Cafetéria

TMRSZ észrevételezése a módosítás alatt álló ORFK utasítással kapcsolatban

 

house_on_handA módosítandó – 2014. évi cafetéria-juttatásokat és bankszámla-hozzájárulást biztosító egyes munkáltatói intézkedések végrehajtásáról szóló – 1/2014. (II.7.) ORFK utasítás tervezetének koordinációja során szakszervezetünk kifejtette álláspontját.

Alapvetően egyetértünk a tervezet tartalmával, hiszen az a 15/2014. (IV.3.) NGM rendelet, valamint a 3/2014. (I.31.) BM utasítás eljárási szabályait tartalmazza, és a munkavállalókra hátrányos rendelkezést nem vezet be, DE megosztottuk a munkáltatóval – sőt már a kormányrendelet és a BM utasítás módosításakor is az illetékesekkel – különvéleményünket is, mégpedig hogy szükségesnek tartanánk a méltányolható lakásigénytől való eltérés engedélyezését is.

A munkavállalók évekkel ezelőtt nem tudhattak a most életbe lépett szabályozásról, hitelüket esetleg egy nagyobb értékű vagy alapterületű lakásra vették fel, eltérően a rendeletben foglaltakkal, ezzel azonban a jelenlegi szabályozásban nyújtott előnyöktől elesnek.

Sajnálatosan a lakáshitelesek nagyon nagy része nem fér bele a jogosultságba, így- a negatív diszkrimináció miatt – igen hátrányos helyzetbe kerülnek, melynek megoldására, véleményünk szerint szükséges lenne intézkedni.

Bízunk benne, hogy az ORFK illetékesei figyelembe veszik jelzésünket és a sokakat érintő probléma megoldására is – lehetőségeik szerint, de a közeljövőben – lépéseket tesznek.

TMRSZ

 

Előzmény:

http://www.tmrsz.hu/2014/08/13/a-regen-vart-cafeteria-juttatas/