Merre tovább magyar munkavállalók?
Az elmúlt néhány év számos tanulsággal szolgált mindannyiunk számára. A TMRSZ-t, mint a legtöbb rendőrt soraiban tudó rendőrszakszervezetet az az „elismerés” érte, hogy a mindenkori hatalom a rendelkezésére álló erőszakos eszközökkel és testre szabott jogszabály-módosításokkal próbálta, és próbálja meg ellehetetleníteni és korlátozni érdekvédelmi munkáját.
Az elmúlt néhány évre visszatekintve elmondható, hogy továbbra is időtállóak az évekkel ezelőtt megfogalmazott mondanivalóink.
Az elmúlt néhány év tapasztalatát olyan sajátos megvilágításba helyezzük, amely szemléletesen rámutat mindazon teendőkre, amely egy magára valamit is adó szakszervezetnek kötelessége megtenni.
Akkor nézzük.
Magyarország Alaptörvénye 2011. április 25-én került kihirdetésre azzal, hogy az Alaptörvény 2012. január 1-jén lép hatályba, azaz a korábbi Alkotmány – az Alkotmányról szóló 1949. évi XX. törvény – hatályon kívül helyezésével egyidejűleg.
Fentiek szerint tény, hogy Magyarország Alaptörvényét a magyar országgyűlés az 1949. évi XX. törvény hatályának idején fogadta el, hirdette ki és ezzel párhuzamosan hatályon kívül helyezett egy sor ún. „sarkalatos törvényi”, rendelkezést is. Olyanokat, amelyek alapjai a rendszerváltásként ismert politikai fordulat idején konszenzusos megállapodások keretén belül kerültek elfogadásra.
Ezen körülmények hangsúlyozásának azért van szerepe, mert ezáltal lehet megvizsgálni az Alaptörvény megszületésekor fennálló törvényes rend kereteit.
Elmondható, hogy rendőrszakszervezetként a TMRSZ kezdetektől fogva kiállt a rend, a jogállamiság, a törvényesség és a tisztesség érvényesüléséért. Nincs ez másképp ma sem és a jövőben is mindezen értékek szolgálnak zsinórmértékül minden megnyilvánulásunkkal kapcsolatban, érdekvédelmi tevékenységünk kifejtése során. Magyarország Alaptörvényének megalkotása – annak rendelkezései – teremtette meg ugyanis mindannak az alapjait, hogy a ma sokak által joggal igazságtalannak és törvénytelen jogfosztásnak „érzett”, a bőrünket vásárra vivő rendelkezésekről egyesek azt mondhassák, hogy valóban jogosan, valóban jogszerűen hozott képviselői szavazások eredményeként határozzák meg ma – és a jelenlegi helyzet szerint a jövőben is – ezek a jogi keretek a mindennapi életünket.
Az Alaptörvény egyes rendelkezései ellen, szinte napokkal azok elfogadását követően többen felemelték a szavukat és próbálták közérthetően, „józan paraszti ésszel” is felfoghatóan az Alaptörvényben leselkedő, nyíltan a szerzett jogok csorbítására irányuló törekvésekre a közvélemény figyelmét felhívni. A társadalom immunrendszerének aktivizálására irányuló törekvéseik, a társadalom munkavállalóinak a felrázása, a szolidaritás iránti felelősség felébresztése biztatóan indult a TMRSZ aktív szerepvállalásával, de törekvéseinket akkor erőszakkal fojtották el.
Olyan erőszakkal, amelynek eszközei között a bomlasztás, a provokáció, a titkosszolgálati műveletek, az igazságszolgáltatás egyes szervezetei egységeinek felhasználása, a karaktergyilkosság kísérlete, a közvélemény dezinformálása és egyes jogszabályok módosítása voltak, és amelyek eredménye, kimenetele ezek keveredésével állt össze a közvélemény előtt.
Elmúlt közel három év az Alaptörvény hatályba lépésétől, és lassan 4 év telik el az Alaptörvény elfogadása óta. A társadalom tagjai, a valódi többség ma már tudja mit hozott neki személy szerint az elmúlt közel 3 év.
A TMRSZ több alkalommal több ezer munkavállalót vitt ki az utcára, tiltakozva a jogfosztások akkor már nyilvánossá vált szándéka ellen és akkori és mai meggyőződésünk szerint ez a tiltakozás idővel igazolást kapott volna olyan társadalmi csoportok részéről is, amely egyre erősödő módon képes lett volna megakadályozni a ma már – 3 év tapasztalatának birtokában kimondható – nyíltan és köztudottan perifériára szorított különböző csoportok ellen tervezett törekvések életünkbe való ártó belépését. Látták, hogy a TMRSZ minden kommunikációs lejáratási kísérletre érthető és világos cáfolatot ad. Látták, hogy egy olyan szervezet vetette meg a lábát a közélet porondján, amely valóban lényeges kérdéseket feszeget, valóban az egyre jobban kisemmizett munkavállalók érdekeit képviseli, veszélyeztetve ezáltal azon haszonlesők érdekeit, akik a rendszerváltás nyerteseinek érezhették addig magukat.
A TMRSZ veszélyessé vált, el kellett hallgattatni, szét kellett zúzni, mondván „nemzetbiztonsági kockázatot” jelent az, ha valaki meg meri kérdőjelezni az igazságnak és jogosnak mutatott igazságtalanságokat, ha valaki ki meri mondani az igazat.
Minden egyes állításunk kiállta az idő próbáját, az azóta történtek bennünket igazolnak. Akár 2006. őszéről, akár a rendőrségen belül elburjánzott korrupcióról, akár a rendőrségi munkavállalók kiszolgáltatottságát, akár a sárga szakszervezetek népbutító áruló magatartását vesszük alapul. A sort lehetne folytatni napestig.
A rendőrségi dolgozók „kádárhuszározása”, az „ingyenélőkké” degradálás és a hasonló tartalmú szólamok egyetértő fülekre találtak sok embernél, elfeledkezve arról a fontos körülményről, hogy mindaz, amit a propaganda lejárató és ártó szándékkal fogalmazott meg a rendvédelmis munkavállalók ellen, mindazon kereteket, feltételeket annak idején nem a munkavállalók, hanem a TMRSZ-t 2011-ben becsmérlő, TMRSZ-t akkor pocskondiázó propagandisták „elődei” 1971-től kezdődően, majd a rendszerváltást követően az ellenzéki kerekasztal tagjai és az állampárt utódpártja immár országgyűlési keretek között – az ellenzéki kerekasztalnál elfogadott elvek mentén – zömében 1994. és 1997. között foglaltak törvényekbe és rendeletekbe.
Az egyetértő fülek azt sem hallották, nem látták, hogy a rendőrök, és érdekeik védőjének lejáratása már azelőtt évekkel elkezdődött. A terep nagykoalícióban volt előkészítve évekkel korábbra datálhatóan a szerzett jogok elvonására és azok megindokolására, természetesen a „népérdekébenésfelhatalmazásaáltal”. A TMRSZ igazságot kimondó főtitkárát koncepciós per keretében pedig lefokozták, elítélték bujtogatásért, azért, mert kimondta az igazságot. Bíztunk abban, hogy a nyolc év elmúltával, ha nem is kimondva, de kimondatlanul a szakszervezet és annak vezetője egyfajta rehabilitációja a TMRSZ pozitív tényezőként kezelése veszi majd kezdetét. Nem ez történt sajnos, ami a háttérben meghúzódó cinkos összejátszást kormányzat és (mű)ellenzék között sejttette.
Az egyetértő fülek nem hallották, nem látták azt sem, hogy ma a TMRSZ-t, egy valódi érdekvédelmi tevékenységet folytató szakszervezetet igyekeznek lejáratni és szétzúzni, aztán jöhet a következő csoport, társadalmi réteg, amelyet az arra felkentek érdemtelennek, fölöslegesnek találnak és magukra hagynak.
A rendőri hivatás lényegét meghatározó törvények és végrehajtási jogszabályok folyamatos toldozgatása, foltozgatása (módosítások sora éveken keresztül), soha, még csak érintőlegesen sem kérdőjelezte meg a rendőri/tűzoltói/katonai/titkosszolgálati – és a sort még lehetne folytatni tovább – munkák, ezen hivatások átlagtól eltérő, a szervezetet mentálisan és fizikálisan terhelő jellege mellett (nem beszélve arról, hogy egy sor alkotmányos jogról való önkéntes lemondás is teher a dolgozónak és teher a szeretteinek is) annak kompenzációjaként funkcionáló korkedvezményes szolgálati nyugdíj rendszerét.
Ma, amikor már egyes régi történések kezdenek felismerhető mozaik-darabkákként mások által is nyilvánvaló módon a helyükre kerülni, látható, hogy a rendőri hivatás megszégyenítésének, lejáratásának szándéka mögött is olyan törekvések bújtak meg, amely a táradalom immunrendszere végleges legyengítése irányába mutattak.
A rendőr igazoltat, figyelmeztet jobb esetben, de inkább büntet, százával kell állnia a sebességmérő készülékeknek az utakon, utasításra elbújva, 20-as 30-as táblák hatályában, majd a rendszerbe kerülve a szabály az szabály elve mentén kérlelhetetlenül és megalázóan súlyos mértékű bírságot kiszabva sújtani az átlagpolgárt. Ide lehet azonban venni az elégedetlenkedő tömeggel szemben felhergelt rendőri csapategységek rázúdítását tüntetőkre és ide lehet venni – szándékát tekintve – a beígért 30%-os béremelést is. Ide lehet venni sok más mindent is, elég csak elolvasni a TMRSZ főtitkárával szemben a bujtogatási ügyben megfogalmazott vádiratot.
Talán ma már eljött az az idő, amikor mindezen szándékokat a társadalom eddig csöndes többsége is kezdi felismerni. Talán ma már másképp tekintenek a helyzetükkel, életkörülményeikkel elégedetlen emberek arra, amit a TMRSZ a kezdetektől fogva képviselt. Talán ma már a demokratikus választásoktól magát tudatosan távol tartó (ma még) csendes tömeg is kezdi felismerni azt, hogy nem jó irányba mennek a dolgok. Az üveggyöngyökkel szemben ott vannak a behajtások, az eladósodások, a nyugdíjakból kérlelhetetlen módon levont állami, önkormányzati követelések, az új adók elképesztő mértéke és sora, és ha a kettőt – mármint az üveggyöngyöket és a terheket – mérlegre tesszük, akkor ma már talán egyre többen látják azt, hogy a terhek súlyát nem tudja ellensúlyozni az üveggyöngyök csillogása és a hozzá fűzött hazug szólamok üres kongása.
Az „elmúlt nyolc év” után „gazdagabbak lettünk” az elmúlt 4 év tapasztalatával is. Az utcára kivonuló tömegekkel – fiainkkal, lányainkkal szemben – ma is ott állnak rendőreink, akik szintúgy a mi fiaink és lányaink. Látszólag egymással szemben, de valójában nagyon is egy oldalon.
A TMRSZ az Alaptörvény hatályba léptetése óta is ugyanúgy küzdött tagjai jogainak védelméért, mint az azt megelőző „elmúlt nyolc év” során tette. Nem váltott köpönyeget, nem állt be az uralkodó szél irányában legkisebb ellenállást mutatva, szélkakasként szórva az igét, 5%-os béremelésért „harcolva”. Gondolom, Ti is mosolyogtok azon, hogy 5%-os béremelést követelnek számotokra közel 30 új adó és a korábbi adók alatt nyögve a szalonképes, kulturált szakszervezetek.
Józan paraszti ész.
Ez ma már több az elégségesnél ahhoz, hogy helyesen lássátok a jelenlegi helyzetet és a TMRSZ folyamatosan hangoztatott intelmeit ma már el is higgyétek. Ma még nem vagyunk Észak-Korea gazdasági és politikai szintjén, de a hasonlóságok ma már nem csak a monumentális építkezések, nem csak a közszolgálati híradók hangvétele, nem csak a dinasztikus törekvések mentén, nem csak a társadalmi egyenlőtlenségek kívánatos rendszerelemmé tételében a jog eszközét használva látszanak, hanem az élet majd minden területén kezdenek felsejleni egy olyan társadalmi rendszer körvonalai, amelyben elnyomók és elnyomottak, vagyonosak és senkik között épültek ki átjárhatatlan választóvonalak.
Mindezekkel szerettem volna érzékeltetni azt, hogy miért tartom fontosnak Magyarország Alaptörvényének a megszületésekor meglévő körülményeknek a vizsgálatát.
A 2010-ben országgyűlési választásokat nyert politikai többség a Magyar Alkotmány – amelyet 1949. évi XX. törvényként ismerünk – hatályban léte alatt tette le képviselői esküjét. A képviselői eskü szövege pedig mindennél beszédesebb, mint alább mutatjuk.
A Magyar Köztársaság Alkotmány tartalmazta a 2010-es választásokat nyert politikai többség számára az alábbi rendelkezést:
24.§ (4) bek. : „Az Országgyűlés a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott Házszabályban állapítja meg működésének szabályait és tárgyalási rendjét.”
Mit is mondott ki az Alkotmány felhatalmazása által megalkotott Házszabály 2010-ben az országgyűlési képviselők számára kötelező jelleggel? (46/1994. IX.30. OGY Határozat)
- § (1) A képviselők a mandátumvizsgálat eredményéről szóló határozat meghozatalát követően – az alakuló ülésen – esküt tesznek, és aláírják az esküokmányt.(2) Az eskü szövegét a Házszabály 1. melléklete tartalmazza.
amely esküszöveg szó szerint így szólt:
„Én …………………………………., a Magyar Köztársaság Országgyűlésének képviselője esküszöm, hogy képviselői tisztségem ellátása során hazámhoz, a Magyar Köztársasághoz és annak népéhez hű leszek; az Alkotmányt és a jogszabályokat megtartom, a tudomásomra jutott titkot megőrzöm; munkám során választóim akaratához és megbízatásomhoz híven, lelkiismeretesen járok el, és minden igyekezetemmel azon leszek, hogy a Magyar Köztársaság fejlődését előmozdítsam, népének boldogulását elősegítsem.
Megesküdtek erre. Más szóval, becsületszavukat adták ezzel és – ki-ki élve ezen lehetőséggel – kérték, hogy a Jóisten ezen esküjükhöz mért segítséggel támogassa őket további munkájukban.
„Az Alkotmányt megtartom”… A magyar országgyűlés képviselői 2010-ben arra esküdtek fel, hogy az Alkotmányt, azaz az 1949. évi XX. törvényt megtartják. A magyar nyelv szabályai, annak értelme a megtartáshoz azt az értelmezést fűzi, hogy amit megtartunk, azt nem dobjuk ki az ablakon. Óvjuk, védjük, megtartjuk.
Az esküszegés szinonimái a szinonima szótár szerint: HITSZEGÉS, ÁRULÁS, HŰTLENSÉG.
A Magyar katolikus szótár szerint: HAMIS ESKÜ
Ha egy rendőr megszegi az esküjét, az olyan mértékű jogsértés, hogy méltatlanná válik a rendőri hivatás gyakorlására. Ez így evidens is egyébként. Aki valamire esküt tesz, azt esküje kötelezi a vállaltak betartására. Az eskü erkölcsi kategória. „A hivatali eskü lényege éppen abban áll, hogy az esküt tevő ünnepélyesen kinyilvánítja, hivatalát nem csak jogszerűen látja el, hanem a puszta jogszerűségen túl hűséggel, lelkiismeretesen és igyekezettel.” (Schanda Balázs: Eskü a magyar közjogban c. tanulmányból).
A Magyar Köztársasághoz való hűség is a képviselői eskü része volt.
A magyar Büntető Törvénykönyv – mind az 1978. évi IV. törvény (régi Btk.), mind pedig a 2012. évi C. törvény (új Btk.) az Állam elleni bűncselekmények körében részletezi a „hazaárulás” és a „hűtlenség” törvényi tényállásait. Fentebb utaltunk az esküszegés szinonimáira, itt újból hangsúlyozzuk: hitszegés, árulás, hűtlenség.
Mindkét büntetőjogi tényállásban tényállási elem az alkotmányos rend veszélyeztetésének a fennforgása. Mindkettőben elengedhetetlen tényállási elem az, hogy az alkotmányos rend veszélyeztetése mellett külföldi szervezettel vagy külföldi kormánnyal kell úgy a kapcsolatot fenntartani, hogy ezzel veszélyeztetve legyen a hatályban lévő alkotmányos rend.
Itt térnék vissza annak tényéhez, hogy a TMRSZ – az állampolgári jogok országgyűlési biztosának állásfoglalása ismeretében, amely szerint közérdekből nyilvános adat a magyar országgyűlési képviselők esetleges kettős állampolgárságának a fennállására vonatkozó adat – 2011-ben – a TMRSZ főtitkárának száműzetése alatt- mind a 386 fő országgyűlési képviselőhöz fordult, hogy nyilatkozzanak arról, hogy a magyar állampolgárságon kívül rendelkeznek-e más állam állampolgárságával is. A megkérdezett 386 fő országgyűlési képviselő alig 3%-a válaszolt erre a kérdésre érdemben úgy, hogy ennek a 3%-nyi érdemi válasznak az ellenőrzésére sem rendelkezik a TMRSZ eszközökkel. Ezzel ellentétben az egyes államhatalmi szervek – Ügyészség, illetve a Titkosszolgálatok – ezen ellenőrzési lehetőséggel rendelkeznek.
A TMRSZ-nek, vagy bárkinek mára már fölösleges feljelentést tennie- ismerve a rendszer ebbéli „sajátosságait”, egy ilyen feljelentés elbírálásának várható tartalmát – , de mindesetre érdekes körülménynek és egybeesésnek tartom, hogy azok az országgyűlési képviselők, akik megszavazták – esküjüket tehát megszegve – a hatályos Alkotmány hatályon kívül helyezését, az akkor hatályos alkotmányos rendet ezáltal „megdöntötték”, hogy ezek a képviselők gyakorlatilag nem válaszoltak a TMRSZ-nek arra a közérdekű adatkérésére, hogy a magyaron kívül rendelkeznek-e más állam állampolgárságával is.
Mind a 2010-ben hatályos Btk. mind pedig a jelenleg hatályos Btk. tilalmazza és törvényes következményeket tartalmaz arra nézve aki a hatályos alkotmányos rendet úgy kísérli meg megdönteni, vagy úgy dönti meg, hogy külföldi kormánnyal, vagy külföldi szervezettel kapcsolatot tartva teszi ezt meg. Nem igényel különösebb bizonyítást az, hogy ha egy képviselő a magyaron kívül rendelkezik más állam állampolgárságával is és ezt a közérdekből nyilvános adatát egyébként eltitkolni igyekszik – mert például erre vonatkozó megkeresésre nem válaszol – akkor állambiztonsági szempontból meglehetősen aggályos, ha ez a képviselő egyébként képviselői esküjét megszegve gyakorlatilag megdönti azt az alkotmányos rendet, azt az alkotmányos rendszert, amely egyébként őt országgyűlési képviselővé emelte és lehetővé tette ezáltal, hogy az alkotmányos rendszert megváltoztassa.
Számos európai és Európán kívüli állam kifejezetten korlátozza a kettős, vagy többes állampolgárok országgyűlési képviselővé válását, a hivatal teljes jogkörű betöltését. Kizárva ezzel egyben azt is, hogy az érintett képviselők meggyőződéses munkálkodása ezáltal se kaphasson támadási felületet, hazája iránti lojalitása, hűsége az őt megválasztó rendszerrel szemben ne kérdőjeleződhessen meg ezáltal sem.
Tehát a kérdés adott és a megválaszolandó kérdést az arra hivatott szerveknek kellene megválaszolniuk: hűtlenség, vagy hazaárulás történt-e akkor, amikor a kettős állampolgárságuk vonatkozására irányuló kérdést meg nem válaszoló képviselők kidobták az ablakon – esküjüket megszegve „nemtartottákmeg” – a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjét meghatározó Magyar Alkotmányt és helyébe egy olyan Alaptörvényt léptettek hatályba, amely korábbi számos állami kötelezettség vállalást eltörölt, vagy adhatósági kategóriává silányított. Ugyanezzel a lendülettel a Magyar Köztársaságra felesküdött képviselők az államformát is megváltoztatták, noha esküjükben a Magyar Köztársaságra esküdtek fel.
Az 1949. évi XX. törvény és az új Alkotmány (Alaptörvény) között számos különbség mutatkozik. Érdekvédelmi tekintetben az egyik ilyen markáns különbség, hogy az esküszegés útján „kidobott” Alkotmány garanciálisan állami kötelezettségként határozta meg a szociális gondoskodás állami kötelezettségét, míg a jelenlegi, Alkotmányként funkcionáló Alaptörvény lényegében a „mindenki annyit ér, amennyije van” szentesítésével törvényesítette azt, hogy az államnak nem kötelessége a nincstelenek, az elesettek iránti gondoskodás. Ma már láthatjuk ennek eredményét is.
Visszatérve a Btk.-ra, jelezni szeretném a TMRSZ és annak vezetője iránt továbbra is előszeretettel kutakodó ügyészségi munkatársaknak, hogy a hazaárulás és a hűtlenség vonatkozásában felmerülő részadatok esetén – a gyanú is ilyen rész-adatnak minősül – hivatalos észleléskor feljelentés kiegészítésnek, de minden aggály nélkül nyomozás elrendelésének lehet helye. E körben tehát közérdekből nyilvános adat után kellene – volna illő – nyomozni, hogy tudnillik, azok a képviselők, akik a Magyar Köztársaság 2010-ig fennálló alkotmányos rendjét „megdöntötték”, ezen tevékenységüket képviselői esküjüket nyilvánvalóan megszegve fejtették ki, s ebbéli tevékenységüket külföldi kormánnyal, vagy külföldi szervezettel való együttműködés során fejtették-e ki.
A gyanút megerősíthetik azok a közelmúltban felmerült események is, amelyek akár a Magyar Köztársaság/Magyarország szövetségi hovatartozásának szövetségesi megkérdőjeleződése kapcsán merültek fel, akár azon történések kapcsán, amikor felelős és pozícióban lévő állami vezetők nem voltak hajlandóak beszámolni azon útjaikról, amelyek titokban történtek, majd napvilágra kerülésük után vagy titkosították, vagy bagatellnek tűnő fedősztorit társított hozzá a hivatalos kommunikáció.
Ezt a feladatot a jelenlegi ügyészségi szervezeti rendszer minden bizonnyal úgy oldaná meg, hogy fogalmilag kizárt az, hogy az országgyűlési képviselők ebbéli tevékenysége bűncselekményt valósítson meg. Az erre irányuló feljelentést elutasító ügyészségi elutasító határozat jelen rendszerben borítékolható, mondván a feljelentett cselekmény nem bűncselekmény. A rendszerváltás utáni felelőtlenség megkoronázását jelentheti egy ilyen határozat. Az immunitás, a képviselői felelősségre vonhatatlanság tehát minden bizonnyal az esküszegés ellenére, az esetleges kettős állampolgárság megléte esetén is minden bizonnyal egy ilyen határozatban öltene testet, vagy pedig hosszú méla hallgatás (áttételek, hosszabbítások formájában persze, esetleg elkeveredne a postán), kivárás lenne,hogy az utcai demonstrációk esetleg nem fordulnak-e olyan irányba, ahol az ügyészség a bűn kérlelhetetlen üldözőjeként mutathatna példát hűtlen és hazaáruló képviselőin, a nép ökleként mutatkozva.
Tehát a gyanú fennáll. Az ügyészség dolga (lenne) a gyanút eloszlatni, vagy alapos gyanút megalapozó körülményeket feltárni.
Miért is kellett a képviselői esküt megszegve hatályon kívül helyezni azt az Alkotmányt? Megjegyzem, hogy az országgyűlési eskü szövege – tehát amely a régi Alkotmány megtartásáról és a Magyar Köztársaság iránti esküről szól – 2012. IV. 19-ig volt hatályban.
Ma már világosan látható, hogy mind a korábbi, mind a jelenlegi alkotmányok nem tartalmazták garanciálisan azokat az elemeket, amely egy társadalom, egy állam egészséges működéséhez szükségesek. Nem voltak benne és nincsenek benne azok a fékek és egyensúlyok – a jelenlegiben sem – amely a társadalom tagjainak igazságérzetéhez, a közös teherviseléshez, a kiváltságok eltörléséhez, az intézményesített korrupció megszüntetéséhez szükségesek. Meg kell alkotni egy olyan tervezetet, ki kell építeni egy olyan társadalmi rendszert, úgy kell berendezkedni a jövőre nézve, amely az elmúlt 25 év hibáit megszünteti, valóban igyekszik azt felszámolni, a réseket betömi és olyan társadalmi rendszert kiépíteni, amely nem a politikai győztes harácsolásáról, nem a győztes gátlástalan és törtető nyomulásáról szól, nem ahhoz ad teret a többség rovására, őket nyomorba, kilátástalanságba taszítva.
Felül kell vizsgálni az elmúlt 25 év minden eredményét és negatív hozadékát egyaránt. El kell indulnia egy olyan társadalmi párbeszédnek a társadalmi csoportok között, amely a hatalmat megragadó és azt mindenáron saját céljaira formáló erők ellen kellő erővel – kellő kényszerítő erővel, és kellő mértékű összefogással – tud fellépni.
2015. január.05.
Szima Judit TMRSZ főtitkár