- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

A TMRSZ és annak vezetője elleni koncepciós eljárás története, oka – III. rész

A koholt eljárásban a közvádas bűncselekmény alapfeljelentéseiről, melyet a szakszervezet a munkavállalók érdekében tett tüntetéssorozatkor újra elővettek:

szima-judit-politikai-fogolyElőször 2009. október 8-án rendeltek el nyomozást küldött emberek feljelentésére, mely feljelentések a Legfőbb Ügyészségen történtek meg, ahova a feljelentők maguk által történt elmondás, dicsekvés alapján  igen bejáratosak lettek. Feljelentgetéseik lényege az volt, hogy olyan, a feljelentők által is korábban megszavazott döntéseket, melyeket a szakszervezetünk mindenben a törvényeknek megfelelően demokratikusan hozottakat panaszoltak be alaptalanul a nyomozóhatóságnál, melyek már később nem tetszettek nekik, nem az ő politikai érdekeiket szolgálták, így úgy állítottak be valótlanul történéseket, mintha azok szabálytalanok lennének. Kellett valami mondvacsinált indokot találniuk aljas tevékenységükre, mivel szakszervezetünk nem a hatalomnak bólogató jánosként működött, hanem minden törvényes eszközzel védte a tagjainak érdekeit, mint ahogy teszi ezt azóta is.

Ezek a feljelentők annak rendje módja szerint be is csatolták az addig keletkezett összes szakszervezet által hozott határozatot is. E küldött emberek feljelentgetéseit erősítette a jelenlegi Államkincstár vezetője Dancsó – aki a Rendészeti és Közigazgatási Dolgozók Szakszervezete (RKDSZ) vezetőjének Vincze Tibornak féltestvére, és Lázár Jánoshoz közel álló személyiség  ,a FIDESZ országgyűlési képviselője – nyílt levele is, aki a Legfőbb Ügyészséghez fordult, hogy szerinte is tűrhetetlen a TMRSZ működése, de MSZP-s politikus is eljárt ebben az ügyben.

Laukó László egyik küldött feljelentő (aki saját maga írta ki az RKDSZ honlapjára, hogy ő volt az egyik feljelentő) az alábbiakat nyilatkozta: „ .. az információkat megosztottuk minden hatósággal ….. megosztottam az információkat az akkori lakhelyem szerinti MSZP-s képviselővel, Földesi Zoltánnal. Innentől kezdve lassú, de gyökeres fordulatot vett az ügy.  „

Tehát ilyen tartalmú feljelentésekre, mert a feljelentő(k) szerint ők a hozott jogerős határozatok ellenére azt már nem úgy gondolták, avagy még ott sem, vagy már ott sem voltak  a testületi döntéseknél. A gyanú sem volt meg bűncselekmények elkövetésére, de ennek ellenére a Legfőbb Ügyészség utasítására – politikai megrendelésre, megfélemlítési célzattal – elrendeltek  büntetőeljárásokat, egyiket a Székesfehérvári Nyomozó Ügyészségen, a másikat pedig a Kaposvári Nyomozó Ügyészségen. Így hallgattak ki tanúkat,  házkutattak stb. .

A 2010 . év végén, illetve 2011. év eleje környékén az ügyészség mindkét ügyben bűncselekmény hiányában történő megszüntetésről határozott.

A Kaposvári Nyomozó Ügyészség ügyésze , dr. Molnár Ferenc főügyészségi ügyész a megszüntető határozatban döntését azzal indokolta, hogy „ ..célszerűségi szempontok alapján nem lehet megkérdőjelezni egy szakszervezet gazdálkodását, a rendelkezésre álló pénzügyi források felhasználását vizsgálni. A TMRSZ választott testületei jogszerűen, hatáskörükbe tartozó  kérdésként hoztak döntést arról, hogy a központ koordinációs iroda működtetéséhez Szima Judit r alezredes főtitkártól veszik bérbe az ingatlanának bizonyos részeit,és az ott tevékenykedő alkalmazottakkal kapcsolatban felmerülő közüzemi díjak megtérítését a TMRSZ vállalja. Nem vonható kétségbe, hogy a szóban forgó költségek a TMRSZ működési körébe eső tevékenység során merültek fel. ”

A TMRSZ 2010. szeptember 24. napján tartott kongresszusa -a legmagasabb döntéshozó testülete- elfogadta a főtitkár beszámolóját, valamint a 2005-től 2010. első félévéig hozott pénzügyi intézkedéseket, beszámolókat. Megállapította, hogy a kifogásolt kiadások a TMRSZ érdekkörében, annak tevékenységével kapcsolatban merültek fel, azoknál olyan választott testületek hoztak döntéseket, akiknek jogkörébe ez beletartozott, vagyoni hátrányt nem okoztak, ennek folytán hűtlen kezelés bűntette nem valósult meg.

Megszüntető határozat itt tölthető le Ny.37/2010/7

A Székesfehérvári Nyomozó Ügyészség vezetője a másik büntetőeljárást azon indokkal szüntette meg, hogy csalás büntette és más bűncselekményekre a bűncselekmény elkövetésének gyanúját alátámasztó bizonyítékok nem merültek fel. Vizsgálta a  TMRSZ keretein belül az útiköltség elszámolásokat is, adatokat kértek be, illetve sor került tanúmeghallgatásokra is a nagyobb összeget útiköltségként elszámoló személyeknél , viszont az ügyészség által meghallgatott tanúk vallomásai cáfolták a feljelentők állításait.   S. Jánosék feljelentése esetében pedig szavahihetősége bizonyításánál a  meghallgatott tanú nem támasztotta alá állításait.

Vizsgálták a feljelentésük okán a személyemnek az európai parlamenti választásokkal kapcsolatos időszakra juttatott tiszteletdíj határozatban történő rögzítésének körülményeit , és megállapították, hogy nincs tévedésbe ejtő magatartás, ugyanis a feljelentők állításával ellentétben testületi döntés született, ellenszavazat nélkül, a jelenlévő jogászok sem emeltek kifogást, a testület minden tagja tisztában volt azzal, hogy ezen időszakra a kieső bér jövedelmem pótlása érdekében dönt a testület tiszteletdíj megállapításáról.

Megszüntető határozat itt tölthető le Nyom.263/2009/25

Oka az ellenünk folyamatban lévő koncepciós eljárásnak a hatalom félelme a rendvédelmi dolgozóktól, a munkavállalók szervezkedési szabadságának akadályozása,  a minden eszközzel történő elhallgattatás célzata, mely mind a mai napig eredménytelen volt, és bízom benne, hogy isten segedelmével és a tenni akarásunkkal, bátor kiállásunkkal, nem meghátrálva továbbra sem  a jövőben is az lesz, minden aljas, rágalmakra épülő tevékenységük ellenére .

A következő részben a TMRSZ által szervezett 2011. évi utcai demonstrációkról, azzal összefüggésben a kormány ténykedéséről, intézkedéseiről írok röviden.

Köszönöm, hogy elolvasták. Megköszönöm ha másoknak is elmondják.

A következő rész pár nap múlva várható.

S z i m a  Judit TMRSZ főtitkára

koncepciós eljárásban

 I.r. vádlott

és sértetti törvényes képviselő

pártatlan és tisztességes

eljáráshoz való alapjogától  megfosztott

 

Szekszárd, 2016.november 3.

Előzmények:

http://tmrsz.hu/2016/10/27/a-tmrsz-es-annak-vezetoje-elleni-koncepcios-eljaras-tortenete-oka-ii-resz/

http://tmrsz.hu/2016/10/24/a-tmrsz-es-annak-vezetoje-elleni-koncepcios-eljaras-tortenete-oka-i-resz/