- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Érdekegyeztetés Tolnában

ÉRDEKEGYEZTETÉS

Tolna megyében rendőri érdekegyeztetésre került sor 2013. szeptember 10-én a főkapitánynál.

 

DSCF4391A TMRSZ-t  Both László Tiszteletbeli Elnök képviselte.  Az értekezletet Dr. Soczó László főkapitány nyitotta meg.

A főkapitány aktuális problémaként elmondta, hogy a megyei állománytábla 10 fő státusszal növelésre került, amit a Tevékenység Irányító Központ (TIK) felállításánál használnak fel, a működésüket 2013. október 28-ig meg kell kezdeniük.

Elmondta, hogy az állománytábla növelésével nem kell státuszt elvonni a Rendőrkapitányságoktól, kivétel a Paksi Rendőrkapitányság ahonnan 3 helyet vesznek el.

Közölte, hogy a gépjárművezetői pótlékok felülvizsgálatra kerülnek, és kb. 150 főtől visszavonják annak folyósítását. A továbbiakban csak az kap gépjárművezetői pótlékot, akinél jogszabály kötelezővé teszi, ami azt jelenti, hogy a járőrök és KMB-sek továbbra is megkapják.  Elmondta, hogy elsőként a vezetői rétegtől, Rendőrkapitányságok alosztályvezetői szintjéig  lesz elvonva.

2013.szeptember 01-jével új parkolási rend lépett életbe a TMRFK I/A objektumának udvarán. A továbbiakban magántulajdonú járművel csak az alosztályvezetők és a magasabb beosztású vezetők parkolhatnak. Az eddig kiadott engedélyek hatályukat vesztik, parkolási lehetőség a Tartsay utcai III.sz. objektumban lesz.

Az RFK anyagi helyzete nem stabil, de a fizetésekre van pénz.

Kérdésként merült fel a bankszámlákkal kapcsolatban a „tranzakciós díj” átvállalása ügyében milyen intézkedések várhatóak, illetve készpénzes kifizetésekre mikor lehet áttérni, amire azt válaszolta a munkáltató, hogy az ORFK-tól nem érkezett ez ügyben változásról tájékoztatás, egyelőre nem várható készpénzes kifizetés, ez is csak központilag rendelhető el.

Pillanatnyilag, 2013 szeptemberében ezek az aktualitások, amelyekről e helyen is tájékoztatjuk az érintett tagságot.

 TMRSZ