Hős utcai uszoda

Az egész családnak

 

hős utcai uszodaMegérkezett az ősz és sok családnak fejtörést okoz, hogy az elkövetkezendő időszakban hol és hogyan, de leginkább mekkora összegből oldják meg a sportolást, akár a felnőttekről, akár a gyermekekről legyen szó.

Kis segítségként adunk tájékoztatást egy – remélhetőleg a közeli jövőben – érvényesíthető lehetőségről.

Szakszervezeti közvetítéssel jutott el az ORFK felé a kérés, mely szerint a Hős utcai uszodát a rendőrség állományában dolgozó munkavállalók hozzátartozói is használhatnák kedvezményesen.

A gazdasági főigazgató, Kovács István r.dandártábornok úr arról adott tájékoztatást, hogy a munkáltató szándékában áll a jogszabály kiterjesztése, mert igyekeznek a szolgáltató létesítményeket, legalább is a Hős utcai uszodában, a hozzátartozók részére is térítésmentessé tenni.

A Jogi főosztály kiegészítette a tájékoztatást azzal – mert hogy a felhatalmazó rendelkezés tekintetében Hszt módosítására van szükség – hogy a Belügyminisztérium felé felterjesztésre került a vonatkozó javaslat, és megtudtuk a Belügyminisztériumi elképzelést, mely szerint – a belügyminiszter szándéka alapján – a 6/2013. (III.27.) BM rendeletben szerepelnének a részletszabályok.

Így tehát – egyenlőre – várjuk a rendelet módosítását.

A döntésről természetesen tájékoztatni fogunk benneteket.

Telefonszám: 06-1/432-7447

BM: 26-447

TMRSZ