Az Élőlánc Magyarországért közleménye
Budapest, 2017. március 9., csütörtök (OS) – Kegyelmet kér Szima Juditnak az Élőlánc Magyarországért párt.
2006. ősze óta kíséri figyelemmel Szima Judit főtitkár asszony – a TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete vezetőjének sorsát az Élőlánc Magyarországért párt. Azokon a véres, tragikus napokon, amikor az állampolgárok védelmére hivatott rendőrök ártatlan embereket fogdostak össze Budapest utcáin, és a legkülönbözőbb módokon sértették meg emberi jogaikat – az ország hallgatásba dermedt. Szima Judit volt az egyetlen ember, aki megszólalt, és nyilvános nyilatkozatban kérte rendőr társait a törvények betartására.
Szima Juditot, aki egész életét a haza és rendőrtársai szolgálatába állította, aki a törvényesség következetes őre – szégyenletes koholt vádakkal börtönbüntetésre ítélték.
Szima Judit kegyelmi kérelmet nyújtott be Áder János köztársasági elnökhöz – és ezzel még egy utolsó történelmi lehetőség adatott, hogy ne történjen meg ez a rettenet Magyarországon.
Az Élőlánc Magyarországért párt levélben fordult Áder János köztársasági elnökhöz arra kérve Őt, hogy adjon helyt Szima Judit kegyelmi kérelmének.
2017. március 9.
Az Élőlánc Magyarországért elnöksége
Kiadó: Élőlánc Magyarországért
forrás: http://os.mti.hu/hirek/124985/az_elolanc_magyarorszagert_kozlemenye