Ismételt ügyészségi jogsértés a koncepciós eljárásban

 

61216_hirFőtitkár Asszony és társai ellen folyó büntetőperben ismételten panaszt kellett benyújtani. Mint híradásainkból kiderül – indokolással alátámasztott véleményünk szerint , melyet folyamatosan kifejtettünk beadványainkban – a teljes koncepciós eljárás hemzseg a törvénytelenségektől a kezdetektől fogva, s minden fellebbezésünket, panaszunkat az elkendőzések végett elutasítják mondva-csinált indokokkal. Ez volt jellemző a nyomozás során, a vádemeléskor, az I. fokú eljárásban, s úgy tűnik eddig ez a mértékadó a II. fok kapcsán is. Ugyanis az történt, hogy az I. fokú ítélet után nem a Tolna Megyei Főügyészségnek, aki a II. fokú bíróság mellett működik került megküldésre az eljárás iratanyaga, s nem ez a főügyészség terjesztette fel a Szekszárdi Törvényszékre fellebbezésével együtt az iratokat, hanem ezt a szerepkörét – véleményünk szerint – önkényesen, mit sem törődve a büntetőeljárási törvény rendelkezéseivel  átvette a Somogy Megyei Főügyészség.

Ezen eljárással kapcsolatban panaszt, kizárási indítványt terjesztett elő a TMRSZ, mint egyéb érdekelt, Főtitkár Asszony és védője is, hivatkozva arra, hogy a Somogy Megyei Főügyészség nem a II. fokú bíróság mellett működik, így nem jogosult eljárni, a vádat képviselni. Továbbá a tisztességes eljáráshoz való jog realizálódását befolyásolja az is, hogy a Somogy Megyei Főügyészség főügyésze, vezetője ellen pótmagánváddal élt a TMRSZ és Főtitkár Asszony is az eljárások során sérelmünkre megvalósuló – meglátásunk szerint – bűncselekmények okán, melyből következően a főügyészség ügyészeitől a pártatlan eljárás nem várható el.

Valamennyi panasz elutasításra került, a Legfőbb Ügyészség Büntetőbírósági Ügyek Főosztálya elutasító határozatával elutasította mindhárom kizárás iránti kérelmet, hivatkozva arra, hogy az ügyészek úgy nyilatkoztak, hogy nem elfogultak.

Márpedig ha ők azt mondják, akkor ez így van, nem kell indokolni, nem kell vizsgálni, elég a kinyilatkoztatás – ezt tükrözi számunkra az ügyészségi elutasító határozat. ( Persze, jogállamban élünk …)

Hivatkoztak arra is, hogy ki lett jelölve a Somogy Megyei Főügyészség a II. fokú eljárásra, így jogszerűen járnak el, azaz nem megalapozott a kizárásuk. Ez azért kifejezetten érdekes, mivel ilyen kijelölő határozatot mi még nem láttunk, pedig mivel jogorvoslattal lehetne ellene élni – a törvény szerint – , így azt meg kellett volna kapnunk, ha lenne ilyen.

Ez a határozat is tovább erősíti azt, hogy a pártatlanság mellőzésre kerül, a tisztességes eljárás elve betartására kísérlet sem történik, a koncepciós eljárás és az ártatlanok meghurcolása – jogaik sárba tiprása – folytatódik…

Az ügyészségi határozat elleni panaszunk innen letölthető.

TMRSZ