Interjú a TMRSZ Főtitkárasszonyával

Szima_Judit-k

Interjú a TMRSZ FŐTITKÁRASSZONYÁVAL

Hogy van, Főtitkárasszony?

-Köszönöm, igen mozgalmas életet élek, mert a jogállamiság érvényre juttatása rengeteg fórummal való kapcsolattartást követel meg tőlem.

– Ezt hogy érti?

– Ismeretes, hogy a TMRSZ-t hatalmas erejű, igen jelentékeny támadás érte, egyik volt rendkívüli módon elbocsátott munkavállalónk, T.E. büntetőfeljelentése nyomán és vélelmezhetően széles háttérbázisa nyomán.

Ez még önmagában nem is lenne különleges a mai magyar valóságban, hiszen úton-útfélen halljuk, látjuk, tapasztaljuk, a sárdobálás egyfajta sajátos trenddé vált. A probléma, ami igazán súlyos, az az, hogy a feljelentésből származóan, az eljáró hatóságok a tisztességes, fair eljárás emberi jogát elfelejtették biztosítani,- s  meggyőződésünk: hátrányos jogkövetkezmények nélkül ezt nem tehetik meg egy jogállamban,- ezért aztán, minden törvényes eszköz igénybevételével kényszerülünk megsértett jogainkat megvédeni. Az ilyen joggyakorlás ugyancsak időigényes és fáradságos munka, de állunk elébe.

Mégis, hol tart az ügy?

– A Szekszárdi Járásbíróságon I. fokon folyik a büntetőeljárás, amelyben nem ismert módon és okból eljárva kellett volna nyomoznia a Szekszárdi Rendőrkapitányságnak hatáskör és illetékesség okán, de nem ez történt a büntetőeljárás szabályaival ellentétesen, majd teljesen megmagyarázhatatlan módon emelt vádat a Kaposvári Nyomozó Ügyészség.

Valami konkrétumot is hallhatnánk?

– Úgy gondolom,hogy a kialakult helyzetben már országos szintű médianyilvánosságot igénylő az ügyünk, amelyet rövidesen igénybe is veszünk.

Lehet már tudni valamit ennek időpontjáról és kereteiről?

– A honlapunkon kellő tájékoztatást adunk majd, egyelőre erről csak annyit: a közeljövő eseménye és mindenképpen húsvét előtti.

Az valóban közeli, hiszen Húsvét is március végi ünnep. A legnagyobb magyar rendőrszakszervezetet fentieken túl mi foglalkoztatja mostanság a leginkább?

– Szakszervezetünk célja a foglalkoztatással és a szolgálatteljesítéssel, a munkavállalók munkaviszonnyal összefüggő érdek képviselete és védelme, a tagok társadalmi, gazdasági, szociális, kulturális és foglalkoztatási viszonyával kapcsolatos, valamint az élet- és szolgálati körülményeiket érintő érdekeinek és jogainak előremozdítása, egységes, hatékony képviselete, illetőleg védelme. Tehát mondhatjuk hogy a “mundér becsületének” biztosítására szerveződtünk, s értse ezt a legkiterjesztőbben, ez ténykedésünk minden percében a legfontosabb célunk.

Én úgy gondolom, hogy valahol egyébként, az eddig ecsetelt példátlan, nemtelen támadás is azt bizonyítja, hogy jól dolgozunk ezen elvárásaink megvalósítása érdekében (meglehet, talán túlságosan is jól), ha ekkora gondot tudunk okozni ellenségeinknek, mert erről kell beszélni.

Szóval, azt szeretnénk a TMRSZ működési keretrendszerén belül szorgalmazni, biztosítani, hogy a rendőrségen belül dolgozóké, ezen belül az egyenruhás életpálya, élethivatás rangja, tisztessége, társadalmi megbecsülése vissza álljon és az állampolgárok is azt érezzék, hogy értük dolgozunk, “szolgáljuk és védjük őket”. Odafigyelnek rájuk, mindig türelemmel, maximális intelligenciával, fair módon kezelik ügyeiket.

Ugyanakkor megteszünk mindent annak érdekében, hogy tagjaink élet-körülményein javítsunk. Magyarország európai uniós tagállam, jogállam, szeretnénk, ha európai módon élhetnének, dolgozhatnának a magyar rendőrségen dolgozók a közalkalmazottól, köztisztviselőktől, az  őrmestertől vezérezredesig -, élvezve mindazon szolgáltatásokat, amelyek az élet minden terére vonatkoznak ( a szemüvegkészítés-től, a fogorvoson, a színházi bérleten, a wellness-szolgáltatásokon keresztül, a futball-sport-események kedvezményes igénybevételén át, a nyelvtanulás, ügyvéd biztosításáig, stb.).

– Nagyon izgalmas kérdéseket vetett fel, Főtitkárasszony! Ezekkel kapcsolatosan egy újabb beszélgetést indítványozok, adjon tájékoztatást mindezekről.

-Nagyon szívesen állok rendelkezésre, bárki megkeresésére.

Köszönöm, élni fogok a lehetőséggel. De először várjuk az országos médianyilvánosság időpontját, helyszínét, a TMRSZ-t érintő büntetőeljárásra vonatkozóan.

-Rövidesen ismertté tesszük ezt, mint már említettem, a honlapunkon. Én is köszönöm a megkeresést.

 

 Zsófi  K.