Tájékoztatás egyes vármegyei főkapitányokkal történt megbeszélésekről

Birinyi Márton a TMRSZ főtitkára és Tóth Zoltán a Közsolgálati Rendőr Szakszervezet (KRSZ) alelnöke 2025. július 30-án a Bács-Kiskun Vármegye Főkapitányával, Dr. Gulyás Zsolt r. dandártábornokkal, majd 2025. augusztus 06-án Dr. Polyák Zsolt r. dandártábornokkal, a Csongrád-Csanád Vármegyei, valamint Hudák Pál r. ezredessel, a Békés Vármegyei Főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettesével ült egy asztalhoz személyes találkozó keretében.

A szívélyes fogadtatást követően érdemi párbeszéd zajlott a felek között.

A tanácskozásra egy-egy konkrét ügy miatt került sor, de a felek végül megállapodtak abban, hogy a kommunikációt – mind konkrét, mind általános kérdésekben – el kell mélyíteni.

A szakszervezetnek összekötő kapocsnak kell lennie a vezetői és a beosztotti állomány között; konstruktív, partnerségen alapuló, újfajta és hatékony együttműködésre van szükség.

Bármilyen problémát tapasztalsz, fordulj hozzánk bizalommal, megteszünk minden tőlünk telhetőt, hogy megoldódjon!