- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

A próbaidős rendőrök jogai

Próbaidősök figyelem

Jogaitok nem csorbulNak!

 

probaidosA Hszt. 34/A. § (4) bekezdéséből adódó jogunkkal élve az átszervezésekkel érintett tagjainkat az alábbiakról tájékoztatjuk:

Több tagunk jelzéssel élt a TMRSZ felé, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság a rendészeti szakközépiskolás tanulók gyakorlati képzésének végrehajtására olyan tartalmú megállapodást készített elő, mely a próbaidős állomány jogainak csorbulásával járt volna.

A rendelkezésünkre álló tervezet 4. pont f) alpontja szerint

„a próbaidős a megállapodás aláírásával kötelezettséget vállal arra is, hogy a 4 féléves képzést követő sikeres szakmai vizsga teljesítése esetén, a BRFK által megjelölt szervnél a végzettségének megfelelő hivatásos beosztást elfogadja, és rendészeti szakközépiskolai tanulmányai befejezését követően két éven át szolgálatot teljesít.

A TMRSZ álláspontja az volt, hogy a fenti rendelkezés ellentétes a belügyminiszter irányítása alá tartozó rendészeti szakközépiskolákra vonatkozó szabályokról szóló 32/2005. (VI. 30.) BM-OM együttes rendelet 17. § (1) bekezdésével, tekintettel arra, hogy a rendelet csupán arról rendelkezik, hogy a tanulók gyakorlati képzését lehetőleg a tervezett első beosztás helye szerinti rendőri szerv által kijelölt szolgálati helyeken kell végrehajtani.

A hivatkozott jogszabály tehát nem kötelezi arra a próbaidőst, hogy azon a szolgálati helyen teljesítse a szolgálatát, ahol korábban a gyakorlati idejét töltötte.

A fentiekre való tekintettel a TMRSZ illetékesei jelzéssel éltek a BRFK felé.

Ezt követően a BRFK a megállapodás 4./f pontját az alábbiak szerint változtatta meg:

a 4 féléves képzést követő sikeres szakmai vizsga teljesítése esetén, a BRFK által megjelölt szervnél végzettségének megfelelő hivatásos beosztást elfogadja, és rendészeti szakközépiskolai tanulmányainak befejezését követően két éven át rendőri szervnél folyamatosan szolgálatot teljesít.”

Ez által lehetőség nyílott arra, hogy a próbaidős állományú rendőr élethelyzete megváltozásakor a Hszt.-ben foglalt jogaival élhessen, és az ország bármely más rendőri szervéhez az áthelyezését kérhesse.

Budapest Rendőrfőkapitánya ezzel a próbaidős állományt megnyugtató, a jogszabályoknak, továbbá a Belügyminisztérium szándékának mindenben megfelelő döntést hozott. a jelenlegi formájában álláspontunk szerint a próbaidős állomány jogainak sérelme nélkül megkötésre kerülhet.

A munkavállalók érdekében tett gyors munkáltatói intézkedésért külön is köszönetünket fejezzük ki.

A tagjaink a továbbiakban is térítésmentesen igényelhetnek jogi tájékoztatást a megállapodással, továbbá minden más egyéb kérdéssel kapcsolatosan.

Várjuk megkereséseiteket, melyeket megküldhettek írásban a tmrsz@interware.hu  címre, illetve leadhatjátok azt személyesen a TMRSZ helyi tisztségviselőinél.

Szóban is megtehetitek bejelentéseteket a jogi ügyeleten. Jogász kollegáink várják a jelentkezéseteket.

 

TMRSZ