- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

TMRSZ felhívás korkedvezményre jogosító megállapítási kérelem benyújtására

Minden szolgálati jogviszonyban álló, és szolgálati jogviszonyban állt a korkedvezmény megállapítására vonatkozó megállapítási kérelmeit adja be a TB-nek  2012.12.31-ig!

A TMRSZ hosszasan elemezve a jogszabályt azt javasolja tagjainak, hogy 2012. december 31-ig korkedvezményre jogosító megállapítási kérelmeiteket az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság honlapjáról letölthető K01 nyomtatványon, a területileg illetékes Igazgatósághoz nyújtsátok be.
A TMRSZ álláspontja szerint ez vonatkozik azokra is, akik jelenleg is szolgálati jogviszonyban állnak, vagy bármikor álltak – teljesen függetlenül a jelenlegi foglalkoztatási jogviszonyuktól -, és férfiak esetében legalább 10 éves, nők esetében legalább 8 éves, illetve azt meghaladó szolgálati idővel rendelkeznek. A szolgálati időt feltétlenül igazoltassátok le a TB-vel, a 2011. évi CLXVII. törvény rendelkezései alapján.
Ennek indoka az, hogy ha és amennyiben a munkáltató a szolgálati időt nem ismeri el, valamint az a TB–nél sincs dokumentálva, vagy a munkáltató elismeri ugyan, de a TB nem állapította meg és nem igazolta, a szolgálati időnek a korkedvezményes nyugdíj szempontjából történő figyelembe vétele a törvény erejénél fogva kizárt is lehet.

Amennyiben a munkáltató, vagy a TB, illetve egyik sem ismeri el a szolgálati időt, a korkedvezményes nyugdíj igénybevételének lehetősége kizárttá válik, és egy ezt követő esetleges peres eljárás során, a per kimenetele két esélyes, és abban az esetben, ha a bíróság arra az álláspontra jut a perben, hogy a munkavállaló mulasztott, a keresetet elutasítja, és akkor már nem lesz további kereshetőség. A Belügyminisztérium állásfoglalása pedig nem bír kötelező erővel!

A megállapítási kérelem az alábbi linkről letölthető:
https://e-ugyintezes.onyf.hu/PDF/K01.pdf?rnd=0.26706301167110535
https://e-ugyintezes.onyf.hu/navigate/ukapunelkulframe.asp

Felhívásunkat a tájékoztatással együtt a Hszt. 34/A. § (4) bekezdése alapján tettük meg, mivel a szakszervezet jogosult a hivatásos állomány tagjait az érdekegyeztetéssel és a szolgálati viszonnyal összefüggő kérdésekben tájékoztatni.

TMRSZ

Mellékletek:
K1 kérelem nyomtatvány

M01 pótlap

M01 pótlap

M01 pótlap

M01 pótlap

M01 pótlap

M01 pótlap