- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Szolgálati járadék – döntött az Európai Bíróság

Az Európai Emberi Jogi Bíróság

és a szolgálati járadék

ejeb épületeA mai napon kézhez kaptuk az emberi jogi bíróság hivatalának tájékoztatását a 2012. májusában benyújtott kérelmeinkre.

Ahogy számítottunk rá – hiszen korábban precedens értékű határozattal utasították el a 13500 panaszos közül vizsgálatra kiválasztott három kérelmet – a bíróság, vagyis egyesbíróként eljárva J.F.Kjolbro úgy határozott, hogy elfogadhatatlannak nyilvánítja a kérelmeket, mert a rendelkezésére álló adatok alapján úgy találta, hogy a kérelembe foglalt panaszok nem felelnek meg az Egyezmény 34. és 35. Cikkében részletezett elfogadhatósági feltételeknek.

Az Emberi Jogok Európai Egyezménye 34. Cikke alapján a Bíróság kérelmeket vehet át bármely természetes személytől, nem-kormányzati szervezettől vagy személyek csoportjaitól, akik vagy amelyek azt állítják, hogy az Egyezményben biztosított jogok megsértésének áldozatai.

A 35. Cikk 3. pontjában az áll, hogy a Bíróság az előterjesztett egyéni kérelmet elfogadhatatlannak nyilvánítja, amennyiben úgy találja, hogy

– a kérelem az Egyezmény rendelkezéseivel összeegyeztethetetlen, nyilvánvalóan alaptalan vagy a kérelmezési joggal való visszaélésnek minősül,

– vagy a kérelmező nem szenvedett jelentős hátrányt, kivéve, ha az Egyezményben meghatározott emberi jogok tiszteletben tartása a kérelem érdemének vizsgálatát teszi szükségessé, és azzal a feltétellel, hogy ezen az alapon egyetlen ügy sem utasítható el, amelyet hazai bíróság nem vizsgált meg megfelelően.

( http://www.echr.coe.int/documents/convention_hun.pdf)

Az, hogy mely bekezdés, pont, alpont vagy egyéb ok indokolta az eljáró bíró döntését, nem tudhatjuk meg, mivel a tájékoztatás szerint a Hivatalnak nem áll módjában további részleteket közölni, és további levelezést sem folytat velünk az ügyben.

A strasbourgi bírók döntése értelmében tehát – mely végleges és megfellebbezhetetlen – a szolgálati nyugdíjak átalakítása nem jelent aránytalan terhet az érintetteknek, nem diszkriminatív, a nekik járó juttatás csökkentése nem ésszerűtlen és nem aránytalan mértékű.

Nincs más hátra, mint hogy megköszönjük a tájékoztatást. Köszönjük…

Előzmény: http://www.tmrsz.hu/2014/07/21/strasbourg-nem-diszkriminativ-a-szolgalati-nyugdijak-atalakitasa/