- TMRSZ – Tettrekész Magyar Rendőrség Szakszervezete - https://tmrsz.hu -

Tájékoztató az EuroCop küldöttségének magyarországi látogatásáról

Az EuroCop elnöke Anna Nellberg asszony és elnökhelyettese Miroslav Litva úr szeptember 7-é n személyesen látogatott el Budapestre és kért találkozót a magyarországi helyzet megismerése céljából. A megbeszélés több órán keresztül tartott, amelyen a TMRSZ vezetősége, annak főtitkárával együtt részletesen tájékoztatta a küldöttség tagjait.
A közvetlen és személyes hangulatú tárgyaláson az EuroCop érdeklődést mutatott mind a szakszervezeti helyzet alakulásáról, mind a szakszervezeten belül kialakult helyzetről.

A rendészeti szakszervezetek sanyarú magyarországi helyzetével kapcsolatos értékelés során az EuroCop vezetői egyetértettek abban, hogy a magyarországi tendencia felerősödése nem egyedi az unión belül, a kormányok hasonló törekvéseket körvonalaznak a szakszervezeti jogok megkérdőjelezésével kapcsolatosan.

Kifejtették, tisztában vannak ennek veszélyeivel és azzal, hogy a magyarországi helyzet a legsúlyosabb e tekintetben ezért a jövőben is kiemelt figyelemmel fogják kísérni, hogy a rendészeti szakszervezetek helyzetének javítására van-e esély, illetve elmozdulás.
Tájékoztattuk őket, hogy ennek érdekében kommunikációs lépéseket tettünk a kormányzat irányába és nyitottak vagyunk, akár alternatív javaslatok megfogalmazásával is a helyzet javítására, de eddig sajnos érdemi és előremutató válaszlépésekre nem került sor. Ez azonban nem jelenti azt, hogy az elmúlt hónapok szakszervezeti nihiljét követően nem lesz előrelépés, mert az érdemi munka e tekintetben csupán néhány hete kezdődött meg főtitkár asszony kiengedését követően.

Az EuroCop küldöttsége egyértelműen kinyilvánította, hogy a főtitkár letartóztatását ők is nyilvánvalóan politikai indíttatású lépésnek értékelték és értékelik és ennek érdekében az EuroCop széles körű megkereséseket kezdeményezett az elmúlt időszakban a magyar kormány, illetve egyes magyarországi nagykövetségek irányában a nyomásgyakorlás célzatával.

A látogatásukat követően lényeges törvényi változásokról is tájékoztattuk őket, amelyek lényegi közös vonása a rendészeti dolgozók munkavállalói és emberi jogainak további korlátozásában nyilvánult meg (például a szakszervezeti tisztségviselők függetlenítésének ellehetetlenítése, a szakszervezeti munkára fordítható idő drasztikus lecsökkentése, a tagdíjak levonásának diszkriminatív megszüntetése, a szólásszabadság további korlátozása, a rendészeti dolgozók megfigyelése lehetőségének elképesztő és megalázó korlátlansága).

A tárgyaláson nyilvánvalóvá vált az is, hogy az EuroCop küldöttsége már rendelkezett olyan bizalmas, a szakszervezet felépítését, vezetését és konstrukcióját érintő információkkal is, amelyeket a TMRSZ – mivel azok a belső működésünkkel kapcsolatosak és ebből adódóan az nem érinti EuroCop tagságunkat – eddig – szükségtelensége okán – nem hozott az EuroCop tudomására. Ebből adódóan egyértelműen le lehetett vonni azt a következtetést, hogy valakik a háttérből olyan ténykedést fejtettek ki a TMRSZ főtitkára lejáratásának szándékával, amelyet csúsztatásokkal, hazugságokkal és lényeges információk elhallgatásával tudattak az EuroCop vezetőivel.

Az EuroCop vezetőinek a félretájékoztatásával kapcsolatban kifejtettük álláspontunkat és tárgyilagos, pontos, minden részletre kitérő tájékoztatást adtunk részükre, amelyeket – meglátásunk szerint – megnyugvással és egyetértéssel fogadott el elnök asszony és alelnök úr egyaránt.

A tárgyalás hosszú órákig tartott a fenti kérdések tárgykörében, ezért szemmel láthatóan már időzavarban voltak elnök asszonyék, mivel egy másik helyre is el kellett aznap érniük. Ennek részleteire nem tértek ki, de ismerve a múltbéli történéseket, számunkra nyilvánvalóvá vált, hogy a magyarországi tájékozódás a velünk lefolytatott tárgyalásokkal még nem ért véget aznap számukra.

Bízunk benne, hogy az EuroCop küldöttsége a magyarországi élőlény-különlegességek megismerését sem fogja kihagyni magyarországi látogatásából, így megismerhetik a báránybőrbe bújt dögevő hiéna nyüszítését, mellette a sivárra legelt pusztán éhező ökör bőgését is, miközben zarándoklásuk során rájönnek majd, hogy Magyarország igazi kuriózuma a jóisten végtelen állatkertjének.

A jó hangulatú tárgyalást követően biztosítottuk egymást az EuroCop vezetőivel, hogy legközelebb az EuroCop németországi kongresszusán az eszmecsere tovább folytatódik. A találkozóról további tájékoztatást kaphatnak főtitkár asszonytól és megbízott elnök úrtól a TMRSZ tagjai közvetlen hozzájuk fordulás útján, illetve a soron következő Küldöttértekezleten.

Budapest, 2012. szeptember 8.

TMRSZ