején bevezetett „megszorító-csomag” néven elhíresült intézkedések bevezetése. A két választási ciklus után leköszönő MSZP vezetésű kormány úgy nyilatkozott, hogy a magyar nép áldozathozatala nem volt hiába való. Az államadósságot sikerült kezelni, és az államkasszát pozitív szaldóval adják át a nagy parlamenti többséget szerző FIDESZ vezetésű kormánynak. Ennek ellenére jelenleg Magyarországon nincsen olyan társadalmi réteg, melyet az újabb megszorítások ne érintenének. Ennek nyomán –jogosan- állandóvá vált országunkban a társadalmi elégedetlenség, és az ad hoc illetve szervezetten lefolyó tömegdemonstráció.

Joggal való visszaélés tilalma

Az Egyezmény egyetlen rendelkezését sem lehet úgy értelmezni, hogy az bármely állam, csoport vagy személy számára jogot biztosítana olyan tevékenység folytatására vagy olyan cselekedet végrehajtására, amely az Egyezményben foglalt jogok és szabadságok megsértésére, vagy pedig az Egyezményben meghatározottnál nagyobb mértékű korlátozására irányul.

Tekintettel arra, hogy az elfogadott törvényjavaslat a fenti okok alapján szinte valamennyi közösségi jogelvet sérti, nyilvánvaló, hogy az állam joggal való visszaélést valósított meg.

Alapvető emberi jogok megsértése

A fenti elveken kívül az emberi jogok és alapvető szabadságok tiszteletben tartása szintén elvárható, és kötelező minden államra, így a magyar államra nézve is. E nélkül elképzelhetetlen egy állam Európa Tanácsba való felvétele. Magyarországra, mint az Európai Unió tagjára ezért fokozottan érvényes a fenti jogelvek mentén az emberi jogok követelményének betartása.

Természetesen a nevéből adódóan valamennyi emberi jog fontos, mégis szükséges egyfajta rangsort felállítani, amely jelzi, hogy mely emberi jogok tartoznak a leginkább védett kategóriába, illetve melyek azok, amelyek esetében bizonyos megszorításokkal korlátozásra van lehetőség.

Az mindenképpen széles körben elfogadott, hogy bizonyos jogoktól a törvényhozás ne foszthassa meg önkényesen a polgárokat, de arra se legyen felhatalmazva, hogy önállóan új alapvető jogokat létesítsen. Ez utóbbihoz ugyanis a parlamenti többségnél több kell

E jogokat, illetve szabadságokat az Európa Tanács legjelentősebb munkája gyümölcseként 1950. november 4-én létrejött Emberi Jogok Emberi Jogi Egyezményében, illetve az 1965. február 26-án hatályba lépett Európai Szociális Chartában fektették le.

Az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, majd az 1966-os Polgári és Politikai Jogok, illetve a Gazdasági, szociális és kulturális jogok Nemzetközi Egyezségokmánya nagy fontosságú „chartát“ alkotnak. Ezzel párhuzamosan regionális szervezetek nagy erőfeszítéseket tettek az emberi jogok tiszteletben tartásának biztosítása és előmozdítása érdekében, olyan módon, hogy a különleges tradíciókat is figyelembe vették.

A családi élethez fűződő jog megsértése

A szociális biztonsághoz való jog, megkérdőjelezhetetlen alapjog.

Az emberi jogi bíróság előtt már hasonló témában született precedens ítélet alapján, az alábbiakat szögezhetjük le:

Az Egyezmény 8. cikke szerinti családi élethez fűződő jog megsértését is megállapította a Bíróság a konkrét ügyben. A Kérelmező a kérdéses ügyben nem rendelkezett más jövedelemmel, a családi költségvetés alapja volt a perbeli ellátás, amit ráadásul beteg gyermeke gondozása miatt vett igénybe. Erre tekintettel a Bíróság nem csak a tulajdonvédelem szabályainak sérelmét, hanem a magán és családi élet tiszteletben tartásához való jog sérelmét is meg tudta állapítani a kérelmező korkedvezményes nyugdíjának megvonása kapcsán.

Magyarországon a törvény hatályba lépése után tömegesen fognak hasonló esetek előfordulni, tömegesen veszik el a rendvédelmi dolgozóktól a korkedvezményes nyugdíjat, és taszítják őket, és családjukat a szociális létbizonytalanságba.

Az a szándék ugyanis, hogy nyugdíj helyett munkát kínál a kormány – még ha el is fogadjuk, hogy mindenféle hátsó szándék nélkül valóban a munka értékének a helyreállítása vezérelné is a cselekedetét – nem vesz figyelembe egy fontos körülményt.

A szerzett jogban bízva a korkedvezményes nyugdíjjogosultságot szerzett személyek – számítva az állam helytállására és arra, hogy életük végéig szóló járandóságot jelent a korkedvezményes nyugdíj – egészségügyi állapotuk függvényében és a civil szférában kialakult lehetőségekhez igazodva a nyugdíj mellett egyéb más jövedelemszerző tevékenységet kezdtek el folytatni. Az ebből befolyó bevétel és a szolgálati nyugdíj jelenti az érintett család, vagy személy bevételét, amellyel joggal számolhatott akkor, amikor akár nagy értékű ingatlant, gépjárművet, egyéb vagyontárgyat vásárolt hitelből. A hitel összege igazodott alkalmanként ehhez a kettő forrásból származó bevételre. A kormány szándékai szerint a nyugdíj helyébe lépő munkabér – figyelembe véve a hivatásos állományúak alkotmányos jogai között annak csorbítását, hogy másodállást lényegében nem vállalhatnak és azt, hogy a nyugdíj melletti szabadidőben végeztek egyéb kereső tevékenységet – és a hivatásos szolgálattal járó kötöttség gyakorlatilag megszünteti a civil életben folytatott jövedelemszerző tevékenységet. Az ilyen jövedelemszerző tevékenység egyébként adóbevételt, (társasági adó, forgalmi adó) eredményezett a költségvetésbe, élénkítette a gazdaságot is, sőt munkahelyet is teremthetett akár.

Azzal, hogy ennek gyakorlását a munkába visszaterelt munkavállaló már nem végezheti, az állam adóbevételtől esik el, csökken a gazdaság és nem utolsósorban az érintett munkavállaló addigi kettős jövedelme közül a civil jövedelem megszűnik. A kettős bevételre felvett hitel törlesztése lehetetlenül sok esetben, amely már önmagában kifogásolható életvitelűvé minősítésre adhat okot a munkáltatónak.

Ezáltal korkedvezményes nyugdíjasok válhatnak földönfutóvá, értéktárgyaik végrehajtás alá kerülhetnek, életek, családok mehetnek tönkre, emberi sorstragédiák következhetnek be nagy valószínűséggel.

A tulajdonhoz való jog

A tulajdonhoz való alapvető jogot mind a hazai jog, mind a közösségi jog védi.

A tulajdonhoz való jog az állam által garantált keretek között kel életre. A tulajdonjog jelentősége olyan mérvű, hogy az alapvető emberi jogok kategóriájába tartozik, ami garanciáinak nemzetközi szintű rögzítésében is testet ölt. Az első generációs emberi jogok közé történő besorolása ugyancsak tükrözi ennek az intézménynek a társadalomfejlődésben kiemelkedően meghatározó voltát. Egyezmény értelmében tulajdonjognak minősül a nyugdíjon keletkezett jogosultság.

Az Emberi Jogok Európai Egyezményének a tulajdon védelmére vonatkozó rendelkezést az 1. kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikke tartalmazza.

Kimondja, hogy „Mindenkinek joga van saját tulajdonhoz és a tulajdon használatához. „

Fontos azonban megjegyezni, hogy akkor is lehet hivatkozni az e cikkben megfogalmazott jogok sérelmére, ha a panasz tárgyát képező aktus az 1. cikkbe ugyan nem ütközik, sérti azonban az Egyezmény más, annak alapelveit megtestesítő követelményeit. Így például tipikusnak mondható a diszkrimináció tilalmába ütközésre való hivatkozás.

Az Egyezmény, három különböző, de egymással összefüggő esetkört különít el a tulajdonba való beavatkozással kapcsolatosan. A tulajdon tiszteletben tartásának elve általános érvénnyel mintegy áthatja az egész vonatkozó cikket, és a másik két szabályt vele összhangban kell interpretálni.

A második szabály a javaktól való megfosztásra terjed ki, miközben azt közérdekből, törvényi feltételek fennállása esetén és a nemzetközi jog általános elveivel összhangban engedélyezi.

A harmadik szabály pedig a tulajdon szabályozását teszi lehetővé az államok számára szintén a köz érdekének szolgálatában, elsősorban ha az őt megillető bevételek, így adók, egyéb járulékok és pénzbüntetések behajtásáról van szó.

A korlátozásokat engedő kitételek közül főképp a közérdek és a nemzetközi jog általános elveinek fogalma követelt meg konkrétumokat. Előbbinél már-már merészen laza kötelékeket állapított meg a – fennállása alatt – az ügyek elfogadhatóságáról döntő, és így egyfajta szűrő szerepet betöltő Emberi Jogok Európai Bizottsága: míg az Egyezmény egyéb rendelkezéseiben csak sürgető szociális szükséglet esetén szükségesnek számító intézkedések megengedhetőek közérdekből emberi jogok korlátozása céljából, a tulajdon kapcsán elegendő, ha a strasbourgi szerv azokat tanácsosnak vagy előnyben részesítendőnek ítéli.

Az államok jól láthatóan szélesen meghúzott mérlegelési jogkörét a joggyakorlat több fajta technikával igyekezett pontosabban kijelölni. Egyre nagyobb teret nyert az ún. fair balance teszt, amely alapján eldöntendő, hogy az adott korlátozás által érvényesíteni kívánt érdek és az egyén alapvető emberi jogainak védelme között igazságos egyensúly áll-e fenn. Emellett az arányosság vizsgálatára helyeződik mind erőteljesebb hangsúly, ha azt kell megítélni, hogy egy-egy állami intézkedés mennyiben felel meg az Egyezménynek.

Így például az Európai Charta 17. cikke nevesíti a tulajdonhoz való jogot. Kimondja, hogy.

„Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.”

Abszolút jogként aposztrofálható, mivel mindenkivel szemben kizárólagos uralmat és erős védelmet biztosít a jogosult számára a birtokláshoz, a használathoz és a rendelkezéshez fűződő jog szabad gyakorolhatósága révén.

1952. március 20. napján aláírt első kiegészítő jegyzőkönyvben 1. cikke szerint:

„Minden természetes vagy jogi személynek joga van javai tiszteletben tartásához. Senkit sem lehet tulajdonától megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, és a törvényben meghatározott feltételek, valamint a nemzetközi jog általános elvei szerint történik. Az előző bekezdésben foglaltak nem korlátozzák az államok jogát olyan törvények alkalmazásában, melyeket szükségesnek ítélnek a javaknak a köz érdekében történő használatának szabályozása, illetőleg adók, más közterhek vagy pénzbírságok megfizetésének biztosítása céljából .”

A strasbourgi bíróság leszögezte, hogy a tulajdon tiszteletben tartásának elve általános érvénnyel mintegy áthatja az egész vonatkozó cikket, és a másik két szabályt vele összhangban kell interpretálni.

A strasbourgi bíróság az Egyezmény 1. kiegészítő jegyzőkönyv előírásait értelmezve, kimondta, hogy a tulajdon fogalma nem korlátozódik a fizikai tárgyakra, hanem vagyon értékű előnyök, illetve jogok is tulajdonnak minősülhetnek, ahogyan azt a Bíróság a Gasus Dosier-esetben hozott, 1995. február 23-i ítéletében is megfogalmazta. Ezáltal a tulajdonhoz való jog védelme kiterjed mind a dologi hatályú, abszolút szerkezetű jogosultságokra (in rem), mind pedig a kötelmi jogi, relatív szerkezetű jogokra (in personam). Így a Bíróság a tulajdon fogalma alá vonta többek között a fedezeti elv alapján működő nyugdíjrendszerek biztosítottjainak jogosultságait is.

Fentiekből következően a szolgálati nyugdíj nem egyszerűen szerzett jognak – amely védelemben részesül -, hanem tulajdonnak minősül. A tulajdonhoz való jog pedig az Emberi Jogok Európai Egyezménye által garantált jog, ezért annak tartalma ma már meg kell feleljen a strasbourgi bíróság gyakorlatának.

A gyakorlatot tekintve, a strasbourgi bíróság a tulajdonhoz való jog sérelmére alapuló panaszok kivizsgálására egy ötfokú tesztet alakított ki és alkalmaz. A vizsgálat keretében, a bíróság az alábbi kérdéseket vizsgálja meg eljárása során:

1. A panaszos által sérelmezett behatás érintette-e a panaszos „tulajdonát”?

2. Sor került-e beavatkozásra?

3. A beavatkozás a nemzetközi jog előírásainak megfelelően történt-e?

4. A behatásra a köz érdekében került-e sor?

5. A beavatkozás során tiszteletben tartották-e az alapjogok érvényesüléséhez szükséges magánérdek, illetve a közérdek közötti méltányos egyensúly követelményét?

A tulajdonhoz való jog gyakorlásának korlátozására kizárólag a Közösség által elérni kívánt közérdekű céloknak megfelelve kerülhet sor, valamint a kitűzött cél vonatkozásában nem jelenthet olyan aránytalan és elviselhetetlen beavatkozást, amely épp az ily módon biztosított jog tartalmát veszélyeztetné.

Amennyiben a Bíróság bizonyítottnak találja, hogy a bepanaszolt állam beavatkozott a kérelmező „tulajdonába” (első két pont), az állam kizárólag akkor mentesül a felelősség megállapítása alól, amennyiben igazolni tudja, hogy a beavatkozás során tiszteletben tartotta az ötszintű teszt utolsó három pontjában megfogalmazott kritériumokat. A bizonyítási teher az első két pont igazolását követően átfordul: a bepanaszolt államnak kell „kimentenie magát” arra hivatkozva, hogy a nemzeti jog előírásainak megfelelően, a köz érdekében, továbbá a méltányos egyensúly követelményét tiszteletben tartva avatkozott be a panaszos tulajdonjogának gyakorlásába. Így a Bíróság a további pontokat mellőzve állapítja meg az Egyezményben biztosított tulajdonhoz való jog megsértését, amennyiben egy szerződő állam megsérti például a harmadik pontban megfogalmazott törvényességi kritériumokat.

Arra figyelemmel sem hivatkozhat közérdekre a kormány, hogy az összesen mintegy 50Mrd forintos kiadási tételt jelentő korkedvezményes nyugdíjak elvonása a magyar költségvetésnek csak mintegy 0,3 %-át jelentő kiadási tétel. Ez a mintegy 0,3%-os mértékű kiadási tétel viszont hozzávetőleg 40 ezer szolgálati nyugdíjjogosult személy és családjuk megélhetését biztosító jövedelem, amelynek elvonása ezeknek a családoknak az állam általi kifosztását, a tulajdonukat jelentő jogosultság erőszakos, egyeztetések nélküli elvételét jelentené a kormány szándékai szerint. Nyilvánvalóan nincs arányban az a közérdek egy ilyen mértékű kiadási tételnél, ha ennek „ára” ezeknek a személyeknek és szeretteiknek a végzetes eladósítása, földönfutóvá tétele, miközben a kormány olyan kiadási tételeket hagy érintetlenül, amelyek közvetlenül semmilyen egzisztenciális veszélyeket nem jelentenének. Így, erre figyelemmel nem lehet a közérdekre eredményesen és hitelesen hivatkoznia a kormányzatnak mindenféle médiafelhajtás és kormányzati kommunikáció ellenére.

Az Európai charta 17. cikkében közölt deklaráció fogalmai – szándékosan – tág teret engednek az értelmezésnek. A tulajdon, illetve a tulajdoni rend ugyanis egy-egy állam berendezkedésének alapköve, annak szabályozása pedig szuverenitásának egyik meghatározó eleme.

A tulajdon tiszteletben tartásának elve általános érvénnyel mintegy áthatja az egész vonatkozó cikket, és a másik két szabályt vele összhangban kell interpretálni. A második szabály a javaktól való megfosztásra terjed ki, miközben azt közérdekből, törvényi feltételek fennállása esetén és a nemzetközi jog általános elveivel összhangban engedélyezi. A harmadik szabály pedig a tulajdon szabályozását teszi lehetővé az államok számára szintén a köz érdekének szolgálatában, elsősorban ha az őt megillető bevételek, így adók, egyéb járulékok és pénzbüntetések behajtásáról van szó.

Azzal, hogy a szolgálati nyugdíjuktól az arra jogosultakat megfosztják, a sértettek a tulajdon tárgyának birtokából kiesnek: azaz a vagyontárgy –jelen esetben a nyugdíj- elvonása a tulajdonostól a birtokból való kiesést jelenti, illetve a tulajdon attribútumaitól való megfosztást vonja maga után.

A megfosztásnál –a strasbourgi esetjog alapján- alapvető kártalanítási kötelezettség áll fenn. A megfosztás az Egyezmény szerint akkor nem jogszabálysértő, ha törvényen kell alapul, és közérdekből történik.

A kiegészítő jegyzőkönyv nem szabályozza kifejezetten a kártalanítás kérdését. Ha azonban a modern kisajátítási jog értelmében abból indulunk ki, hogy megfosztás alatt minden olyan állami szabályozás értendő, amely nem a tulajdon használatát szabályozza, ekkor válik valóban egyértelművé a két beavatkozási fajta közötti elhatárolás. A nemzetközi jogban fő fogalomként szerepel a megfosztás, amely az államosítást, az elkobzást és a kisajátítást széles értelemben fogja át.

Elkobzásként jelölik a magántulajdon kártalanítás nélküli elvonását állami célra.

A kisajátítás nem szűkül le a tulajdontól való megfosztásra, hanem kategóriájába a megfosztás mellett terhelő vagy korlátozó intézkedések is beletartoznak, amelyek a tulajdon sérthetetlenségéhez fűződő jog lényegi tartalmát érintik.

Mindezzel kapcsolatban újólag és ismételten utalni szeretnénk azokra a körülményekre, történésekre, amelynek során az állam végrehajtó szerve nyilvánvalóan nem hivatkozhat eredményesen a közérdek védelmére, hiszen a költségvetésben hosszan lehetne sorolni azokat a tételeket, amelyek társadalmi fontosságukat illetően nyilvánvalóan nem előzik a már szerzett jogokat.

A terrorfenyegetettség semmilyen mértékben nem erősödött, terrorcselekmény gyakorlatilag nem történt az elmúlt 20 évben, mégis több tízmilliárd forint érdekében a rendőrség mellett párhuzamosan egy terrorelhárítónak mondott több száz fős új fegyveres, rendvédelmi testületet hoztak létre és működtetnek. Említettük a részvényvásárlást, említettük már a focistadionok építését több százmilliárd forint értékben. Ebbe a sorba illik bele, hogy a kormány az elmúlt egy évben jelentős mennyiségben több milliárd forint értékben vásárolt luxusgépkocsikat, számítástechnikai eszközöket, továbbá az országgyűlési képviselők alapfizetését mintegy 300%-kal kívánja megemelni, amelyet a kormánypárti frakció vezetője a médiákban „meg is indokolt”.

Ezeknek a kiadási tételeknek a tükrében a magyar kormány közérdekre hivatkozása valótlan, alaptalan és álságos.

Magyarország Alkotmányának rendelkezései

A tulajdonhoz való jogot – és így az alkotmányos tulajdonvédelem alapjait is – az Alkotmány meghatározott rendelkezései alkotják.

Az Alkotmány 9. § mondja ki, hogy hazánk gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.

A tulajdonhoz való jogot a 13. § (1) bekezdése deklarálja: A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.

A (2) bekezdés pedig meghatározza a kisajátítás feltételeit: azt csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.

Az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében biztosított jog általános értelmezése

Az Alkotmány a tulajdonhoz való jogot nem a XII. – ún. alapjogi fejezetben – szabályozza, hanem azt a szabadságjogoktól különválasztottan kezeli, de nyilvánvalóan alapvető jogként részesíti alkotmányos védelemben. A tulajdonhoz való jognak az alkotmányos jogok általános rendszerében az a feladata, hogy a biztosítsa a tulajdonos szabadságát a gazdasági területeken, és ezáltal lehetővé tegye a számára azt, hogy önálló életet éljen, vagyis e jog a személyiség szabad kibontakoztatásának jogához, illetve az egyéni cselekvési autonómiához kötődik.

A tulajdonhoz való jog az objektív karaktere miatt pozitív állami védelmet igényel: az államnak olyan körülményeket kell teremtenie, amelyekben e jog megvalósulhat. Nincsen viszont kidolgozva, hogy mit jelent az állam pozitív kötelezettsége a tulajdonnak mint objektív értéknek az erősítése tekintetében.

Alkotmány egyértelműbben kinyilvánítja a tulajdon védelmét. Egyrészt azzal, hogy tételesen meghatározza a tulajdon kisajátítására vonatkozó szabályokat, amelyek a tulajdon korlátozásának korlátozásaként foghatók fel. A tulajdon védelmét másrészt azzal jeleníti meg, hogy a tulajdon alkotmányos védelme akkor is fennáll, ha bizonyos körben a tulajdoni részjogosítványokat egyes törvények korlátozzák

A tulajdonhoz való jog egyben szociálisan kötött is: az Alkotmány, bár ezt expressis verbis nem mondja ki – hasonlóan a többi alkotmányhoz – a szociálisan kötött tulajdont véd.

43/1995. (VI.30) Alkotmánybírósági határozat (részlet)

A tulajdon alapjogi védelmének kiterjesztése társadalombiztosítási szolgáltatásokra és várományaikra az Alkotmánybíróságnak a tulajdon funkciójáról kifejtett felfogásába illeszkedik.

“Az Alkotmány a tulajdonjogot mint az egyéni cselekvési autonómia hagyományos anyagi alapját részesíti védelemben. Az alkotmányos védelemnek úgy kell követnie a tulajdon társadalmi szerepének változását, hogy közben ugyanezt a védelmi feladatot elláthassa. Az alapjogi tulajdonvédelem kiterjed a tulajdon egykori ilyen szerepét átvevő vagyoni jogokra, illetve közjogi alapú jogosítványokra is (például társadalombiztosítási igényekre). ” (64/1993. (XII.22.) AB határozat, ABH 1993, 380) Ennek jegyében védte az Alkotmánybíróság az egyházak, köztestületek és főleg a helyi önkormányzatok vagyonát is azzal az indokkal, hogy az autonómiájuk alapja. (4/1993. (II.12.) AB határozat, ABH 1993, 66, 72) A tulajdonvédelemben végbement változás az irodalomban is sokszorosan tárgyalt és általában elfogadott.

A jogbiztonság, mint a jogállamiság leglényegesebb fogalmi eleme és a szerzett jogok védelmének elvi alapja a szociális rendszerek stabilitása szempontjából különös jelentőségű. A szerzett jogok megvonása sérti a jogállamisághoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság elvét. Az Alkotmány szerint a társadalombiztosítás az ellátáshoz való jog megvalósításának egyik eszköze, azaz a társadalombiztosításnak a szerzett jogok garantálását az ellátáshoz való alkotmányos jog megvalósítására figyelemmel kell biztosítania. A szolgáltatásokat és a hozzájuk fűződő várományokat nem lehet sem alkotmányosan megfelelő indok nélkül, sem pedig egyik napról a másikra lényegesen megváltoztatni.

A várományok annál nagyobb védelmet élveznek, minél közelebb állnak a “beteljesedéshez”, vagyis a szolgáltatásra való alanyi jog megnyíltához. A már élvezett, megszerzett szolgáltatás még inkább védendő. Ez összefügg a hosszú idejű, folyamatos jogviszonyokban rejlő kockázatviseléssel, amelyet a 32/1991. (VI.6.) számú AB határozat is megfogalmaz.

Az Alkotmánybíróság a tulajdon mint alapjog védelméről és a tulajdon szociális kötöttségéről vallott felfogását a 64/1993. (XII. 22.) AB határozatban fejtette ki. Többek között kimondta, hogy az alkotmányos tulajdonvédelem terjedelme mindig konkrét: függ a tulajdon alanyától, tárgyától és funkciójától, illetve a korlátozás módjától is. (ABH 1993, 380) Másrészt azt is leszögezte az Alkotmánybíróság, hogy a védelmi kör kiterjesztésével egyidejűleg a “tulajdon szociális kötöttségei a tulajdonosi autonómia messzemenő korlátozását alkotmányosan lehetővé teszik. Az alkotmányossági kérdés az lett, hogy milyen esetekben kell a tulajdonosnak a közhatalmi korlátozást minden ellenszolgáltatás nélkül eltűrnie, illetve mikor tarthat igényt kártalanításra. Az állami beavatkozás alkotmányossága megítélésének súlypontja, az alkotmánybírósági értékelés voltaképpeni tere a cél és eszköz, a közérdek és a tulajdonkorlátozás arányosságának megítélése lett. “A korlátozáshoz a 13. § (2) szerint elég a “közérdek”. Ennek megállapítása a jogalkotó feladata.

Az Alkotmánybíróság nem a törvényhozó választásának feltétlen szükségességét, hanem csak a közérdekre hivatkozás indokoltságát, továbbá azt vizsgálja, hogy a ”közérdekű” megoldás nem sért-e valamely más alkotmányos jogot. A korlátozás arányosságára viszont az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata számos ismérvet kínál. (ABH 1993, 380-382)

Az arányosság vizsgálatának ezekben a kereteiben a társadalombiztosítási jogviszony sajátosságait is figyelembe vevő eszközt nyerünk arra, hogy a változtatások alkotmányos vizsgálata során a változás célját és eszközét összemérjük. A szolgáltatás-csökkentéseket indokoló “közérdek”, az egész társadalombiztosítás-rendszer működőképessége és fennmaradása, az állam helytállásának külső és a társadalombiztosításban rejlő okok miatti megnehezülése (beleértve a járulékok behajthatatlanságát a munkáltatóktól) alkotmányjogi kategóriával értékelhetővé válik.

Tulajdon a strasbourgi gyakorlatban

1. A tulajdon fogalma az Egyezmény vonatkozásában

Az első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikkének olvasásakor azonnal feltűnik, hogy a szöveg ugyan tartalmát tekintve a tulajdon (property) védelmét hivatott nemzetközi védelemben részesíteni, mellette szerepet kap egy másik kifejezés is. A javak (possessions) tiszteletben tartását, vagy ha úgy tetszik, háborítatlan élvezetét (peaceful enjoyment) említi a szöveg, illetve az azoktól való megfosztást tilalmazza; a „tulajdon“ szó csak a tulajdon használatának szabályozásánál kerül elő (control of use of property).

A Bíróság aztán gyakorlatával pontosította ezt a kissé szerencsétlen megoldást a Handyside-, illetve a Marckx-ügyekben hozott ítéleteiben úgy, hogy kifejezésre jutatta, hogy alattuk ugyanazt a dolgot kell érteni, jelesül a tulajdont, egészen pontosan a magántulajdont.

Elengedhetetlen mindenekelőtt azt tisztázni, hogy mit ért az Egyezmény javak, illetve tulajdon alatt, mi az, amit védelmébe vesz. E kérdések megválaszolására kizárólag a strasbourgi szervek esetjogán keresztül van mód, hiszen e common law-megoldást idéző joggyakorlat révén kel életre az Egyezmény által rögzített emberi jogi katalógus.

A tulajdonjog fajtá a strassbourgi bíróság esetjoga szerint (nem teljes felsorolás):

A magánélet elősegítéséhez szükséges tulajdon

Ebben az esetben a tulajdonhoz való jog magjáról van szó. Az államok nem lehetnek feljogosítva annak a magántulajdonnak a megsértésére, amely szükséges az egyén számára saját életének javításához. Társadalomfüggő viszont az, hogy milyen tulajdon szükséges a magánélet elősegítéséhez. A „szükséges“ kitétel mindenképpen szubjektív elemet alkot, hiszen ez mindig annak a függvénye, hogy az adott társadalomban mások mivel rendelkeznek általában. A szóban forgó tulajdonfajta dolgok formájában jelenik meg többnyire, amelyeket azonban általában viszonylag könnyen lehet helyettesíteni. Megállapítható tehát, hogy nem is inkább a tulajdon birtoklásának, hanem annak használatának van értéke.

Munkából származó jövedelem és megtakarítások

Ezt a fajta tulajdont szintén indokolt védelemben részesíteni, hiszen ha valaki félreteszi pénzének egy részét, joga kell, hogy legyen egy későbbi hozzáféréshez. Főként akkor van ennek jelentősége, ha egy államban csak magánnyugdíj-pénztári rendszeren keresztül megoldott az idősek nyugdíjellátása.

Nyugdíj

A nyugdíj tulajdon. A hatályos alkotmány értelmében a nyugdíjasok nyugdíjjogosultsága tulajdonnak minősül. Ha nem is ennyire egyértelműen, de ugyanez vonatkozik a még aktív járulékfizetők nyugdíjvárományára is: mindkettőt tulajdonként védi a magyar Alkotmány, illetve a nemzetközi jog.

A Tőkejövedelem, tőke-megtakarítások

Ezek a tulajdonformák nem közvetlenül munkához kötöttek, ezért sokan a társadalmi igazságosság sérelmének tartják az ehhez a fajta jövedelemhez fűződő jogot alapvető emberi jogként értelmezni, bár csak akkor, ha az említett jövedelmek egy bizonyos minimum értéket meghaladnak.

A tulajdonjog védelme az Emberi Jogok Európai Egyezményében

Az 1. cikk eredeti szöveg így hangzik: „Every natural or legal person is entitled to the peaceful enjoyment of his possessions. No one shall be deprived of his possessions except in the public interest and subject to the conditions provided for by law and by the general principles of international law.The preceding provisions shall not, however, in any way impair the right of a State to enforce such laws as it deems necessary to control the use of property in accordance with the general interest or to secure the payment of taxes or other contributions or penalties.“

A 6. cikk 1. bekezdése így szól: „Polgári jogai és kötelezettségei meghatározásához mindenkinek joga van megfelelő időn belül a törvény alapján felállított független és pártatlan bíróság által lefolytatott tisztességes és nyilvános tárgyaláshoz“. A tulajdonjog polgári jog. Fontos azonban, hogy noha a polgári jog fogalma szuverén fogalom, vagyis léte nem attól függ, hogy egy nemzeti jogrendszer annak tartja-e, ha az adott polgári jog nem létezik a nemzeti jogrendszerben, akkor a 6. cikk sem alkalmazható. Ezért megállapítható, hogy az 1. cikk azokat a feltételeket határozza meg, amelyek esetén megengedett az államok számára a tulajdonjog korlátozása, míg a 6. cikk biztosítja a tisztességes tárgyalást annak meghatározására, hogy egy beavatkozás törvényes-e a belső jog szerint.

A 6. cikk nem csak azt hivatott biztosítani, hogy az eljárás megfeleljen a tisztességes tárgyalásra vonatkozó rendelkezéseknek, hanem azt is, hogy ezek a rendelkezések egyáltalán rendelkezésre álljanak. Ahhoz azonban, hogy az 1. és a 6. cikkek valójában kifejthessék hatásukat, elengedhetetlen, hogy a korlátozás alá eső jogok egyáltalán fennálljanak.

A tulajdonjogot olyan hatás kell, hogy érje, hogy a tulajdon vagy a használat feltételei jogi értelemben legyenek érintve. Lényeges továbbá arra is emlékeztetni, hogy az 1. cikk összefüggésében nélkülözhetetlen feltétel, hogy legyen egy fennálló jog, és az, hogy a tulajdonszerzés szabadságának korlátozása nem részesül védelemben. Ha viszont diszkrimináció valósul meg e szabadság korlátozása során, máris belép a 14. cikk, amelyre az 1. cikkel immár közösen lehet hivatkozni.

Az Egyezmény 17. és 18. cikke pedig megtiltja, hogy az Egyezmény által szabályozott jogokat illetéktelen célra használják fel.

Az ehelyütt felsorolt cikkek közül a 14. számú érdemel közelebbi vizsgálatot, mivel a diszkrimináció tilalmának elve az egész Egyezményt áthatja, annak egyik alappillére. A hivatkozott cikk szerint „a jelen Egyezményben meghatározott jogokat és szabadságokat mindennemű, így a nemi, faji (…) vagy tulajdonon (…) vagy más állapoton alapuló diszkrimináció nélkül kell biztosítani. “E cikk boncolgatásakor figyelemmel kell lenni az alábbi összefüggésre:

A 14. cikk olyan állami intézkedésekkel szemben nyújt védelmet az egyén részére, amelyek igazságtalanul tesznek hátrányos megkülönböztetést valamilyen szempontból hasonló helyzetű személyek között, jóllehet az intézkedések nem jelentik a vonatkozó jog vagy szabadság igazságtalan korlátozását az adott jogot vagy szabadságot eredetileg biztosító cikk értelmében. Ennek folytán egy, a tulajdonjogot érintő intézkedés lehet, hogy igazolható az első kiegészítő jegyzőkönyv 1. cikk alapján, de a 14. cikkbe attól még beleütközhet, mivel diszkriminatív.

Az elfogadott törvény a rendvédelmi dolgozókra nézve diszkriminatív jellegű, az alábbiakra tekintettel:

1. az, hogy aki munkaképes, annak vissza kell térnie a munkaerőpiacra, csupán a rendvédelmi dolgozókat érinti, a bányászokat, vegyészeket, színészeket, operaénekeseket, más művészeket nem.

2. csak az 57 év alattiakra vonatkozik a javaslat, vagyis a mindenkori nyugdíjkorhatár mínusz 5 év alattiakra.“

Lázár János, aki az országgyűlés kormánypárti frakciójának a vezetője, egyik nyilatkozatában maga is elismerte, hogy “a tervezet kizárólag azt a 30 ezer rendőrt érintené, akik korkedvezményes nyugdíjjal vonultak nyugdíjba, másokra nem lenne érvényes. A korkedvezményes nyugdíj diszkriminatív, hiszen például tanárokra nem vonatkozik.”

Álláspontunk szerint a hatályos Alkotmány általunk kifogásolt módosításával nem csupán az előtt nyitja meg az utat a kormány, hogy több ezer szolgálati nyugdíjast taszítson a létbizonytalanságba, hanem lehetővé teszi azt is, hogy az ország irányítását a kormány központosítsa, a bírói hatalmat, a Montesquieu-i elvek alapján, demokratikusan felépülő, az európai joggyakorlatnak is megfelelő bírói hatalmi ágat lassan felszámolja, és kormányzati irányítás alá vegye.

A jelenlegi magyar állam kormánya egy olyan államforma kidolgozásán munkálkodik, amelynek a demokratikus jogállamiság elvéhez, az Európai Unió értékrendjéhez nem sok köze van. Célja, hogy egy kézben egyesítve a három hatalmi ágat (végrehajtó, törvényhozó, bírói hatalom). A XXI. században már elismerten önálló hatalmi ágakká „kifejlődött” médiát (kormányhoz hű kötődésű részét jutalmazva, az ellenzékit megzabolázva, büntetéssel fenyegetve) megregulázza, az Alkotmánybíróságot saját párttagjaival bővítse ki, vagy éppen a Köztársasági Elnöki pozíciót betöltő személyét is saját személyes kötődésű klientúrája tagjaiból „válassza meg”.

Minden kormányzati törekvés arra irányul, hogy a kialakult rendszer lehetővé tegye, állami önkény alapján a magyar állampolgárok alapvető emberi jogainak megnyirbálását, adott esetben, -mint jelenleg a szolgálati nyugdíjas rendvédelmi dolgozók esetében- teljes elvételét.

A jelenlegi beadványunkban kifogásolt alkotmány-módosítás megakadályozza ugyanis a magyar Alkotmánybíróságot abban, hogy feladatát teljesítve, a magyar és az egyetemes jogelvek alapján megsemmisíthesse a visszaható hatály tilalmát, a szerzett jogok védelmét és a jogbiztonság alapelvét súlyosan sértő jogszabálytervezeteket, melyek a közeljövőben elfogadásra kerülnek.

Az Alkotmány jelenlegi módosítása tudatosan és szándékosan akadályozza azon jogelvek érvényesülését, melyek biztosítására Magyarországot nemzetközi szerződések kötelezik. A magyar joggyakorlat szerint ugyanis ezen túl az Alkotmánybíróságnak nincs lehetősége az alkotmány, illetőleg az alkotmány-módosítás felülvizsgálatára.

Ebben a helyzetben a magyar állam egyetlen jogorvoslati szerve sem tud számunkra igazságot szolgáltatni, a fenti alkotmánymódosítással ugyanis minden, a bírói hatalom rendelkezésére álló eszközt felszámolt a kormány.

Egyetlen lehetőségünk maradt, az, hogy az Európai Unió erre rendelt szervei, Ön, mint az Európai Bizottság alelnöke, tegyen a fenti jogsértések kivizsgálása, illetve jogaink megóvása érdekében lépéseket.

Kérjük Tisztelt Alelnök asszonyt, hogy a fentiekben ismertetett körülményeket, illetve az új, 2012. január hó 1. napján hatályba lépő magyar alkotmányt megvizsgálni, és a jogsértések megszüntetéséhez szükséges megfelelő lépések megtételét elrendelni szíveskedjen.

A még hatályban lévő egyesülésről szóló jog alapján szakszervezetünk a vezetésem alatt egy hónap alatt 10 esetben vett részt, vagy tartottunk önálló, több ezer fő részvételével tiltakozó demonstrációkat miközben igyekeztünk a kormány képviselőivel a tárgyalóasztalok mellett is egyeztetéseket folytatni. A kormányzat látva azt, hogy egyre nyilvánvalóbbá válik az ország munkavállalói számára, hogy jogilag és igazságosság tekintetében is erkölcstelen és gátlástalan a kormány törekvése, szakszervezetünk és személyem ellen koncepciós eljárást indított a kormány által 9 évre (!) kinevezett legfőbb ügyész által irányított egyik megyei ügyészség.

Ennek során a büntetőeljárás garanciális szabályait több esetben megsértve – például akadályozták a védőmmel való kapcsolattartásomat és ezt már hivatalos ügyészi közokirat is elismeri panaszunk nyomán – megfélemlítve hétvégén, éjszakai órákban őrizetbe vettek, letartóztattak olyan vélt cselekmény vádjával, amely szerint az önkormányzatiság elvén működő szakszervezetünk nem a tagság döntése szerint használta fel a szakszervezet saját pénzét, mintegy 3 millió forint értékben (ez mintegy 10 ezer euró) és kezdeményezte a bíróság előtt az előzetes letartóztatásomat akkor amikor éppen egy újabb kormányellenes demonstrációt készítettünk elő.

Jelenleg a szakszervezettől elszakítva, munkatársaim vegzálásával, megfélemlítő szándékkal az Orbán kormány ellen a munkavállalók érdekében kifejtett tevékenységem miatt lakhelyelhagyási tilalom elrendelésével korlátoz az ügyészség az eljárt bírói döntés alapján a szabad mozgásomban.

Az egy évvel hatalomba került Orbán Viktor kormányfőnek a demokratikus szabályok felszámolás vonatkozásában kifejtett ténykedése aggasztó mind a magyar állampolgárok kiszolgáltatottsága, mind az EU-n belül teret nyerő autokrata kormányfő erőszakos, a társadalmi szabályok sorozatos felrúgását eredményező magatartása miatt.

Kérem, hogy a fentiekre figyelemmel a munkavállalók érdekében szükséges intézkedések megtételére intézkedni szíveskedjen.

Szekszárd, 2011. június 30.

Tisztelettel:

Szima Judit

Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete
Főtitkára

Letölthető PDF változat