- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Tájékoztató az október 31-én megtartott BÉT üléséről

T Á J É K O Z T A T Ó

a Belügyi Érdekegyeztető Tanács (BÉT) 2012. év október hó 31. napján megtartott üléséről

A Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezte 2012. nyarán írta alá a BÉT megállapodást, azzal a határozott céllal, hogy a továbbiakban is részt vehessen a munkavállalókat érintő jogszabályok előkészítésében.

Álláspontunk szerint a törvényhozás során kritérium, hogy a jogszabályok megalkotása, a törvényjavaslatok megvitatása az érintett társadalmi réteg bevonásával, nyilvános vitákban történjen. Ez a demokratikus értékrend alapvető követelménye, mely a későbbiek során elősegíti a társadalom jogkövető magatartását.

A Belügyminisztérium az újjászervezett BÉT első ülését 2012. október 31-ére hívta össze.

Az ülést munkáltatói részről belügyminiszter úr távollétében Dr. Magyariné Dr. Nagy Edit asszony, a Belügyminisztérium szabályozási és koordinációs helyettes államtitkára vezette, továbbá a szakterületi kérdések megválaszolása céljából jelen voltak Szőke Irma asszony költségvetési főosztályvezető, valamint a humán szolgálat részéről Zsinka András személyzeti és munkaügyi főosztályvezető és dr. Bognár László főosztályvezető-helyettes urak. Az ülésen jelen voltak a rendvédelmi szervek országos parancsnokságainak képviselői is.

Szakszervezetünket a fórumon Bodnár József ügyvivő elnök úr, és Both László tiszteletbeli elnök úr képviselte.

A Belügyminisztérium elfogadta a szakszervezetek közösen javasolt napirendi pontjait, és azok mentén zajlott a tárgyalás.

A TMRSZ 2012. október hó 18. napján kelt levelében kérte a Belügyminisztertől, hogy elsődlegesen, külön napirendi pontként tárgyalja a BÉT a 2012. évi bérfejlesztés kérdését.A TMRSZ Főtitkára megkeresésében kifejtette, hogy Belügyminiszter úr dr. Felkai László államtitkár úron keresztül még 2010-ben biztosította a szakszervezeteket, és rajtunk keresztül a hivatásos állomány tagjait arról, hogy 2012. évben 30 %-os bérfejlesztés történik.

Erre azonban azóta is hiába várunk. A Hszt. akkori tervezetéből továbbá az is kitűnt, hogy a Belügyminisztérium három, különböző jogcímen járó pótlék kivezetését tervezi a rendszerből.

A pótlékok kivezetése ellen szakszervezetünk határozottan tiltakozott, egyben indítványozta, hogy a hivatásos állomány tagjai helyzetének rendezése végett jelentős mértékű bérfejlesztést hajtson végre. Jeleztük, hogy a TMRSZ 200%-os béremelést tartana indokoltnak. Tekintettel azonban arra, hogy a jelenlegi költségvetési helyzetről –igaz, csupán a médián keresztül – értesültünk, a konstruktivitás szándékával legalább 50 %-os illetményemelést javasolunk.

A BÉT ülésen –a szakszervezetek közös indítványára- első napirendi pontként tárgyaltuk a bérfejlesztést, abban előrelépés azonban sajnos nem született.

Szőke Irma költségvetési főosztályvezető asszony arról tájékoztatott minket, hogy a „költségvetési törvény sarokszámai már biztosra vehetők, így sem illetményalap emelésére (ezáltal béremelésre), sem a közszféra bruttó 200.000 Ft-ban maximalizált összegének növelésére nem kerülhet sor.”

A vita során a Belügyminisztériumi részéről kifejezésre juttatták, hogy nem rendelkeznek felhatalmazással arra, hogy konkrét, a bérfejlesztést érintő kérdésekre válaszoljanak.

A munkavállalói oldalt alkotó szakszervezetek ezért indítványozták, hogy két héten belül kerüljön a BÉT ülés összehívásra. Indítványunk indoka az, hogy a munkáltatói oldal delegált képviselői nincsenek döntési jogkörrel felruházva, ezért az érdemi egyeztetés feltételei jelen esetben nem állnak fenn. A munkavállalói oldal ezért kérte, hogy a –várhatóan- két héten belül ismételten összehívott BÉT ülésen a munkáltatói oldal miniszteri, vagy legalább államtitkári szinten képviselje magát. Ezen az ülésen ismételten fellépünk a bérfejlesztés mellett.

Az illetményemelés kérdésében pozitívumként könyvelhetjük azonban el,, hogy a Belügyminisztérium kötelezettséget vállat arra, hogy a zászlósi, illetve tiszthelyettesi állomány idei, havi bruttó 14.000 Ft kiegészítő juttatását -bár csupán egy évre volt tervezve- 2013-ban is biztosítja.

ABelügyminisztérium eredeti elképzelése szerint a Hszt. pótlékrendszerének bizonyos elemeit az Mt. szabályaival kívánta összehangolni. Ennek kapcsán három pótlékot (ügyeleti, akciószolgálati, délutáni) pótlék kivezetését tervezte a rendszerből.

Ezt az elképzelést azonban a BM elvetette. (Személyesen Belügyminiszter úr sem támogatta.) Döntés született arról, hogy a pótlékrendszerhez nem nyúlnak. Megmarad a délutáni, az akciószolgálati, valamint ügyeleti pótlék. Egyedül –érthetetlen okból- a titkosszolgálatok hivatásos állományú tagjaitól kerül a berendelési pótlék megvonásra. A TMRSZ elítéli a diszkrimináció minden formáját, ezért ki fog állni a titkosszolgálat állományában szolgálatot teljesítő kollégáink érdekeinek védelmében is.

Pozitívum, hogy megoldódni látszik a szolgálati járandóságosok szociális és kegyeleti ellátásának kérdése. A BM illetékesei arról tájékoztatták a szakszervezeteket, hogy a BM a 39/1997-es korm. rendeletet kiterjesztetik a szolgálati járandóságban részesülőkre is.

Zsinka András főosztályvezető úr és dr. Bognár László főosztályvezető-helyettes úr arról is biztosított minket, hogy a „hűségpénz” költségvetési fedezete 2013-ban biztosan garantált, illetve a szerződések kifutásáig számíthatnak az érintettek a juttatás folyósítására.

Az viszont bizonyosnak látszik, hogy a Belügyminisztérium a korábban hatályban volt 1/1998. (I. 16.) BM rendelettel szabályozott fogpótlás és szemüveg költségtérítés visszavezetését nem tervezi, és a cafetéria bruttó 200000 Ft-os összege sem változik. (De a nettó összeg a szja. változásával módosulhat.)

A Hszt. tervezett módosításáról nem tudunk pontos tájékoztatást adni egyrészt azért, mert a szöveg-tervezet jelenleg is átdolgozás alatt áll, másrészt nem tudni, hogy végeredményében a parlament milyen tartalommal fogja azt elfogadni. A Hszt. tervezett módosítását a TMRSZ véleményezte, és módosítási javaslatait előterjesztette a BM felé.

Tagjaink kérdezték, hogy igaz-e az a hír, hogy a közszférában szolgálati járadék mellett nem lehet majd jövő évtől dolgozni, és hogy ez a rendőrséget, illetve a rendőrségen így foglalkoztatottakat is érinteni fogja ez az intézkedés. Lajtár József r. vezérőrnagy, az ORFK gazdasági főigazgatója a kérdésre válaszolva elmondta, hogy jelenleg a rendőrség sincs bővebb információ birtokában, de valószínűsíthető, hogy az e tárgyban meghozatalra kerülő kormányzati döntés, pontosabban intézkedés kivétel nélkül mindenkire vonatkozni fog.

Zsinka András főosztályvezető úr úgy tájékoztatott minket, hogy ez nem ágazati kérdés. Az NGM-hez vagy az erőforrás Minisztériumhoz fordulhatnak a kérdésükkel. Ezt sürgősen meg is fogjuk tenni.

Mint ismeretes a napokban több szakszervezeti csatornán is elterjedt az a hír, hogy a tényleges hivatásos szolgálatban töltött, 2012. december 31-ig korkedvezményre jogosító 10, illetve annál több szolgálati időket még ez év végéig le kell igazoltatni a TB-vel, mert később arra nem lesz lehetőség. A 2011. évi CLXVII. törvény rendelkezéseit a jogászok eltérően értelmezték, ezért kértük a BM-et, hogy foglaljon állást az ügyben.

Zsinka András főosztályvezető úr vállalta, hogy az aktív, illetve „nyugdíjas” állomány korkedvezmény leigazolásával kapcsolatos esetleges teendőit illetően tájékoztatást fog kérni az illetékes tárcától.

A minisztérium állásfoglalásának tartalmáról a TMRSZ web oldalán tájékoztatni fogunk Titeket.

TMRSZ