Leszerelési ügyet oldott meg a TMRSZ

Leszerelési ügyet oldott meg a TMRSZ

  

– Tagunk segítséget kért, hogy betölthesse új állását, s mi kiálltunk érte,

problémáját kézbe véve intézkedtünk –

 

BeFunky_Tinytype_1Több mint három évet töltött a BRFK V. kerületi Rendőrkapitányságának  vizsgálójaként tagunk, amikor idén nyáron az egyik Minisztériumban kapott jogászi állást.

Jogi végzettsége ellenére nem nevezték ki tisztnek, feladatát törzsőrmesterként végezte.

Ezt követően, írásban kérte a munkáltatóját, hogy járuljon hozzá a közös megegyezéshez, leszereléséhez. A szolgálati jegyére sokáig nem kapott választ, majd szóban azt közölték vele, hogy mondjon le a jogviszonyáról, akkor elmehet, mert nem járulnak hozzá a közös megegyezéssel megszűnő munkaviszonyhoz.

Tudvalévő, hogy a jogviszony lemondásával sok kedvezménytől esik el a kolléga, illetve a rendőrséghez többet a jelen szabályozás szerint nem szerelhet vissza.

A szóbeli tájékoztatásos  válasz megérkezésekor már új munkahelyén kellett volna dolgoznia, ám a rendőrségi jogviszonyának fennállása miatt ezt nem tehette meg,  tagunk pedig nem tudta, hogy meddig tartják fent a helyét a Minisztériumban. 

Új állása, szakmai karrierje, megélhetése is veszélybe került. Ekkor fordult szervezetünkhöz segítségért. 

A TMRSZ személyesen járt el az ügyben, felvette a kapcsolatot a BRFK illetékeseivel, majd ennek hatására két napon belül megoldódott a helyzet.

Mert, így is lehet.

A főkapitány úr együttműködésének és segítőkészségének, valamint a TMRSZ közbenjárásának köszönhetően, tagunk közös megegyezéssel szerelhetett le, amelynek következtében már a Minisztériumban dolgozik.

Sajnáljuk, hogy egy képzett kollégát elvesztettünk, sok sikert kívánunk új munkahelyéhez.

Azonban az örömmel tölt el bennünket, hogy ismét segíthettünk azon tagunknak, aki égető, életét meghatározó problémájának megoldására nézve megszólított bennünket.

 

TMRSZ