- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Eurocop Kongresszus (2012. 10. 30-31, Berlin)

Október végén került sor az EUROCOP két napos Kongresszusára Berlinben, ahol a TMRSZ delegációja is tiszteletét tette. Az ülés 10 órakor kezdődött. Nollberg asszony az EUROCOP elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd hozzáfogtunk az érdemi munkához.

Az első téma a Schengeni egyezmény megvitatása volt. Ismertették, hogy a Közel-Keletről Nyugat-Európa felé migrációs áramlás van. Az Európa nyugati felébe érkező emberek különböző országokból, különböző problémákkal érkeznek meg, melyekre a nemzeti kormányok igazából nem tudnak megfelelő válaszokat adni. Elmondták, hogy sok országnak nincs pénze, hogy betartsa az előírásokat és vannak olyan országok is akik nem is akarják azokat betartani. Ezzel megnövekedett a bűnözés, elsősorban kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények és a csempészés emelkedett kiugróan. Kérdésként merült fel, hogy az EUROCOP mit tud tenni ez ügyben, mivel a nemzeti kormányok kezében van a lehetőség az igazi változások véghezvitelére, ezért azokra kívánnak nyomást gyakorolni, hogy a feladatokra pénzt csoportosítsanak át.

Arne Johannessen a Norvég Rendőrszakszervezet képviseletében elmondta, hogy nekik van a legjobb határ-ellenőrzési rendszerük, sokkal jobb mint az unióé. Elmondta, hogy Norvégia nem tagja az Uniónak, de az együttműködést az Unióval nagyon fontosnak tartják. Ezzel egyidejűleg elmondta, hogy tárgyalnak más Észak-Európai államokkal is e témakörben. Véleménye az, hogy a határőrizetet nemzeti hatáskörbe kell rendelni, azt kell erősíteni, mivel a kormányok sokkal jobban meg tudják oldani saját országukon belül a kérdést, mint az Unióban. Együttműködnek a Frontexel sportesemények biztosításában, illetve kockázatelemzéseknél, hogy mik a legnagyobb veszélyek stb. Tanácsot várnak az EUROCOP -tól arra vonatkozólag, hogy a norvég kikötők védelmét hogyan tudnák erősíteni.

Richard Ares Baumgartner (Frontex) hozzászólásában elmondta, hogy határőr feladatokat látnak el. Nagy veszélyt látnak a határellenőrzésekkel kapcsolatosan, ezért javaslatokat fogalmaznak meg. Cserelátogatásokat szerveznek, tapasztalatcseréket különböző országok hatóságai között.

Jörg Radek  rendőrfelügyelő a (GdP) Rendőrszakszervezet képviseletében elmondta, hogy 390 ezer emigráns jött be Németországba 2010 és 2011-ben. Ez igen jelentős politikai kérdés náluk, ami leginkább Németországot sújtja. Elmondta, hogy az illegális bevándorlást csoportosan szervezik, ami mára már náluk a szervezett bűnözés kategóriájába tartozik. Álláspontja szerint azért jönnek az emigránsok tömegével, mivel a saját országukban sokkal rosszabb az életszínvonal, mint az unióban.

Nemcsak a külső, hanem a belső határokat is meg kell erősíteni véleménye szerint. Franciaországgal a határellenőrzéseket meg akarják erősíteni. Fontosnak tartja a más országokkal való szoros együttműködést, hogy az információáramlás és a reakció idő növekedjék. Elmondta, hogy Németországnak egyre több feladatot ad a parlament, csak a forrást nem biztosítják hozzá, ezért véleménye az, hogy a hatáskörét a rendőrségnek ki kell terjeszteni más országokra is, utalva az Európai Rendőrségre. Felszólalásában kitért arra is, hogy sportesemények biztosításában vesznek részt közösen más országon rendőrségeivel. Kitért a 2006-os Spanyolországban tartott sporteseményre, amikor kinn voltak a német rendőrök Spanyolországban és a spanyol rendőrökkel közösen együttműködtek ezen az eseményen.

Angela Smith, Basilon-i Smith bárónő az angol felsőház ellenzéki politikusa az EUROCOP-on felszólalásában elmondta, hogy a parlamentben azért szólal fel, hogy minél többet költsenek a rendőrség technikai rendszerére, hogy a bűnözést csökkentsék, visszaszorítsák. Franciaországgal együtt kívánnak működni, már több megbeszélés is volt ez ügyben.

Görögország felszólalója elmondta, hogy 2000-ben kezdték meg alkalmazni a Schengeni rendszert. 104 határátkelőhelyük van. Legnagyobb problémájuk a Törökországból illegálisan bevándorlók miatt van. Az utóbbi 2 hónapban a FRONTEX-el együttműködtek és 8%-ban csökkent az illegális bevándorlók száma. Az egyik legnagyobb problémájuk az is, hogy nem tudják beazonosítani az emigránsokat, mivel sok ország nem működik együtt az emigránsok beazonosításával. Elmondta, hogy mindenféle egyezményeket aláírnak mindenkivel, csak éppen senki nem tartja be azokat. Véleménye szerint fontos az együttműködés erősítése, a technikai eszközök biztosítása az infrastruktúra fejlesztése. Elmondta, hogy 2010 óta van együttműködés a bolgárokkal közös határvédelmi feladatok elvégzésére és ezt a FONTEX segítségével hozták létre. Kitért arra is, hogy Portugáliában gazdasági krízis van és ugyanaz a problémája mint Magyarországnak.

Délután az EUROCOP gazdasági helyzetével, a tagdíjfizetéssel kapcsolatos  kérdések megvitatására is sor került. A tervek szerint az EUROCOP székhelyét Brüsszelbe tennék át.

Szó esett még arról is, hogy a baleset-megelőzéssel kapcsolatban munkacsoportot hoznak létre, mivel nincs tiszta képük a folyamatról, de vizsgálják a kérdést. Az EUROCOP felvállalja a kérdés vizsgálatát.

Egy rövid szünet után a Litvániai Rendőrszakszervezet tagfelvételének megvitatására került a sor, majd szavazással Litvánia is felvételt nyert az EUROCOP-ba. A Litván tagszervezet felvétele után a görög kérdés megtárgyalására került sor. Az EUROCOP elnöke ezt követően egy nyilatkozat elfogadására tett javaslatot, melyet a küldöttek egyhangúan elfogadtak.

A nyilatkozat elfogadása után felszólalt a Németországi Rendőrszakszervezet vezetője, aki elmondta, hogy Németországban nemzetközi küldetéseknél csak a katonák érdekei vannak képviselve, a kiküldetésben lévő rendőréké nem, mert érdekképviseletüket nem tudják biztosítani. Sokszor azt sem tudják, hogy melyik országba küldik ki a rendőröket, az ő tudtuk nélkül rendelkeznek felettük. Függetlenül az Európai krízistől határozottan ki kell állni a tagok érdekeiért.

Ezt követően a Német Belügyminisztérium részéről szólaltak fel. A felszólaló a német belügyminiszternek az üdvözletét tolmácsolta, aki jó munkát kívánt a Kongresszusnak. Elmondta, hogy 12 békefenntartó misszióban vesznek részt a német rendőrök, de sokszor a német katonáknak kell rendőri feladatokat ellátni. a Misszió célja, hogy konfliktusokat akadályozzanak meg és a lehető legfontosabbnak tartja a koordinációt a résztvevők között, mivel a globalizáció új feladatok elé állítja a rendvédelmet is.

Másnap, október 31-én folytatódott a konferencia.

A rendőrök testi és lelki egészségéről, lelki gyakorlatok végezéséről értekeztek a résztvevők, majd egy sor köszönetnyilvánítás után kerülhetett sor a TMRSZ tájékoztatására. Az EUROCOP tisztségviselői, vezetői megköszönték, hogy tájékoztattuk őket, megértették a problémánkat és szolidaritásukról biztosították a szakszervezetünket.

Zárszavában Nellberg Asszonytól személyi és strukturális változásokról hallgathattunk meg beszámolókat. Ezt követően kifejtette azt is, hogy a Schengennel egyetért, de látni kell, hogy kormányzati szinten  pénzügyi és eszközhiányok miatt nem valósul meg sok esetben az elv, ezért Brüsszelben lobbiznak, hogy aggályaikat kinyilvánítsák és felhívják a figyelmet, hogy tartsák be az egyezményt.

A Kongresszus értékelése után Nellberg Asszony az EUROCOP vezetője megköszönte a részvételt. Elmondta, hogy 2013. márciusában a Kongresszuson Komiti tagjai vesznek részt Barcelonában.

A TMRSZ képviselője és kísérete este 11 órakor érkeztek meg Magyarországra.

Szekszárd, 2012. november 1.

SzimaJudit
TMRSZ főtitkára


Ki kicsoda:

Arne Johannessen: Norvég Rendőrszakszervezet Hivatalosan norvégiai Katonai Rendőr akadémián alakultak meg. Rendőrtisztviselőként, és a rendőrség egy kisebb egységének (rendőrőrs) vezetőjeként dolgozott 1990-1997-ig a Nemzeti Rendőrőrs-szakszervezet elnöke volt. 2000-től napjainkig a Nemzeti Rendőrszakszervezet elnöke. 2003-tól napjainkig a Norvég Szakszervezetek Szövetsége tanácsának tagja, UNIO-tag. 2003-tól napjainkig az UNIO tárgyalásainak vezetője. Az északi országok Rendőrszakszervezetének alelnöke.

Richard Ares Baumgartner (Frontex): Több mint öt évig dolgozott az EU belső biztonsági politikájának területén. Az első tapasztalatok után – a Schengeni Titkárságon, majd később a Schengeni Tanácsban (1997-1999). 1999-ben részt vett az Európai Bizottságban (JLS Főigazgatóság) egy olyan időszakban, melyben az Bizottság új hatásköröket osztott neki ezen a területen. Richard jelentősen hozzájárult a JLS Főigazgatóság olyan nagyobb informatikai projektjeinek végrehajtásához, mint például az Eurodac (menedékjog) megszerzése és fejlesztése, vagy az európai vízum azonosításának és előkészítésének, valamint a Schengen II jogalapjainak megvalósíthatósági tanulmánya. Egy közösségi programért is felelős volt, mely az illegális bevándorlásokért felelt. 2007 júliusában csatlakozott a Frontex ügynökségéhez, ahol is elfoglalta a külkapcsolatokért felelős igazgatói posztot; egy csapatot irányítva (mely öttagú volt), felelt az EU más ügynökségeivel való együttműködésért, a határellenőrzésért, valamint a bevándorlás területén illetékes szervezetekért, a menedék- és emberi jogokért, a belső- és külső biztonságért, a vámért, a tengeri biztonságért, stb. Richard-nak jogi végzettsége van, most, hogy befejezte egyetemi tanulmányait Santiago de Compostelában, illetve Passau-ban (Németország), melyek gyakorlati időszakait két madridi nemzetközi ügyvédi irodánál elhelyezve végezte el.  Nagy tapasztalatokat szerzett a nemzetközi kapcsolatok és a nemzetközi kereskedelem terén a spanyol diplomáciai testületek ellentéteinek kiküszöbölése közben, és a spanyol Kereskedelmi Kamaránál is dolgozott Miami-ban (FL-USA).

Jörg Radek  rendőrfelügyelő, GdP Rendőrszakszervezet: Rendőrségbe belépés ideje és a szakszervezetbe való belépési ideje: 1978. A Szövetségi Végrehajtó Bizottságban (GBV) szakterületei/hatáskörei: Tisztviselők politikai helyzete, polgári és a díjazási jogok, szövetségi szakértői bizottsága, a rendőrségi szakértők gyors válaszidejének szövetségi szakértői bizottság a, a tengeri- és folyami rendőrség szövetségi szakértői bizottsága, a rendőrség személyi bizottságainak elnöke. Szakszervezeti munkássága Szövetségi szinten 1986-1994  az Ifjúsági Szövetségi Bizottság tagja. 1994 a Szövetségi Rendőrség alelnöke, a Szövetségi Bizottság tagja 1998 szeptemberétől a Szövetségi Végrehajtó Bizottság tagja 2010.11.12. Szövetségi alelnökké választása. Munkássága, mint Szövetségi Alelnök 1981-től a német szövetségi rendőrség személyi bizottságának tagja (ezelőtt a határőrségé). 1988-tól részben felfüggesztették a berlini Belügyminisztérium rendőri állományának bizottsági elnöki posztja miatt.

Angela Smith, Basilon-i Smith bárónő: Brit munkás-unió politikus, aki 1997-től 2010-es bukásáig Basildoni képviselőként parlamenti tag volt. A Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt, a Harmadik Szektor miniszterelnöke megbízásából harcolt a társadalmi kirekesztés ellen.  2010-ben állandó tagnak nevezték ki. Közigazgatást tanult és bölcsész lett. 1982-83-ban számviteli gyakorlaton volt egy Nagy London-i faluban. Ezután a Ligában (Kegyetlen Sportok Elleni Liga) munkálkodott a kegyetlen sportok ellen küzdve 1983 és 1995 között, ahol a politikai- és közkapcsolatok vezetőjeként lépett hivatalba. 1995 és 1997 között politikai elemző volt. Smith 1989-től megyei tanácsos volt, és az Essex megyei Tűzvédelmi Hivatal tagja. A Munkáspárt jelöltjévé választották, egy kizárólag nőkből álló jelölési listából. Az 1997-es választáson a Basildoni parlamentbe választották be, David Amess helyére, aki a Konzervatív Párt képviseletében volt parlamenti tag, és aki a következő Southend West-i ülés ellen harcolt. 1997 decemberében Smith bemutatott egy tervezetet, amely kimondottan arra lett tervezve, hogy minimalizálja a hulladékkeletkezést, a tárgyalás sikeres volt, így a parlament jóváhagyta, és ezzel született egy jogszabály a hulladék minimalizálására. Smitht a kormányzó párt ostorának is nevezték (felelős volt azért, hogy a parlamenti szavazás a jogszabályoknak eleget tegyen.) 1999-ben, mielőtt kinevezték volna Észak-Írország parlamenti államtitkárává, 2002 októberében. 2006-ban átkerült az önkormányzatok és helyi önkormányzatok osztályára, a tűzoltóságért való felelősséggel. 2007. június 28.-án az új miniszterelnök, Gordon Brown privát parlamenti titkárává lett kinevezve, ami lehetővé tette neki, hogy részt vegyen a Miniszterek Tanácsában. Felhagyott azzal, hogy részt vegyen a 2009 júniusában történő szerkezetátalakításban, csatlakozott a Miniszerelnöki Hivatalhoz, mint államtitkár.

Megjegyzés: A főtitkári beszámolómat a TMRSZ által fizetett tolmács fordítása alapján készítettem el, valamint a Schengennel kapcsolatos vitanapon a spanyol fordítást a felszólalók életútjáról a TMRSZ fordíttatta le.