Tisztelt Címzett!
Mint bizonyára Ön és kollégái is tudják az Országgyűlés március 20.-án elfogadta a kibővített árfolyamgátrendszert. Ezek szerint, akinek a lakás célú devizaalapú hitele – a felvételkori árfolyamon forintban számítva nem haladta meg a 20 milliót -,áprilistól csatlakozhat a legfeljebb 60 hónapig kiszámítható részleteket biztosító árfolyamrögzítő, és az adósság egy részét az államra és a bankokra terhelő rendszerhez.
Ebbe a konstrukcióba egyértelműen érdemes belépni, mert 5 évig alacsonyabbá (árfolyamszinttől függően átlagosan kb. 15-30 %-kal), kiszámíthatóvá válik a törlesztő részlet.
Az első hullámban áprilistól csak a közalkalmazottaknak és a köztisztviselőknek nyitják meg az árfolyamrögzítést, melyhez további kedvezmények és lehetőségek kapcsolódnak. Júniustól a lakáscélú jelzáloghitelesek adhatják be a kérelmet, a szabad felhasználású jelzáloghitellel rendelkezőknek viszont szeptemberig kell várniuk.
Mivel mindenkire érvényes általános megoldás nincs, ezért kérem (ezen információ továbbításával) tegye lehetővé, hogy az árfolyamrögzítés iránt érdeklődő munkatársaik -első körben- on-line visszajelezhessenek, majd ezt követően számukra igényeiknek megfelelő egyedi megoldást javasolhassak személyes kapcsolatfelvétel alkalmával!
Az árfolyamrögzítést mindazok a lakáscélú devizahitelesek (illetve deviza alapú lakáslízinggel rendelkezők) kezdeményezhetik, akik legkésőbb a gyűjtőszámlahitel első folyósításáig megfelelnek az alábbi feltételeknek:
– a devizakölcsönből származó fizetési késedelmük nem haladja meg a 90 napot;
– nem állnak fizetéskönnyítő program (a futamidő meghosszabbítása nem számít annak) hatálya alatt, illetve az ilyen programban való részvételt legkésőbb a rögzített árfolyam alkalmazási időszak kezdő időpontjára megszüntetik;
– akiknél az eredeti hitelösszeg nem haladta meg a 20 millió forintot;
A közalkalmazottak – de a jelenlegi ismeretek alapján csak azok, akik végtörlesztésre vonatkozó igényeiket a munkaadójuknál a tavaly december végi határidőig jelezték – az általános feltételekhez képest további kedvezményeket is kapnak:
– egyrészt vissza nem térítendő juttatásként megkapják a tényleges, illetve rögzített árfolyamon számolt törlesztőrészlet különbözetét a február 1. és az árfolyamrögzítés tényleges megtörténte közötti időszakra;
– másrészt kamatkedvezményt kapnak: esetükben a gyűjtőszámla kamata 3 százalékponttal lesz alacsonyabb az általános mértéknél (a BUBOR-nál), amely minden gyermeknél további 1 százalékponttal nő.
(A pontos feltételeket kormányhatározat rögzíti.)
Bár a jogszabályban meghatározták, melyik típusú hitellel mikortól vehető igénybe az árfolyamgát, vagyis mikortól kötelesek a bankok befogadni a kérelmeket, a pénzintézetek saját döntésük alapján ennél előbb is léphetnek. Így érdemes már korábban is érdeklődni a hitelt folyósító banknál.
A bankok és a kormány az adósoknak az eredetinél kedvezőbb árfolyamrögzítési szabályokat dolgoztak ki. Akinek „befogadják” rögzítési kérelmét,annak franknál 180 forinton, euró hitelnél 250 forinton, jenhitelnél 2,5 forinton rögzítik a részletét egészen 2017 június 30-ig. A piaci és a rögzített árfolyam közötti összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik (és kamatozik), amit a kedvezményes időszak letelte után kell elkezdeni törleszteni.
Meg is szabadulhatunk a devizatartozásunk egy részétől az új árfolyamrögzítéssel. A piacinál jóval kedvezőbb forinthitelre cserélhetjük devizatartozásunkat, ehhez csak minden hónapban félre kell tennünk az árfolyamrögzítés alatt megspórolt összeget!
(További információkat – konkrétan az egyedi esetre vonatkozóan- a hitelkonstrukció adatai ismeretében tudok majd nyújtani!)
Ehhez a következő adatokra van szükség:
Tőketartozás az árfolyamrögzítés kezdetén ( a deviza nem, a felvett deviza összege és akkori árfolyama, mennyi a jelenleg fennálló tőketartozás devizában)
Hátralévő futamidő, hónap (a bank ebben az évben tájékoztatást küldött erre vonatkozóan)
Jelenlegi THM% ( a legutolsó számlakivonaton szerepel, vagy a bank megmondja)
Jelenlegi havi részlet devizában, és Forintban
Kérem, továbbítsa levelem, illetve az információt kollégái, illetve más devizahitelesek körében!
Várom válaszát!
Üdvözlettel:
Békési István
tanácsadó
CHB Kft
i.bekesi@chello.hu
üzenetrögzítő: 52-429-255
tf: 30-9-785-627