Tisztelt Főtitkár Asszony! Kedves Judit!
Az alapításától kezdve tagja vagyok a TMRSZ-nek, és néhány éve vállaltam a titkári feladatok ellátását is. Próbáltam a munkámat mindig a legjobb tudásom szerint, tagjaink érdekének védelmében, felelősségteljesen, a TMRSZ Alapszabálya szerint rám háruló kötelezettségeknek megfelelve végezni.
Igyekeztem a TMRSZ Programjában megfogalmazott célok megvalósításában aktívan közreműködni, valamint a szervezetek és testületek döntéseit maradéktalanul végrehajtani.
Úgy véltem, hogy a TMRSZ más tagjai, és tisztségviselői hozzám hasonlóan vállalt kötelezettségük szerint, a szolidaritás, és a segíteni, a közért tenni akarás jegyében végzik szakszervezeti munkájukat.
Szomorúan vettem tudomásul, hogy múlt év tavaszán szakszervezetünk, és Főtitkárunk személye is a támadások célkeresztjébe került. Olyan vádakkal illették a TMRSZ-t és személy szerint Téged is, melyeket nem tudtam hová tenni. Az események gyorsan pörögtek. A tavaly tavasszal általunk megtartott demonstrációsorozat fényében alaposan feltételezhető volt, hogy az ügyészség parancs alapján jár el. Mondvacsinált ürügy csupán az ellened indított büntetőeljárás, és a hatalom valódi célja az volt a koholt vádakkal csupán, hogy az akkor még teljes mértékben kontrollálatlan, a hivatásos állomány tagjaink önkéntes kezdeményezéséből és felháborodásából induló demonstrációsorozatot még csírájában fojtsa el.
Én minden alkalommal –több kollégámmal együtt- részt vettem a TMRSZ által szervezett demonstrációkon. Többször beszéltem veled is személyesen. Nem tapasztaltam rajtad kétségbeesést. Nyugodt és higgadt voltál –a támadások ellenére is- mint mindig. A fegyveresekért, bajba jutott szolgálati nyugdíjas kollégákért, az aktív dolgozókért, a közalkalmazottakért szerettél volna, tenni, akárcsak mindenki, aki ott és akkor jelen volt.
Akkor még együtt álltunk ki közös érdekeinkért, és attól sokkal többért. Nyoma sem volt közöttünk a széthúzásnak. Az azóta méltatlanná vált tisztségviselőink akkor még úgy tűnt, hogy egy emberként álltak ki mellettünk.
Tagjaink, mint a hivatásos állomány aktív és nyugdíjas tagjai példát mutattak mindenkinek szolidaritásról, fegyelmezettségről, kollegialitásról.
Megmutattuk a közösség, az összetartozás erejét, mibenlétét. Azt, hogy a TMRSZ ki mer állni mindazokért az értékekért, amelyek emberré, közösségi lénnyé tesznek minket. Megmutattuk, hogy micsoda megtörhetetlen erő van az összefogásban.
Aztán megkezdődtek a zaklatások, a házkutatások, majd az ügyészség koholt vád alapján őrizettbe vett, később fogságba vetett 8 hónapra.
Tagjaink és más kollégák folyamatosan érdeklődtek hogylétedről, és a TMRSZ helyzetéről, de semmilyen információ nem jutott el hozzánk.
Egy ideig még érthető volt számunkra, a csend. Sajnáltam azokat, akik átvették a szakszervezet vezetését, és reménykedtem abban, hogy a kezdeti sokk után visszazökkenhetünk a megszokott munkamenetbe. A honlapunk tátongott az ürességtől. Hónapok teltek el a nélkül, hogy bármilyen információ, tájékoztató megjelent volna. Az események pedig peregtek. Ez év januárjában hatályba lépett az új Hszt. Ennek nyomán hidegzuhanyként ért minket, tisztségviselőket a szakszervezeti jogok csorbítása, a munkaidő kedvezmény megvonása, a tagdíjlevonások munkáltató általi befagyasztása, tisztségviselők jogainak semmivé tétele stb.
Nem tudtuk, hogy ebben a helyzetben mit lehetne tenni. Még ez év tavaszán sem kaptuk útmutatást az akkori vezetőktől arra, hogy hogyan és mi módon lehetne az érdekképviseleti tevékenységet tovább fojtatni. Nem tudtam tájékoztatást adni tagjainknak arról sem, hogy hogyan tudják a tagdíjakat befizetni. Teljes volt a káosz, és a tanácstalanság.
Én magam nem ismerem személyesen az akkori vezetőket. Próbáltam velük felvenni a kapcsolatot, hogy tanácsot kérjek tőlük, de nem sikerült egyiküket sem elérnem. Bárány Zoltánról, a két megbízott főtitkárról, és a többi, méltatlanná vált VT tagról ezért csupán a küldöttértekezletnek kiküldött anyagból alkothatok véleményt.
Úgy érzem, hogy tagjainknak tartozom azzal, hogy a fogva tartásod alatt eltelt 8 hónapról részletesen tájékoztassam őket.. Sok kérdés felmerült bennem a méltatlanná vált VT tagokkal kapcsolatosan.
Az összefoglaló jelentésből értesültem arról, hogy 2011. év novemberében a MÁK átiratban tájékoztatta szakszervezetünket arról, hogy a megállapodás-tervezet a számukra megfelelő tartalmú, ezért az a TMRSZ által bármikor aláírható. Olvastam arról is, hogy utasítást adtál a megállapodás megkötésére. Ha ez megtörtént volna, akkor nem maradtunk volna majdnem három hónapig tagdíj nélkül.
A méltatlannak kimondott vezetés felelőssége, hogy nem intézkedtek a megállapodás megkötéséről.
Vajon miért nem intézkedtek a tagdíjak levonásával kapcsolatosan, mi érdekük fűződött ehhez?
Mi volt annak az oka, hogy a 8 hónap alatt gyakorlatilag nem csináltak semmit a szakszervezetért, és a tagokért? Miért nem tájékoztattak minket semmiről?
Valójában kik voltak ezek az emberek?
Azt hittem, hogy egy célért küzdünk, de a nyomukban csupán a káosz és a széthúzás maradt.
Ökrös Attila tudtommal rendőr alezredesként szerelt le. Ezt megelőzően az ORFK-n teljesített szolgálatot közvetlenül az ORFK vezetője mellett sajtóreferensként. Ki volt ez az ember? Hogyan lett a TMRSZ vezető tisztségviselőjéből a szakszervezet ellensége? Olvastam a brüsszeli útjáról. Arról, hogy az EuroCop kongresszusán minősíthetetlen állapotban jelent meg, pedig a főtitkár határozottan megtiltotta neki is és Bárány Zoltánnak is az ital fogyasztását, mivel már Finnországban is gond volt emiatt. Sajnálatos módon ott voltam a Kongresszuson, ahol, azt követően mértéktelensége miatt ordítozott Ökrös, hogy éjszaka felkeltették a főtitkárt, mert annyira illuminált állapotba került, hogy majdnem rendőrt kellett hívni rá, alig tudták lecsillapítani. Aztán másnap nem mert megjelenni és a főtitkár kért helyette bocsánatot, a kirívó viselkedése miatt. Sajnos Bárány Zoltán virtuskodása is ellenszenvet szült több alkalommal is. Legkirívóbb eset volt, amikor a továbbképzésen erősen bódult állapotában a zongorát felemelte fél méterre majd egy laza mozdulattal elejtette, a zongora meg majd szétesett. Ez lett volna a legkevesebb, ráfogtuk, hogy virtuskodtak, de az már megbocsáthatatlan és nem is magyarázható, hogy a főtitkár mellett miért nem álltak ki és miért nem tartottak szolidaritásból tüntetéseket mellette.
Bárány Zoltán, aki a főtitkárt képviselni volt köteles az Alapszabály szerint nemes egyszerűséggel a főtitkár melletti demonstrációra azt írta, hogy nem. Ezt nem egyszer írat és mondta el. Na ez már árulás, áruló volt mind, aki ezt a vezetőségben jóváhagyta. Erre nincs bocsánat.
Ökrös Attila, akárcsak Bárány Zoltán olyan embernek mutatta magát szakszervezetünk előtt, mint akik bátran harcolnak a munkavállalók érdekeiért, nem tartanak a hatalom gyakorlóitól. Ők voltak a „ketrecharcosok” ahogyan saját magukat nevezték. Ebből azonban mi, tisztségviselők, és a tagok nem sokat érzékeltünk.
Ahogyan az akkori jegyzőkönyvekből kiderül, a belügyminisztériummal, illetve az ORFK-val folytatott tárgyalásokon legtöbbször személyesen meg sem jelentek. Ha pedig mégis eleget tettek tisztségükből adódó kötelezettségüknek, nemhogy nem viselkedtek „ketrecharcosként”, és nem álltak ki értünk, munkavállalókért, de egyetlen értelmes kérdést sem tudtak, vagy akartak feltenni.
Az érdekképviseleti munkában elmaradt aktivitásukat -amint azt a köszöntődből olvashattuk- egészen más területen élték ki.
Például ott, hogy egy hónappal fogságba vetésed után már lemondásra szólítottak fel. Ezt követően pedig még két alkalommal, fenyegetőzve kívántak lemondásra bírni. „Abban az esetben ha nem élsz ezzel a lehetőséggel, csak és kizárólag, olyan eszközök vannak a kezünkben, amelyet ugyan nem akarunk használni, de ha rákényszerülünk ………. Ha felnő egy gyermek eljön az a pillanat, amikor el kell engedni a kezét, de az sosem felejti el, kinek köszönheti születését” Írta Bárány Zoltán, Rádi Attila, Zarándok Tamás és Ökrös Attila a börtönbe akkor, mikor te miattuk, és a többi tagunkért, az igazságért áldoztad fel a szabadságodat. Egyáltalán milyen eszköz van a kezükbe? Azt adta nekik valaki? Számomra azt jelenti ez, hogy a főtitkárt elárulták a mi általunk választott emberek. Ők soha nem voltak bennünket szolgálók, ők mást szolgáltak, csak arra nem számítottak, hogy a főtitkár kijön és a főtitkár lesz annyira erős, hogy pontra tegye őket és lerántsa a leplet róluk.
Az Ökrös Attilának összefoglaló jelentés tanúsága szerint –szerződésszegésből eredő- tartozása áll fenn a TMRSZ felé, mivel tanulmányi szerződést kötöttünk vele. Kifizettük a fotográfus képzését azért, hogy a TMRSZ sajtóreferenseként munkájával támogassa az érdekvédelmi tevékenységünket, ő azonban a –borsos költségű- tanfolyam elvégzése után faképnél hagyott minket. Rádi Attila nem adta le a milliós értékű szakszervezeti tulajdont, azért a főtitkárnak kellett elmennie, míg hajlandó volt átadni. Bárány Zoltán, aki már nem tisztségviselő nálunk, mert méltatlanná vált, zt én is megszavaztam és ezerszer megtenném a rendőrség belső intranetjén leveleket küldözget tele valótlanságokkal. Zoli innen szólítalak meg. Én ott voltam a gyűléseden, amikor te ismertetted a szakszervezet pénzügyeit és saját kezűleg írtad meg a tagszervezetnél a jegyzőkönyvet. Több oldalon keresztül ismertetted az anyagi helyzetünket. Beszéltél a beruházásról, arról, hogy azt a szakszervezet lelekja stb. , mi azt elfogadtuk, de a kongresszus is, meg a küldöttértekezlet is. Akkor nem értem, hogy most miután kiderült, hogy te nem vagy érdekvédő és nem kívánatos személy lettél a szakszervezetnél te miért folytatod tovább és miért hazudozol? Ez lenne az eszköz a kezetekben, vagy talán az, hogy szemet hunynak afelett, hogy te mint r. örnagy ezt is megteheted?
Avagy Hortobágyi felszólalásának engedélyezése részedről nem volt véletlen, amiért a főtitkárt támadták be. Ott voltam, hallottam, hogy a főtitkár személyesen utasított, hogy más nem szólalhat fel, de te mégis engedélyt adtál neki,aztán előadtad magad, hogy éppen hátat fordítottál és a mikrofont ugy kivették a kezedből. Már akkor fel kellett volna figyelnünk rád.
Sokszor felvetődött már bennem a kérdés, hogy miért történt, és történik ez a szakszervezetünkkel? Hogyan és mi módon kerülnek folyamatosan a TMRSZ tagságába olyan személyek, akik a széthúzást táplálják, és munkájukkal a szakszervezetünk szétbomlasztására törnek?
A Vezető testületünk méltatlanná vált tagjai egytől egyig hivatásos rendőrök, akik ezzel a tevékenységükkel kollégáikat árulták el erkölcstelen módon, ki tudja miért? Sejtéseink vannak természetesen.
A TMRSZ tele van puccskísérletekkel. Vajon egyéni akciók, vagy szervezett műveletek állhatnak ezek mögött az események mögött? Sejtéseink vannak természetesen.
Mielőtt megvádoltak, és fogságba vetettek főtitkár asszony, 10 ezer tagunk volt. A legnagyobb és legjelentősebb erőt képező rendőr szakszervezet voltunk Magyarországon. Olyan szakszervezet, amely megvehetetlen, teljesen független, egyetlen párttal vagy hatalmi csoportosulással sem vállal közösséget. Csupán szakmai, érdekvédelmi tevékenységet végez a tagjai érdekében, magas szinten, megalkuvás nélkül. Nem paktál le sem a munkaadóval, sem az aktuális kormánnyal.
Jelent –e veszélyforrást a hatalomra egy ilyen szakszervezet? Miért lett a TMRSZ Főtitkára egyik napról a másikra „nemzetbiztonsági kockázat” aki ellen minden eszközzel és módon fel kell lépni? Nem lehet, hogy ezek a méltatlanná vált tisztségviselők is csupán ilyen eszközök voltak valaki(k) kezében?
Igen, a történelem ismétli magát. Újabb árulás, és újabb csalódások. Immár jelenleg felfüggesztett vezető tisztségviselőnk, Fityó Mónika is azoknak a táborát gyarapítja, akik a véredet kívánják. Nemtelenül, akkor támadt rád, mikor egyébként is felerősödött rajtad, és rajtunk, tisztségviselőkön is a nyomás…akkor, mikor a büntető ügyedben a tárgyalás a küszöbön van.
Fityó Mónikát ugyan a méltatlanná vált az előző VT tagok eltávolították a szakszervezetből, Te azonban bizalmat szavaztál neki. Hittél az ártatlanságában akkor is, mikor tudomást szereztél arról, hogy ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, és Fityó Mónika és Ökrös Attila is érintve van, hogy eltűnt TMRSZ tulajdonát képező 250 ezer forintos klímaberendezés. Hittél az ártatlanságukban, Fityó Mónika azonban, aki autót kapott, több mint 100 ezer forintos fizetést, ingyen telefont és még ki tudja miket két hónapi munkája után már szembefordult veled, és veled együtt szakszervezetünkkel is. Hozta és vitte magával Bitó Norbertet is, aki a hódmezővásárhelyi titkár volt. Ahogy tudom nehezen lehetett féken tartani őt, mert állandóan kereste azt, hogy a szervezetünket miként járathatja le, szembemenve a törvényekkel. Kérdésként merül fel bennem, hogy Fityó Mónika azért tette e mindezt, mert van valami ebben a klíma ügyben és menteni akarta magát? Avagy éppen az árulók küldték bomlasztani, mert tudtak avagy tudnak valamit? Az idő minden titkot fellebbent.
A TMRSZ-t tönkretenni, szétbomlasztani akaró erőkről George R. R. Martin idézete jut eszembe:” az árulás veszedelmes gyomnövény. (…)Ki kell tépni szárastul, gyökerestül és magostul, máskülönben új árulók nőnek ki az út mellett.
Kudarcra van és lesz ítélve minden olyan kísérlet, mely a TMRSZ ellen, tagjai, tisztségviselői vagy működése ellen irányul.
Ezek az ellenünk irányuló támadások csupán megerősítenek minket abban, hogy jó úton járunk.
A főtitkár kiállt, és kiáll a mai napig értünk. Dolgozik csendben és teszi a dolgát. Tudjuk, hogy értünk dolgozik hittel és szeretettel. Tűri a nap mint nap megért megaláztatásokat. Bármit is mondjanak és rágalmazzák őt. becsülettel kiállta és kiállja az élet próbáit, nem tört meg a megaláztatások alatt, egyenes gerinccel ment és megy tovább. Munkássága alatt fegyelmik és méltatlanságik sorozatát indították ellen , tele büntetőeljárásokkal. Anyagilag tönkretették. Előbb katonai bűncselekményekkel vádolták, majd mikor már nyugdíjas lett, akkor már köztörvényes bűncselekményekkel vádolták meg társaival, akik tettek a közért koholt vádak alapján. Hiába akarták a gyermeke által is megtörni, mert elszakították félárva kiskorú gyermekétől, nyolc hónapra bebörtönözték, nem tört meg, kiszabadulását követően nem gyalázkodott, mint ahogy vele teszik a mai napig is a dögkeselyűk, a becstelenek, azok aki a mai napig is rettegik őt.
Rólad főtitkárasszony Jane Austen versidézete jut eszembe:
„Olyan makacs a természetem, hogy nem tűri az ijesztgetést, akárhogyan is próbálkoznak vele. Minél inkább meg akarnak félemlíteni, annál jobban nő a bátorságom.”
Büszke vagyok arra, hogy ismerhetlek, hogy abba a korba születtem, ahol egy bátor nő reményt ad nekünk, nem adja fel, és utat mutat.
Szeretnék ez úton is köszönetet mondani tagjaink és a saját magam nevében is áldozatos munkádért, és a sok nehézség közepette tanúsított türelmedért és kitartásodért.
Üzenjük, hogy aki a főtitkárunkat támadja az bennünket támad, aki elárulja őt, az bennünket árul el, ezt senki ne feledje. Zárom szavaimat egy idézettel:
Az árulót elfelejtjük. Az áruló nincs, meghalt, nem is ismertük soha. Nem terheljük az emlékezetünket a képével. A legnagyobb büntetés a felejtés.
Őszinte tisztelettel és szeretettel:
TMRSZ titkár