Newton törvényének örök igazsága
Ahmed emlékére
Az elmúlt napok borzalmas események helyszínéül szolgált Párizs, a franciák imádott fővárosa. A fény városa, ahol ma már a lámpák fénye mellett a fegyver torkolattüze is felvillant a minap. Lelőttek 12 embert, tucatnyit megsebesítettek az elkövetők. A közvélemény elé került videók egyikén látható, hogy egy szolgálatos rendőrt – aki egyébként neve alapján egykori francia-gyarmati felmenőkkel rendelkezhet –, aki az elsők között vette fel a harcot és igyekezett a helyszínre érkezve esküjéhez és hivatásához méltón a rend fenntartásához hozzájárulni, kíméletlenül lelőtték, pillanatnyit sem habozva.
A földön fekve, sebesülten, kezét felemelve jelezte, hogy védtelen, nem akar semmi mást abban a pillanatban, csak azt, hogy az életét kímélje meg a hozzá közelítő símaszkos fegyveres. Nem kapott kegyelmet, gyilkosa könyörtelenül, közvetlen közelről lőtte le, megtagadva minden olyan erkölcsi, emberi alapértéket, amelyet egy igazi harcos megadna a már legyőzött ellenségnek is.
Mi történt Párizsban? Mi vezetett oda, hogy egy emberben olyan mértékű iszonyatos düh keletkezzen, amelyben semmi más nem lebeg a szeme előtt, minthogy gyilkolni, megbosszulni valós, vagy sérelmeket? Lelőni egy embert, aki a földön fekve kér kegyelmet, de egyenruhát visel. Olyan egyenruhát, amely egy múltjára büszke nemzet rendőrségének egyenruhája.
Ott akkor Ahmednek – így hívták a lelőtt rendőrt – szemernyi esélye sem volt a túlélésre. Ma már tényként tudjuk, hogy ez így van, mert megtörtént. Visszafordíthatatlanul. Ahmedet siratják szerettei, barátai, kollégái és minden olyan ismeretlen ember, akibe egy cseppnyi emberség is szorult.
Ahmednek – azt hiszem ebben a véleményben nincs túlzás – szemernyi esélye sem volt. Lehetett ő jó ember, szerető férj, gyermek, vagy apa, vagy kiváló rendőr. Lehetett a vallása keresztény, muzulmán, vagy zsidó. Lehetett a bőre színe, a haja színe, bármely rasszra utaló, nem volt akkor számára kegyelem a felé közelítő gyilkosa lelkében. Miért nem volt Ahmednek esélye sem arra, hogy tovább élhesse életét, ölelje magához a szolgálat után szeretteit, és elmehessen egy étterembe a szolgálat után barátaival, kollégáival és kibeszélhessék magukból mindazt, ami felgyülemlett látszólag Párizs fényében? A fénnyel szükségszerűen együtt jár az árnyék, a sötétség is. Rendőrként ezt Ahmed minden bizonnyal jobban megtapasztalhatta életében, mint egy átlag párizsi lakos, tudhatja ezt minden francia rendfenntartó is.
Ahmednek nem volt kegyelem. Mégpedig azért nem volt számára kegyelem akkor és ott, mert a francia állam rendőrségének az egyenruháját viselte. Ahmed a gyilkosai szemében egy szimbólum volt. A gyűlölt, legyőzendő ellenségé, vagy más tekintetben a gyűlölt legyőzendő ellenséget védeni próbáló erő szimbóluma.
Mi kell ahhoz, hogy egy símaszkos, gépkarabéllyal felszerelt fiatalemberben olyan mértékű düh, indulat, gyűlölet keletkezzen, hogy Ahmednek, a francia rendőrnek esélye sem volt a könyörületére?
A XVII. század óta tudjuk, ismerjük Isaac Newton munkásságának köszönhetően a Föld működésének alábbi törvényszerűségeit. Ennek pontos idézésére nem vállalkozom, de nagyjából így szólnak Newton megállapításai:
Az I. törvényszerűség lényege a TEHETETLENSÉG törvénye, amely szerint: Minden test nyugalomban marad, vagy egyenletes mozgást végez mindaddig, míg ezt az állapotot egy másik test hatása meg nem változtatja.
A II. törvény: Egy test gyorsulása azonos irányú a testre ható erővel, nagysága egyenesen arányos az erő nagyságával, és fordítottan arányos a test tömegével.
A III. törvény: Két test kölcsönhatása során mindkét testre azonos nagyságú, azonos hatásvonalú és egymással ellentétes irányú erő hat.
A IV. törvény: Ha egy testre egy időpillanatban több erő hat, akkor ezek együttes hatása megegyezik a vektori eredőjük hatásával.
Általános iskolai tananyag. Mindannyian tanultuk. Rendőrök, újságírók, politikusok, döntéshozók, tanár, diák, öreg és fiatal. Ahmed és a gyilkosai is járt, járhattak iskolába.
A fizika örökéletű törvényszerűségei bizonyított tételek. Ha ehhez hozzávesszük, hogy test és lélek adja egy ember lényegét, akkor óhatatlanul is juthatunk olyan következtetésre, hogy a HATÁS és ELLENHATÁS törvényének egyik megnyilvánulása eredményezte Ahmed, a francia rendőrkolléga halálát. Hideg, rideg fizikai törvényszerűségek. Kikerülhetetlenek, elkerülhetetlenek, ha nem számolunk vele, ha nem számolnak mások vele.
Magyarországon is volt a múltban tömeges rendfenntartói halál. Többségében egyszerű egyenruhás rendőröket lincselt meg az utca népe 1956-ban. Néhány évvel ezelőtt a kezemben megfordult egy könyv, amely az 1956-os rendőráldozatokról szólt. Fotóval, névvel, rendfokozattal. Valamennyien tiszthelyettes rendőrök (ávósok) voltak, posztumusz alhadnaggyá, hadnaggyá előléptetve. Mai szóval „kisrendőrök”, akik parancsot hajtottak végre, majd amikor az utca emberei gyűlölete ellenhatásként nyilvánult meg, először akkor ők voltak azok, akik nem kaptak kegyelmet. Ők, akik az akkori rendet szolgálták és igyekeztek fenntartani. Tudjuk, mai szemmel rossz volt az a rend, embertelen rend volt. De el kellett telnie hosszú évtizedeknek ahhoz, hogy ezt egy társadalom minden, vagy többségi rétege ma már értékítéletként kimondhassa arról a rendről.
Ahmed is tiszthelyettes volt, hiszen perceken belül a tűzvonalban találta magát. A parancsnokai, elöljárói utasították, Ahmed pedig elindult utolsó előtti útjára földi életében, és megélte utolsó szolgálata utolsó másodpercét. Ahmed soha nem lesz már unokái boldog nevetését hallgató nagyapa, nem lesz soha nyugdíjas rendőr. Nem lesz mások szemében ingyenélő, rest fiatalon szolgálati nyugdíjba vonult hollandehuszár, vagy sárközyhuszár. Mert az ellenhatás egyik áldozata lett. A Francia állam egyes szereplőinek az elkövetők pszichéjére nehezedő nyomása összeadódott és Newton ellenhatása egy kalasnyikovos, brutális és embertelen támadásban okozta újságírók és Ahmed kolléga halálát. Ez az ellenhatás sokkolta a világot, hajsza indult az elkövetők után és minden bizonnyal ők is meg fogják kapni a maguk ellenhatását. De mint ha senki nem keresné az okot,okokat, pedig minden bizonnyal vannak. Minden bűncselekménynek van indítéka. Könnyű most azt mondani, hogy az elkövetők vallási prófétájának a kigúnyolása volt az egyedüli ok, egyedüli indíték. Minden bizonnyal a hivatalos magyarázatok erről fognak szólni. Mert elégséges, mert kielégítő, mert bőven megfelel annak, hogy ne vegyenek figyelembe más okokat, más terheket,más indítékokat. Pedig Newton megmondta, hogy a terhek, az erők mindig összeadódnak, mielőtt ellenhatást keltenének.
Mégis, azért, hogy a hatás-ellenhatás ne gyűrűzzön tovább a jövőben, érdemes egy pillanatra megállni és elgondolkodni azon, hogy az a testvérpár, akik úgy döntöttek, hogy embereket fognak gyilkolni – mert már olyan rájuk nehezedő nyomást éreztek, hogy azt ezzel az „ellenhatással” kívánták kifejezni -, azoknak milyen lehetett eddigi élete? Szívesen megvizsgálnám életük eddig harmincvalahány évét, és meghallgatnám élettörténetük eddigi alakulását. De nem hiszem, hogy lesz esélyük ezt kifejteni, vagy lesz aki leközölje azt, ha mégis elmondhatnák.
Harmincas éveik elején álló elkövetőkről van szó, a híradások szerint. Elvileg az ember ilyenkor kezd családot alapítani, dolgozni, közterhet viselni, érezni azt, hogy felnőttként családja, országa, hazája hasznos, felelősségteljes tagjává vált. Az elkövetők viszont valamit meg akartak bosszulni. A prófétájuk kigúnyolása valószínűleg az utolsó csepp – az utolsó Vektor – volt abban a pohárban, amely hozzáadódott addigi életük összes frusztráltságához.
Milyen frusztrációk lehettek ezek? Találgatok csak. A bőrük színe miatti gyakori elutasítottság az iskolában, az utcán, diákkori szerelmi csalódások, álláskeresés csalódásai. Kilátástalanság, szegénység, sportsérülés, alkalmatlanság egy felvételi során. Hivatali packázás az élet mindennapjaiban. Adók, parkolás, gyorshajtás, illeték, pénzbüntetés tegnap, ma sorozatban. Az állam a vallásukat megtűri, ugyanakkor betiltja a burkát, engedi a vallási vezetőik (szentjeik) kifigurázását, egyesek szítják a gyűlöletet ellenük.
A hit, a vallásos hit a végső menedék egy ember számára, akkor amikor minden ami a földi életben értéknek számít, valahogyan összeomlani, szertefoszlani látszódik. Széthulló család, pénztelenség, az állam fölényeskedése, bebörtönzés, az emberek lenézése, miközben az ellenkezőjét harsogják a politikusok és az újságok. A végső menedék sokaknak Istenük háza. Iránymutatást, lelki segélyt várnak arra, hogyan tovább, hogy viseljék a terheket. Mi volt előbb? A tyúk, vagy a tojás? Ahmed gyilkosait érte először rájuk nehezedő hatás és ők ellenhatással válaszoltak, vagy fordítva? Ahmed gyilkosai kezdtek el hatást gyakorolni környezetükre, vagy ők egyfajta késztermékei a nyugati életforma rendszerének? Megválaszolatlan kérdések, bonyolult összefüggések.
Abból kell kiindulni, ami történt. Vallásokat kifigurázó, iránymutatást adó szent embereket nevetségessé tevő gúnyrajzok tették be a kaput. Erre a gyilkolás, az embertelen fellépés nem lehet válasz. Mégis ez történt. És holnap ugyanez megismétlődhet Berlinben, Londonban, Rómában, vagy éppen Budapesten, vagy bárhol, ahol a gyűlölet és gúny céltáblájává válik valaki, vagy valami olyan, amely más ember számára fontos, élete nélkülözhetetlen részét jelenti. Hatás az is, ha kihúzzák az ember lába alól a talajt, igazságosnak, jogosnak minősítve a nyilvánvalóan jogtalant, és erkölcstelent. Ha a hazudozás, a képmutatás már a hivatali működés, az igazságszolgáltatás leképeződésében is megjelenik. A végső menedék Istenben való hit nekünk keresztényeknek, zsidóknak, muszlimoknak, egyaránt. De a vallás mögött ott van a maga fizikai valójában az ember és a benne lakozó lélek. Test és lélek egységben van, de amikor ezt az egységet a fizikai létet megbontja egy társadalmi közeg formáló ereje és úgy bontja meg, hogy az a lélek torzulásához vezet, úgy bontja meg, hogy test és lélek már nem bírja a hatásokat elviselni, akkor mindig jön egy ellenhatás. Ahmed tragédiája, a vele együtt legyilkolt újságírók tragédiája intő jel a hazai események, történések kapcsán. Hatásra mindig ellenhatás a válasz. 1956-ban már megtapasztalhatták a magyarok is, hogy mindez mit jelent. Az 56-os események utáni megtorlások ismét csak ellenhatások voltak. Soha nem lesz vége? Kérdezhetjük joggal.
Nem tudom. Csak azt látom, hogy ma a magyar embereket, a magyar rendőröket olyan hatások érik zömében, amelyek terhek többségükben. Anyagi, mentális terhek és ezek a terhek sokszor fájóak, igazságtalanok testnek és léleknek egyaránt. Társadalmunk közelít valami ismeretlen felé, amely félelmetesnek látszódik. Rajtunk múlik – Rajtunk, értve ezalatt döntést hozókat s terheket viselőket egyaránt -, hogy lesz-e magyar Ahmed, lesz-e magyar ellenhatást barbár, embertelen módon kinyilvánító személy társadalmunkban. Tegyünk érte, hogy ne legyen. Tegyünk érte bátorsággal, tettrekészséggel, hogy a terhek ne növekedjenek, hogy a magyar rendőr minden szolgálat után hazatérhessen szerettei körébe, tegyünk azért, hogy a terhek kisebbedjenek a magyar rendőr, a magyar állampolgár vállán. Tegyünk azért, hogy a felnövekvő generációk egy része – lehetőleg senki sem – ne kis Rikárdóként kezdje életét, mert ha csak a kilátástalanság, csak a megvetés az osztályrészük apáik bűne, vagy bőrszíne miatt, előbb utóbb Rikárdó is felnő majd. Igyekezzünk tenni azért, ne történhessen meg az, hogy egyszer úgy jön vele szemben egy magyar rendőr, hogy annak a magyar rendőrnek a osztályrésze, sorsa Ahmedével egyezzen meg.
Vessünk egy pillantást Batsányi János intő soraira és gondolkozzunk el rajta.
Nemzetek, országok! kik rút kelepcében
Nyögtök a rabságnak kínos kötelékében
S gyászos koporsóba döntő vasigátok
Nyakatokról eddig le nem rázhatátok
Ti is, kinek vérét a természet kéri,
Hív jobbágyitoknak felszentelt hóhéri!
Jertek, s hogy sorsotok előre nézzétek,
Vigyázó szemetek Párizsra vessétek!
- január. 9.
