- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Válást követő nehéz időszakban is érdemes a TMRSZ jogi segítéségét kérni!

Tagunk elvált hivatásos apukaként egy szem kiskorú gyermekének láthatásai során igyekezett bepótolni a hiányzó napokat, időszakokat és teljesíteni szülői kötelezettségeit és gyermekével egymás társaságának örülni.

A válást megelőző időszakban felhalmozódott sérelmek azonban nem múltak egy nyomtalanul a felekben és a szükségszerű találkozásaik alkalmával nem rejtették véka alá a másikról alkotott véleményüket. A kezdeti közös megegyezés, amely tartalmában ugyan a „szokásos” láthatások bírói biztosítását jelentették, valójában egy tartalmában közös felügyeleti jog gyakorlását jelentette a mindennapokban. Ennek során a felek a kezdeti időszakban együtt tudtak működni gyermekük érdekét szem előtt tartva, azonban egy idő után – mint ahogy az ilyen esetekben lenni szokott – a gyermek, mint eszköz, mint furkósbot a másik féllel szemben került a feszültségtől terhes volt házastársak közötti viharba.

Tagunk megküldte a volt feleség keresetét, aki a gyermek érdekére való hivatkozással kérte, hogy a gyermekkel az apukája a láthatási és kapcsolattartási jogát a megállapodásuktól eltérően a jövőben csakis a helyi gyermekvédelmi szolgálat hivatalos helyiségében gyakorolhassa néhány óra terjedelemben kétheti gyakorisággal.

Tagunk álláspontját megismerve az ügyben a jogi megbízást elfogadtuk és az édesanya keresetére reagálva ellenkérelmet nyújtottunk be, kérve a kapcsolattartás megváltoztatása iránti anyai kérelem elutasítását. Az első tárgyaláson a felek közötti feszültség tapintható volt, a bíróság ezt követően döntött a bizonyítás irányáról, amely a következő tárgyaláson tanú meghallgatásával folytatódott volna.

A nyár mindkét szülőben nyomot hagyott atekintetben, hogy az édesanya azt tapasztalta, hogy a felindultság szülte rágalmak erősen túlzóak lehettek, bár ezt nem mondta így ki, de a bíróság bölcs pervezetésének is betudhatóan a következő tárgyaláson elállt a keresetétől, így a nyarat a gyermekével zavartalanul és tartalmasan eltöltő tagunk is fellélegzett és örömmel vette tudomásul a felperes elállási nyilatkozatát a bíróság előtt.

Minden bizonnyal tanulsággal szolgált mindkét félnek az egyéb családi bonyodalmaktól is terhelt kapcsolatuk méltósága jövőbeni megőrzésének szükségessége, így remélhetőleg a kedélyek elcsitulnak, a másiknak okozott sebek pedig mielőbb begyógyulnak. Remélhetőleg felelős szülőként a továbbiakban is gyermekük szempontjait tekintik majd elsődlegesnek az egymás közötti kapcsolatuk és érintkezéseik során. Bízunk benne, tagunk is úgy értékelte, hogy mindehhez a TMRSZ is megadta a szakszerű és hathatós jogi támogatást. A permegszüntetés aznap jogerőssé is vált.

Amennyiben hasonló élethelyzetben, vagy családi jogi vitában úgy érzed, jogi segítségre van szükséged, keress minket bizalommal!