- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Vezénylési parancs hatálytalanítva – K.E.M.

Jogerős pernyerés Komárom-Esztergom megyében

Tagunkat járőr beosztása ellenére kapitányságon belül egyik napról  a másikra vezényelték a Fogda- és Kísérőőri Alosztályhoz fogdaőri feladatok ellátására még 2014-ben úgy, hogy már szeptembertől fogdaőrként dolgozott, s vezénylési parancsot csak októberben adtak számára azzal a meghatározással, hogy december 31-ig vezényelve van fogdaőri szolgálat ellátására. Szolgálai panasz alapján a vezénylés időtartamát szeptember 1-jétől november 30-ig módosította a megyei rendőrfőkapitány.

Álláspontunk szerint a vezénylés jogellenes volt, így tagunk képviseletében eljárva bírósághoz fordultunk.

A bíróság érvelésünknek helyt adva mind a vezénylésről szóló, mind az azt módosító parancsot ítéletével hatályon kívül helyezte, s 36 784 forint perköltséget is megállapítva helyt adott keresetünknek.

A per lényege az volt, hogy „házon belüli” , azaz kapitányságon belüli vezénylésre nincs lehetőség, azt a munkáltató nem teheti meg. A számos tárgyalás, s rengeteg érvelés után maga az alperes is elismerte a perben, hogy a jogi szabályozás erre nem ad lehetőséget, s alig két év alatt eljutottunk odáig, hogy a vezénylés – elfogadva jogi érvelésünket – a munkáltató szerint is jogellenesen történt. Az ítélet kihirdetése után a felek képviselői nyilatkoztak, hogy az ítéletet tudomásul veszik, s mindkét fél, így a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr Főkapitányság is lemondott fellebbezési jogáról. Az ítélet I. fokon jogerőssé vált.

Időközben új szolgálati panaszt nyújtottunk be tagunk nevében, mivel a „vezénylés” időtartama alatt a fogdaőri feladatokat álláspontunk szerint saját járőri feladatai mellett látta el, s így a jogellenes vezénylés időtartamára szerintünk megbízási díjra vált jogosulttá. Kíváncsian várjuk, hogy a munkáltató a szolgálati panasz alapján hajlandó lesz-e fizetni ( megjegyezve a perben iratokkal bizonyítottuk, hogy a fogdaőri feladatok ellátásával párhuzamosan alkalmanként járőri tevékenységet is végzett tagunk ), vagy a bíróságon kell érvényt szerezni a pénzkövetelésnek.

Az ítélet I. fokon jogerőssé vált, mivel mindkét fél, így a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr Főkapitányság is lemondott fellebbezési jogáról.

TMRSZ