“Azoktól a birtokoktól, melyeket valaki igaz szolgálattal szerzett, őt soha ne fosszák meg.”

Adni, amíg a helyzet meg nem szilárdul, a hatalom biztossá nem válik, majd megideologizálva, hogy amit adtak azt „nem érdemli meg” az aki kapta és visszavenni… Ismerős a módszer?

A Magyar Föld „védelme” az elmúlt 25 évben

A TMRSZ egy rendőrségen belül, a munkavállalók érdekeinek a védelmére szerveződött szakszervezet. Több alkalommal is szembesültünk munkavállalóink érdeke védelme során, hogy sokszor első látásra nem rendészeti tárgyú kérdésekben is jelentős munkavállalói érdekvédelmi feladatok jelentenek napról-napra új kihívást.

A magyar termőfölddel kapcsolatos utóbbi 25 évben hozott jogalkotói döntések megvizsgálása során először is adódott egy egyszerűnek tűnő kérdés vizsgálata. A rendszerváltás első éveiben a termőföld kapcsán olyan jelentős jogszabályi módosítások történtek, amelyek a „történelmi jóvátétel”, „kárpótlás”, „azé a föld aki megműveli” és más hangzatos szólamok mentén hangzottak el.

A rendszerváltásokon átívelő, a termőfölddel kapcsolatos manipulációk sora egészen 1848-ra datálható vissza. Az Ősiség eltörlésének követelése, az akkori társadalmi, gazdasági körülmények között is erősen vitatható követelésnek tűnt, de az Ösiség eltörlésének jelentősége igazából a földosztás, a kuláküldözés, a téeszesítés és az utóbbi 25 év történéseinek a tükrében állapítható meg igazán rendszerektől függetlenül, azokon átívelő rendszerbe helyezve a múlt történéseit és a jelen értékelését.

Az ősiség intézményének alapjait elődeink II.András (Aranybulla), Nagy Lajos (Ősiség törvénye) és Werbőczv 1848-ig érvényes tana fejezte ki, utóbbi egészen 1848-ig volt érvényben. A középkortól kezdve az ősi termőföld védelme az állam, a király ténykedésének egyik fontos tényezője, az államiság biztosításának egyik alappillére volt. A földtulajdonnal rendelkező nemesség tulajdonának védelme az ország védekezőképességének az egyik alap-pillére volt. Ennek bárki utánanézhet, jelen írás nem a múltra, hanem a jelen és a jövő értékelése kapcsán körvonalazódik, különös tekintettel a rendszerváltás körül a földdel, a magyar termőfölddel kapcsolatos jogszabályok megszavazására és annak az utóbbi időben körvonalazódó viszonyainak az értékelésére.

Az 1848. előtti  múltra visszatekintés annyiban lényeges, hogy megállapíthassuk, a termőföld nem csupán az állami hatalom anyagi bázisának akkor egyik legfontosabb eleme volt, de azt is, hogy a nemesség tulajdona védelme mellett magyar polgárok, dolgozók, parasztok, zsellérek megélhetésének is a záloga volt.

A nemesi birtok mellett a kisparaszti birtokok, az azon alkalmazott parasztok, zsellérek számára is megélhetést nyújtott, de ezen földek a használatukban és nem a tulajdonukban voltak jellemzően és túlnyomó mértékben. A történelemkönyvekben „kizsákmányolásról”, sanyarú zsellérsorsokról olvashattunk megrendítő és feltehetőleg az élet akkori valóságából merített kitalált, vagy igaz történeteket. Ennek jelenkori értékelése is megérne egy misét a jelenlegi adóterhek tükrében, de nem elsősorban erre irányul ezen írás.

Mindenesetre példálózó jelleggel említsük meg, hogy a földből élők – mint földhasználók – adója volt az egyházi tized (dézsma 10%), majd a megmaradó 90% után a földesúrnak fizetendő további 10% (közismert nevén kilenced) és bizonyos mértékű ingyenmunka (robot) volt.

Említésre érdemes továbbá, hogy a robotot a földesúr tulajdonában és használatában lévő területen elvégezve mint munkajáradékot végezte el a jobbágy. A parasztság, jobbágyság, kizsákmányolása fokozódott és különböző korszakos események, helyenként és időnként forradalmi változások ezen terhek és igazságtalanságok helyett helyett egyre inkább egy széles néptömegek számára is igazságosabbnak ható társadalom kialakítására irányultak. Következtek a földosztások, először a XX. század első évtizedeiben, majd újabb földosztás valósult meg az 1945-ös rendszerváltáskor a világháború befejezésekor a munkás-paraszt kormányzásként ismert időszakban.

A föld azonban továbbra is értéket teremtő közeg maradt, ezért az elhibázott politika következtében az egész országot sújtó nehézségek kapcsán felmerült az üzérkedők és a termelő munkát végző, parasztság vétkessé nyilvánítása, amelyet kulákság elleni politikával ismerünk ma már.  Mindig kell egy ellenségkép, ha a politika ténykedése kapcsán valami nem akar úgy működni ahogy azt a tévedhetetlen politikusok elképzelték? Vagy csupán ez is egy fázisa volt a későbbiekben történt eseményeknek és döntéshozataloknak?

A kuláküldözés után ismét megoldást találtak a problémákra és következett a TSZ-esítés. Itt álljunk meg egy kis párhuzam bemutatása erejéig.1945-ben a rendszerváltás új hatalmi elitje hatalmának bebetonozására szükség volt a munkás-paraszt rétegek támogatására. A parasztság megnyerése a Parasztpártok és a Kisgazdák hatalmi tényezővé válása ismert, történelmi tény, amelyet a földosztás alapozott meg a paraszti, kisgazda rétegeknek juttatott földosztással. Alig telt el 10 év ezek a parasztok üldözött, kitelepített és a társadalom által utálatra méltóvá hangolt kulákokká váltak. Földjeiket, házaikat az új hatalmi elit kapta meg, amely mögött a néphadsereg, az AVH és később a Munkásőrség biztosította a fegyveres hatalmat.

Az 1960-as években azok, akik addigra nem váltak kulákká, akiktől nem kobozták el javaikat, a kiosztott földeket, azokkal szemben ismét megnyilvánult a politika gonoszsága. Kitalálták, hogy sokkal termelékenyebb a gazdálkodás téeszekben és elindultak a téeszesítő agitátorok. Meggyőzéssel, fenyegetéssel, veréssel mindenki odaadta használatba – és ezen van a hangsúly jelen írásban, hogy használatba és nem tulajdonba – a földjét, állatait, gépeit.

Hol itt a rendészeti párhuzam, kérdezheti az, aki eddig magától nem jött rá.

Adni, amíg a helyzet meg nem szilárdul, a hatalom biztossá nem válik, majd megideologizálva, hogy amit adtak azt „nem érdemli meg” az aki kapta és visszavenni… Ismerős a módszer?

Földet adunk. Kulákká minősítünk. Elvesszük és az immár a „miénk”, az elité.

Szolgálati nyugdíjat adunk. Majd ingyenélő-kádárhuszár minősítés. Szolgálati nyugdíj visszavétele. Dolgozz, amíg ki nem esel a rendszerből és az utcára nem kerülsz. Vagy dögölj meg.

Ugyanaz a módszer pepitában. A rendszerváltás 25 évvel ezelőtti kezdetekor hozzá nem mertek nyúlni a szolgálati nyugdíj rendszeréhez. Sőt. Az addigi rendeletet törvényerőre emelték. Miután a rablóprivatizáció lezajlott – és ide tartozik a magyar földdel kapcsolatos jogalkotói trükközés is, a hatalom biztossá vált, a törvények és egyéb jogszabályok által sokkal szűkebb személyi körrel is fenntartható az államhatalom – ügyészség, titkosszolgálatok, adóhatóság, propaganda eszközei  – nincs szükség nagy létszámú rendfenntartó erőkre és nincs szükség vonzó Életpálya-modellre sem. Ennek vagyunk most tanúi, ha szemügyre vettük, ha tanulmányoztuk mindkét eddigi Életpálya-modell verziót.

Aki pedig az összefüggésekre próbálja felhívni a köz figyelmét, aki védi a kiszolgáltatott munkavállalók érdekét, azt az arra hivatott hatóságok, jogszerű eljárásnak mutatva módszeresen ellehetetlenítik, karakterület bemocskolják, legyilkolják. Ugyanúgy, mint a kulákokat az 50-es években.

A módszer ugyanaz, mint amit Rákosi és elvtársai alkalmaztak, csak most éppen az ingyenélő rendőrök a társadalom ellensége.

Ugye, hogy nincs új a nap alatt? A termőfölddel kapcsolatos trükközéssel elérkeztünk eddig a téeszesítéshez, amikor is kiderült, hogy a téeszek alkalmanként tényleg tudnak jól is működni, hatékonyan termelni, de itt nem állhat meg a trükközés, Mit hozott még a téeszesítés? A földjük használatától megfosztott parasztság Irány az ipar jelszava mentén özönleni kezdett a városokba. Csepel, Ganz, Vasút, Ózd, Bányavárosok, és a többi iparváros felszippantotta a földjétől megfosztott parasztság leszármazottait és többségük utódai panelházak rengetegében találta magát. Panelprolik lettek. Büszke földműves parasztokból, élelmet termelő, gyermeket nemző vidéki emberekből panelprolik, gyárakban, közigazgatásban dolgozva. A gyárak bezártak, a panelprolikkal valamit kezdeni kell. Nem. A földet nem adjuk vissza. Az a mai támogatási és termelékenységi viszonyok közepette kell az új nagybirtokos, az új vazallusi réteg kialakításához. A panelproli viszont túl sokan vannak. Túl sokat ér a szavuk, ezért mostantól nem panelproliknak nevezzük őket, hanem keményen dolgozó embereknek.

Mint ahogy nincs stadion, csak fedett sportlétesítmény, ahogy nincs éhező szegény, csak rászorult. Panelproli sincs már, csak keményen küzdő munkás. Aki dolgozik, vagy dolgozni akar. Összeszerelő üzemben, vagy csíkos sárga mellényben, mert valamit kezdeni kell velük. De földet vissza nem adunk nekik. A latifundiumok már kialakultak. Az új nemesség ha nem is műveli a földet, ha nincs is legelő állatállománya, ha egy forint GDp-t sem állít elő, akkor is jár neki hektáronként a területalapú támogatás, akkor is jár neki EU-s fejlesztési pénz, ha egy szilvafát sem ültet, akkor is adjunk neki telepítési támogatást. Akkor is adjunk neki traktorra, kombájnra, állattartó telepre vissza nem térítendő támogatást, mert pályázott, elbíráltuk és nyert.

Földet vissza nem adunk.

És elérkeztünk a 25 évvel ezelőtti rendszerváltáshoz, befejezve – befejezve? – a termőföld elrablásával kapcsolatos trükközést. Termőföld? Szolgálati nyugdíj? Magánnyugdíj megtakarítás?

Akkor vesszük el amikor csak akarjuk.

Adunk. Hiába adtuk, azzal visszaéltek. Ezért visszavesszük a Ti érdeketekben Kedves Panelproli….khmm… akarom mondani kedves keményen dolgozó munkásember… Mert mi megvédünk Titeket. értetek élünk, kelünk minden nap. Megvédjük a földedet, a szerzett jogodat, megvédjük a magánnyugdíj-megtakarításodat is. Most legfontosabb törekvésünk, hogy a bérből és fizetésből élők érdekeit fogjuk megvédeni.

A földet már megvédtük. Kitaláltuk, hogy a termőföld védelméről törvényt hozunk. Kitaláltuk, hogy a paraszt, aki „önként” beadta a földjét a téeszbe használatra, az „kérheti” akár még 80 évesen is, vagy gyermekei kérhetik a panelben ücsörögve termelőeszköz nélkül az egykor elvett földet. Az az ő tulajdona. Kérheti. Ha nem kéri 60 napon belül, akkor magára vessen, ha nem kéri vissza saját tulajdonát, vagy édesapja, édesanyja tulajdonát, akkor magára vessen. Akkor nincs helye igazolási kérelemnek.

Akkor ez a föld, ami tulajdoni nyilvántartás szerint az ő földje, az onnantól kezdve már gyakorlatilag nem az ő földje. Hogy a tulajdonjog nem évül el? Ugyanmár. Kicsire nem adunk. Itt a föld megvédése a cél. Jelöljük ki a Földkiadó bizottságokat, akik a más tulajdonát képező földeket – amelyeket a panelproli nem kért a törvény hatályba lépését követően 60 napig – majd kijelölik kiadásra, árverezésre.

Ahhoz, hogy a kiadás és az árverezés gördülékeny legyen és még pénz se kelljen hozzá, a társadalmi igazságosság jegyében kárpótlási törvényt hozunk és kárpótlási jegyet adunk a nyomorult panelproli apjának, vagy magának a panelprolinak. Az pedig értéket nevesít. A meghurcoltatást, a kuláknak, nép ellenségének minősítését, az elhurcolt barmai, használatba vett földjei ellenértékét testesíti meg, amivel ha 60 napon belül nem élt a földkiadási igénnyel, akkor majd árverésen „megpróbálhatja” ha akarja visszaszerezni szüleitől elvett földet. Lehet, hogy még sikerülni is fog neki.

De milyen jó is ez a kárpótlási jegy. Akár porszívót is tud belőle venni a panelproli. Akár el is tudja készpénzért adni a brókercégnek, aki a tőzsdei áron névérték fölött is értékesíteni tudja.

Földet vissza nem adunk.

A földkiadó bizottságok pedig a földtrükközést beteljesítik. A földek új tulajdonosokhoz kerülnek, hiszen a föld eredeti tulajdonosai jogutódja nem kérték 60 napon belül azt ami az övék.

Vajon hány pert lehetne indítani ma ezeknek a földeknek a tulajdonosainak, hogy Alkotmánnyal és minden jogelvvel ellentétes, hogy ami az enyém, azt nekem vissza kell kérnem 60 napon belül és ha nem kérem, akkor az másé lesz. Mekkora ocsmányság már ez? Az amit apám kapott, amit apám vett, azt milyen jogon kapja meg bárki más kapcsolatai, összeköttetései, tőzsdei vásárlása eredményeképpen?

Elévül a tulajdonjog? Nem. Nem évül el. Nincs határidő. Sem 60 nap. Szülei földjét bárki visszakérheti, a földkiadó bizottságok határozatait bárki határidő nélkül megtámadhatja semmisségre hivatkozva. Mert azért, mert a panelproli nem kérte 60 napon belül a családi föld visszaadását, attól az még az földje maradt, hiába nyomtak egy papírdarabot – mint kárpótlási jegyet a kezébe -, hogy azzal próbálja majd meg árverésen visszaszerezni a saját tulajdonát, ha addig nem kérte a visszaadást!

Amennyiben a kárpótlási jegy névértékének a jegybanki kamattal növelt összegének visszaadását bárki vállalja és pert indít a család földjének visszaszerzése érdekében, ott nagy eséllyel az adott föld tulajdonjoga megszerezhető. Visszaszerezhető bíróság által.

Az államnak pedig felelőssége vetődik fel annak irányában, aki anno ezt a más földjét adott esetben egy árverésen megszerezte. Lopott dolog a tulajdonosnak visszajár.

Természetesen rengeteg egyéb körülmény is felvetődik egy ilyen igény érvényesítése kapcsán, de az világosan leszögezhető, hogy a termőfölddel kapcsolatos állami, jogalkotói trükközés úgy jogszerűtlen ahogy van. Valakinek a tulajdonjogát szüntették meg egy tollvonással, miközben a tulajdonjog iránti igény nem évülhet el. A tulajdonjogáról azzal nem mondott le a panelproli, hogy 60 napot követően sem kérte vissza apái földjét. Apja sem vesztette el a tulajdonjogot azzal, hogy tőle elvették, önkéntes döntésnek hazudva a momentumot, termelőeszközeit, földjét, lábasjószágait.

Amennyiben valóban a bérből és fizetésből keményen dolgozó emberek érdekébe folyik a kormányzás, ezt az égető igazságtalanságot orvosolni kell. A tulajdonosok tulajdonjogát vissza kell állítani, ha a panelproli ma már látja, hogy a termőföld önmagában is érték, megművelése esetén pedig további érték keletkezik.

Meg kell nézni a vagyonbevallásra kötelezettek bevallásait, családtagjaik bevallásait és arra a következtetésre juthatunk, hogy hektárok százait, ezreit tulajdonolják ma már 25 évvel a rendszerváltást, és 50 évvel a gátlástalan erőszakos téeszesítést követően. A rendszereken átívelő módon a parasztságból panelprolivá taszított ármánykodás következtében az emberek millióit kisemmiző poltikai végeredménye a latin-amerikát megszégyenítő nagybirtok rendszer kialakítása, amely a föltámogatások rendszerében egyfajta pénzszivattyúként nem a jogos tulajdonosait gazdagítja, hanem jogi trükközéssel néhány száz, legfeljebb néhány ezer bennfentes magánvagyonát növeli.

Így függ össze a termőföld védelme a munkából, bérből fizetésből élő rendőrök érdekvédelmével Kedves Olvasó.