adóm 1%-nak felajánlása!

Segítségnyújtás akiknek szívügye a tisztességes, szolgálatban elhunyt rendőrök hozzátartozói, és gyermekeik megsegítése

  

Tisztelt TMRSZ, Tisztelt Főtitkárasszony!

Engedje meg kérem, hogy egyszerű tagként ezúton fejezzem ki a TMRSZ-nek a köszönetem, és engedje meg kérem, hogy ezzel együtt azt az örömöm is megoszthassam Önnel, valamint a TMRSZ tagokkal, és azokkal is, akik figyelmet fordítanak mások sorsának alakulása iránt is.

A levelem elejét mindjárt a „happy and”-el kezdeném, hogy a TMRSZ jogi képviseletének segítségével, – első fokon, – egy nagyon hosszadalmas és összetett munkaügyi per nyertesei lettünk kollégámmal, – amit nagyon-nagyon köszönök az ő nevében is – a TMRSZ-nek.

Hogy mások is értsék, röviden összefoglalva a történetünk:

Közterület-felügyelő vagyok, és nagyon-nagy megtiszteltetésnek éreztem már akkor is, (és érzem ma is), hogy ezelőtt 2 évvel szakszervezeti tagja lehettem egy ilyen korrekt, munkavállalói érdekvédelmi szervezetnek, hiszen már akkor is nyitott volt a TMRSZ, hogy nem csak a hivatásosokat vette fel a soraiba, hanem a tágabb értelembe vett köztisztviselőket, és közalkalmazottakat is várta, valamint szintén kiállt munkavállalói jogaiért is.

Ezt őszintén mondom, mert ha nem így volna, akkor ugyanúgy kiléphettem volna közülük már ez alatt az idő alatt, mint ahogy más szakszervezetnél tömegével meg is tették.  No de itt most nem róluk szól a történet.

A volt munkáltatóm, a Fővárosi Közterület-felügyelet, (a neve most: Budapest Főváros Közterület-felügyelete), a legnagyobb létszámú Közterület-felügyelői munkáltató, sok-sok éven keresztül sorozatosan, több jogszabályi kötelezettségének nem tett eleget a munkavállalói felé.

Amikor én odakerültem és észleltem a magam bőrén is mindezt, én úgy fogtam fel, hogy ha nekem, mint köztisztviselőnek – súlyos következményekkel járó kötelezettségi előírás van meghatározva, és erre még esküt is kellett tennem – a jogszabályok maradéktalan betartására, valamint a munkám során annak másokkal történő betartatására, akkor joggal elvárható a munkáltatómtól, hogy ő is kötelező érvényűnek tekintse a reá vonatkozó jogszabályi kötelezettségének betartását, a munkavállalói felé. Ez volna a minimum.

De ez nem így történt.

Azért nem akarom most részletezni az ügyet, – mert a jelenlegi vezető az eddigi elindított és néhány esetben már jogerős, számukra elmarasztaló munkaügyi bírói ítélet kapcsán már több jogszabályi kötelezettségének eleget tett, és javított a jelenleg ott dolgozó munkavállalók helyzetén,- így a mi ügyünk az akkori állapotokra és jogsértésekre vonatkozik, amit most megnyertünk első fokon a TMRSZ-szel.

A lényeg azonban a történetünkben az, hogy amikor a volt munkáltatóm jogtalan és eltávolításunkban fogalmazhatnék úgy is, hogy „úriemberhez méltatlan” viselkedésével, súlyos sérelmet okozott nekünk, (ezen keresztül a családunknak, feleségünknek, gyermekeinknek), akkor ezt követően a TMRSZ-hez fordultunk jogi segítséget kérve.

Azonnal segítő kezet nyújtottak, azonnal átérezték az akkori kétségbeesett, és kiszolgáltatott helyzetünket, – a volt munkáltatónk által okozott kilátástalan és bizonytalan jövőnket illetően.

Úgy érzem meg kell említsem, hogy Dr. I. Ivett TMRSZ jogi képviselő vitte az ügyünket, aki rendkívül empatikus személyiség, és rendkívüli odaadással és magas szakmai színvonallal dolgozott értünk több mint másfél éven keresztül. Talán elárulhatom, hogy Ő nemsokára gyakorló anyuka lesz, (ezúton is kívánok neki és párjának sok-sok boldogságot a kisbabájukhoz), így átkerült az ügyünk Dr. M. Erzsébethez, aki a finisben igazi huszáros hajrával megnyerte első fokon a perünket.

Sok-sok köszönet nekik személy szerint is, és a TMRSZ teljes csapatának is.

Tudom, az első fok még nem a végleges ítélethozatal.

De aki egy kicsit is figyelemmel kísérte az elmúlt másfél év történéseit a TMRSZ háza táján, akkor nagyjából tudja, hogy azok között a körülmények között is, de ellátták az összes tag jogi képviseletét, köszönhetően a főtitkár iránymutatásának.

Ez egy heroikus küzdelem volt részükről a Pozsonyi úti iroda nélkül, majd egy jó ideig Juditka nélkül.

Ma egész délután azon gondolkodtam, hogy hogyan is tudnám még, a mostani köszönő levelemen túl valamivel érzékeltetni, hogy mennyire nagyra becsülöm a TMRSZ önzetlen segítségét, – aztán rájöttem, és döntöttem.

Most úgy is aktuális éppen, az adóm 1%-nak felajánlása, valamely szervezet felé.

Mivel a fenti ügyön felül, – úgy gondoltam, hogy számos esetben, de írhatnám azt is, hogy számtalan esetben, segítséget kellett kérjek én is valamint sok-sok kollégám is, – a szakmánkból adódóan, – a szolgálataink teljesítése során a hivatásos rendőr kollégáktól, akik azonnal segítségünkre siettek nekem is, de bármely más „közteres” kollégának is, akiket intézkedéseik során valamilyen atrocitás is ért, köszönet nekik érte.

Úgy azt érzem, hogy azt a bizonyos 1%-kot felajánlom a TMRSZ által létrehozott Rend-Őréért Közhasznú Alapítvány részére, hogy rajtuk keresztül segíthessem én is a rendőri hivatással összefüggően, életüket vesztett kollégák kiskorú gyermekeit, rászorult családtagjait, – és még megannyi segítséget, ami ezzel kapcsolatban a honlapjukon olvasható.

Nem titkolt szándékom, hogy ezzel a gondolattal, egyben felhívnám mindazok figyelmét is erre a segítségnyújtás lehetőségére, akiknek szintén szívügyük a tisztességes, szolgálatban elhunyt rendőrök hozzátartozói, és gyermekeik megsegítése.

Hogy ez pontosan odajut, – szent meggyőződésem, – arra maximális garancia a TMRSZ, és maga Szima Judit főtitkár személye.

Ezzel szeretném zárni levelem, köszönet az eddigi munkájukért, amit értünk, TMRSZ tagokért tettek, és folyamatosan tesznek, oly’ önzetlenül.

Köszönet, hogy mindig számíthatunk Önökre.

 

Őszinte Tisztelettel: egy TMRSZ tag (a közteres)

********************************************