A TMRSZ elmúlt 10 évének értékelése, visszatekintve a velünk kapcsolatban tapasztalható államhatalmi megnyilvánulások jellegére több olyan lényeges következtetés levonására adnak lehetőséget, amelyek olyan aspektusban mutatják meg Magyarország államhatalmának jellemzőit , amely ismeretek alapjai lehetnek egy igazságosabb társadalmi rend létrehozásának.
Az „alapjai” megfogalmazást abban az értelemben használom, hogy ezek az ismeretek – immár évtizedes tapasztalatok és tények alapján– azt fogják megmutatni, mit kell tenni azért, hogy az államhatalmi önkény és degeneráció semmiképpen se nőhessen az ország állampolgárai fejére. El kell ugyanis kerülni mindazon körülményeket – és az ennek kialakulását, illetve tartósítását elősegítő struktúrákat is le kell bontani -, amelyek az alulról létrejövő spontán demokratikus kezdeményezéseket, a valóban változásra irányuló tettrekész próbálkozásokat ellehetetlenítik. Ezen önkényes és degenerált struktúrák segítségével ugyanis, mosolygós gyilkosra jellemző, megtévesztően fojtják bele abba a posványba a jobbító kezdeményezéseket, amelyben a rendszer haszonélvezői pöffeszkedve dagonyáznak.
Az elmúlt 10 év esszenciájának összefoglalása a TMRSZ szemszögéből nézve a közelmúltban közzétett KÚT c. írással vette kezdetét. Az írásban az egyénnek a rendszer foglyává válását mintegy empatikus és megértő szemszögből való megközelítése azzal a szándékkal (is) íródott, hogy egy belső önvizsgálat révén – adott esetben – a rendszer önmaga jobbító megújulásának a kezdete is elképzelhető volna. A rendszer azonban az azt létrehozó és működtetők szemszögéből rendkívül kényelmes, érdemi munka nélkül hasznot hozó és a „piszkos munkát” elvégzőknek köszönhetően – értsd ezalatt : a rendszert jobbítani akarók legyilkolását elvégzők „munkáját” – minimális kockázattal járó.
Ennek a rendszernek a lényege, hogy a rendszer szorgalmas hangyái által összehordott javakból a rendszer hatalmi struktúráinak csúcspozícióit birtoklók tetszés szerint – és ma már azt kell mondani, hogy érdemi törvényi fenyegetettségi korlátok, kockázatok nélkül – magánvagyonukba szivattyúzhatnak át. Közvagyonból magánvagyon, hogy a senki valaki legyen, és akinek nem marad semmije, az semmit sem ér továbbra is. Ha egy rendszer lényegét egy mondatba kellene sűríteni, valószínű, hogy ennél tömörebb meghatározást nem lehetne létrehozni.
Látják ezt ma már sokan. Újat ezzel sokaknak nem lehet mondani. Mégis miért kerül sor ennek az ismételt felemlegetésére? Azért, mert a TMRSZ útja, múltja, tettei és főtitkárának éveken át tartó kálváriája szemléletes példája annak, hogy ha egy valóban alulról jövő kezdeményezés csírája kezd kibontakozni és azt érthetően, szemléletesen és a jog eszközével tömegek részére érzékelhetővé tudja tenni, akkor a „piszkos munkát” elvégzők megkapják a parancsot a likvidálásra, és akkor a gépezet beindul. Olyan gépezet ez, amely a mindennapokban akár normálisan is tudja tenni a dolgát, amely a demokratikusan megírt jogszabályok mentén jár el alkalmanként. Adott esetben azonban – és ez az adott eseti arány egyre növekvő mértékű a fülkeforradalom bejelentése óta – a közérdekű államgépezet egy része gyilkoló-géppé válik, amely a jogot megerőszakolva, vagy adott esetben új törvényhozási aktusokkal szabad pályát teremtve részükre, a „piszkos munkát” az elvárások szerint elvégzi, mint egy illedelmes bérgyilkos a megbízó utasítása szerint. Részvét nélkül, a megbízási díj – karrier, felemelkedés, pénzjutalom, vagy akár csak egy kinyitott dosszié csukva tartásának érdekében – bezsebelésében bízva.
Az ember tehetetlenül vergődik, forgolódik ekkora mértékű állami önkényt és degenerációt megtapasztalva, miközben azt látja, hogy a valódi bűnösök milliárdokat tőzsdéznek el, közpénz százmilliárdjait veszik fel túlárazott termékeikért, az ország közvagyonát magánvagyonná alakítják át , és ma már nyílt programpont a termőföld még állami tulajdonban lévő részéből egy új földosztás meghirdetése.
A középkori hűbéresi rendszer XXI. századi kiépítése zajlik éppen 25 év óta , és a végéhez közeledik beteljesedése. A közvagyonból elprivatizált (értsd: lényegében ellopott) vagyon után jön a földrablás intézményesítése. Király, főurak, köznemesek, katonák, jobbágyok, zsellérek. Ezt le lehet fordítani XXI. századi társadalmi rétegekre is. Mindenki tudja, hogy ő melyikbe tartozik. Az „akinek nincs semmije az annyit is ér” elvének gyakorlati kivitelezése nagyüzemben folytatódik.
A TMRSZ a jobbágy és zsellérsorba taszítani szándékolt munkavállalók érdekvédelmét látta el kezdetektől fogva oly módon, hogy ezen elkerülendő társadalmi folyamatokra is igyekezett rávilágítani amellett, hogy valós részsikereket is el tudott érni.
A TMRSZ társadalmi, munkavállalói elismertsége annak ellenére növekedett, és növekszik a mai napig, hogy az állami degeneráció és önkény alsóbb szintű „piszkos munkát” elvégző fogdmegjei kezdettől fogva igyekeztek gátolni, akadályozni, ellehetetleníteni ezt a munkát. Az eszközök változatosságuk mellett megújulók és újból megfogalmazottak voltak. A bomlasztás, karakterrombolás, viszály szítás, megkérdőjelezés, hiteltelenítés nem vezetett eredményre, legfeljebb lassítani tudta azt a felvilágosító munkát, amelynek révén a XXI. századi magyar jobbágyok és zsellérek csoportjába tartozó gondolkodni tudó, fogékony tagjai felismerték a TMRSZ jelentőségét, hasznosságát.
Egy pontnál azonban az államhatalmi önkény és degeneráció legfelső szintjének közelében megszületett a döntés. Nem számít írott jog, nem számítanak a tények, nem számít az igazság , a cél szentesíti az eszközt. A TMRSZ csírából már hajtásba szökkent szárát derékba kell törni, különben messziről is látszódni fog a szárba, majd virágzásba borult kezdeményezés.
Az államhatalom struktúrájában az önkény és degeneráció fenntartására „szakosodott” részegységeik működésbe léptek. Hírhamisítás, adathamisítás, hasznos idióták felhasználása, a tények, a valóság háttérbe szorítása. Mindez megspékelve jogszabályok meghozatalával és a virágzás előtti állapotot előidéző személy tömlöcbe zárása mindezen koholmányokra – mint bizonyítékokra – hivatkozással.
A jog, a tények és az eljárás menetéről szóló tájékoztatással teltek el az utóbbi hetek. Két napig volt hír az, hogy a TMRSZ szervezetét ellehetetlenítő „piszkos munka” című mesterkedés újabb fejezetéhez érkezve a TMRSZ főtitkára bűnös. Tudatták a médiák, a sajtószóvivők, az MTI. Egyetlen újságíró volt, aki megkérdezte a „piszkos munka” szenvedő alanyát, a TMRSZ főtitkárát a hogyanról és a miértről és egy korrekt, tárgyilagos jelleggel bíró újságcikk született a történtekről. A többit nem érdekelte, vagy nem szabad hogy érdekelje őket. Helyette a gumicsontokat jelentő témakörökben születnek százával cikkek, szemelvények, blogbejegyzések.
Azonban senkit nem érdekel az, hogy az állami önkény és degeneráció középkori megújulásának valós folyamatát feltáró, az ellen fellépni kívánó TMRSZ legyilkolásával foglalkozzanak. Pedig ez a kérdés – függetlenül a TMRSZ szervezetétől, főtitkárának személyétől – olyan problémára hívja fel a figyelmet, amely az államhatalom önkényben tobzódó jellegét mutatja be.
A magyar titkosszolgálatok aktív közreműködésével folytatott – jellegét tekintve törvénytelen, aljas és káros – „megalapozás” hazugságai adták meg az origóját a TMRSZ főtitkára és munkatársai elleni művelethez.
Már a KÚT első részénél felhívtuk arra a figyelmet, hogy egy nemzeti kontroll nélküli titkosszolgálati hálózat nemzetközi eredményessége a nullához konvergál, de legalábbis követhetetlen, átláthatatlan. Rébuszos kijelentések és zárt ajtók mögötti tanácskozások teremtik meg az alapját egy olyan titkosszolgálati hálózat működésének, amely át, és átszövi az állam működésének valamennyi területét, éves szinten százmilliárdos közpénz elnyelőként
Hogyan lehetséges az egy egészséges államhatalmi berendezkedésben, hogy munkájukat tisztességgel végző emberek, szervezetek ellen a közpénzből működtetett hálózatokat fel lehet használni provokatív tevékenységre, hamis jelentések megírására , és erre alapozva beindítani a jogszerűség látszatát mutató állami kényszert? Hihetetlen, de úgy tűnik, a TMRSZ esetében ez történt.
Hogy lehet, hogy a Magyar Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága – mint a titkosszolgálatok működése felett nemzeti kontrollt gyakorló testület – füle botját nem mozdítja akkor, amikor hamis titkosszolgálati jelentések alapján hónapokra tömlöcbe zárnak legalább egy embert?
Hogy lehet jogállamról beszélni akkor, amikor egy több , mint 4 éves eljárás során egyetlen olyan bizonyíték, dokumentum, adat sem bukkan fel, amelyek állítólag 4 évvel ezelőtt már megvoltak és alapját teremtették meg annak, hogy börtönbe zárjanak egy ártatlan embert?
Hogy lehet az, hogy a jog szerint bírósági tárgyalás keretében lehet csak egy el nem ítélt ember bebörtönzéséről dönteni, és ahol a meggyanúsított személynek joga van megismerni a letartóztatása alapjául szolgáló információkat, adatokat, bizonyítékokat, ennek ellenére a valóságban a letartóztatást elrendelő bíró nem kötelezi a nyomozó hatóságot arra, hogy ezen indokok a terhelt részére is megismerhetővé váljanak: Semmit nem mutatnak be, lényegében azért vetnek valakit tömlöcbe, mert „csak”.
A 4 év során a bírósági tárgyalás során sem válik megismerhetővé egy olyan adat, bizonyíték, információ sem, amely a letartóztatás alapját képezte. Mindez egy állítólag jogállamban történik. Mert „csak”.
Az I. fokon eljáró bíró sem vizsgálja, hogy melyek voltak azok a „bizonyítékok”, körülmények, adatok, amelyek alapján 2011. novemberében egy magyar embert ártatlanul, nem létező „bizonyítékokra hivatkozva” börtönbe zárnak.
A rendszer romlottsága, a „piszkos munkát” elvégezni tudók, akarók, vagy kényszerítettek létrehozása, megteremtése a látszólag demokratikus struktúrában ténykérdés. Mindez felelősséget eredményez , és kérdéseket fogalmaz meg.
Lehet-e egy állam és a vele szerződő társadalom közötti korrektségről, felek közötti egyenlőségről, társadalmi szerződésről beszélni akkor, amikor a szerződő egyik fél a kezét a közvagyonon tartva, a jogot alkotva, az államhatalmi struktúrák csúcsvezetői kinevezését gyakorolva, a titkosszolgálatokat létrehozva, azokat irányítva, az államhatalmi erőszakszervezetek csúcsvezetői kinevezését kénye-kedve szerint gyakorolva (például rendőri vezetők indokolás nélküli leváltásának lehetőségét megteremtve, nyomasztó médiafölényt létrehozva létezik?
Mi van a másik szerződő fél, a nemzet, a nép kezében?
Gyakorlatilag semmi, pusztán ösztön léte és egyre fogyatkozó joga, jogosultsága. Amely adott esetben teljesen kiüresíthető, ha az állami önkény és degeneráció előtt, az államhatalom által alkotott egyoldalú játékszabályokat is betartva mégis létjogosultságot tud magának teremteni.
A TMRSZ-t, a rendőrszakszervezeteket és a TMRSZ főtitkárát ezért kell az állami önkénynek és degenerációnak eltaposni. Mert a TMRSZ idegenben, lejtős pályán, emberhátrányban és a körülményekhez alkalmazkodva is sikerrel lépett fel a rendvédelmi munkavállalók védelmében.
A közvélemény tudatos irányítása államhatalmi önkény és degeneráció jeleinek elhallgatása, a figyelem elterelése brókerbotrányokról, politikusi gazdagodásokról, hivalkodásról, közpénz intézményesített lenyúlásokról százmilliárdos nagyságrendben, fogyatékos embereken élősködésről, helyette szerencsétlen nyomorult menekvő emberek démonizálása (alkalmanként okkal, de a terelés nyilvánvaló), dicshimnuszok a nemzet nagyságáról, olimpiáról és a sort lehetne folytatni -, a valós problémák elkenése mind.
Ebben a körben roppant veszélyes lehet az államhatalmi önkényre és degenerációra nézve a társadalom immunrendszerének életben tartása, a valós problémákra rámutatás és a zsellérek, jobbágyok számára helyzetük katasztrofális jellege okaiért felelős tényezők bemutatása, ezekre való rámutatás.
Az államhatalmi önkény és degeneráció pedig ujjgyakorlatnak tekinti egy TMRSZ – mint egy hangya a néhány közül – eltaposását. A jelek azt mutatják, hogy a TMRSZ ellehetetlenítése, kivéreztetése , és főtitkárának karakter-legyilkolása zökkenőmentesen és csendben halad, a társadalom immunrendszere néma, a sajtó túlnyomó része pedig rezignáltan érzelemmentesen konstatálja, hogy most megint derékba törnek egy virágzását éppen csak elkezdő élőlényt.
A TMRSZ elmúlt 10 évének története az államhatalmi önkény és degeneráció tükrében folyamatos küzdelem és javarészt embert koptató jellegű volt. Ennek ellenére nem volt hiábavaló meggyőződésem szerint.
Folytatjuk……………………
Előzmény:
http://www.tmrsz.hu/2015/03/17/a-kut/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/26/i-fokon-eliteltek-szima-juditot-mint-szakszervezeti-vezetot-6-resz/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/19/i-fokon-eliteltek-szima-juditot-mint-szakszervezeti-vezetot-5-resz/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/18/i-fokon-eliteltek-szima-juditot-mint-szakszervezeti-vezetot-4-resz/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/17/i-fokon-eliteltek-szima-juditot-mint-szakszervezeti-vezetot-3-resz/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/16/i-fokon-eliteltek-szima-juditot-mint-szakszervezeti-vezetot-2-resz/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/15/i-fokon-eliteltek-szima-juditot-mint-szakszervezeti-vezetot/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/17/igazsagot-a-tmrsznek-igazsagot-szima-juditnak/
http://www.tmrsz.hu/2015/06/18/a-jelenlegi-politikai-hatalom-szemeben-szalkak-vagyunk/