Ha emlegettek: köztetek leszek.
Ha imádkoztok: veletek vagyok.
Ha rám gondoltok, mosolyogjatok.
Emlékem így áldás lesz rajtatok.
Mindenszenteket követő nap, november 2-a, Halottak napja.
A keresztény egyház önálló ünneppé tette, hogy a hívek ne csupán az egyházi szentekről, de saját halottaikról is megemlékezhessenek, és ezzel tulajdonképpen egy több tízezer éves pogány hagyománykörhöz csatlakoztak, hiszen a halottak lelkeinek átsegítésére valamennyi kultúrának megvolt a maga szertartása.
A keresztény hitvilágban máig élő hagyomány a gyertyagyújtás. A család eredetileg annyi lángot élesztett, ahány halottja volt az elmúlt egy évben.
Ilyenkor, talán vallási hovatartozástól függetlenül is mindannyian, meggyújtunk egy-egy gyertyát mindazon szeretteinkért, akik már nem lehetnek velünk, és sírva-nevetve emlékezünk vissza rájuk, a velük töltött időre.
Ne jöjj el sírva síromig,
Nem fekszem itt, nem alszom itt;
Ezer fúvó szélben lakom
Gyémánt vagyok fénylő havon,
Érő kalászon nyári napfény,
Szelíd esőcske őszi estén,
Ott vagyok a reggeli csendben,
A könnyed napi sietségben,
Fejed fölött körző madár,
Csillagfény sötét éjszakán,
Nyíló virág szirma vagyok,
Néma csendben nálad lakok
A daloló madár vagyok,
S minden neked kedves dolog…
(Mary Elizabeth Frye, részlet)