A szakszervezetek többségi kérésére november utolsó hetében összehívásra kerül a Belügyi Érdekegyeztető Tanács ülése. Minden ülést megelőzően bízunk az érdemi párbeszédben, ennek megfelelően készítjük elő témajavaslatainkat is, de most sem mehettünk el szó nélkül amellett, hogy ezek a kérdések újra és újra előkerülnek. Mert elő kell kerüljenek, hiszen általánosságban elmondható, hogy évek óta nem történik előrelépés, vagy legalább elfogadható mértékű változás…érdemleges intézkedésnek nincs nyoma. Pedig a problémák megoldása elodázhatatlanná vált.
- RIASZ-os és munkavállalói állomány bérrendezése
Azonnali megoldást kíván az állomány helyzete. Mindenki érti és tudja, hogy bár ők nem a klasszikus rendőri feladatokra bevethető állománya a Rendőrségnek, mégis munkájuk szorosan kapcsolódik a területhez, és az általánosnál szigorúbb szabályok vonatkoznak rájuk is. Ennek ellenére nem részesülnek elismerésben már hosszú ideje. A hozzánk érkezett jelzések alapján igazságtalannak és megalázónak értékelik helyzetüket az anyagi és erkölcsi megbecsültségük hiányából fakadóan. Különösen fontos, hogy a bérrendezésük folyamatos elutasítása mára már nem csak „pénzkérdés”, a gondoskodás hiánya az állomány megtartó funkcióját is veszélyezteti. Helyzetük rendezése tehát kiemelten fontos, és véleményünk szerint elkerülhetetlenné vált. Rendkívül sajnálatos, hogy sem munkáltatói, sem kormányzati szándék nem mutatkozik erre. Javasoltuk – újfent – az országos szinten egységesített bérrendezést vonatkozásukban, legalább 10-15%-os béremeléssel, ezzel is biztosítva a méltányos és igazságos elismerésüket, mindenféle megkülönböztetés nélkül.
- „6 havi”
A hivatásos állományt legsúlyosabban érintő, húsbavágó kérdéseket vet fel a kormányrendelet tervezete, így arra külön tájékoztatóban részletesebben is kitérünk. Itt álljanak csak pontokba szedve a felmerült problémák:
- nem érinti sem a munkavállalói, sem a riaszos állományt
- nem érinti a szenior állományt
- szűkült a jogosultak köre
- Bérlakás program
Nagyon fontosnak tartjuk a forrás elkülönítést a program kialakítására és működtetésére a kormányzati szándékkal összhangban, mert nagyszámú igény van rá, vagyis szükséges. Javasoljuk a munkáltatói igényfelmérést, amivel kalkulálható a programhoz szükséges alap.
- Bankszámla hozzájárulás és cafetéria
Különösebb magyarázatot nem igényel, az összegek hosszú évek óta változatlanok, ami nem elfogadható. Nem érik el még a jogszabályok által lehetővé tett összegeket sem, a versenyszféra egyes kínálatával pedig összehasonlíthatatlan. Mindenképpen indokoltnak tartjuk mindkét esetben az összegek megemelését, bankszámla hozzájárulás esetében az 5-10 eFt-ra, míg a cafetéria keret vonatkozásában 50-100 eFt-tal. A cafetéria keret emelése ráadásul véleményünk szerint még nemzetgazdaságilag is pozitív hatással bírhatna, hiszen felhasználása a magyarországi piacon jelentkezne.
- Béremelés – hivatásos állomány
Nagyon bízunk benne, hogy az ígért béremelést nem az idei „hathavival” kívánják megoldani. Szükségnek mutatkozik, hogy a versenyszférában elért eredmény a hivatásos állomány esetében is megjelenjen. Indokolt – a hivatkozott megállapodás meg is alapozza – a legalább 10-15%-os béremelést.
+ Rendőrség napja
Ez ugyan nem a hivatásos állomány „fájdalma”, ha úgy tetszik, „csak a miénk”, de nem akarunk beletörődni, így kértük a belügyminisztériumi intézkedést annak érdekében, hogy a 2026-ban megrendezésre kerülő Rendőrség Napja rendezvényen a rendvédelmi szakszervezetek részvétele biztosított legyen. A rendező szerv ugyanis korábban különböző indokokra hivatkozva – számunkra érthetetlenül – megtagadta ezt.
Amennyiben téged közvetlenül, vagy általában az állományt érintően rendezést kívánó egyéb problémád merült fel, jelezd nekünk, hogy továbbíthassuk az illetékesek felé. Minél többen mondjuk, annál hangosabb!
Természetesen egyéni probléma esetén más módon is megoldást keresünk a probléma megoldására, keress minket bizalommal!





































