A Készenléti Rendőrség parancsnokánál jártunk

Korábban hírt adtunk a Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Békés vármegyei főkapitányságokon folyt megbeszélésekről, melyek az első állomásai voltak egy szándékolt országjárásnak. Terveink szerint ugyanis minden szervezeti egység vezetőjével felvesszük a kapcsolatot…

Felhívás

Várjuk azon tagjaink jelentkezését, akik gyermekáldás előtt állnak! Szakszervezetünk fontos feladata a tagsága szociális biztonságának elősegítése is, és e körben nagy öröm, ha gyermek születése kapcsán tudunk segítséget nyújtani. Amennyiben…

RUSZ

Korábban beszámoltunk a májusi BÉT ülésről ( https://tmrsz.hu/2025/06/16/belugyi-erdekegyezteto-tanacs-2025-05-22-i-uleserol/ ), melynek keretében hosszan esett szó a ruházati kérdésekről, azt követően pedig szakmai konzultációra került sor a Gazdasági Helyettes Államtitkárságon, aminek egyébként…

Segítség kérése

Hogy mikor lesz könnyebb? Talán soha… de segíthetünk, hogy könnyebb legyen elviselni! Tragikus hirtelenséggel, 33 évesen hagyta magára családját Ákos. Nem akarta, de a sors így rendezte… Rendőr volt, 2011.…

Felhívás – megbízási díj

Ahogy korábban már jeleztük, a januári – megbízási díjjal összefüggő – HSZT módosítással felmerült anomáliák (itt  és itt olvashatsz róla) jogorvoslati lehetőségének kidolgozását megkezdtük, folyamatban van, jelen szakaszában viszont segítségre…

Tisztelettel adózunk emléked előtt

2025. május 12-én tartottuk megemlékezésünket néhai főtitkárunk, dr. Balázs Ildikó nyughelyénél, közösségünk nevében kifejezve el nem múló tiszteletünket és köszönetünket, amiért Szakszervezetünket a megújulás útjára vezette, és a túlságosan korán…