Segítség az árvízi védekezésben résztvevő rendőröknek

Képekkel és beszámolóval frissítve! (Küldj Te is képet!)

Tisztségviselőink tegnap Miskolcra utaztak, hogy az árvíz elleni védekezésre kirendelt kollégák számára nyújtsanak segítséget. Képviselőink az állomány részére ivóvizet, élelmet, papírzsebkendőt, toalett papírt, fertőtlenítő törlőkendőt és egyéb szükséges ellátmányt vásároltak. Az éjszaka folyamán az árvízhelyzet rosszabbra fordult, olyannyira, hogy már részükre sem tették lehetővé, hogy a védekezési helyszínekre kivihessék az élelmet, ivóvizet. Így a bevetett állomány váltási helyén kellett várakozniuk amíg a váltás be nem érkezik. Eközben sem maradtak tétlenek, az állomány pihentetési körletéül szolgáló gimnáziumnál segítettek lerakodni a teherautókról a pihenéshez szállított matracokat. Hajnalban indultak haza az M3-ason. Később a beszámolójukat közreadjuk.

Amennyiben a helyszínen dolgozol, vagy dolgoztál és készítettél mobiltelefonos fényképeket, videót, azt itt tudod részünkre elküldeni.

 

 

Továbbra is várjuk az általatok készített képeket, melyeket itt tudtok beküldeni.

 

Árvíz – avagy a Logisztika halála…

 

A TMRSZ –t 2010. június 5-én kora reggel arról tájékoztatták tagjaink, hogy akiket riadóterv alapján rendeltek be az árvíz miatt – a BRFK.-ról mintegy 2500 főt, valamint a Készenléti Rendőrségtől 1000 főt -, hogy nagyon sok a probléma a munkafeltételekkel kapcsolatban.

A berendelt állomány jelentős része az árvízi védekezésre már a kora hajnali órákban leérkezett Borsod megyébe és az alábbi jelzéseket kapta szakszervezetünk:

– Szétosztásukat követően több órás (esetenként akár 5-6 óra is) készenléti várakozást követően mehettek csak ki végre a gátakra, hogy a munkát megkezdhessék.

– A berendeléskor kapott „élelmezést” követően másnap sem vizet sem élelmet nem kaptak

– Ruházatuk átázott, esetenként megrongálódott.

– Jelezték, hogy a gumicsizmákkal helyenként semmit nem érnek, mert nagyobb a víz, mint a csizma.

– Berendelésük során nem közölték velük a berendelés célját, illetve, hogy valójában hova is készülnek.
Megjegyezzük, hogy ez a megfelelőbb „felkészülést” talán elősegíthette volna.

 

Utólagosan feltárt hiányosságok, problémák:


– Több százan a pénteki élelmezést követően szombaton 14-16 óra között kaptak élelmet:1 db paprika, 1 db alma és két zsömle, egy-egy szelet hússal.

– Fekhelyek (tábori ágyak) nem lettek biztosítva, az alapvető logisztika is teljesen hiányzott helyenként.

– Az ellátmány, utánpótlás akadozott.

 

A jelzések alapján a TMRSZ folyamatos koordináció és egyeztetés mellett az IPA-tól technikát kért, akik azonnal rendelkezésre bocsátottak egy kisbuszt.

A folyamatos egyeztetések során megállapítást nyert, hogy a Miskolci Cora parkolójában felállított irányítási pontról koordinálják a védekezést, így tájékoztatásért az ottani rendőri vezetéshez fordultunk. Miskolcra az M3 autópályán jutottunk el, akadálymentesen. Miskolcnál kezdődött a terelés az autópályáról, az már le volt zárva érkezésünkkor is, hogy tovább Felsőzsolca irányába ne lehessen menni.

A helyszínen több általunk is ismert vezetőt találtunk, akik közül Pusztai Csaba r. alezredes úr, aki alapból „kimért” szokott lenni a TMRSZ irányában, ezúttal egyértelműen kollegálisan állt a TMRSZ-hez és örült a segítségnek, biztosította a szakszervezetet a maximális segítség megadásáról. Azt a tájékoztatást adta, hogy a berendelt állomány szét lett osztva az igényekhez mérten. Elmondta, és külön felhívta a figyelmet arra, hogy folyamatosan változik a veszélyhelyzet, óva intett a vizeken, átfolyásokon való átközlekedéstől. Felhívta a figyelmet az esetleges fertőzésveszélyre. Ezzel kapcsolatosan rendelkezésünkre bocsátott védőkesztyűket, illetve közölte, hogy abból jutassanak a kollégáknak is.

A rádióforgalmazásokból azt tűnt ki, hogy a helyszínekre valóban szükségeltetne az ivóvíz és az élelmiszer, illetve több helyről jelezték, hogy az állomány jelentős része a teljesítőképességük határán dolgozik.

Többen péntek hajnal óta talpon voltak. A gátakon ekkor a rendőri egységek helyenként már 10 órája is kinn voltak és dolgoztak. A kollégák egy emberként teljesítették feladatukat, beosztástól és rangtól függetlenül. Rendkívüli jó intézkedése volt a BRFK vezetésének az, hogy a kapitányok és osztályvezetők fizikailag is „küzdöttek” a végrehajtó állomány oldalán a víz ellen. A személyes közreműködés jó hatású, példamutató jellegű volt és meglátásunk szerint erősítette a vezetők beosztottak közötti emberi kapcsolatokat. Remélhetőleg ennek hosszú távú pozitív hatása lesz a következőkben is.

A rendőrök jelentős része az áradó Sajó, illetve a Hernád mentén lett elhelyezve.

A feltártak alapján ivóvíz és azonnal fogyasztható élelmiszer vásárlására került sor teljesen telerakva a kisbuszt, majd a kiosztás után újra vásárlás történt és az is kiosztásra került.

Az északi régiókba Felsőzsolca irányába már késő este nem lehetett közlekedni. Miskolc határában már akkor nagyobb területen betört a Sajó és le volt zárva a 3-as út, illetve erre nem volt megközelíthető az említett település sem. A látottak minden eddigit felülmúltak. Mindenhol homokzsákok, illetve víz. Az emberek — a katasztrófa turisták vizsgáló szemei mellett – megállás nélkül rakták a zsákokat.

A késő délutáni és kora esti órákban a víz már betört Miskolcra, a Mercedes szalon, Decathlon és az Auchan is víz alá került. Nagyon sok házat döntött itt is a víz. A szakszervezeti csapatunk a tapasztalások után visszafordult és bement a Miskolci Rendőriskolába, ahol megint csak nem tudták megmondani, hogy hol, milyen egységek vannak. Az éppen ott öltözködő vidéki, erősítésnek érkezett kollégák öltöztek be és már mentek is a feladatuk ellátására. Az iskolán ekkor már ételt főztek és próbáltak az ellátásról gondoskodni.

A Cora parkolóba visszatérve elmondták, hogy a vízhelyzet folyamatosan romlik és nem ajánlották a gátakra történő kimenetelt.

Pusztai Alezredes úr azt a tájékoztatást adta, hogy az állomány, a feladatok végén oda a Cora parkolóba érkezik vissza, mely után az 5 szálláshely egyikére mennek majd pihenőre.

A Főtitkár Asszonyal történt egyeztetést követően a parkolóban történő várakozás mellett döntöttek a tisztségviselők. Itt folyamatosan pörögtek a BKV és Volán buszok. Tankoltak és sofőrt cseréltek. Durván 23 óra tájékán indultak meg először, olyan céllal, hogy oda egységeket hozzanak vissza.

Az őrkísérőkből, BRFK XVI. RK, GYK utcaiak és a Bevetési osztály, illetve a KR egyes egységei részéből álló kontingens kb. fél egy — egy óra magasságában beérkezett. A kollégák egy része már a buszokon aludt, leszállni sem volt erejük. Legtöbbjük az éhségre és szomjúságra panaszkodott, de szinte mindenki el volt ázva, zoknit és alsónadrágot szerettek volna kapni. Az ellátmány jelentős része kiosztásra került, ezért újból be kellett vásárolni. Az adományunkból adtunk a helyi közlekedési erőknek is, illetve a folyamatosan visszaérkező kollégáknak. Egy nagyobbnak mondható egység volt fent védekezni a Hernádszurdoki részen, a Hernádon. Ez az egység ( BRFK IV.; BRFK X.; BRFK XIII.; BRFK Akció; Bev. Főo. Mélység; …) már nem jött oda vissza, hanem egyből a szállásukra mentek a Földes Ferenc Gimnáziumba, a részükre felküldött 3 busszal és személygépkocsival. Több mint tucat ember a 42 óra talponállás után, még 2-2,5 órát zötykölődött állva a buszokon. Ezért a központi irányítást otthagyva a TMRSZ a szállásra ment várva kollegáit. Idő közben a legelső nagy kontingens a szállásukra érkezett a Hermann Ottó Gimnáziumba, ahonnan többen jelezték, hogy megérkeztek, de az állomány a fáradtság ellenére is felháborodott és szinte néhányan a tűréshatárukat átlépve sérelmezték az ellátást. Megtudtuk, hogy az iskolát részükre megnyitották, ahol a nagy tornacsamokban kéne pihenniük. A tornacsarnok teljesen üres volt, sem szivacs, sem pléd nem volt, nemhogy tábori ágy. A rendőrkollégák elcsigázott állapotban a földön, azaz a parkettán aludtak. Rengetegen voltak, kb.200 fő körül, akinek egy részük a földön, némelyek a fa székeken ruházatukból megágyazva feküdtek.

Mindenki sáros és vizes volt. Az állomány jelentős része, meglátva a körülményeket, inkább a Buszokon nyomorgott és próbált meg pihenni. Volt, aki jelezte, hogy fekáliaszagú a ruházata, mivel ilyen vízben gázolt egész nap. Minden kolléga arca vörös volt, túlzás nélkül mondható, hogy konkrétan leégtek. Többen voltak, akik fejfájásra és hányingerre panaszkodtak, két esetben úgy tudjuk mentőt is hívtak a pihenő idő alatt.

Minden újabb információról és a tapasztaltakról azonnal tájékoztattuk a főtitkárt, aki a koordinálást végezte.

A Földes Ferenc Gimnáziumba visszatérve éppen akkor érkezett meg a „matrac” ellátmány. Az ellátmány egy kb. 180-200 X 80-90 cm méretű, kb. 5 centiméter vastagságú, puha szivacs volt. Mivel annyit nem hoztak, hogy akár kettőt vagy hármat rakjanak egymásra, így egy ember, egy matrac alakult ki leginkább. Kipróbálták: 3-5 darabot egymásra téve is alkalmatlan volt, mivel a földön feküdt így is. Mire az állomány jelentős része már elaludt, megérkezett egy kamion, ami tábori ágyakat hozott. Az ágyak lepakolásához ember nem volt. A rendőrök alsógatyába, akinek volt törölközőbe csavarva jött ki az ágyakért ás vitték be maguknak.

Az mind a két helyen megállapítható volt, hogy a Rendőrség részéről koordinátor, vagy bárki aki a kérdéseikre válaszolt volna nem volt. Általában az iskola személyzetének egy része volt jelen. A Földesben még a konyhát is kinyitották és teát főztek a kollégáknak és gyors szendvicseket készítettek.

A TMRSZ lent tartózkodása során azt tapasztalta, hogy akikhez ily módon eljutottak, hogy nagyon örültek a segítségnek. Az ivóvíz nem a várt mértékben fogyott, mivel a délután és este folyamán ebben már látszott némi előrelépés és elég sok helyre elért az utánpótlás. Az étel, amit adományként vitt a TMRSZ mind kiosztásra került.

A TMRSZ felé vasárnap jelezték, hogy nagyon sokan megégtek a napsütésben, illetve bár kaptak vizet, de mire hozzájuk elért esetenként ihatatlanul meleg volt. A ruházattal kapcsolatban az esetlegesen nagyon koszos vagy megrongálódott ruhák cseréjét kérték. Megtudtuk, hogy a BRFK-ról első körben levezényelt kollégák vasárnap délben haza érkeztek, így az Ő ruházati gondjaik megoldódtak. Ezzel egyidőben a megyei kapitányságokról küldtek rendőröket a gátakra segítségül.

A TMRSZ a mai napon is két busznyi élelmiszert, gyógyszert, ivóvizet és egyéb tisztálkodási felszereléseket szállít a gátakon lévőknek. Kollégáinknak segítve, újból úton vannak.

 

 

Szekszárd/Budapest, 2010.06.07.

 

 

 

 

Beküldött képek

 

A képek nagy méretű vetítése ide kattintva érhető el.

A képek egyenként itt tekinthetőek meg és innen is tölthetőek le.

A beérkező képekkel folyamatosan bővítjük a képsorozatot.

Köszönjük a beküldött képeket!

Beküldött videók



 



Amennyiben te is a helyszínen dolgozol, vagy dolgoztál és készítettél mobiltelefonos fényképeket, videót, azt itt tudod részünkre elküldeni.