- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Egy újabb győzelem! – Kártérítési határozat hatályon kívül helyezése

Győr-Moson-Sopron Megyében kártérítési határozat hatályon kívül helyezése

Az első bírósági tárgyaláson vonta vissza a Győr Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a másodfokú kártérítési határozatát! Ritkán fordul elő, hogy egy bírósági per hatására a munkáltató elismeri, hibázott. Most mégis ez történt Győrben. A Megyei Rendőr-főkapitányság II. fokú határozatát az első tárgyaláson vonta vissza.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság állományában járőrként szolgálatot teljesítő hivatásos állományú tagunk 2011. augusztusában szolgálatteljesítése megkezdésekor  felvette a szolgálati gépjárművet, majd megkezdte a szolgálati feladatai ellátását. Ezt követően észlelte, hogy a szolgálati gépjármű jobb oldaldalán a B oszlop alatti részen a küszöb be van nyomódva. Ekkor telefonon jelentette az észlelteket a csoportvezetőnek, majd másnap írásos jelentést készített a gépjárműn keletkezett sérülések észleléséről, illetve azok körülményeiről.

A Győri Rendőrkapitányság vezetője a kártérítési eljárást a Hszt. 150. §. (1) bekezdése alapján elrendelte, tagunk vétkességét a káreseménnyel kapcsolatban megállapította, és a Hszt. 159. § (1) bekezdése alapján tagunkat 50.000 Ft. kártérítés megfizetésére kötelezte.

A TMRSZ a Győri Rendőrkapitányság vezetőjének határozatát megfellebbezte, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság azonban az első fokú határozatot helyben hagyta. A TMRSZ jogásza a II. fokú határozat ellen keresettel fordult a Győri Munkaügyi Bírósághoz, és kérte a kártérítési határozat jogellenességének megállapítását, továbbá – mint jogszabálysértőnek- hatályon kívül helyezését.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság az első tárgyaláson visszavonta a kártérítésre kötelező I. illetve II. fokú határozatát, a bírósági eljárás, illetve a TMRSZ költségét pedig megfizette. A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság fellebbezési jogáról lemondott, ezért a bíróság végzése jogerős.

Megjegyezzük, hogy jelen ügyben képviselt tagunk korábban egy másik szakszervezet tagja volt. Jelen ügyében kérte a másik szakszervezet jogtanácsosát, hogy képviselje az ügyben, az azonban azt „tanácsolta”, hogy jobb, ha kifizeti a kártérítési összeget, és „nem ugrál”. Tagunk ezt követően a szakszervezetből kilépett, és megkereste a TMRSZ-t. Mi azonnal elvállaltuk az ügyét.

Győr-Moson-Sopron Megyében sajnos 1 hónap leforgása alatt második alkalommal kellett kártérítési határozat hatályon kívül helyezése iránt pert indítanunk, de mind a két alkalommal sikerült a határozatokat hatályon kívül helyeztetnünk.

TMRSZ