Kövér László hallgat a kitiltásokról
Személyesen Kövér László döntött több személynek a Parlament épületéből való kitiltásáról – derül ki abból a válaszlevélből, amelyet az egyik kitiltottnak, Szima Juditnak, a Tettrekész rendőrszakszervezet főtitkárának küldött az Országgyűlési Őrség parancsnoka. A levélben Tóth László dandártábornok azt állította: nem tudja, mi a kitiltások oka, ugyanis arról nem tájékoztatta őt a házelnök, ráadásul magát a döntést még az Országgyűlési Őrség fölállítása, vagyis 2013. január elseje előtt hozta meg Kövér László. Szima azután fordult a parancsnokhoz, hogy Novák Előd, a Jobbik volt alelnöke az interneten közzétett egy fényképet, amelyen az látszik, hogy a parlamenti őrök egyik pultjánál ki van téve négy ember (Szima Judit, Toroczkai László, Ásotthalom polgármestere, Budaházy György és a Betyársereg tagjaként ismert Dér Zsolt) fotója. Novák kommentárja szerint ezeket a „bűnözőket” a házelnök annyira veszélyesnek találta, hogy kitiltotta őket az Országházból. Hozzátette: az elmúlt években Kövér csak egyszer engedte meg, hogy polgármesterek között Toroczkai is beléphessen a Házba.
Lapunk több mint egy hete megkérdezte az Országgyűlés sajtóosztályától, kiket és milyen jogalapon tiltott ki Kövér László, ám választ azóta sem kaptunk. A parlamenti őrség parancsnoka által Szima Juditnak küldött levélből annyi mindenesetre kiderül, hogy az őrség nem önszántából, hanem a házelnök utasítására jár el, mert ezt írja elő számukra az országgyűlési törvény. Tóth László azt állította, e jogszabály, valamint az Országgyűlés épületeibe való belépés rendjét szabályozó „belső norma” alapján a házelnök megtilthatja a belépést.
Ugyanakkor az országgyűlési törvény csak szigorú megkötéssel, eseti jelleggel ad lehetőséget efféle szankcióra. A jogszabály 54. §-ának (6) bekezdése kimondja: csak azok belépését tagadhatja meg a házelnök, akik a kötelezettségeiket nem teljesítették. A (8) bekezdés szerint pedig csak „eseti döntéssel” térhet el a belépés rendjére vonatkozó előírásoktól: „az Országgyűlési Őrség javaslatára, nemzetbiztonsági érdekből”, illetve „meghatározott feladatai ellátása érdekében”. Az őrség nem javasolhatta a kitiltást, mert még nem is létezett a döntés meghozatalakor, Kövér László feladatainak ellátását pedig aligha befolyásolja például a legnagyobb rendőrségi szakszervezet vezetőjének látogatása.
Forrás: http://mno.hu/belfold/kover-laszlo-hallgat-a-kitiltasokrol-1347237
A Magyar Nemzet cikke itt olvasható
A TMRSZ az ügyről később ad hivatalos tájékoztatást.