A román szakszervezetek ellenzik a megszorításokat

Forrás: Népszava Online – (MTI) – 2010.05.17.

A román szakszervezetek elutasították hétfőn a bukaresti kormánynak a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött egyezsége alapján kidolgozott szándéklevél-tervezetét, amely leszögezi, hogy Romániának az idén drasztikusan csökkentenie kell a közkiadásokat.

A szakszervezetek elutasították a munkáltatók részéről érkezett kompromisszumos javaslatot is, miszerint kedvezően véleményezzék a szándéklevelet, de azt lássák el kiegészítő megjegyzésekkel.

Korábban Traian Basescu román államfő úgy nyilatkozott, hogy a kormány csak akkor fogadja el a szándéklevél-tervezetet és az annak tartalmát gyakorlatba átültető törvénytervezetet, miután a CES is áldását adja a dokumentumra.

Bogdan Hossu szakszervezeti vezető a tanácskozást követően bejelentette: a közalkalmazottak érdekvédelmi szervezetei azt akarják, hogy az IMF küldöttsége térjen vissza Bukarestbe, és a kormány dolgozzon ki újabb szándéklevél-tervezetet.

A szakszervezetek elismerik, hogy a kormánynak csökkentenie kell a közkiadásokat, de nem értenek egyet a közalkalmazotti bérek egységes leszorításával. Azt akarják, hogy csak az országos béralap csökkenjen 25 százalékkal, majd a közintézmények vezetői döntsék el egyénenként, hogy kinek hány százalékkal legyen kisebb a bére. A kormány azonban arra hivatkozva utasítja el ezt a javaslatot, hogy szerinte azt nem lehet rövid idő alatt gyakorlatba ültetni. 

A munkáltatók álláspontja sem egységes, ráadásul nem is támogatják feltétel nélkül a kormány tervezett intézkedéseit. Ők azt kérték, hogy az ezer lejnél (63 ezer forint) kisebb nyugdíjak ne csökkenjenek a meghirdetett 15 százalékkal.

A CES következő ülését jövő keddre tűzték ki. A kormánynak azonban az eredeti tervek szerint már szerdán el kellene fogadnia a közkiadások drasztikus csökkentéséről szóló intézkedéscsomagot. A kabinetnek nincs sok ideje, hiszen Basescu szerint legkésőbb június 15-ig el kell fogadni a kiadáscsökkentő intézkedéseket, hogy az IMF folyósítsa a Románia által az IMF szervezésében tavaly megkötött 20 milliárd euró hitelegyezmény ötödik, 850 millió euró részletét.

 

Forrás: Népszava Online – (MTI) – 2010.05.17.