- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Jusztícia szemét bekötötték, vagy tán be is falazták ? II.

– avagy a „bűnjelek” és azok szabadelvű kezelése egy koncepciós eljárásban

Mint írásunk 1. részében jeleztük ( itt elérhető http://tmrsz.hu/2016/09/24/juszticianak-szemet-bekotottek-vagy-tan-be-is-falaztak/ ), tájékoztatásként a Főtitkár Asszony és társai ellen folyó eljárásban való bűnjelkezelés, bűnjeljegyzék „érdekességeiről” is beszámolunk.

bekotott-justiciaMindenekelőtt visszautalunk arra, amit előző cikkünkben részleteztünk, hogy a bűnjeljegyzéket  2016. szeptember 5-én , illetve szeptember 6-án kelt kérelemben kértük kiadni , amit a törvény értelmében konkrétan meghatározott 8 nap alatt teljesíteni kell a bíróságnak, de a jogszabállyal nem törődve a jegyzéket csak szeptember 19-i keltezéssel ellátott levelének mellékleteként küldte meg a Zalaegerszegi Törvényszék dr. Mesterházy István elnök által vezetett tanácsa, azaz 14 nap múlva, persze úgy, hogy a kérelem többi részét figyelembe sem vette, azaz a kért és bűnjelként kezelt pénztárbizonylatok másolatát ( ami többszáz oldal ) , valamint a Zalaegerszegre való áttétel óta keletkezett iratok másolatát a mai napig nem küldte meg, mely a védekezéshez való alapjog önkényes  korlátozása. Mint azt korábbi cikkünkben jeleztük, 3 és fél hónap kellett ahhoz, hogy – annak ellenére, hogy a bűnjeleknek ott kell lenni, ahol éppen folyamatban van az ügy – az elfogultsága, pártossága miatt kizárt Szekszárdi Törvényszékről a szintén elfogult, de ezt eddig el nem ismerő Zalaegerszegi Törvényszékre kerüljenek az iratok. Tény, hogy nyár is volt, így nyaralhattak is a papírok Szekszárdon.

Ez is azt jelzi álláspontunk szerint, hogy továbbra is úgy kezelik a „bizonyítékokat” , mint az eljárás korábbi szakaszaiban tették, azaz lehet hozni-vinni, pihenteni, nyaraltani, sőt valószínűleg a szokások alapján kivenni-betenni közülük bármit lehet, esetleg a feljelentővel még gyártatni is lehet valami újabb koholmányt, s továbbra sem számít az egyedi beazonosítható módon kezelés jogszabályi követelménye.

De ez csak hab a tortán ahhoz képest, ami a megküldött iratokból kiderült!

Nézzük csak, milyen bűnjeljegyzékeket kaptunk!

A megküldött Összesített bűnjeljegyzéken nem szerepel dr. Horváthné dr. Fürst Gabriella vezető ügyész aláírása, de ez még semmi, hiszen össze-vissza különböző emberektől származó kézírással szereplő ( mindenféle hivatalosság látszatát nélkülöző ) bejegyzések vannak rajta, tételszámok kerültek átírásra, azaz  – meglátásunk szerint – iratok kerültek ki és be ellenőrizhetetlen módon a jogszabályi előírásokkal és a tisztességes eljárás követelményével ellentétesen.

Vajon, mikor történtek ezek a változtatások? A  Szekszárdi Járásbíróságtól 2013. május 21. napján érkezett jegyzéken ( melyen szerepel dr. Fürst Gabriella aláírása is ) még semmifajta kézi bejegyzés nincs.

Időközben valami történt! Valakik valamit tettek. De hogy mit …

 A kézzel írt bejegyzések szerint van, ahol az eredeti 552 lap helyett 454 lap van felvezetve kézírással, azaz kevesebb lett, van ahol az eredeti 573 lap helyett 579 lap, azaz több lett, vagy az került bejegyzésre naplóknál, hogy egy darab hiányzik. Ezután nem logikus a következtetés, hogy ki és be pakolgattak iratokat, ki tudja miket, s azt mondják ezek „bizonyítékok”. S ezek alapján akár el is lehet ítélni bárkit, s még a fellebbezést vizsgáló bírókat sem izgatja az, hogy ezek a „bizonyítékok” törvényesen beszerzettek-e, jogszabály szerint őrzöttek voltak-e?

Okkal vetődik fel a kérdés, hogy ilyen káoszos jegyzék alapján meglévő, vagy meg nem lévő, hiteles vagy hiteltelen „bizonyítékok” azok, melyek az I. fokú ítélet alapján kétséget kizáró módon bizonyítják a felhozott koholt vádakat ebben a koncepciós eljárásban. Ez mindenképpen a pártatlanság látszata és a tisztességes eljárás követelménye ellen hat szerintünk.

Hozzátéve azt is, hogy a Szekszárdi Törvényszéken 2016. szeptember 12. napján kelt bűnjeljegyzék, melyet aggálytalanul átvett a Zalaegerszegi Törvényszék a különböző tételek kapcsán beazonosíthatatlan tételeket is tartalmaz. Felvetődik a kérdés a bűnjeljegyzék alapján, hogy hogyan lett a dossziéból darab, most dossziék vannak vagy darab iratok, oldalak, lapok vannak vagy darab iratok, vagy tasakok, vagy hogy is van ez?

Mint már a nyomozás és az I. fokú eljárás során is sorozatosan jelezve lett mind a nyomozó hatóságnak, mind a bíróságnak, hogy a lefoglalt és bűnjelként kezelt iratok lefoglalása nem volt szabályszerű, az ügyészség zsákokba számolatlanul vitt mindent, mint a víz,  így azok kétséget kizáró bizonyítékként való kezelése, sőt bizonyítékként való kezelése esetében is fennáll a törvényben rögzített szabályok sérelme.

De ez senkit nem érdekelt eddig!

Vajon a Tisztelt Zalaegerszegi Törvényszéket fogja érdekelni?

Jusztícia vajon végre kinyithatja a szemét? És akkor ijedtében azonnal szörnyet is halhat ennyi jogsérelem láttán, s mérlegét az ócskavas telepre dobhatja?

TMRSZ

Előzmény:

http://tmrsz.hu/2016/09/24/juszticianak-szemet-bekotottek-vagy-tan-be-is-falaztak/