- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Nemzetközileg is porondon a Szima Judit TMRSZ főtitkára és társai koncepciós ítélete!

Most kaptunk hírt arról, hogy Oroszországban az egyik internetes újság, magyar állampolgárok kezdeményezését felkarolva, Szima Judit a Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete főtitkárral kapcsolatosan keletkezett koncepciós eljárásról ad tájékoztatást:

Az orosz szöveg itt tölthető le.

Magyar fordítása pedig itt.

A jogerős ítélet törvénytelenségeivel szemben a Kúria előtt jelenleg is folyamatban van a felülvizsgálati eljárás, melynek során bízunk abban, hogy a Kúria az ítélet végrehajtását felfüggeszti és orvosolja a súlyos jogtalanságok között megszületett ítéletet, Főtitkár Asszony felmentésével.

TMRSZ

Fortélyos félelem igazgat  ?  Európa közepén ?   Meddig még?

SZIMA –STORY    A  MAGYAR  RENDSZEREK VÁLTOZÁSÁBAN,2006-TÓL  VISSZATEKINTVE

AZ ELMÚLT 11 ÉVRE, RÁÉBREDHET A TÁRGYILAGOS KÜLSŐ SZEMLÉLŐ IS ARRA, HOGY

NINCSENEK VÉLETLENEK  EBBEN SEM

Az ok-okozat  kristálytiszta , a titkokra épülő, eltitkolandó közegbe bújtatott , félelem uralta  koncepcionalitás  éji homályában is.

Azt  tartják, hogy 1990-ben „rendszerváltozás” ment végbe hazánkban.

Ma 2017-et írunk és  az ellenzéki  vélemények szerint: újabb  rendszerváltozás szükséges, mert az elmúlt 27 év  félre csúszott, félre sikeredett. Működésképtelenné vált  az országmechanizmus.

A jelenlegi, uralkodó  irány pedig : tekintélyelvű országlás.

Ebbe a történelmi keretbe ágyazódik bele a TMRSZ Főtitkárasszonyának, aki  ny.r.alezredes, a  nagyon sajátosan megélt  szakmai és érdekképviseleti ténykedése, amelyet a Magyar Állam nem tartván  kívánatosnak , 5 év letöltendő szabadságvesztéssel  sújt.

Most  egy speciális időbeli drónnal felvillantunk  ezen  érdekvédelmi és egyenruhás szakszervezeti  képviseleti munkálkodásból  néhány MOMENTUMOT azzal, hogy a PILLANAT  VARÁZSÁBAN, a Tisztelt Olvasó  átélheti  a balsikerű rendszerváltozás  minden sajátos jellemzőjét egy  asszony  emberfeletti küzdelmét és  meggyötrését, olyanét, aki  soha nem volt hajlandó  sem elárulni az érdekképviselet ügyét, sem pedig  szakmája szabályait   megszegni.

De  ezt, EZ  A RENDSZERVÁLTOZÁSOS   HATALOM NEM TŰRI.

Szima Judit r.alezredesként  kiemelten vizsgálta az ún. olajos ügyeket. Leállították, amikor  már „jó nyomon járt”.

2006-ban a gumilövedékek  kapcsán, azok alkalmazása miatt elnézést kért.

Majd a Jobbik által támogatott   EP-i képviselő-jelölt lett.

http://www.youtube.com/watch?v=yHvP8D1Vak4&feature=share Kálmán Olga -interjú

Idő közben  (a jelöltségből nem lett mandátum, bár sok szavazatot kapott), lett viszont olyan ügykezdés, amely  különösebb kommentálást, a tényközlésen túl, nem igényel.

Katonai ügyészség bujtogatás miatt „kérdőre vonja”

http://www.youtube.com/watch?v=unAstvr8XlE&t=79s

Közéleti  tevékenysége állandó  megfigyelés, provokáció alatt, noha ő a legnagyobb rendvédelmi szakszervezetnek a vezetője, a legvadregényesebb rendészeti  svédcsavarok  célkeresztjébe kerül.

Személye, megnyilatkozásai, egyre terhesebbek a HATALOM számára, amely elérkezettnek látja az időt a „jegelésére”.

Ezt úgy vitelezik ki, hogy konspiratív  erők összjátéka folytán, a  volt , igen magas pozícióba került hódmezővásárhelyi polgármester  „lépre csalja”, előzetes letartóztatásba kerül 8 hónapra.

A Parlamentből dr.Kövér László   Házelnök kitiltja.

Előzetes letartóztatásának koholmányait tovább és tovább töltik, vádemelés, majd jogerős elítélésben részesítés a „kifutása”  a koncepcionalitásnak, a Zalaegerszegi Törvényszék, dr.Mesterházy István vezette tanácsa által.

Semmilyen akadály a hatalom számára nem ismert:

nincs törvényes bíró, törvényesen eljáró bíróság,  hatályos jogba ütköző, társadalomra veszélyes magatartás, nem probléma.  A saját zsírjában főlő magyar igazságszolgáltatás  kézivezényelt pártkatonái minden felsőbb utasítást végrehajtanak.

NINCS SEM SZAKMAI, SEM TÁRSADALMI, SEM CIVIL, SEM POLITIKAI KONTROLL.

CSAK A HATALOM VAN. MEG AZ Ő AKARATA.

EBBEN A TENYÉRNYI KIS ORSZÁGBAN  TÚLSÁGOSAN SOK A HATALOM SZÁMÁRA  NEM KÍVÁNATOS EGYÉN, AKIKNEK SZÁMA, NŐTTÖN-NŐ.

Mi is tehát a „bűne”  Szima Juditnak? Lopott, csalt, hazudott, sikkasztott ?  Nem kérem, csak egyenes gerinccel állva, hallatta a hangját, a szakszervezeti érdekképviseletben. Olyan módon, ahogyan az oligarchák fülének nem tetsző volt. Valamint, „túlságosan messze bírt menni olyan nyomokon, amelyek felségsértéssel kecsegtethettek”.

Mert az oligarchák percenkénti pénzkeresménye 3000, -Ft, míg a Szima Judit által képviselt ún. „kisembereké” annyi: jó, ha a hónap végéig  „futja is, meg marad is”.

A felségsértő nyomokra bukkanó magyar pedig vagy „ betörik vagy az ő nyakát törik ki.”

Elérkeztünk akkor most milyen történelmi helyzethez is?  Tudja valaki  hol és miben élünk ?

S ezt a sajátos világot túl fogjuk élni?

Vagy  az oligarchák felélik egy sajátos, országevő amőbaként?

Egy aggódó magyar állampolgár