- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Az ORFK megerősítette álláspontunkat

Az ugyanazon tárgyban beadott szolgálati panaszok elbírálását nem lehet megtagadni!

ORFK címerA Hszt nem tartalmaz olyan rendelkezést, mely alapján ugyanazon tárgyban nem lehet ismételten szolgálati panaszt benyújtani, így az újból benyújtott szolgálati panasz elbírálására intézkedni kell.

A fenti véleményezést 2010-ben kaptuk az akkori humánigazgatási szolgálatvezetőtől, melyet a napokban dr Pozsgai Zsolt r.dandártábornok úr is megerősített.

Az ORFK szolgálatvezetője úgy véli, hogy a munkáltató felelőssége, egyben a hivatásos szervezet sajátossága, hogy a szolgálati panaszok kezelése is egységes elvek alapján, az állomány tagjai jogainak maradéktalan tiszteletben tartásával történjen.

Így tehát a hivatásos állomány tagja – akár azonos tárgykörben – elévülési időn belül korlátozás nélkül nyújthat be szolgálati panaszt, kivéve amikor a Hszt 194. § (2) bekezdése a panasz benyújtására a munkáltatói intézkedéstől számított 15 napos határidőt szab.

Ismert ugyan a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományú tagjának esetében hozott Kúriai döntés, melyben gyakorlatilag elfogadták a munkáltató azon eljárását, amikor nem határozott az ismételten benyújtott szolgálati panasz esetében, kimondva, hogy ebben az ügyben nem sérült a rendeltetésszerű joggyakorlás.

Ennek a döntésnek az általános alkalmazása ugyanakkor nem követhető, mert a Hszt 194. §. (3) bekezdése általános érvénnyel mondja ki, hogy a szolgálati panaszt el kell bírálni.

Ez a követelmény pedig minden egyes benyújtott szolgálati panaszra vonatkozik.

Bízunk benne, hogy minden megyei szerv vezetője szem előtt tartja az ORFK álláspontját és részükről is – a jövőben még inkább – egységes elvek alapján, felelősségteljesen, az állomány jogainak tiszteletben tartásával történik a szolgálati panaszok szabályszerű elbírálása.

TMRSZ