Pernyerés – felfüggesztés idejére járó éves szabadságra jogosultság témakörben

Precedens értékű – egyelőre még nem jogerős – pernyerés

a felfüggesztés idejére járó éves szabadságra jogosultság témakörben a

TMRSZ segítségével

Tagunk ellen és az egyazon váltásban vele szolgálatban lévő összes munkatársával szemben büntetőeljárás indult, amely mintegy 40 és fél hónapig, azaz több mint 3 évig tartott, míg a bíróság jogerősen felmentette az ellene emelt vád alól, társaival egyetemben.

Tagunk felfüggesztése megszüntetésre került és elmaradt (visszatartott) illetményét a munkáltató ki is fizette annak rendje és módja szerint.

A 40 és fél hónapnyi felfüggesztés idejére kiszámolt 103 nap szabadság kiadását viszont megtagadta és sajátos jogértelmezés útján – és részben mutogatva az ORFK hasonló tárgykörben adott jogi állásfoglalására – arra a következtetésre jutott, hogy a felfüggesztés idejére utólag – még felmentés esetén sem – nem jár éves szabadság.

Ugyanakkor tagunknak információi voltak arra, hogy ugyanazon megyében más szervezeti egységnél hasonló helyzetben lévő munkavállalók részére a felhalmozódott szabadságok is kiadásra kerültek.

A TMRSZ jogi érvekkel alátámasztott – álláspontunk szerint egyértelműen helyes jogértelmezéssel, amelyet aztán az I. fokú bíróság is osztott – szolgálati panaszt nyújtott be a ki nem adott járandóság illetve személyhez fűződő jog megsértése miatt (103 nap szabadság) kártérítés (sérelemdíj), vagylagosan a szabadságnapok természetbeni kiadása iránt.

A munkáltató a szabadság kiadásának jogosságát el nem ismerve, elutasított a szolgálati panaszt. Tagunk azonban – egyedül, a többi jogfosztott munkatársától eltérően – úgy gondolta, hogy a nevében és képviseletében eljáró TMRSZ jogi álláspontja nyilvánvalóan helyes, ezért kérte, hogy nyújtsunk be keresetet a bíróságra.

A perben eljáró Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a kereseti kérelem egyik vagylagos kérelmének helyt adva, már a második tárgyalási napon megállapította, hogy a munkáltató jogsértést követett el azzal, hogy a 103 nap szabadságot nem adta ki a törvényben meghatározottak szerint, illetve megállapította azt is, hogy tagunk személyiségi jogát a munkáltató megsértette, illetve hátrányosan különböztette őt meg egyéb más, hasonló helyzetben lévő munkatársaihoz képest. A védett személyes tulajdonságot megjelöltük és az alperes nem tudta azt bizonyítani, hogy nem különböztette meg hátrányosan a tagunkat, sőt éppen az nyert bizonyítást a tényállás feltárása során, hogy igenis hátrányosan különböztette meg tagunkat.

A pernyerés jó példa arra is, hogy a rendőrség egyetlen szervezeti egységénél közel tucatnyi létszámú jogsérelmet szenvedő munkavállaló közül egyedül tagunk volt az, aki nem hagyta annyiban a dolgot és jogos járandósága érdekében a TMRSZ-hez fordult segítségért,

Tagunk ezzel kikaparta azt a bizonyos gesztenyét a tűzből munkatársai és valamennyi olyan meghurcolt munkavállaló részére, akiket a felfüggesztésük megszüntetése után – ártatlanságuk bírósági megállapítását követően – csupán az elmaradt illetményrész megfizetése útján kompenzál a munkáltató, megtagadva tőlük a jogos egyéb járandóságuk – jelen esetben a felhalmozódott szabadságuk – természetbeni kiadását.

A tagunk személyiségi jogai kétszeres megsértésének megállapítása mellett a korrekt pervezetést és döntést hozó Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság viszont nem osztotta azt az álláspontunkat, hogy tagunk sérelemdíjra is jogosult lenne, amely viszont további kérdések megválaszolásának igényét is felveti, illetve megválaszolatlanul hagyja azokat.

A TMRSZ a járandóságra való jogosultság érvrendszerét kidolgozva, illetve a hátrányos megkülönböztetés tényét és a munkáltató jogsértését a bírósági tárgyalásokon bebizonyítva segítette hozzá tagunkat az I. fokú pernyeréshez.

Akinek hasonló problémája akad az országban bárhol – és tagunkkal „egy cipőben járók” az ugyanazon szervezeti egységnél dolgozó, illetve meghurcolt kollégái is, akik eddig még nem fordultak jogsegélyért szakszervezetünkhöz – forduljon bátran a TMRSZ-hez.

Az I. fokú bírósági ítélet még nem jogerős, de amennyiben az jogerőre emelkedik, a munkáltató feltehetőleg már „ösztönözve lesz” arra, hogy helyesen értelmezze a szolgálati törvény erre vonatkozó rendelkezéseit, ugyanis az eljáró bíróság mintegy 58.000,-forint perköltségben is marasztalta a munkáltatót.

Az ítélet még nem jogerős, a fejleményekről a jövőben tájékoztatjuk Tisztelt Tagságunkat és az ügy iránt érdeklődőket.

TMRSZ

Szólj hozzá