Újabb Érdekegyeztetés Tolna megyében
2013. október 8-án
Az értekezleten Dr. Soczó László r. ddtb. főkapitány arról adott tájékoztatást, hogy a megyében a létszám megtartott kb. 95 %-osan feltöltött. Az ORFK. engedélyezte új emberek felvételét illetve az áthelyezéseket.
A gépjárművezetői pótlékok egy része már felülvizsgálatra kerültek, a vezetői szinttől már megvonták, most a megyei tiszti állomány vizsgálatára kerül sor. Továbbra is fenntartott cél, hogy a végrehajtói állománynak megmaradjon (kmb-s, járőr)
2013.09.01-től új parkolási rend megvalósult.
A TIK 27 fős állománya a megyén és 6 fős a rendőrkapitányságokon kiválasztásra került, az elbeszélgetések a héten lezajlanak.
Adatvédelmi szabályzatból még az idén oktatás és tesztlapos vizsga lesz minden rendőrkapitányságon, melyhez kéri a szakszervezetek segítségét, hogy ezt az állomány értse meg.
Az RFK anyagi helyzete továbbra sem rózsás, a fizetésekre van pénz annak ellenére, hogy a Belügyminisztérium 275 milliót zárolt nemcsak Tolna megyében, de a többi megyei főkapitányságokon is.
A Dunaföldvári Rendőrőrs elköltözik, egy felújított épületet kapnak, ahol méltó körülmények között végezheti az állomány a munkáját.
Idén még sor kerül gépkocsi- és ruhaszemlére is. A gépjárművekre megkezdődött a téli gumik felszerelése. Az RFK. felkészült a várható hideg idő beköszöntével az állomány védőitallal történő ellátására is.
TMRSZ