Levélben fordultunk az ORFK Oktatási Igazgatóság vezetőjéhez, mivel a BRFK Csopakon megtartott kiképzésével kapcsolatosan panaszokkal fordultak hozzánk kollégák. Levelünk és a rá adott válasz az alábbiakban olvasható.
Szám: Kü.453/2010.
Dr. Horpácsi Ferenc r. ezredes
Országos Rendőr-főkapitányság
Oktatási Igazgatóság Vezetője részére
Budapest
Tisztelt Igazgató Úr!
A BRFK állományában szolgálatot teljesítő kollégák az alábbi problémával fordultak szakszervezetünkhöz, melynek kivizsgálása érdekében kérem az Ön segítségét.
Az állomány tájékoztatása szerint a BRFK vezetése elrendelte a központi szervek állományának továbbképzését, melyre a Csopaki Oktatási Központban került sor. Információink szerint az állomány számára kötelezően előírt 5 munkanapos képzésre Csopakon, napi 12 órás foglalkozás keretében került sor oly módon, hogy a résztvevők számára a képzés teljes időtartama alatt (beleértve a foglalkozásokon kívüli időt is) meg volt tiltva a Központ elhagyása.
Az állomány tájékoztatása szerint továbbá a képzés idejéből csupán napi 12 óra került részükre szabadidőben megváltható túlóraként elszámolásra annak ellenére, hogy maga az oktatás tényleges időtartama is sok esetben meghaladta a 12 órát.
Fentiek alapján kérem szíveskedjen tájékoztatni a képzés körülményeiről, illetőleg arról, hogy a résztvevők számára milyen formában került ellentételezésre a végzett túlmunka annak tükrében, hogy a fentiek alapján a munkáltató a tényleges oktatási időn felüli idővel is rendelkezett.
Szima Judit
Főtitkár
Szekszárd, 2010. október 15.
Válasz