Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt. Diákok békés tüntetésével kezdődött 1956. október 23-án, és a fegyveres felkelők ellenállásának felmorzsolásával fejeződött be Csepelen, november 11-én.
Jobbágy Károly: Mondják, a himnuszt énekelték
Mondják, a himnuszt énekelték
úgy indultak a puskatűznek
s a könnygáz meg a tűzzel telt ég
sem riasztotta vissza őket.
Csorgott a könnyük.
Talán sírtak.
Csorgott a vérük.
Belehaltak.
Diákok voltak.
S ők csinálták
a dicsőséges forradalmat!
(1956. október 24.)
Az október 23-i budapesti tömegtüntetés a fegyvertelen tömegre leadott véres sortűz következtében még aznap éjjel fegyveres felkeléssé nőtt.
A szovjet politikai vezetés a kezdeti hajlandóság után meggondolta magát, és miután a nyugati nagyhatalmaktól sem érkezett a szabadságért harcolók felé segítség, november 4-én a szovjet csapatok hadüzenet nélküli háborút indítottak Magyarország ellen. Az aránytalan túlerővel szemben egyedül maradt ország több napon át folytatott hősi szabadságharca így végül elbukott.
A szűk három hét visszhangja azonban megrengette a zsarnokok hatalmát. Kis népünk megmutatta, hogy magára hagyottan, legyőzötten is képes a szabadság eszméjéért küzdeni, élete árán is. Sokan haltak meg, volt, aki az utcán vesztette életét, és volt, akit a forradalom utáni megtorlás ítélt halálra, de mindannyian a szabadságért, emberhez méltó életért, az alapvető emberi jogokért, az igazi demokráciáért áldozták életüket. Példát mutattak a világnak, hogy lehet bármilyen aljas és kegyetlen a zsarnokság, a szabadság reményét soha nem vehetik el. A forradalom bukása nem valaminek a végét jelentette, hanem a remény lángját, melynek fellobbanása, bár évtizedekkel később, de tűzvészként emésztette fel a diktatúrát nemcsak Magyarországon, hanem szerte Európa kommunizmus által megnyomorított országaiban is.
