
Szakszervezetünkhöz érkezett megkeresések alapján a Belügyminisztériumhoz fordultunk állásfoglalást kérve egy az ORFK által kiadott állásfoglalás alapján a 40/2000. (XII.12.) BM rendelettel összefüggésben.
Tudomásunkra jutott ugyanis tagjaink révén, hogy egyes főkapitányságok a jövőben nem állapítanak meg önkormányzati tulajdonú lakások esetén bérleti/albérleti díj hozzájárulást az ORFK állásfoglalására hivatkozva, melynek kiadására – a benne foglaltak szerint – az eltérő jogalkalmazói gyakorlat egységesítése érdekében került sor.
Az ORFK állásfoglalás szerint lakás biztosításaként kell értelmezni azt az esetet, ha a belügyi szerv a bérlőkijelölési jogát gyakorolja, és a foglalkoztatott ilyen lakás bérletéhez jut.
Úgy ítéltük meg azonban, hogy ez utólagos jogértelmezés, és a valós helyzettel szemben áll – tulajdonképpen a korábbi, 2000 óta fennálló gyakorlat újraértelmezése.
A rendvédelmi dolgozók lakhatásához (bérleti/albérleti díjához) történő hozzájárulásnak célja általában az, hogy a lakhatási költséghez nyújtson támogatást ott, ahol a szolgálat ellátása ezt indokolja.
A gyakorlatban általánosságban a bérlőkijelöléssel érintett önkormányzati bérlakások esetében piaci alapon kerül megállapításra a bérleti díj, tehát a bérlőkijelölés érdemben nem biztosítja a piaci ár alatti és/vagy jelentősen kedvezményesebb bérleti díjat – csak formalitás, így nincs érdemi támogatás beleépülve. Márpedig, ha az önkormányzati tulajdonú lakás funkcionálisan piaci bérlet, a rendőrségnek pusztán a bérlőkijelölési joga áll fenn formálisan, de nincs hozzá kapcsolódó kedvezmény, nincs szolgálati jelleg, a rendőrség költséget nem visel vele – akkor a munkáltató tulajdonképpen csak a bérleti/albérleti díj hozzájárulással kompenzálná a foglalkoztatott lakhatási terhét. Így pedig a bérlőkijelölési jogot véleményünk szerint nem azonosíthatjuk „lakás biztosításának”, és egyértelműen nem történik támogatások párhuzamos igénybevétele sem.
Ezen álláspontunkat egyébként a 25 éve fennálló gyakorlat is megerősítette.
Megkerestük hát a Belügyminisztériumot – a válasz gyorsan megérkezett. Lényegét tekintve:
Amennyiben a belügyi szerv a dolgozó részére oly módon biztosít lakhatási támogatást, hogy számára állami vagy önkormányzati tulajdonú, belügyi bérlőkijelölési vagy bérlőkiválasztási joggal érintett lakás bérletét teszi lehetővé, a dolgozó bérleti díj hozzájárulásban, mint további lakhatási támogatásban már nem részesíthető. A lakhatási támogatások párhuzamos igénybevételére a jogszabály nem ad lehetőséget.
Aki az önkormányzati vagy magántulajdonú ingatlant saját hatáskörben, saját maga bérli, az bérleti díj hozzájárulásban részesíthető.
A jogkövető, egységes jogalkalmazás érdekében kérték a tájékoztatásban foglaltak szíves tudomásul vételét.
A BM állásfoglalása részletesen itt olvasható.
Kérdés, kérés esetén keressetek minket bizalommal!
