Akikért a gyertyák égnek

Sajnos mindannyian megéltük már, hogy elvesztettünk valakit, aki fontos volt számunkra. A fájdalom – bár soha el nem múlik – enyhül, az emlékük, az irántuk érzett szeretetünk azonban múlhatatlan, mert…

Tájékoztatást kértünk az ORFK-tól

A körzeti megbízotti tanfolyamon való részvétel feltételei Tagunk megkereste a TMRSZ-t, mivel nincs meg a rendőr szakképesítése, vidéki rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályán, körzeti megbízotti alosztályon lát el szolgálatot, ahol lehetséges lenne…

Ismét siker akciószolgálati ügyben

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi jogellenes eljárását mellőzve helyt adott a tagjaink meghatalmazása alapján az akciószolgálati pótlék ügyében benyújtott szolgálati panaszainknak   A TMRSZ első ízben 2010-ben nyújtott be szolgálati…

Újabb Érdekegyeztetés Tolna megyében

Újabb Érdekegyeztetés Tolna megyében 2013. október 8-án Az értekezleten Dr. Soczó László r. ddtb. főkapitány arról adott tájékoztatást, hogy a megyében a létszám megtartott kb. 95 %-osan feltöltött. Az ORFK.…

A Kormánynak fontos a rendvédelem is

Köszönettel vettük Dr Orbán Viktor Miniszterelnök Úr nyilatkozatát, hogy a rendőrök és a közigazgatási dolgozók fizetésének növelését is fontosnak tartják. Idézet a cikkből „Európa ma bennünket lefele húz” A kormányfő…

Újabb siker különleges bevetési pótlék ügyben

Újabb siker különleges bevetési pótlék ügyben a Szabolcs Szatmár Bereg megyei Rendőr-főkapitányság kúriai ítéletre tekintettel kifizeti tagjainknak a 2008. január 1-től 2009. június 30-ig terjedő időszakra járó különleges bevetési pótlékot,…

Munkahelyi balesetbiztosítás

Ügyféltájékoztató A Belügyminisztérium fejezet irányítása alá tartozó szervek kiemelt állománycsoportjai részére, valamint az Országgyűlési Őrség, az önkormányzati tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek állományának tagjai részére kötött csoportos élet- és balesetbiztosítási szerződéshez. A tájékoztató,…

Tájékoztatást kértünk a Miniszterelnöktől

A szolgálati nyugdíjakkal kapcsolatos kormányzati szándékról   A magyar Alkotmánybíróság minapi döntése értelmében a 2010-2014-es kormányciklus során a szolgálati nyugdíjak jelentős megnyirbálását jelentő országgyűlési döntések továbbra is hatályban maradnak. Közeledve…